Új Szó, 2019. december (72. évfolyam, 280-302. szám)
2019-12-09 / 286. szám
www.ujszo.com | 2019. december 9. RÉGIÓ 3 Vág-híd: elkezdődtek a munkálatok VATAŐClN PÉTER A napokban az aládúcolás elvógzósóvel megbízott cég megkezdte a munkát Komárom egyetlen keleti bejáratául szolgáló hídja körül. Az alátámasztás befejezésének időpontja még bizonytalan, főként az időjárástól függ. A námestovói székhelyű MBMGROUP építésvezetője lapunknak elmondta, jól haladnak az aládúcolás előkészítésével. Jelenleg a tartószerkezet alapjául szolgáló, a Vág közepéig benyúló mesterséges sziget építését készítik elő, ennek kialakítását december második hetében kezdhetik el. A szakember kérdésünkre nem tudta megmondani, hogy év végéig vagy január közepéig készülhet-e el az aládúcolás. A munkálatok összköltsége 1 millió 300 ezer euró. Elmondta, arra törekednek, hogy mielőbb befej ezzék a munkát, ez azonban az időjárástól függ. Korábban Roman Zembera, a Szlovák Közútkezelő Vállalat igazgatója számolt be az említett decemberi és januári időpontokról komáromi látogatásakor. Az aládúcolást végző vállalat Komárom városával kötött 750 négyzetméternyi terület bérléséről szóló szerződése december 4-étől érvényes és 2020 májusának végéig szól. A Szlovák Közútkezelő Vállalat és a közlekedési minisztérium szeptember végétől intenzívebben dolgozik a rendkívül rossz állapotban levő Vághíd alátámasztásán. November közepén derült ki, hogy az MBM-GROUP lesz a megbízott cég, amelynek a munkálatokhoz szükséges területbérlési kérvényét november legvégén gyorsított eljárásban hagyta jóvá az önkormányzat. Az illetékes szervek még nem döntöttek arról, hogy egy teljes körű felújítás vagy egy teljesen új híd megépítése-e az előnyösebb. A város és környék lakói hónapok óta háborognak a közlekedési nehézségek miatt, az aláírásgyűjtés mellett már tüntetést is szerveztek. Sokan aggódnak, hogy a híd lassan életveszélyessé válik, hiszen a hét fokozattal bíró veszélyeztctettségi skálán hatos besorolást nyert. Emellett a szeptemberben bevezetett súlykorlátozás miatt a Gúta irányába kerülő tehergépjárművek sok gondot okoznak a Komáromi járás kisebb településeinek. Ha elkészül az aládúcolás, a kamionok elvileg újra átkelhetnek a hídon. Az egyébként intenzív gépjárműforgalom jelenleg folyamatos, de miután korábban a szerkezetre nehezedő súly mérséklése miatt felmarták a felső aszfaltréteget az úttestről, az útfelület egyenetlenségei miatt a sofőrök csak 30 km/h-s sebességgel hajthatnak át a hídon. Kicsit elcsitul a világ zaja BRESfÁK SÁNDOR A karácsonyi ünnepek fényeit, hangulatát próbáltam megörökíteni néhány képemen is, ilyen például az Érsekújvár főteréről készült festmény a plébániatemplommal, hóhullásban. Úgy érzem, a karácsonyi ünnepek közeledtével figyelmesebbekké válnak, kedvesebbek lesznek az emberek egymáshoz. Ezt tapasztalom a könyvesboltunkban is, amikor jönnek az emberek és megfelelő, személyiségre szabott ajándékot keresnek azok számára, akik fontosak az életükben. Mindenkinek van néhány kedves, elismerő szava a másikhoz. Ha kívánnék valamit, talán azt, hogy az ünnepek elmúltával se kerüljünk vissza a mindennapi taposómalomba, ne hidegüljünk el egymástól, ne fásuljunk el és ne zárkózzunk magunkba. Maradjon meg ez az egymásra hangolódás, elsősorban a családokban. Teljesen másképp élem meg a karácsonyi ünnepeket, amióta megszületett a két unokám. Talán még apaként sem éltem meg ezt a mesevilágot, ezt a tiszta, őszinte gyermeki rácsodálkozást, aminek most a tanúja, illetve részese lehetek. Van úgy, hogy csak nézem őket hátradőlve, gyönyörködöm