Új Szó, 2020. január (73. évfolyam, 1-25. szám)
2020-01-08 / 5. szám
121 KULTÚRA 2020. január8. iwww.ujszo.com A Skywalker korát elhagyta az Erő A legújabb Star Wars-trilógia záródarabja tüzet oltani jött, de csak a lángok terjedését akadályozta meg Túl „fehér" FÜLVIDEK LENCSÉS ZOLTÁN Az ébredő Erőt elsősorban a gyávasága, Az utolsó Jediket pedig a klasszikus Star Wars-filmektől való túlzott elhajlása miatt kezdték ki a rajongók: ilyen előjelekkel készülhettünk a Disneytrilógia záródarabjára, a Skywalker korára, amely bár nagyon igyeszik, de képtelen bármit is jóvátenni. A Skywalker kora gyakorlatilag az egész űreposzt, tehát kilenc résznyi történetet volt hivatott lezárni, de az már az első percekben nyilvánvalóvá vált, hogy a Disney-nek előzetesen semmilyen koncepciója nem volt a trilógiával. Egészen megdöbbentő, hogy a filmtörténe-' lem egyik legnépszerűbb, legikonikusabb történetének folytatásába úgy vágott bele egy stúdió, hogy nem tudta, milyen keretet adjon a sztorinak, vagy milyen íve legyen a cselekménynek és a főbb karakterek fejlődésének. Úgy tűnik, a készítők abban bíztak, hogy a nosztalgiafaktor elegendő lesz, hogy az ismerős arcok, régi helyszínek és dallamok elfedik majd a bosszantó hibákat - csakhogy a Star Wars ennél sokkal többet érdemelt volna. Annak ellenére, hogy az elmúlt két évben a népharag elsősorban a Rian Johnson által rendezett középső részre, Az utolsó Jedikre irányult, újranézve az egész trilógiát egyértelműen Az ébredő Erő okolható az egész Star Wars-univerzum kisiklásáért, ugyanis egy bátortalan, semmiféle rizikót nem vállaló film volt. Emiatt persze már a folytatás is lépéshátrányból indult, hiszen jóformán a nulláról kellett kezdeni a mesélést. A stúdió ezért döntött úgy, hogy Az utolsó Jedikben már megpróbálkozik valami újjal, de Rian Johnson rendező túl sok — a rajongók számára elfogadhatatlan - változást hozott a sztoriba, így ismét össztűz alá kerültek a készítők. (Fotó: Satum Entertainment) A legújabb Star Wars-trilógia valószínűleg sokkal több bírálót szerzett, mint rajongót. Vitathatatlanul vannak remek elemei, de összességében teljesen alkalmatlan arra, hogy egy új generáció örök kedvenc filmeposzává váljon. A stúdió korábbi terve, miszerint az idők végezetéig legyárt majd évi egy Star Wars-filmet, szertefoszlott: jelen állás szerint csak 2022-ben jön a mozikba a következő, amelynek egyelőre nincs se története, se rendezője. Addig is az illetékeseknek lesz egy kis idejük elgondolkodni, hogy mire akarják használni a Star Wars-univerzumot: cuki, plüssfiguraként eladható karakterek népszerűsítésére, vagy színvonalas történetek elmesélésére. Star Wars: Skywalker kora (Star Wars: Rise of Skywalker / Star Wars: Vzostup Skywalkera). Amerikai sci-fi, 142 perc. Rendező: J. J. Abrams. Szereplők: Daisy Ridley, Adam Driver, John Boyega, Oscar Isaac, Carrie Fisher. A Skywalker kora látványos és lendületes kalandfilm, amely egyértelműen a régi rajongók kegyeit keresi így jutottunk el a kilencedik epizódhoz, amely az előzmények ismeretében, nem meglepő módon, ismét egy biztonsági játék: egy látványos és lendületes kalandfilm, amely egyértelműen a régi rajongók kegyeit keresi. Többet merít az eredeti trilógiából, és több ponton szembemegy az előző epizóddal, ami egyszerre abszurd és logikus. Mint nagyon sok szuperhősfilm esetében, itt is azt érezzük, hogy mintha patikamérlegen állították volna össze a cselekményt, mintha pontos lista lett volna azokról a dolgokról, amelyeket nem szabad kihagyni a filmből. De sajnos arra már nem született terv, hogy az egyes elemek hogyan kapcsolódjanak össze. így eshetett meg, hogy a Skywalker korában nagyjából minden kreatív ötletet egy olcsó húzás, minden érdekesebb szituációt egy bugyuta feloldás követ. Merthogy volt itt fantázia, ez nem vitás. A történet több ponton is képes zseniálisat hozni, sőt, a vége felé akad egy hidegrázósan jó jelenet is. És mégis, a film olyannyira megbízhatóan szállítja a rossz döntéseket, hogy lépten-nyomon kizökkenünk valami logikátlanság miatt. A nem éppen tudatos építkezés az egész trilógiára rányomta a bélyegét, elég csak megemlíteni, hogy a Vitathatatlanul vannak remek elemei, de összességében teljesen alkalmatlan arra, hogy egy új generáció örök kedvenc filmeposzává váljon. Skywalker kora Palpatine feltámadásával kezdődik. A rég halott Uralkodó, akire eddig két teljes filmen keresztül még csak utalást sem tett senki, most hirtelen főgonosszá válik, és még azt is bemagyarázzák nekünk, hogy a korábbi eseményeknek valójában ő volt a mozgatója: olcsó húzás, és nem az egyetlen ilyen a filmben. Összességében a Skywalker kora azért készült, hogy