Új Szó, 2019. december (72. évfolyam, 280-302. szám)
2019-12-18 / 294. szám
181 PIHENŐ 2019. december 18. | www.ujszo.com Horoszkóp Kos (III. 21.-IV. 20.) Néhány kellemes meglepetésben lehet része, de hogy élvezni is tudja, mindenképpen több szabadidőre lesz szüksége. Legyen kreatív és igyekezzen úgy szervezni a napjait, hogy mindenre jusson elég ideje. Bika (IV. 21.-V. 21.) Sikerélménye lesz, mivel egy célját kevesebb idő alatt és kisebb energia befektetésével sikerülhet elérnie, mely lehet szakmai, de akár személyes természetű is. A jövőt illetően remek kilátásai vannak. Ikrok (V. 22.-VI. 21.) Kíváncsisága egy új terv kivitelezésére sarkallja, mely közben új emberekkel ismerkedhet meg. Sőt, olyan dolgokba kaphat bepillantást, amelyek eddig ismeretlenek, sőt tabutémák voltak az ön számára. Rák (VI. 22.-VII. 22.) A sok munka ellenére olyan belső erővel rendelkezik, mely segítségével legyőzhet bármilyen nehézséget, sőt még arra is marad energiája, hogy a környezetében segítségre szorulókat támogassa. Kevés ember képes etre! Oroszlán (VII. 23.-VIII. 23.) Rutinfeladatait könnyűszerrel elvégzi, ezért marad ideje új és váratlan dolgokkal is megismerkedni. Bár a hirtelen jött sok információ előbb zavarólag hat önre, de később rájön, hogyan tudná mindazt saját életére alkalmazni. Szűz (Vili. 24.-IX. 23.) Szedje össze magát, mert szüksége lehet a kreativitására, főleg, ha szeretne valakit meglepni az ünnepekre. Ön tudja, hogy sokszor egy saját készítésű tárggyal többet érhet el az ember, mint egy drága ajándékkal. Mérleg (IX. 24.-X. 23.) Eljött a lehetősége és az ideje, hogy teljesen új oldaláról mutatkozzon be munkatársainak egy céges összejövetelen. Most olyasmit tudhatnak meg önről, ami pozitív irányba változtathatja meg az önről kialakított eddigi véleményüket. Skorpió (X. 24.-XI. 22.) Sajnos, még mindig kénytelen egy sokrétű és nehéz feladatra koncentrálni, de nem aggódik miatta, mert tudja, hogy mindenképpen be fogja fejezni, amit elkezdett. Kitartásának köszönhetően hamarosan új pozícióból indulhat. Nyilat (XI. 23.-XII. 21.) Örömhír éri, amely egy új és merész döntési helyzetbe hozza. Kap az élettől választási lehetőséget, ahol végül is mindegy, melyik úton halad tovább, a végén ugyanoda érkezik meg, de nem mindegy, mikor. Bak (XII. 22.-1.20.) Bátorságra lesz szüksége egy illetővel szemben, aki állandóan fenyegeti és provokálja. Nem kell aggódnia, mert annak a személynek csak a szája jár, s az ön első határozott fellépése után visszavonulót fúj majd. A végén még jót is tesz vele lelkének és önbizalmának. Vízöntő (1.21.-II. 19.) Ez az időszak komoly és izgalmas változást hozhat nemcsak a szakmai, de akár a magánéletébe is. Bár lehetséges, hogy az új dolgok némi drámával társulnak nemcsak a magán-, de szakmai életében is, ennek ellenére vágjon bele. Halak (II. 20.-III. 20.) Minden energiájára szüksége lesz, ha az ön előtt álló feladatokat szeretné még elvégezni, s mivel komoly helyzettel néz szembe, amit nem tud a régi módszer szerint megoldani, ezért bizonyára szüksége lesz táfnogatásra. Jennifer Aniston nemrég egy interjúban bevallotta, hogy amikor Brad Pitt elhagyta, nagyon sokáig tartott számára, amíg ezt a traumát feldolgozta. Nem csupán azért, mert férje szinte egyik napról a másikra hagyta el, miután a Mr. és Mrs. Smith forgatásán beleszeretett kolléganőjébe, Angelina Jolie-ba. Aniston azt is nehezen viselte, hogy magánéleti válsága a nagyközönség szeme előtt zajlott. „Érző emberi lény vagyok. Életemnek