Új Szó, 2019. december (72. évfolyam, 280-302. szám)
2019-12-13 / 290. szám
2 f KÖZÉLET 2019. december 13.I www.ujszo.com Két fürdő van az átláthatósági céglista végén Gabriel Sípoá, a Transparency International szervezet igazgatója szerint az állami vagy önkormányzati vállalatok számos információt nem hoznak nyilvánosságra (Felvétel: Tony Stefunko/Plus jeden dert) S ZA LAY HAJNALKA Pozsony. A Kassai Távhőszolgáltató Vállalat lett a legátláthatóbb az állami és önkormányzati tulajdonú vállalkozásokat elemző Transparency International Szlovákia (TIS) szerint. A százas lista utolsó két helyón két fürdő, a nagymegyeri ós a dunaszerdahelyi végzett. „A TEPO hőszolgáltató vállalat 89 százalékos értékelése a legnagyobb, amit a TIS állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő vállalkozásnak eddig adott” - mondta Gabriel Sípos, a TIS igazgatója. Ez a cég az egyetlen, amely A+ értékelést kapott a vizsgált 100 hazai vállalatból. Ladislav Koch, a cég főigazgatója elmondta, a négy évvel ezelőtt, ugyanezen a rangsorolásban elért hetedik hely megszerzése után találkozott a TIS képviselőivel, hogy megbeszéljék, hogyan tehetné még átláthatóbbá vállalkozását. „Akkor 56%-ot kaptunk, most 89%-ot. Ez azt mutatja, hogy vannak még tartalékaink, hogyan fejlődjünk még tovább. A pozitív példánkkal szeretném inspirálni a többi vállalkozást is” - mondta Koch. A legátláthatóbb városi vállalat a szintén kassai Városi Erdők Rt. lett, amely összesítésben a második helyen végzett 75%-kal. Négy évvel ezelőtt még csak 32%-kal állt az 55. helyen. A harmadik legátláthatóbb a Szlovák Posta, a negyedik a közszolgálati rádió- és televíziótársaság (RTVS) az ötödik pedig az a Szlovák Vasúttársaság, amely 2015-ben még második helyen állt. Azóta csupán 2 százalékponttal lett átláthatóbb. A négy évvel ezelőtti győztes idén kikerült a top 10-ből: a Szlovák Erdőgazdálkodási Vállalat 57%-a a 15. helyre volt elég. Náluk ez 10%-os visszaesést jelent. Sípos azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy nem arról van szó, hogy a négy éve a felmérésben sikeresen szereplő cégek visszafejlődtek volna, csupán a többiek fordítottak több energiát a transzparens intézkedésekre. Előbbre lépett a Komáromi Városi Víz- és Csatornaművek is, amely négy évvel ezelőtt 14%-kal a 81. helyen végzett, idén pedig 44%-kal lett a 37. Az állami átláthatóbb A 100 értékelt cégből 48 állami 47 pedig városi tulajdonban van, három megyei, kettő egyetemi társaság tu-Ennyit változott egyes cégek értékelése az átláthatóság terén Kassal Hőszolgáltató 89% 56% Városi Erdők, Kassa 75% 32% Szlovák Posta 67% 55% Közszolgálati rádió és televízió 64% 55% Szlovák Vasúttársaság 64% 62% Cargo vasúttársaság 63% 57% Kassai Közlekedési Vállalat 63% 53% Szlovák Erdőgazdálkodási Vállalat 57% 67% Általános Egészségbiztosító 56% 55% Pozsonyi Közlekedési Vállalat 44% 59% • Forrás: transparency.sk lajdona. A vizsgált vállalatok közül négy tartozik a legtöbb alkalmazottat foglalkoztató hazai cégek közé. A társaság hat különböző területen osztályozta a vizsgált cégeket, 57 indikátor alapján. A legtöbb pontot a gazdasági mutatók területén érték el a vállalatok. Michal Pisko, a TIS programkoordinátora elmondta, a százas listán szereplő cégek erős oldalához tartozik, hogy folyamatosan megjelentetik honlapjukon az éves tevékenységükről szóló jelentéseket-, valamint, hogy nagy arányban megtalálható róluk, hogy pontosan honnan származnak támogatásaik. „Körülbelül a cégek fele nem hozza nyilvánosságra, hogy milyen célokat szeretne megvalósítani a jövőben, hogyan szeretné ezeket teljesíteni, és azt sem, hogy sikerrel jártake próbálkozásaik” - mondja a programkoordinátor azzal, hogy a cégek 84%-a nem teszi közzé, miről szóltak a vállalat szerveinek tárgyalásai. Szintén figyelemfelkeltő, hogy a hőszolgáltató vállalaton és a Szlovák Postán kívül egyik cégnél sem nyilvánosak az egyes versenytárgyalások eredményei. Pozitív trend figyelhető meg az etikai kódexeket illetően: még 2015- ben csak minden nyolcadik tette közzé az etikai kódexét, addig idén már minden harmadik. Éva Demková, a TIS munkatársa arra figyelmeztet, bár a négy évvel ezelőtti eredményekhez képest valamelyest növekedett a cégek átláthatósága, még mindig van hova fejlődnünk: a cégek honlapjain megtalálható információk alapján végzett összehasonlítás szerint a külföldi cégek 67%-ához képest a hazaiak csak 40%-ot érnek el, a csehek pedig 55%-ot. A szlovák magáncégek ugyanebben az összehasonlításban 59%-ot kaptak. Átláthatatlan fürdő A százas lista utolsó két helyén két szlovákiai