Új Szó, 2020. január (73. évfolyam, 1-25. szám)
2020-01-10 / 7. szám
2 I KÖZÉLET 2020. január 10.1 www.ujszo.com RÖVIDEN Kiska első magyar jelöltje a 21. Andrej Kiska állítja, pártja programja jobboldali, baloldali, konzervatív és liberális is egyben (TASR-feivétei) Változhat a patikák nyitvatartása Pozsony. Az idei évtől már a Szlovák Gyógyszerészkamara (SLeK), a helyi önkormányzatok és az egyes gyógyszertárak közös megegyezésén múlik, hogy hol és meddig lesznek nyitva a sürgősségi gyógyszertárak - tájékoztatott az egészségügyi minisztérium. A tárca ezért azt javasolja, hogy mindenki ellenőrizze le újra az általa látogatott gyógyszertárak nyitvatartását, ezt megtehetik az adott megyei önkormányzat hivatalos weboldalán. Amennyiben az említett feleknek mégsem sikerül megegyezniük, a megyei önkormányzatok lépnek közbe, és a lakosok igényeinek megfelelő nyitvatartási rendelnek el. (nar) Rövidülő szakorvosi tanulmányok Pozsony. Az egészségügyi minisztérium lerövidíti néhány orvosi irányzat tanulmányait. A tárca a döntést azzal indokolja, hogy csökkenteni szeretné a szakorvosok hiányát az országban. Ennek értelmében a gyermekorvosok, a pszichiáterek és a klinikai alergológusok szakmai tanulmányai öt évről négyre rövidülnek. A minisztérium szerint ezzel az oktatás színvonala egyáltalán nem csökken, és az intézkedéseknek köszönhetően a frissen végzett szakorvosokat gyorsabban munkába lehet állítani. (nar) SZALAY HAJNALKA Pozsony. 123 szakember 18 területen közel 900 pontban foglalta össze az Andrej Kiska vezette Za ludí választási programját, amely a pártelnök szerint kerülve a populista megoldásokat a józan megoldásokat hangsúlyozza. A jó megoldások térképe néven mutatta be programját a volt köztársasági elnök alapította Za l’udí. A párt alelnöke, Veronika Remisová, aki egyben a korrupcióellenes harc szakértője, elmondta, a program fő gondolata az igazságosság, amely minden érintett területen végigvonul. „Nem létezik jobboldali vagy baloldali Szlovákia, ahogy konzervatív vagy liberális Szlovákia sem. Csak egyetlen Szlovákia létezik - hangsúlyozta Kiska azzal, hogy programjuk a felsoroltak mindegyikéből tartalmaz jegyeket. - Jobboldali, hisz teret akar engedni a vállalkozóknak, azoknak, akik munkahelyeket hoznának létre, de baloldali is: gondol azokra, akiknek segítségre van szüksége.” A párelnök szerint a program egyben konzervatív is, szó van benne az élet értékéről, a hazaszeretetről a tradícióinkról, viszont liberális is, hiszen a liberális demokrácia értékeinek védelme ugyanúgy megjelenik benne, legyen szó a szabadságról és minden egyes polgár jogának védelméről, függetlenül bőrszíntől, nemzetiségtől, vallástól. Magyarokkal is „A Smer 12 évi kormányzása után a társadalmi hangulat alapján az emberek érzik, hogy változtatni kell, érzik, hogy egy tisztességes, igazságos Szlovákiát szeretnénk. Bár a választás előtt nem sikerült létrehozni az ellenzéki blokkot, de meggyőződésem, hogy a választás után majd sikerül” - nyilatkozta lapunknak Andrej Kiska azzal, hogy amennyiben a hazai magyar pártok bejutnának a parlamentbe, találkozni és tárgyalni fognak. Elmondta, elnökként is szívén viselte a kisebbségek sorsát, s ez a pártjuk politikájában sem fog megváltozni. Az első magyar jelölt, Kiss Csaba galériavezető, Kiska listáján a 21. helyet kapta. „Meggyőződésem, hogy minden egyes embernek az országban otthon kell éreznie magát” - véli