bennük. Várom a karácsonyi ünnepeket, amikor kicsit lehalkul, elcsitul körülöttünk a világ zaja, és végre több időnk jut egymásra. Szeretném, ha az év többi hónapjában is pont ilyen nyitottak, érzékenyek, értő figyelemmel hallgatók lehetnénk, kellő igyekezettel ez talán még meg is valósítható. A szerző amatőr festőművész AJÁNLÓ December 9. (hétfő) Feled -17.30: Zsapka Attila, Vadkerti Imre és Sipos Dávid akusztikus karácsonyi koncertje a helyi kultúrházban. December 10. (kedd) Nagybalog -17.30: Zsapka Attila, Vadkerti Imre és Sipos Dávid akusztikus karácsonyi koncertje a helyi kultúrházban. December 10. (kedd) Rimaszombat-18.00: beszélgetés Kovács Zoltánnal, a Vándorláss vezetőjével a Csillagházban. Fél évet késik a királyhelmeci amfiteátrum felújítása NÉMETI RÓBERT Módosul Királyhelmec városa és a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum határon átnyúló - nagyrészt uniós támogatásból finanszírozott - közös pályázatának megvalósítási határideje. Késnek a szabadtári színpad munkálatai. Mórocz Péter, a Királyhelmeci Városi Hivatal projektmenedzsere az Új Szónak elmondta, a módosítást a Petőfi Irodalmi Múzeum, a projekt vezető partnere kérvényezte a magyarországi Külgazdasági és Külügyminisztériumnál, az Interreg V-A Szlovákia - Magyarország Együttműködési Program Irányító Hatóságától. Közel 2 milliós fejlesztés „A tárca október 18-án eleget tett a kérésnek. Az 1 931 521,14 euró összköltségű fejlesztéshez a pályázók összesen 1 641 792,96 euró támogatást kaptak, melyből Királyhelmecen a Csonkavár szabadtéri színpadának komplex rekonstrukciójára 711 436,61 eurót fordíthatnak. A pályázók a költségek 5-5%-át saját forrásból állják, a fennmaradó részt pedig Királyhelmec, mivel utófinanszírozott projektről van szó, áthidaló kölcsönből állja” - nyilatkozta Mórocz Péter. Mint kiderült, az elszámolásra negyedévenként kerül sor, ilyenkor az azt megelőző időszak dokumentált és jóváhagyott költségeit igényelhetik vissza az irányító hatóságtól. Átfogó felújítás A beruházás során egyebek mellett felújítják az öltözőket, egy új épületet emelnek, melyben mosdók, tálaló és egy nagyobb tárgyaló kap helyet, de a színpad befedését, a nézőtér modernizációját, valamint a parcella körbekerítését is ebből a támogatásból fedezik. E mellett - a projekt keretében - a régióban tematikus tanösvényeket alakítanak ki, workshopokat és különböző kulturális rendezvényeket szerveznek. Az osztályvezető elmondta, a város - a kialakult helyzet adta lehetőség-A munka csak tavasszal folytatódik (A szerző felvétele) gél élve - módosította az itt folyó munka határidejét. Az építési munkálatok során komoly problémát okozott, hogy néhány hete az építési területen található villanyvezetékek jelentős részét megrongálták, illetve ellopták. Az elkövetőt - aki több ezer eurós kárt okozott - a rendőrségnek rövid időn belül sikerült elfognia. Vizuális dopping Az amfiteátrum befogadóképessége, mely ezer fő, nem változik, de új vizuális élményben és nagyobb komfortban részesülnek a látogatók. „Mivel az előző évek tapasztalatai szerint az amfiteátrum maximális kapacitása évente átlagosan 1- 2 alkalommal van kihasználva, nem láttuk értelmét a férőhely bővítésének. Pontosan ezért a következő időszakban azt szeretnénk elérni, hogy a Csonkavár és környéke ne csak évente egyszer legyen kihasználva, hanem minél több rendezvénynek adjon helyet. Azt, hogy ezekre mennyire lesz igény, az idő eldönti” - tudatta korábban lapunkkal a városi hivatal munkatársa. A Vág mellett már dolgoznak a híd alátámasztásán (A szerző felvétele)