Új Szó, 2019. december (72. évfolyam, 280-302. szám)

2019-12-02 / 280. szám

6 I KULTÚRA 2019. december 2.1 www.ujszo.com Hóbiztos partnerük volt a Tátra Nagy Ervin és Borbély Alexandra is játszik a Boldog új évet! című, csütörtöktől látható szlovák vígjátékban SZABÓ G. LÁSZLÓ Karácsony előtt kezdődik és a következő esztendőbe is átfut Jakub Kroner romantikus vígjátéka, a Boldog új évet! című új szlovák film. Cseh és szlovák szereplői között két magyar színész is brillírozik: Nagy Ervin és menyasszonya. Borbély Alexandra. Az Európai Filmdíjjal kitüntetett nagycétényi színésznő cseh filmek­ben is látható már, párja, Nagy Ervin pályáján ez az első külföldi filmsze­­rep. Korábban koprodukciós soro­zatba hívták. Esterházy Pál grófot alakította a Robert Domhelm rende­zésében készült Mária Teréziában. Angol színészekkel is dolgozott már magyar gyártású moziban, és majd­nem bekerült a Matt Damon fősze­replésével forgatott Mentőexpedíció (The Martian) című amerikai sci­­fibe. „Odáig tudtam eljutni, hogy Rid­ley Scott, a film rendezője azt mond­ta rólam: nagyon ügyes vagyok - meséli. - Ez ma is büszkeséggel tölt el. Jessica Chastain félj ét keresték, berántottak a filmbe, aztán a néme­tek nagyon sok pénzzel szálltak be a koprodukcióba, és változott a képlet. Náluk osztották ki a kisebb szerepe­ket. De nagyon sokáig Magyaror­szágon keresték a videóüzeneteket küldözgető férj megformálóját. Rid­ley Scott bekérte rólam az anyagot, megnézte, és azt kérdezte: Ki ez a csávó? Ennek van jelenléte! Nekem ez nagyon jólesett, csak aztán kima­radtam a filmből. Ridley Scott véle­ménye viszont bőven elég. Olyan, mintha forgattam volna vele.” Jakub Kroner rendezésébe Bor­bély Alexandra révén került be. Mint „Ervin Borbélyová”, mondja nevet­ve. „Szandra prágai ügynöke ajánlott be a szlovák filmbe, amikor felme­rült, hogy a történetbeli magyar nő­nek kellene egy félj is. Próbáljuk meg, szólt a producer. Ha már az életben is párt alkotnak, csinálják együtt, ha van hozzá kedvük. Én pe­dig örömmel ugrottam bele, és nagy élmény volt. A Mária Teréziában több cseh és szlovák kollégával ját­(Talabér Tamás felvétele) szlovák filmben ismét találkoztunk. Szandra ráadásul beszéli a nyelvet, és ez mindent megkönnyített. Van a cseh és szlovák filmekben valami az elmúlt idők összetartásából. Régi kollégák között, főleg a sminkesek­nek és a jelmezeseknek köszönhető­en, ez a magyar filmekben is meg­van. De a cseh és szlovák filmesek még közelebb állnak egymáshoz.” Ebben a kellemes érzésben merít­­keztek meg most ők ketten, Nagy Ervin és Borbély Alexandra. „Abszolút értettük egymás humo­rát - folytatja a budapesti Katona Jó­zsef Színház jeles művésze. - Régeb­ben ilyen lehetett Jirí Menzellel dol­goznia Bán János kollégánknak. Az egészből az jött vissza a legjobban, hogy itt van valami nem is nemzeti, inkább egyfajta kulturális egység, olyan történelmi sors, összetartozás, amely meghatározza a humor, az ön­irónia faktorát, az egymásra való ér­zékenység fokát. Hirtelen vissza­csöppentünk a hetvenes-nyolcvanas évekbe, amikor a nagy kommuniz­mus időszakában pártállamilag előírt és elvárt dolog volt, hogy cseh, szlo­vák, lengyel, orosz, magyar színé­szek játszanak együtt. Remek hangu-Szandra hazajött, Ervin először forgatott Szlovákiában Az új szlovákfilmben erős karaktereket hoznak szottam, és ki merem jelenteni: köz­vetlenségben, lazaságban, huncut­ságban, de szakmai tekintetben is ugyanolyanok, mint mi, magyarok. Félszavakból is értjük egymást. Mindig húztuk egy kicsit a másikat, tehát százszázalékos a lefedettség. Tána Pauhofovát a Mária Teréziából ismerem. Csodás színésznő, egészen (Fotó: Continentalfilm) különleges női kisugárzással. Na­gyon jó haverságba kerültünk. Há­rom nap alatt bőven leveszed, milyen színész a partnered. Semmit nem ér­tesz abból, amit mond, a metakom­munikáció viszont remekül működik köztetek. Olyan testvéri egymásra találás volt ez Tánával. Meg is örül­tünk egymásnak, amikor ebben a Elhunyt Mariss Jansons lett sztárkarmester, a Bajor Rádió Szimfonikus Ze­nekarának vezető dirigense - közölte tegnap az együttes a honlapján. A művész 76 éves korában, szentpétervári otthonában hunyt el szívbetegség­ben. Nemzedéke legnagyobb karmesterei között tartották számon. Magyar­­országon