a pártelnök. Arra kérdésre, hogy lenne-e kormányfő, elmondta, az ellenzéki pártokkal megegyeztek, hogy a kormányfőt a győztes ellenzéki párt fogja jelölni. Új választási rendszsr Michal Luciák, az igazságos választási rendszer szakértője elmondta, olyan módon szeretnék megváltoztatni a jelenleg érvényben lévő rendszert, hogy a pártokat motiválják a regionális struktúrák kiépítésére, ezzel pedig a parlamentben is erősödjön az ország régióinak hangja. A négy választási körzet bevezetése (keleti, közép, nyugati és fővárosi) kötelezné az induló pártokat, hogy az egyes körzetekben az ország természetes vagy történelmi régióiból a lakossági megoszlás alapján indítsanak képviselő-jelölteket. Szintén újítás, hogy nem lenne előre meghatározva, hogy az egyes körzetek hány képviselőt juttathatnának a parlamentbe: ezt az egyes körzetekben elért részvétel határozná meg. Kevesebb magolás A pártprogramban leírtak alapján az oktatás a kevesebb memorizálandó tananyag mellett a kritikus gondolkozás, az olvasási, a matematikai és a digitális készségek fejlesztését helyezi középpontba. A kisebbségi nyelven tanulók számára rugalmas tantervet és hatékony didaktikai támogatást ígérnek. A finn mintát követve pedig létrehoznának egy hazai egyetemet, amely tíz év alatt bekerülne a világ 100 legjobb egyeteme közé. Erre a célra a már létező legjobb egyetemeket egyesítenék. Ennek pedig egy tanári kara is lenne. OTP: ne aggódjanak az ügyfelek Az OTP távozása nem feltétlenül kell, hogy rossz hírt jelentsen szlovákiai klienseinek (TASR-felvétel) MOLNÁR IVÁN Az OTP szlovákiai ügyfelei búcsút inthetnek a kedvenc pénzintézetüknek. Milyen hatással lesz a bank kivonulása Szlovákiából az ügyfelekre, és mi állhat a kivonulás hátterében? Pozsony. Az OTP Banka Slovensko Rt. 2002 óta van jelen a szlovák piacon, többségi, több mint 99 százalékos tulajdonosa a legnagyobb magyarországi bank, az OTP Bank Nyrt., és jelenleg 62 bankfiókot felölelő fiókhálózattal rendelkezik Szlovákia területén. A 2018-as adatok szerint az OTP-nek Szlovákiában csaknem 18 ezer céges és 193 ezer lakossági ügyfele volt. Mire számíthatnak az OTP ügyfelei a bank kivonulását követően? „Ami egyelőre biztos, hogy az OTP az elkövetkező időszakban is teljes értékű szolgáltatásokkal válj a az ügyfeleit, és ez nem változik akkor sem, ha megszületik az eladásról szóló döntés. Az OTP garantálja az összes vállalt kötelezettségét az ügyfelekkel szemben” - nyilatkozta Róbert Varsányi, az OTP Banka Slovensko szóvivője. Szerinte a tulajdonosváltás semmilyen módon nem érinti majd az ügyfeleket. Fizetik a támogatásokat Szlovákiában az OTP-n keresztül fizetik ki a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által folyósított „Szülőföldön magyarul” nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz támogatásokat is. Varsányi lapunknak elmondta, hogy a folyamatban levő kifizetéseket a bankkal kapcsolatos változások semmiképp sem befolyásolják, vagyis a szülőknek nem kell aggódniuk amiatt, hogy nem jutnak hozzá a támogatásokhoz, a jövőben - az OTP tényleges kivonulását követően - pedig a Bethlen Gábor Alapkezelő eldöntheti, hogy mely pénzintézeten keresztül folyósítja majd a támogatásokat. „Egy-egy bank kivonulása az országból soha nem számít jó hűnek, hiszen ezzel csökken a konkurencia a pénzintézetek között. Az OTP ügyfeleinek azonban ez nem feltétlenül jelent rossz hírt, épp ellenkezőleg, az