Új Szó, 2019. december (72. évfolyam, 280-302. szám)
2019-12-16 / 292. szám
EGESZSEG ■ 2019. DECEMBER 16. www.ujszo.com Mindennél fontosabb a cukorbetegség megfelelő kezelése Mivel gyakran végződik végtagcsonkolással, az úgynevezett diabéteszes láb a cukorbetegség legsúlyosabb szövődménye, a betegek réme. Ä hivatalos statisztikai adatok szerint 2017-ben Szlovákiában 4 096 amputációt hajtottak végre, ami 2012-höz viszonyítva ezerrel több. Míg Csehországban a csonkolások száma csökkent, Szlovákiában emelkedett. Mivel magyarázható ez? - kérdeztük Dr. Róbert Takács érsebészt. Több oka is van. Az egyik az, hogy nő a cukorbetegek száma. Része van benne az átlagéletkor emelkedésének is, s nem utolsósorban a két ország mentalitását is figyelembe kell venni. Nálunk az emberek sokat dolgoznak, kevésbé tájékozottak, és a láb bármilyen hibája felett könnyebben elsiklanak, elhanyagolják. • Valójában mi a diabéteszes láb? Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint diabéteszes lábnak a cukorbeteg lábát nevezzük, amely krónikus ideg-, ér- és ízületi károsodás miatt a fertőzés, a fekélyképződés, a szövetelhalás veszélyének és a mély szöveti struktúrák olyan károsodásának van kitéve, ami a végtag csonkolásához vezet. • Az alsó végtagok egészségi állapota szempontjából rendkívül fontos a bokán és a karon mért vérnyomás aránya, az úgynevezett ABI index. Ez már nálunk is mindennapos eljárás, vagy kérni kell az orvostól? Nem minden általános orvos tudja meghatározni az ABI indexet (ankle brachial index). Lényege a bokán és a vállartérián mért vérnyomás aránya. Ügy kapjuk meg, hogy az alsó végtagon mért értéket elosztjuk a felső végtagon mért értékkel. A kivizsgálás nem invazív, a vérnyomást mandzsettával mérik mind az aló, mind a felső végtagon. A normális érték az 1-nél nagyobb, vagyis amikor a bokán magasabb a vérnyomás, mint a vállon. Ha az artériák billentyűi hibásak vagy maga az artéria beszűkült, akkor ez az érték csökken. A felső végtagokon ritkábban alakul ki érelmeszesedés. Ha az ABI index (ankle brachial index) kisebb, mint 0,5, az alsó végtag súlyos vérellátási zavarárát jelzi. Tudni kell azonban, hogy épp a cukorbetegnél viszonylag gyakran mérnek hamisan magas ABI-indexet az úgynevezett összenyomható erek szindrómája miatt. • Melyek e súlyos szövődmény kialakulásának jellegzetes tünetei? Figyelmeztető lehet, ha csökken a láb érzékenysége, ha megváltozik boltozata, ha úgynevezett kalapácsujj alakul ki, ha kitapinthatatlan a vér lüktetése. • Melyek a kezelés hagyományos és a modern formái, tudnak-e ezekről a betegek? Elsősorban az endovaszkuláris módszerre gondolok, amellyel a test integritásának megsértése, esetleg a beteg altatása nélkül is lehet gyógyítani? Tisztázni kell, hogy melyik szakterületre gondol. Ha a vaszkulárisra, vagyis az érgyógyászatra, akkor azt kell mondanom, hogy a módszer típusáról a lelet alapján a szakember dönt. Sok cukorbetegnek még nem károsodtak a nagy erei, így a kezelés csak helyi, vagyis nem minden beteg alkalmas az endovaszkuláris kezelésre. Ez az erek károsodásának típusától függ. Valakinek bypassra, koszorúér-áthidalásra van szüksége. Fontos, hogy ha a betegnek sokáig gyógyuló sebe vagy valamilyen gyorsan romló lábhibája van, érsebész vizsgálja meg, ő dönt a továbbiakról. Elfogadhatatlan, hogy csak átkötözésre általános sebészhez járjon az a beteg, akinek hónapok óta egyre rosszabb állapotban lévő seb van a lábán. A már kialakult seb esetében nagyon hatásos a lokális vákuumkezelés (vacuum sealing), amit Szlovákiában mindenütt alkalmaznak. • Sok a cukorbeteg, s számuk állandóan nő. Elegendő olyan szakember van, aki el tudja látni a diabéteszes lábat? Ha a cukorbetegek végtag-amputációjának növekvő számára gondolunk, a válasz egyértelmű. • Néhány évvel ezelőtt Szlovákiában kubai „csodagyógyszer" jelent meg, amely állítólag sok betegnek segített, de történt egy negatív eset, és jelenleg már nem használják a szert. Van remény arra, hogy egyszer megint lehet vele gyógyítani? Nekem nincs a szerrel tapasztalatom, tehát információm csak másodkézből vannak. Tudomásom szerint klinikailag nem kellőképpen kipróbált, nem bejegyzett gyógyszerről van szó. Sok országban ezért utasították el. Hozzánk a kubai tartozás törlesztésének keretében került, s nem a gyógyászati okok voltak a legfontosabbak. