Új Szó, 2020. január (73. évfolyam, 1-25. szám)
2020-01-22 / 17. szám
www.ujszo.com | 2020.január22. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Parázs és paródia Annyi mindent tudunk már a világról, meg a világ is rólunk Z ord zúzmara zizegett a zágakon, amikor Bandika és Ervin hazafelé ballagott - a zerdőből. Nagyon aggódtak, mert közben rájuk sötétedett, és biztosak voltak benne, hogy otthon a péterkályhában már kialudt a tűz. Bandika mindezek ellenére elmesélte, hogy tegnap egy ausztrál rádióadót hallgatott, amelynek műsorvezetője azt állította, hogy nemsokára megjelenik az AC/DC nevű, 1973-ban alapított rockegyüttes új lemeze. Megvesszük felesben? - kérdezte a porhóban botorkálva Bandika. Nem vesszük, botorkált utána Ervin, és kifejtette, hogy szerinte minél több lemeze jelenik meg egy nyugdíjas korú tagokkal felvértezett rockbandának, annál kevesebb oka van a kedves hallgatóknak, hogy a produkció iránt érdeklődést mutassanak. De miért? - kérdezte bambán Bandika, mire Ervin azt felelte, hogy a rockzene mint olyan, szerinte a fiatalság zabolázhatatlan energiájának még zabolázhatatlanabb megnyilvánulása, és egyébként is, mi oka lehet egy rövidnadrágban és sildes sapkában gitározó hetvenöt éves bácsinak, hogy a színpadon fetrengve pengesse hangszerét. Hát a pénz - felelte Bandika. Épp a jéerdé palaszürke kerítésénél jártak, amikor Ervin legújabb felismeréséről kezdett értekezni, mely szerint annyi mindent tudunk már a világról, meg a világ is rólunk, hogy kijelenthetjük: 2020-ban már szinte minden és mindenki önmaga paródiája is egyben, és vice versa. Bandika szerint ez nem művészetelméleti kérdés, hanem egyszerűen csak arról van szó, hogy mindenki úgy boldogul, ahogy tud. Az viszont meglátása szerint minimum figyelemre méltó, hogy a jelenlegi román kormánypárt, a nemzeti liberális PNL annak ellenére ragaszkodik a képviselőházban a kétfordulós polgármester-választás tervezetéhez, hogy tudja: az RMDSZ ezt ellenzi, ráadásul olyannyira, hogy ezen a jelenlegi kormány nagy valószínűséggel meg is bukik. Ervin szerint ez egy langyos és lejátszott ügylet, hiszen a jelenlegi állapotban mindenki úgy jár jobban, ha nem várják meg a parlamenti ciklus leteltét, hanem előrehozott választást íratnak ki. Bármennyire fékezte is őket a fagy, a két munkanélküli jó barát mégis elérte a falut. Hazaérve meglepődve szembesültek azzal, hogy a bekapcsolva felejtett rádióból az AC/DC Egész éjjel ijesztgettél című száma szól, a kályhában pedig még ott izzik a hamu alatt a parázs, tehát elég csak néhány kukoricacsutkát, vagyis trosnyokot rádobni, hogy feléledjen, arra meg majd mehet ismét a félbe hasított akác. Barna alapon türkizkék pokrócokba csavarkózva, forró, mézes és citromos teával az ölükben várták a meghitten duruzsoló televízió előtt az esti híradót, amelyből ismét kiderült, hogy nincs titok az univerzumban. A szerző a Vasárnap munkatársa Mártírként állna bíróság A volt olasz belügyminiszter, Matteo Salvini saját maga szorgalmazza, hogy a parlament fossza meg mentelmi jogától februárban, és állítsák bíróság elé egy migránsügyben, az olasz sajtó szerint azonban kétséges, hogy egyáltalán elítélhetik-e. Kommentárok szerint a jobboldali Salvini elérte, hogy a vasárnapi tartományi választás kampányfinise róla szóljon: hogy belügyminiszterként hogyan védte az olasz határokat. Volt szövetségese, az Öt Csillag Mozgalom (M5S), továbbá a Demokrata Párt (PD) és a kisebb baloldali pártok távolmaradtak a bizottsági ülésről, amelyen saját pártja, a Liga Salvini mentelmi jogának megvonását támogatta. A felsőházi szavazáson tehát az az abszurd