új tulajdonos valószínűleg még jobb szolgáltatásokkal próbálja majd megtartani az OTP-fiókjaival együtt átvett ügyfeleket. Fontos tudni, hogy az ügyfelekkel kötött összes szerződés is érvényben marad, vagyis ilyen szempontból semmilyen változásra nem kell számítaniuk” - tette hozzá Maros Ovcarik pénzügyi elemző, a Partners Investments befektetési társaság vezérigazgatója. Jogos a kivonulás Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a szlovákiai kivonulást azzal indokolta, hogy az elmúlt években nem sikerült három százalék fölé emelniük a piaci részesedésüket az országban. Az elemzők szerint azonban ez csak egy indok a sokközül. „Az OTP-nek több oka is lehet arra, hogy megváljon a szlovákiai érdekeltségétől” - nyilatkozta Ovcarik. Szerinte ebben részben közrejátszhat a Csányi által is említett alacsony piaci részesedés. Míg Szlovákia uniós csatlakozása idején, 2004-ben 2,9 százalékos piaci részesedése volt, 2018-ra ez 1,8 százalékra esett vissza. Az OTP ráadásul az egyik legveszteségesebb szlovákiai pénzintézet: 2016-ban 3, 2017-ben 5,9, 2018-ban pedig csaknem 4 millió eurós veszteséggel zárta az évet. Sokat nyomhat a latban azonban az is, hogy egyre több hír lát napvilágot egy esetleges újabb gazdasági válsággal kapcsolatban, amely újra meghiúsíthatná az OTP- nek a szlovákiai leánybank eladását, a válság miatt ugyanis jóval alacsonyabb áron adhatna túl rajta. Az OTP-nek ezzel már van tapasztalata, hiszen már korábban, 2008-ban is meg szeretett volna válni a szlovákiai leányától, akkor azonban közbeszólt a gazdasági válság, amely letörte az árakat, így nem érte volna meg az eladás. Mások is követhetik Nem szabadna figyelmen kívül hagynunk azonban azt sem, hogy a szlovák kormány megemelte a banki különadót, a pénzintézetekre így egyre nagyobb teher hárul. „A szlovákiai bankok tőkemegtérülési mutatója mélyen a közép-európai átlag alatt mozog, és az elkövetkező években még tovább csökkenhet. Egyáltalán nem csodálkozom azon, hogy egy bank elhagyja az országot” - nyilatkozta Martin Svidron, a Financná hitparáda pénzügyi szakportál elemzője, hozzátéve, hogy nem az OTP lehet az egyetlen, amely emiatt kivonul Szlovákiából. Fuvarozók: ma és holnap is lehetnek tüntetések Pozsony/KasM. A sztrájkoló teherfuvarozók tegnap azt tervezték, 11 órakor egy időre lezárják az E58-as utat mindkét irányban Rozsnyótól egészen Kassa-Saca városrészéig. Ez a szakasz mégis átjárható maradt, a tüntetők járműveikkel délelőtt az 1/17-es kamionok számára fenntartott szakaszát állták el Kassa Zsebes városrészében. A déli órákban Pozsonyban a Rozsnyói utat zárták le. A Rózsahegy külvárosában lévő közlekedési csomópontot este hat óráig állták el jármüveikkel a teherfuvarozók. A tüntetők jelezték, ha nem tudnak megállapodni a kormánnyal, akkor ma és holnap is akadályozni fogják a forgalmat. „Nem vagyunk kompromisszumkészek. Ezt most végigharcoljuk, nem megyünk sehova. Ha a parlament össze tud ülni az úaki helyzet miatt, akkor a szlovákiai teherfuvarozók miatt is ülésezhetnek” - mondta Vladimír Sopúch, a blokád koordinátora, a fuvarozók szakmai szervezetének tagja. Hozzátette, akciójukat igyekeznek kulturáltan végrehajtani, az áthaladó mentőket például felszólítás nélkül átengedik. A fuvarozók követelése: 50 százalékkal alacsonyabb útadó, az elektronikus útdíj eltörlése. A pénzügyminisztérium azt közölte, nem hagyja zsarolni magát. (TASR, czg)