is többször koncertezett, és a pozsonyi Szlovák Filharmóniának is volt vendégkarmestere. (TASR/AP-feivétei) RÖVIDEN A Zsolnay World Tour Pozsonyban Pozsony. December 4. és 13. kö­zött tekinthető meg a Pozsonyi Ma­gyar Intézetben a Zsolnay World Tour 2019/2020 című tárlat. A vándorkiállítás az egyik legrégebbi magyar porcelángyár, a Zsolnay Porcelán Manifaktúra tulajdonában lévő antik műtárgyakat és a jelenleg is gyártásban lévő termékeit mutatja be. A kézzel festett dísztárgyak mellett akiállítás szemlélteti a Zsolnay gyár épületkerámiáit is. (k) Gertler Teo újabb, kiemelkedő sikere A Novoszibirszkben november 19. és 28. között megrendezett Fiatal Hegedűművészek 9. Nemzetközi Versenyén a Virtuózokból ismert, 11 éves pozsonyi Gertler Teo - aki a legfiatalabb induló volt - meg­nyerte korcsoportját, a nagydíjat és a legfiatalabb versenyzőnekjáró különdíjat is. A verseny kilencedik évfolyamának résztvevőit 11 or­szágból válogatták be. Gertler Teo hegedűjátékát december 30-án a budapesti Müpában is hallhatja a közönség a Virtuózok jubileumi ünnepi hangversenyén. (kult) Az animációs fesztivál díjazottjai Budapest. A Kabul fecskéi nyerte az egész estés animációk versenyét, a rövidfilmek között a Lány című alkotás győzött, A herceg utazása a zsűri külön elismerését kapta, A papírsárkány pedig a gyerekfilmek nyerteseként a diákzsűri díját is latban dolgoztunk mi is. Igazán ott­honosan éreztem magam a cseh és szlovák kollégák körében.” Hogy milyen szerepben látjuk őket a filmben? Elég erős karaktereket hoznak, állítja Nagy Ervin. Olyan fazonokat, akiknek a sz.r sem elég büdös, mondja. „Mindennel elégedetlenek va­gyunk a filmben. Nekünk semmi sem jó úgy, ahogy van. Egy újgazdag há­zaspár két, elkényeztetett kölyökkel. Szeretni nem.biztos, hogy fognak bennünket, de aki érteni fogja ennek a társadalmi egységnek a gúnyrajzát, az remélhetőleg jól szórakozik majd rajtunk. A magának mindent kikérő, akaró és elváró embertípust formál­juk meg mindketten. Én egy felfu­­valkodott, kicsit nagyképű, feminin vonású reklámcégvezető vagyok, a prototípusa egy társadalmi rétegnek. Már az első jelenetünk után hangos nevetésbe törtek ki a stábtagok. Si­mogató érzés volt az is, hogy azonnal felmérve a tehetségünket úgy kezel­tek bennünket, mint jó színészeket, akik nem véletlenül vannak a film­ben. Bele is írtak számunkra újabb je­leneteket. S ami ugyancsak jólesett a lelkemnek: senki nem akart villogni a csapatban, pedig játszik a filmben Emília Vásáryóvá és Jirí Bartoska is.” A forgatás helyszíne egy luxus­szálló a Magas-Tátrában. Pár évvel ezelőtt, a Kincsem forgatása után, turistaként, a családjával éppen ott vendégeskedett Nagy Ervin. „Hóbiztos partnerünk volt a Tátra, akár egy tapasztalt filmszínész, ab­szolút jelben állt - tréfálkozik. - Tudták az illetékesek, hogy miért oda kell építeni a világ egyik legszebb szállodáját. Nagyon nagy élmény, igazán arisztokratikus életérzés, hogy a dög meleg nyárból a hűvösebb 20 fokba mehet fel az ember.” S ha már boldog új évet kíván a film, derüljön ki az is, hol tölti a szil­vesztert a népszerű színészpár. „Az utóbbi években valahogy mindig a színház környékén kötünk ki. Nem menekülünk el Magyaror­szágról, hogy mindenképpen máshol töltsük az év utolsó napját. Az idén is ez lesz. Vagy a színház, vagy a Ba­laton. Lehet, hogy lemegyünk a kol­légákhoz, és ott szilveszterezünk.” A szerző a Vasárnap munkatársa megkapta szombaton, a 17. Anilo­­gue Nemzetközi Animációs Fesz­tivál zárógáláján az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A Kabul fecskéi a gyönyörű akvarelltechnikával és megrendítő történettel lebilincselte a közönséget - indokolta döntését a zsűri. A herceg utazása csodálatos tündérmese, amely arra hívja a né­zőt, hogy végigutazzon a múltján, a jelenén és a lehetséges jövőjén. A közönségdíjat az egész estés filmek közül a spanyol Salvador Simó Bunuel a teknősök labirintusában című munkája kapta, a rövidfilmek közül Bruno Tondeur a Bordák ketrecében, a gyerekfilmek közül pedig Szeder Péter és Fritz Zoltán Hajótöröttek - fogjunk halat című ismeretterjesztő animációs soroza­tának új epizódja nyerte. Az ötna­pos fesztiválon 13 egész estés fil­met és 300 rövid animációt láthatott a közönség. (MTI. k)

Next

/
Thumbnails
Contents