ezt a gyötrelmes szakaszát az egész világ előtt kellett elviselnem. Nagyon szerettem volna, ha nem így történik. Megpróbáltam magam túltenni valahogy ezen a fájdalmas tapasztalaton. Jobban mondva ma is azon dolgozom, hogy valahogy túltegyem magam rajta." (Fotó: Shutterstock) Gondolkodó Játékszabályok: a négyzetháló függőleges és vízszintes soraiban, valamint a kilenc kijelölt mezőben egytől kilencig mindert számjegynek szerepelnie kell úgy, hogy a számok ne ismétlődjenek, (ú) Nyolcirányú Keresse meg az ábrában a következő kifejezéseket, amelyek nyolc irányban rejtőznek, és húzza át betűiket, de vigyázzon, mert a dőlt betűvel szedettek derékszögben egyszer megtörnek. Ha az át nem húzott betűket felülről lefelé vízszintesen haladva összeolvassa, akkor eljut a megfejtéshez. Földrajzi kifejezések: MARONI MAROS MAROS-KÖRÖS KÖZE MAROS SÍKSÁGA MAROS-SZÖG MAROSVÁSÁRHELY MAROUA MAROVOAY MAROWIJNE MARQUETTE Előző feladványunk megfejtése: Medviagalis. Mai receptünk Sült karfiol és fehérbab-saláta Hozzávalók (2-3 adag): 30 dkg karfiol, 1 konzerv (240 g) fehérbab, l csomag fodroskel-saláta (vagy rukkola), 1 dl kaukázusi kefir, 0,5 citrom leve, 0,5 dl olívaolaj, 10 dkgfeta sajt Elkészítése: A karfiolt kisebb rózsákra szedjük, és kevés sóval, borssal, olívaolajjal meghintve, 190 fokos sütőben 20 perc alatt készre sütjük. A babot leszűrjük, átöblítjük, és egy nagy salátástálba öntjük. Rászórjuk a zöld salátaleveleket és a sült karfiolrózsákat is. Összedobjuk az öntetet: a kaukázusi kefirhez hozzáadjuk a citromlevet, sózzuk, borsozzuk, és habverővel alaposan belekeveijük az olívaolajat is. Az öntetet rácsorgatjuk a salátára, az egészet óvatosan átforgatjuk, végül morzsolt feta sajtot szórunk a tetejére. Jó étvágyat kívánunk! (boon) Mai időjárás Változóan felhős égbolt, helyenként alacsony felhőzet és köd, gyenge ködszitálás, meleg idő várható. A nappali hőmérséklet 8 és 16 fok között alakul. LOSONC n #c Éjszakai hőmérséklet 8 °C 1°C POZSONY 10 °c Nappali hőmérséklet 16 °C 8°C Szélirány: Délkeleti szél, 30 km/ó-s széllökésekkel. Előrejelzés Európai nagyvárosok időjárása j .f ■ |gf» Ar i / Helsinki Oslo . a ' 7 “C „ 7*6' __ London JfsC' Varsó Berlin 12 °C 10 °C Madrid 8°C Párizs ft Budapest 11 “ö-a'" 13 °C Moszkva 2 °C Róma Vízállás Duna Pozsony - 270 cm Medve - 85cm Komárom - 110 cm Párkány - 65 cm Bodrog Bodrogszerdahely - 415 cm Szerda Csütörtök Péntek Időjárás a kiemelt üdülőhelyeken Gyógy____________a.-12 °C Rozsnyó__________a-12 °C a- 14 “C________a-0*0 14 *C________1 "C Mallorca______________a- 15 °C Isztria ___________a 15 °C Dunaszerdahely a-14 °C Szene___________a-12 °C Túlnyomórészt felhős égbolt, Változóan felhős égbolt, Ibiza_______________- 16 °C Dubrovnik________3P 15 °C Komárom gt!6°C Csorbató_________& 10 °C elszórtan ködszitálás.________ reggel köd várható.__________ Török Riviéra_______ 19 °C Várna_________________17 °C Ógyalla___________a 16 °C Párkány__________a 15 °C Pozsony__________a 13 °C Pozsony_____________14 °C Kréta______________c- 17 °C Zadar____________a 17 °C Léva_____________a-13 °C Nagyszombat a- 12 °C Érsekújvár________a 13 °C Érsekújvár___________14 °C Rodosz_______________19 °C Kairó_________________19 °C Nagymihály a 11 °C Losonc___________a 11 °C Losonc___________a 10 °C Losonc_______________8°C Ciprus _____________19 °C Malaga_______________15 °C Nagyrőce g>ll°C Tőketerebes & 10 °C Kassa____________a- 9°C Kassa_____________ 8°C Szicília_______________18 °C Tunisz____________3» 19 °C