helyzet állhat elő, hogy saját pártja fogja megszavazni Salvini bíróság elé állítását. „Maga tette a bilincset saját kezére” - írták az olasz lapok. Az II Foglio úgy véli, Salvini „áldozati szerepjátszása” a tartományi választási kampány része. Az IlSole240re gazdasági napilap szerint Salvini taktikája, hogy a saját „üldöztetését” teszi középpontba, és ezzel szavazókat nyerhet. Silvio Berlusconi volt kormányfőnek minél több bírósági ügye volt, annál nagyobb népszerűség övezte. A Corriere della Sera kiemelte, hogy ha a szenátus februárban meg is vonná Salvini mentelmi jogát, az eljárás az ügyben illetékes miniszteri bíróság elé kerül, onnan pedig a szicíliai Catania ügyészségére, amely aligha fog vádat emelni a volt belügyminiszter ellen, mert tavaly sem tette meg. A Corriere kétli, hogy Salvini bíróság elé kerülhet. elé Salvini A mostani ügyet eredetileg a szintén szicíliai Siracusa ügyészsége indította el az olasz parti őrség Gregoretti nevű hajója miatt. A hajóval érkező 131 migráns tavaly nyáron öt napig nem kapott engedélyt a partra- i szállásra, csak miután más EU- tagállamok vállalták átvételüket. Az ügyészség szerint Salvini korlátozta a hajón lévők személyi szabadságát, visszaélt hivatali hatalmával, megsértette a nemzetközi konvenciókat. Salvini erre azt mondta, a migránsok ; feltartóztatását a korábbi M5S-Liga kormánnyal és a miniszterelnök Contéval közösen rendelte el. Az olasz sajtó szerint nehéz elkép; zelni, hogy ha az olasz igazságszolgáltatás csigalassúságú tempója mellett Salvini egyáltalán bíróság elé áll, akkor a tavaly még vele kormányzó Giuseppe Conte és az M5S-t irányító : Luigi Di Maio ebből kimaradhat. (MTI) Milliárdosok kora DUDÁSTAMÁS A világ gazdasági és politikai elitje minden januárban összejön Davosban, hogy megbeszélje a világ fő gondjait és a kihívásokat. A brit Oxfam segélyszervezet pedig ezt az időpontot használja ki minden évben arra, hogy rámutasson: éppen a világ gazdasági elitjének erősödése korunk egyik legnagyobb kihívása. Az Oxfam jelentése minden évben bemutatja a szupergazdagok és az átlagpolgárok közötti vagyoni szakadék szélesedését, különös tekintettel a fejlődő országokban élő szegények helyzetére. Az idei jelentés szalagcíme, hogy ma a világ 2153 milliárdosa akkora vagyonnal rendelkezik, mint a bolygónk 4,6 milliárd legszegényebb lakója. Tényleg a milliárdosok korát éljük, számuk az elmúlt évtizedben megduplázódott. A Forbes magazin adatai szerint 8,7 billió dolláros összvagyonnal rendelkeznek, ami a többség számára felfoghatatlan. Rendszerint sikeres vállalatalapítókról van szó, akik a globalizáció lehetőségeit kihasználva cégeiket globális tényezővé tették, s ezt a részvénypiacok nagyvonalúan díjaztak az elmúlt években. A legtöbb milliárdost még mindig az USA-ban találhatjuk, de a kínai gazdasági csoda is több mint 300 milliárdost termelt ki az elmúlt két évtizedben. A gazdasági elit erősödése nem új téma, már évek óta foglalkoztatja a közgazdászokat és a baloldali érzületű politikusokat egyaránt. A vagyon ugyanis gyakran politikai befolyásoláshoz vezet, sok példa bizonyítja, hogy a szupergazdagok dollármilliókat tudnak költeni a nekik kedvező jelöltek támogatására a választási kampányokban. Ez legerősebben az Egyesült Államokban jelenik meg, de a szomszédos Csehországban is meg lehet említeni Andrej Babist, aki vagyonát és médiabirodalmát kihasználva az ország miniszerelnökévé vált. Radikálisabb gondolkodók egyenesen a demokrácia haláláról beszélnek, szerintük a vagyon már rég lebontotta az egy választópolgár, egy szavazat alapelvet. A fő kérdés persze az, hogy mit