Új Szó, 2019. december (72. évfolyam, 280-302. szám)
2019-12-18 / 294. szám
www.ujszo.com | 2019. december 18. KOZELET I 3 r Újabb bírót hallgatott meg a bizottság Lenka Pra2enkovának, az Országos Bírói Tanács elnökének (a képen) azt javasolták, indítson fegyelmi eljárást Andrea Haitová ellen (TASR-feivétei) SZALAY HAJNALKA Pozsony. Az Országos Bírói Tanács a lefoglalt bírói telefonok miatt lótrehozott speciális bizottsága a hétfői meghallgatás után újabb bíró ellen indítványozna fegyelmi eljárást. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az érintett bírók ellen büntetőjogi eljárás is indul. Hétfőn Andrea Haitovát, a Pozsonyi Kerületi Bíróság bíráját hallgatta meg az Országos Bírói Tanács bizottsága, amely a váltóhamisítással vádolt és Ján Kuciak meggyilkolásának megrendelésével gyanúsított Marián Kocner nyilvánosságra került, bírókkal való kommunikációja miatt hoztak létre. Haitová, aki a volt smeres igazságügyi államtitkár, Monika Jankovská testvére, a bizottság szerint hazudott, amikor azt állította, nem törölt ki adatokat a telefonjából. A bizottság azonban információkhoz jutott a nyomozati anyagokból. Ezekben szakértők megállapították, hogy Haitová törölt a telefonja memóriájából telefonszámokat, beszélgetéseket és alkalmazásokat, állítólag azután, miután a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) lefoglalta a telefonját. Még interneten keresztül is módosították mobilja tartalmát. A speciális bizottság ezért Lenka Prazenkovának, a Bírói Tanács elnökének azt javasolta, hogy kezdeményezzen fegyelmi eljárást Haitová ellen. Döntsön az elnök David Lindtnert, a Pozsonyi III. Járásbíróság volt elnökét szintén hétfőn hallgatták meg. Ő az egyetlen bíró, akiről miután kiderült, hogy kapcsolatban állt a nagyvállalkozóval, önreflexiót gyakorolva, lemondott bírói posztjáról, májd kérte tevékenységének felfüggesztését. A hétfői meghallgatáson elmondta, nem akar már a jövőben bíróként dolgozni, inkább az ügyvédi pályát választja. Saját hibájának nevezte, hogy annak ellenére is kapcsolatban állt Kocnerrel, hogy tudta, neve milyen kontextusban fordul elő legtöbbször. A bíró Prazenkovára bízta jövőjét: neki kell megfontolnia, indít-e fegyelmi eljárást ellene. Elóg egy apró hiba Mészáros Lajos volt alkotmánybíró, aki maga is tagja az Országos Bírói Tanács speciális bizottságának lapunknak úgy nyilatkozott, nehéz helyzetben vannak. „Kizárólag hivatalos információkra építhetünk, a médiában megjelentekre közvetlenül nem” - magyarázza az alkotmányjogász azzal, hogy ők csak etikai szempontból vizsgálódhatnak, nincsen jogosultságuk arra, hogy nyomozzanak is. Etikai hibát vétett Vladimír Sklenka is, a Pozsonyi I. Járásbíróság bírája, aki már szintén lemondott funkciójáról. Kocnerrel való kommunikációja több mint 9000 üzenetet tartalmaz, ezekből kitűnik, hogy a bíró pénzt fogadott el a nagyvállalkozótól: Kocner felajánlotta Sklenkának, hogy átfizeti a golffelszerelését, amelyet azért vásárolt, mert meghívta golfozni Bacsfára. „A bírók azonban nem fogadhatnak el ajándékot” - erősítette meg Mészáros. Jankovská móg hátravan Monika Jankovská eddig még nem jelent meg a bizottság előtt, hogy megmagyarázza kapcsolatát Kocnerrel. Korábban azt nyilatkozta, hogy nem kommunikált a nagyvállalkozóval, azóta azonban kiderült, hogy személyesen is találkoztak. A volt államtitkár jelenleg betegszabadságon van, és nem vette át az eddig idézéseket. A bizottság a következő meghallgatást január 13-án tartja, erre várják Jankovskát is. Peter Pellegrini az új egészségügyi miniszter MKÖ-lista: a 150-ből 26 nő, 24 polgármester Pozsony. Zuzana Caputová államfő kedden elfogadta Andrea Kalavská (Smer-jelölt) egészségügyi miniszter lemondását. A tárca vezetésével ideiglenesen Peter Pellegrini (Smer) kormányfőt bízta meg. „Két fő okom volt arra, hogy elfogadjam Kalavská miniszter asszony lemondását. Az első, hogy ha a kormány egyik tagja lemond, akkor az államfőnek nem feladata, hogy a döntése elutasítása által arra kényszerítse őt, hogy a helyén maradjon. A másik ok, amiért elfogadtam a lemondást, az, hogy megértem és elfogadom Kalavská asszony indokait” - magyarázta az államfő. Az elnök asszony rámutatott, hogy Kalavská nem csupán a status quót akarta megőrizni az egészségügyben, hanem megpróbálta azt megújítani is. „Szeretnék ezért köszönetét mondani neki, mert meggyőződésem, hogy ez a törekvése helyes és megalapozott volt” - mondta. Caputová megjegyezte, hogy nem csupán a kórházreformhoz, hanem egy olyan alapvető dologhoz sem sikerült megszerezni