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy hatástalan, ugyanis olyan anyagot tartalmaz, ami serkentheti az új szövetek képződését, és ezzel felgyorsítja a gyó-gyulási folyamatot. A gond az, hogy nem próbálták ki kellőképpen, hogy mennyire biztonságos, s nem végeztek több helyen összehasonlító tanulmányt sem, más szóval: nem készült tanulmány arról, hogy a hasonló betegcsoportnak a más, sokkal olcsóbb kezelés hatására nem gyógyult volna-e be a sebe. • Mit tehet a beteg azért, például a táplálkozás és a megfelelő cipőválasztás terén, hogy a diabéteszes láb egyáltalán ne alakuljon ki? Természetesen mindkettő nagyon fontos, és persze a láb rendszeres ellenőrzése, szükség esetén pedig az ortopédiai kezelése. Mindenekelőtt azonban a legfontosabb az, hogy a cukorbeteg megfelelő kezelést kapjon és szigorúan betartsa az orvos ajánlásait. • Említette a láb napi önvizsgálatát. Mire kell különösen ügyelni? Elsősorban a cipőre, hogy elég kényelmes-e, hogy nem gyűrött-e a betét, hogy került-e bele például kavics. Ügyelni kell arra is, hogy a zokni se legyen gyűrött. A lábat alaposan át kell nézni, beleértve az ujjközöket is. Oda kell figyelni a nyomásokra, a bőrkeményedésekre, az apró sérülésekre, a vörös foltokra vagy duzzanatra, a váladékozásra, esetleg a kellemetlen szagra. Hosszú távon kockázatosak az ízületi deformációk, a boltozat deformációi, a bőrelváltozások (például az ekcéma). Figyelmeztető jel lehet a hideg vagy sápadt láb, valamint az érzéketlenség. Kovács Ilona HIRDETÉS Ili Tudta? Az idő múlása a szem környékén mutatkozik meg leghamarabb A szem környéki bőr nagyon vékony, érzékeny, esendőbb a külső hatásokkal szemben, így az idő múlása is hamarabb megmutatkozik ezen a területen. Ezek foként esztétikai bőrproblémák, így ha valakit nagyon zavar, érdemes beszerezni szemkömyékápolót, akár a gyógyszertárból, de a kiválasztásnál fontos tisztában lennünk azzal, milyen a bőrtípusunk. E készítmények hidratálják a szemkörnyéki bőrt, kisimítják a vízhiány okozta barázdákat, csökkentik a szem körüli duzzanatot. A szempillanövesztő' szerek koffeintartalma a szempillák hagymáit aktivizálja, a hialuronsav és a pantenol hidratál és ápol, rugalmassá teszi a szempillákat, ellenállóbbakká válnak a fizikai hatásokkal szemben. A szem alatti sötét karikákat nehéz eltüntetni, mivel a vékony bőr alatt futó erektől is sötétebbnek tűnhet ez a terület. A tünetet okozhatja fáradékonyság, vashiány, hiperpigmentáció, ekcéma, dohányzás stb. A karikákat először pihenéssel, a szemkönyék megfelelő hidratálásával, esetenként egy kis hűtéssel csökkenthetjük, ehhez akár hűsítő szemmaszkot is be tudunk szerezni. Ha viszont huzamosabban jelen van, érdemes orvoshoz menni. Bizonyos esetekben a kozmetikumok használatát el kell kerülni, például műtétek előtt/után, fertőzések ideje alatt, ekcéma vagy bármely kozmetikai segédanyag ellen kialakult allergia esetén, helyettük körömvirágkenőcs, hidratáló vagy viszketéscsillapító szemkönyékápoló használata javasolt. (szimpatika) Tippek torokfájás ellen A fájó torok leggyakrabban valamilyen fertőzés lappangását jelzi a szervezetben. A torokfájást okozhatja bakteriális vagy vírusfertőzés, esetleg gombás eredetű fertőzés, de a torok irritációját egyéb, például környezeti tényezők (por, cigarettafüst, száraz levegő) is kiválthatja. A vírusok vagy baktériumok okozta felső légúti fertőzések gyulladás kialakulásához vezethetnek. Az alábbi tanácsok segíthetnek leküzdeni a problémát, azonban ha a tünetek nem javulnak, illetve idővel rosszabbodnak, mindenképpen keressük fel háziorvosunkat! Pihenjünk eleget! Nagyon hatékony módszer a gyógyulás elősegítésére a pihenés. Kerüljük a füstös, szmogos környezetet! A levegőben lévő apró részecskék kiszáríthatják és irritálhatják a torkot, ezért célszerű minimalizálni az irritáció lehetőségét. Kerüljük a nagyon forró vagy éppen nagyon hideg ételek és italok fogyasztását. (gy)