lehet tenni. Elsősorban a szupergazdagok és vállalataik nagyobb megadóztatására volna szükség, ugyanis az adórendszerekben található kiskapuknak és az adóparadicsomoknak köszönhetőenjelentősen csökkenteni tudják adókötelezettségeiket. Erre mutatott rá Warren Buffet, a világ egyik leggazdagabb embere, aki saját állítása szerint alacsonyabb adókulccsal fizet adót, mint a nagyságrendekkel kevesebbet kereső titkárnője. Nem meglepő hát, hogy az elmúlt években egyre több politikus is a szupergazdagok megadóztatásával kampányolt, és a jelenlegi amerikai elnökválasztásban is erősenjelen van a téma. A gond az, hogy az igazán hatékony megoldáshoz nemzetközi összefogásra lenne szükség, erre azonban még mindig nincs kellő politikai akarat. Pedig nem kell rögtön drákói szigorral bevezetett adóztatásra gondolni, az Oxfam számításai szerint már a leggazdagabb egy százalékra kivetett 0,5 százalékos vagyonadó is több mint 100 milliárd dolláros többletbevételt jelentene a kormányok számára a következő évtizedben. Adót fizetni azonban senki sem szeret, ezért a szupergazdagok politikai befolyásukat arra használják, hogy az ilyen törekvéseket megtorpedózzák. Ez az elmúlt években az USA-ban sikerült is, hiszen a Donald Trump által bevezetett adócsökkentésnek éppen a legvagyonosabbak voltak a fő kedvezményezettjei. De a világ változóban van, és a vagyoni különbségek egyes országokban már magát a társadalom szövetét veszélyeztetik. A szupergazdagoknak is be kell látniuk, hogy a nagyobb adóterhekkel társadalmuk jobb működéséhez járulnának hozzá, mert a velük szemben egyre növekvő negatív indulatok a sokkal radikálisabb ötletekhez is vezethetnek. FIGYELŐ A kapitalizmus csúnya arca Az emberek 56%-a úgy véli: a kapitalizmusjelenlegi formája több kárt okoz, mint amennyire hasznos. Az Edelman Trust amerikai globális kommunikációs cég éves felmérésének közzétételét szokás szerint a davosi fórumra időzítette. Az Edelman Trust két évtizede méri számos országban, hogy az emberek mennyire bíznak a fő intézményekben. Most először arra koncentrált, hogy miként látják magát a kapitalizmust. A felmérésbe 34 ezer embert vontak be 28 országból, olyan liberális demokráciáktól kezdve, mint az USA vagy Franciaország, a más modell alapján működő országokig, mint Kína vagy Oroszország. Az Edelman Trust 2000-ben azzal a céllal indította el felméréseit, hogy utánajárjon Francis Fukuyama politológus elmélete igazságának. Fukuyama a kommunista rezsimek összeomlása után arra a jutott, hogy a kapitalista liberális demokrácia egyedül maradt a világban, a rivális ideológiák letűntek, a mindez a „történelem végét” jelenti. Ezt a konklúziót azóta sokan bírálták, rámutatva Kína egyre növekvő befolyására, az autokrata vezetők szaporodására, a súlyos társadalmi egyenlőtlenségekre. Kiderült, hogy leginkább Thaifoldön (75%-nyian) nem bíznak a kapitalizmusban, aztán következik India (74%), és meglehetősen közel van hozzájuk Franciaország is (69%). Ötven százaléknál nagyobb volt a bizalmatlanok aránya több más ázsiai, európai, perzsaöbölbeli, afrikai és latin-amerikai országban. Csak Ausztráliában, Kanadában, az Egyesült Államokban, Dél-Koreában, Hongkongban és Japánban nem értett egyet az emberek többsége azzal, hogy a kapitalizmus több kárt okoz, mint amennyire hasznos. A kapitalizmust elutasítók olyan ismert aggályokat hoztak fel, mint a munkahelyek bizonytalansága, valamint hogy a nemzeti kormányok nincsenek a helyzet magaslatán, amikor az ország gondjait kell megoldani. Ám az ázsiai országokban az emberek optimistábbak, és a magasabban iskolázottak mindenütt derűlátóbbak. (MTI)