tüzet oltson, de jobbára csak a lángok terjedését akadályozta meg: ami égett, azt égni hagyta. Mindezek ellenére talán a legjobb része az új trilógiának. Kétségtelen, hogy a fejesek sok panaszt, kritikát elolvastak, mert ami változott az eddigiekhez képest, az pozitív irányú. Ez a film nem sérti meg a Star Wars-kánont, a kifogásolt részek ezúttal nem sértőek vagy felháborítóak, egyszerűen csak lehangolóak. A három főhős, Rey, Finn és Poe végre többet mozog együtt, ami mindhármuknak a javára válik. És persze ott van Kylo Ren és az őt alakító Adam Driver, akit szerencsére hagytak kicsit színészkedni, és aki új fent bizonyította, hogy az egész szereplőgárda legtehetségesebb színésze. A „régiek” közül Leia hercegnő kevés, de hangsúlyos szerepet kap, és végre C-3PO sem csak díszletként vanjelen. aBAFTA London. Tegnap nyilvánosságra hozták a Brit Filmakadémia (BAFTA) díjára jelölt filmek és alkotók listáját, amelynek azon nyomban neki is estek a kritikusok, mivel nem szerepel rajta női rendező, illetve mert sem a női, sem a férfi színészek között nincs afro-amerikai, latinamerikai és ázsiai származású jelölt. Az etnikai kisebbségek védelmében sokan már Jennifer Lopez jelölésével is kiegyeztek volna. A legtöbb, összesen tizenegy jelölést a Joker című film kapta, de Martin Scorsese és Quentin Tarantino is sokat markolhat Az ír és a Volt egyszer egy Hollywood tíz-tíz jelölésével. A legjobb drámaként Aranyglóbusszal jutalmazott 1917, Sam Mendes fiímje hét kategóriában indul a BAFTA-díjért, amelyet február 2-án adnak át a londoni Royal Albert Hallban. Quk) Elkésett zene óriási sikere Lehet, hogy már írnom kellett volna Lewis Capaldi első stúdiólemezéről, de ő meg a kiadásával késett el. Amikor hallgatom a Divinely Uninspired to a Hellish Extent című albumot, mindig eszembe jut, hogy még a mostaninál is nagyobb sikere lett volna, ha néhány évvel korábban jelenik meg. Mondjuk, Adele rekordhalmozó 25 című harmadik stúdiólemeze után, 2015 végén, 2016 elején. Akkortájt a zenészszakma lázasan kereste az angol énekesnő férfi megfelelőjét. Néhányan ugyan meglovagolták a divathullámot, az igazi viszont - akire valóban illett volna ez a megnevezés - nem bukkant fel. Az igazi, a most huszonhárom éves Lewis Capaldi skót énekes csak 2017-ben tűnt fel, és tavaly robbant be az élvonalba. Nemcsak a zenéje hasonlít Adele zenéjéhez, hanem a testfelépítésük is hasonló, akárcsak a régi Adele-en, Capaldin is van néhány felesleges kiló. (Az énekesnő időközben lefogyott.) Capaldi első stúdióalbuma - már korábban megismert dalaival és új felvételeivel, összesen tizenkettővel - 2019 májusában került forgalomba. A nagy sikerre való tekintettel novemberben új változatban (Extended Edition) adták ki, három új szerzeménnyel kiegészítve. A korong legnagyobb slágere, a Someone You Loved tavasszal hét hétig vezette a brit dallistát, és az év végén az US A- ban is befutott, három hétig állt a Billboard Hot 100 rangsor élén. Egy tévés show-műsorban megkérdezték Lewis Capalditól, mi az oka a tartós szomorúságának, mi nyomja a lelkét. Merthogy ilyennek látjuk őt. Szó sincs ilyesmiről - mondta -, ő egy életvidám fickó, és csak azért komponál szomorkás, bús, érzelmes zeneszámokat, mert a boldogság nem inspirálja. Véleménye szerint az a legtöbb ember számára természetes, azon nem töprengünk és nem merengünk el. Rossz élmények, kellemetlen benyomások, kisebbnagyobb problémák, kudarcok kellenek ahhoz, hogy az alkotóban elindítsanak valamiféle kreatív folyamatot. Capaldi megtalálta azt a határt, ameddig egészséges módon elmehet, zenéje nem önsajnáló, letargikus, depresszív, tehát nem kell ahhoz szomorúnak lennünk, hogy megszeressük; nem is leszünk szomorúak a dalaitól, csupán lelassítanak és gondolkodásra késztetnek. Erre pedig nagy szükségünk van a mai pörgő világunkban. Az indie elemekkel átszőtt popzenéhez, a lágy, fülbemászó dallamokhoz, ami Capaldi stílusát jellemzi, tökéletesen passzol mély, rekedtes hangja, enyhe skót akcentusa. A szövegekben nincs semmi mesterkéltség, a mondanivaló egy átlagos, fiatal srác érzéseit, gondolkodásmódját tükrözi. Lewis Capaldi zenéje nem trendi zene, semmit sem merít a mai divatirányzatokból, mégis tarol vele. Sikere minden bizonnyal az egyszerűségében, az őszinteségében, a tisztaságában rejlik. A Divinely Uninspired to a Hellish Extent 2019 legnépszerűbb hanghordozója a brit zenei piacon, s egyértelmű, hogy az énekes sikerszériája idén tovább folytatódik. Lassan, komótosan hódítja meg a szíveket, pont úgy, ahogy ezt a zenéje diktálja. Puha József Lewis Capaldi: Divinely Uninspired to a Hellish Extent Vertigo Records, 2019 Értékelés: 9/10