magyar városban levő fürdő végzett: a dunaszerdahelyi 11%-ot, a nagymegyeri pedig 15%ot szerzett a 100-ból. Az utolsó hat helyezett között azonban még két fürdőt találunk: a párkányi Vadas 21%-kal a 95., a bártfai Bardterm pedig 20%-kal a 96. helyen végzett az átláthatósági listán. Sípos ezzel kapcsolatban elmondta, elképzelhető, hogy ezen vállalkozások inkább a szolgáltatásaik színvonalára koncentrálnak, viszont ennek nem szabadna a transzparencia rovására menni. A TIS eddig három hasonló összehasonlítást végzett az állami és önkormányzati tulajdonban lévő cégek körében, 2019-en és 2015-ön kívül még 2012-ben hat különböző területen: gazdasági mutatók, kommunikáció, közbeszerzés, humán erőforrás, etika és jótékonykodás. 2019 2015 Robert Fico már a gyerekeket sem kíméli ÖSSZEFOGLALÓ A csökkenő nópszerűsóge miatt egyre vadabb kampányvideókkal rukkol elő a Smar, már a gyerekeket is felhasználva a politikai cóljaikra. Pozsony. A párt elnöke, Robert Fico legújabb videójában a jóságos és türelmes óvó bácsi szerepét ölti magára, aki az ellenzéki vezetőket játszó, egymást püfölő gyerekeket próbálja megregulázni „szellemesebbnél szellemesebb” beszólá-Robert Fico gesztikulálva beszél a politikusokat játszó gyerekekkel (Felvétel: Youtube) sokkal. A videóban Fico megismétli az ellenzéki vezetőkkel szemben korábban megfogalmazott rágalmait, amelyek között szerepel az adócsalás és a kábítószerfogyasztás is. A Sme napilap információi szerint a Smer kampányát egy izraeli ügynökség készíti, így azon sem szabadna csodálkoznunk, hogy hasonló videóval kampányolt 2015- ben Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök is. A szakemberek már akkor is figyelmeztettek arra, hogy a hirdetés a határokat súrolja, hiszen a gyerekeket használják fel politikai célokra. RÖVIDEN Forgalomnövekedést váró A Karoq csak jövő ősszel ér Pozsonyba ÖSSZEFOGLALÓ Fico panaszt tesz a bűnvádi eljárás miatt Pozsony. Panaszt nyújt be Robert Fico, a Smer elnöke az ellene kezdeményezett bűnvádi eljárás miatt és azért, mert az ügyet felügyelő ügyész szerinte elfogult. „Ellenőriztem, Soros és a Nyílt Társadalom Alapítvány embere”- mondta az esetével foglalkozó ügyészről a Smer elnöke. Ficót múlt héten gyanúsították meg szélsőséges eszmék terjesztésének gyanújával. (TASR) Pozsony. Pontosította tegnap este a Skoda Auto azokat az információkat, melyek szerint a márka népszer SUV-modelljét, a Karoqot a VW pozsonyi gyárában fogják gyártani. A Karoq eszerint csak jövő ősszel érkezik a gyárba, s csupán az autó összeszerelését végzik majd Szlovákiában, az autó karosszériáját ajövőben is a Skoda csehországi kvasinyi gyárban fogj ák gyártani. (dp) Aranybánya - így jellemzi legújabb felmérésében a karácsony előtti időszakot a szlovákiai internetes kereskedők szemszögéből a KPMG tanácsadó társaság. Pozsony. Csaknem minden második hazai webáruház arra számít, hogy az ünnepek előtt az ötödével sikerül növelnie a forgalmát. „Az ünnepek előtt hatalmas a tumultus az üzletekben, így egyre többen rendelik meg a karácsonyi ajándékot is az interneten keresztül” - nyilatkozta Ivana Mazániková, a KPMG kiskereskedelemért felelős szlovákiai partnere. Ezt figyelembe véve az sem számít meglepetésnek, hogy a KPMG által megszólott internetes áruházak közül tízből kilenc idén újabb forgalomnövekedésre számít, 40 százalékuk szerint pedig a forgalmuk több mint a harmadával is nőhet a tavalyihoz képest. A felmérés elvégzésében segítő ui42 ügynökség társalapítója, Martin Krupa Martin Slosiarik, a Focus közvélemény-kutató intézet igazgatója szerint a párt célja az új videóval nem is annyira az új szavazók toborzása, hanem az ellenzéki szavazók elbizonytalanítása, hiszen a Smer is jól tudja, hogy az ellenzéki szavazókat ilyesmivel csak rendkívül nehezen tudná a saját oldalára állítani. „Egyelőre úgy tűnik, hogy a Smer kampányában Peter Pellegrini kormányfő játssza majd a jó rendőrt, akivel új szavazókat próbálnak meg toborozni, Fico pedig a rosszat, akivel megpróbálják demoralizálni az ellenzék szavazótáborát” - tette hozzá Slosiarik. (mi, tasr) e-shopok szerint a webáruházak tisztában vannak azzal, hogy hatékony reklám nélkül nem számíthatnak sikerre, tavaly így minden második cég erre fordította a legnagyobb összeget. „Egyre több cég ismeri fel azt is, hogy nem a lehető legszélesebb árukínálat jelenti a fő vonzerőt a vásárlók számára, hanem a hatékony ügyfélszolgálat” - mondta Krupa, aki szerint a felmérésükből az is kiderült, hogy a szlovákiai webáruházak 42 százaléka az elkövetkező két évben külföldön is szeretne teijeszkedni. (mi)