a kellő politikai támogatást, mint a kötelező oltás. „Megértem, hogy Kalavská asszony csalódott” - tette hozzá. Kalavská december 9-én jelentette be a lemondását, miután a kormány visszavonta a parlament aktuális üléséről a kórházreformot. Peter Pellegrini kormányfő tudomásul vette az egészségügyi miniszter döntését. Egyúttal köszönetét mondott neki mindazért, amit a tárca az ő irányítása alatt tett az emberekért. Kalavská 2018. március 22-én vette át Tomás Drucker helyét a tárca élén. 2016-tól egészségügyi államtitkárvolt. (TASR) CZÍMER GÁBOR Korábbi cikkünkben már foglalkoztunk a Magyar Közösségi összefogás (MKÖ) nevű választási párt parlamenti választásra állított jelöltlistájának élvonalával, most azt néztük meg, hogy az élmezőny után kik kaptak helyet. Pozsony. A Bárdos Gyula országos Csemadok-elnök által vezetett listán három párt jelöltjei kaptak helyet. Az MKP ajelöltek 60, az Összefogás és a Magyar Fórum (MF) egyaránt 20-20 százalékát adja. A választási párt jelöltlistájának 6. helyén az Összefogás színeiben Orosz Örs indul, aki a 2016-os választáson még az MKP listájának 9. helyén szerepelt. A most összeállított listán a 10. helyen az MKP-s Cziprusz Zoltán van, aki négy éve a párt önálló listáján ugyanezt a számot kapta. Farkas Iván, az MKP gazdasági alelnöke 2016-ban még a 3. helyet tudhatta magáénak, most a közös listán all. pozíciót kapta. Közvetlenül mögötte, a 12. helyen van Gál Zsolt, a MF alelnöke, aki az előző választáson nem indult. Gál amellett, hogy egyetemi oktató, Sólymos László jelenlegi hidas környezetvédelmi miniszter gazdasági tanácsadója volt, valamint évekig az Új Szó véleményrovatának szerzője is volt. Kiss Beáta, az MKP oktatásügyi alelnöke most a 18. helyen méretteti meg magát, négy évvel ezelőtt all. rajtkockáról indult. Nem csak húszasoké A 26. helyet Agócs Gergely, Királyrév polgármestere, Nagyszombat megyei képviselő tudhatja magáénak. Agócs az MKP vezetésével való konfliktusa miatt a közelmúltban lépett ki a pártból, így a listára az Összefogás kvótáján került fel. A 28-as hely Rácz Orsolya kül- és biztonságpolitikai szakértőé, aki a Globsec nevű elemzőcsoport tagja, illetve az Új Szó korábbi kommentátora is volt. Most az Összefogás vette a listára. A 44. Hájos Zoltán, Dunaszerdahely MKP-s polgármestere. 48. helyen Kovács György szerepel, aki korábban két évig vezette a legnagyobb szlovákiai kórházat, a Pozsonyi Egyetemi Kórház pénzügyi, majd vezérigazgatójaként dolgozott. Az Összefogás mozgalom egyik központi személyisége, a listán mégis viszonylag hátul kapott helyet. A 67. helyet Hamerlik Richárd kapta, aki most szintén az Összefogás egyik helyét kapta meg, de az MKP színeiben korábban már volt parlamenti képviselő. A listán 111. A. Szabó László, az MKP korábbi oktatási alelnöke. Ő most jelentősen hátrébb szorult, hiszen 4 éve még a 15-ös helyet tudhatta magáénak. A 133. rajtkockát Samu István kapta. A gútai politikus az Új Egység mozgalom vezetője, most az Összefogás kvótáján került a listára. Korábban azonban az MKP elnökségi tagja volt, de kizárták a pártból. Még a párt elnökségi tagjaként nyilvánosan kiállt a Nemeshodosban állított Horthy-szobor mellett. A lista farmotorja Ahogy azt már korábban megírtuk, az MKÖ listájának végén MKP-s vezetők kaptak helyet. A 147. például Németh Gabriella, a párt szociális, családpolitikai és egészségügyi alelnöke, a 148. Szigeti László egykori oktatási miniszter. A 149. pozíció Csáky Pálé, az utolsó, 150. hely pedig Berényi József korábbi pártelnöké. Számok, hivatások A jelöltlistán 26 nő és 124 férfi van. Ajelöltek foglalkozás szerinti megoszlása is érdekes képet mutat. A listán 18 vállalkozó, 17 menedzser, 5 iskolaigazgató, 4 tanár, 3 egyetemi oktató és 5 olyan személy szerepel, akinek a neve mellett a pedagógus foglalkozást tüntették fel, de egy egyetemi hallgató is akad. A jelöltek között van három orvos, egy állatorvos és egy egészségügyi szakértő is. Parlamenti mandátuma jelenleg egyedül az MF elnökének, Simon Zsoltnak van, de több megyei képviselő és két megyeelnök-helyettes is a listán szerepel. A listán 24 polgármester és 3 alpolgármester is helyet kapott. A ritkább foglalkozásokat űzők közül a már említett biztonságpolitikai szakértőn kívül egy szociológus, egy robotikai mérnök és egy mentőtiszt is az MKÖ csapatát erősíti. A legfiatalabb jelölt 22, míg a legidősebb 70 éves. Az életkori kategóriákat tekintve a 47 évesek vannak a legtöbben, 10 jelölt van ebben a korban. Az államfő értékelte, hogy Kalavská újítani akart (TASR-feivétei)