Új Szó, 2019. december (72. évfolyam, 280-302. szám)
2019-12-07 / 285. szám
Sajó László tárcája a Szalonban 2019. december 7., szombat, 13. évfolyam, 49. szám szőr is elítélte. A Szovjetuniónak nem aziránt volt kifogása, hogy a Felvidék déli része Magyarországhoz került, hanem a döntőbírósági egyezmények körülményei ellen, amelyek elősegítették Németország további terjeszkedését. ,A szovjet külpolitika hivatalos vezetői a magyarlakta vidékek visszacsatolását a müncheni egyezmény természetes következményének tartották. ...és még célzást sem tettek... arra nézország ellen, ezenfelül állandóan intrikálnak a magyarok ellen. Csáky azt is megemlítette, hogy Frano Tiso moszkvai szlovák követ az ottani magyar diplomaták előtt úgy viselkedett, mint egy cselszövő vagy „összeesküvő”. Frano Tiso mindig megemlítette a magyar diplomatáknak, hogy kiváló az együttműködés a szovjetek és a szlovákok között, és hogy nagy ügyek vannak készülőben a két fél között, amelyekkről nem beszélhet. Ezzel Frano azt sugallta a magyarok felé, hogy a szovjetek esedeg közösen léphetnek fel Magyarország irányába. Csáky rákérdezett ezen „nagy ügyekre”, azonban Saronov nem tudott érdemi választ adni erre. Eközben Durcansky úgy vélte, hogy Szlovákia, immár a Szovjetunió támogatását is maga mögött tudva, határozottan és bátran felléphet Magyarország ellen, így Frano Tiso moszkvai szlovák követen keresztül azt terjesztette, hogy ha Magyarország megtámadná Szlovákiát, ezt a Szovjetunió kénytelen lenne casus bellinek tekinteni. A szovjetek e kérdésben nem foglaltak állást. Durcansky célja ezzel a szovjet-szlovák viszony intimitásának hangsúlyozása volt, illetve az, hogy Magyarországot egy esedeges radikális lépéstől elriassza. Puskint ugyanebben az időben felkereste Sztankay Zoltán, a pozsonyi magyar követség első útidra, aki arról panaszkodott, hogy a szlovák politikusok által vezetett magyarellenes kampány lassan tűrhetedenné válik. Kifejtette, hogy Csáky beszéde egyáltalán nem volt támadó, és nem is volt politikai természetű. Ezzel szemben Mach és Durcansky nyíltan területi követelésekkel lépett fel beszédeiben. A magyar politikusok egyébként nem vették túlzottan komolyan a szlovákok ilyenfajta kirohanásait - tette A szovjet diplomácia jelentései a magyar-szlovák kapcsolatokról 1939-40-ben Ján Spisiak budapesti szlovák követ és felesége, valamint Saronov budapesti szovjet követ ve, hogy ezt igazságtalan vagy erőszakos aktusnak tekintenék.” Durcansky elméletének kidolgozásánál a pánszláv szolidaritásra alapozta terveit. A későbbiekben Durcansky a szovjet diplomácia esedeges támogatását titkos fegyverként akarta kijátszani Magyarország ellen. Nyikolaj Saronov budapesti szovjet követ 1940. június 11-én beszélt Csáky István magyar külügyminiszterrel a szlovák-magyar kapcsolatokról, aki elmondta neki, hogy a szlovákok megpróbálják Németországot kijátszani Magyarhozzá -, mert Budapesten tudják, hogy a németeknek érdekében áll a béke megőrzése Közép-Európában. A szovjet diplomata az esetről készített összefoglaló és elemző jelentésében arra kereste a választ, vajon Németország arra használja-e föl Szlovákiát, hogy idővel esedeg megtámadja Magyarországot, vagy csak csereeszköz lesz a számára egy majdani német-magyar megegyezés esetén. Ügy vélte, Durcansky arra törekszik, hogy gyengítse a német befolyást, és biztosítsa Szlovákia önállóságát. (Folytatás a következő oldalon.) ki. A fentiek azt mutatják, hogy a szlovák politika nemcsak a német befolyást részben kiegyensúlyozó tényezőt látta Moszkvában, hanem a Magyarországgal szembeni területi vitájában lehetséges konkrét szövetségesének tartotta. Durcansky kifejtette Puskinnak: politikája miatt a németek „nem szeretik őt”, ami, mint látni fogjuk, valóban a bukásához vezetett. Tiso azt a benyomást szerezte Puskin követről, hogy az nem ateista és nem is bolsevik, ezenfelül neki külön megígérte, hogy nem fog szocialista propagandát terjeszteni Szlovákia területén, ezzel jó benyomást tett rá. Puskin az audiencia után jelentésben főnökei számára hangsúlyozta, hogy a szlovákok „egyértelműen kinyilvánították szimpátiájukat a Szovjetunióhoz”, ezenfelül azt gondolta, hogy Szlovákiát a németek mintegy ütköző államként hozták létre a Német Birodalom és a Szovjetunió között. 1940 februárjában Puskin szovjet követ beszélgetést folytatott Elans Bemard pozsonyi német követtel a magyar-szlovák viszonyról. Bemard elmondta, hogy a magyar és a szlovák állam is le van kötelezve Németországnak. „Jól tudjuk, hogy a magyarok el akarják ragadni Szlovákiát. A másik oldalon Szlovákia viszont arra törekszik, hogy visszaszerezze azokat a területeket, amelyeket a magyarok kaptak.” Bemard szerint a két szövetséges vitájában az a legcélszerűbb magatartás, ha a németek semlegesek maradnak, és mindkét féllel jó viszonyra törekednek. A diplomatikus fogalmazás mögött nem nehéz észrevenni a német politika manipulációját, amellyel két szövetségesét megpróbálta kijátszani egymás ellen, természetesen úgy, hogy a dolgokat a németek a saját javukra fordítsák. Puskin számára a találkozó után az a kép alakult ki, hogy a német kormány nyíltan kigúnyolja a szlovákokat, mert Szlovákiában „úrnak” érzi magát, és úgy gondolja, hogy mindent megtehet. 1940 elején Durcansky abban az illúzióban ringatta magát, hogy a szlovák állam a kül- és katonapolitikája révén teret nyerhet az önálló cselekvéshez. Célja ezzel a német befolyás gyengítése lett volna. Durcansky nem is csinált titkot abból, hogy a Szovjetuniótól hathatós támogatást remélt az első bécsi döntéssel elcsatolt szlovák területek visszaszerzésére, és nyíltan is hangoztatni kezdte a Szovjetunió esetleges támogatását ebben. Durcansky politikai elképzelései a szovjetek irányában nem voltak megalapozadanok, a müncheni egyezmény és az I. bécsi döntést a szovjet kormány nyilvánosan többAusztria, majd Cseh- Szlovákia bekebelezését követően a Szovjetunió — érzékelve Németország előretörésének veszélyeit - saját állami szuverenitása elleni fenyegetésként fogta fel a területgyarapodásokat, ezért fokozta diplomáciai tevékenységét a kelet-európai államokban. A szovjet diplomácia szemében felértékelődött a nyitás a szlovákok felé, mivel a bécsi, prágai majd a varsói követségeik a németek előretörése miatt vagy megszűntek vagy csak konzulátusként működhettek tovább, ami az információszerzést is korlátozta. A fentiek miatt szükségük volt a nyitásra Pozsony és Budapest irányába is. A szlovákok irányába a szovjet külpolitika az 1939. augusztus 23-án aláírt Ribbentrop- Molotov-paktum megkötése után változott meg. 1939. augusztus 31-én Molotov beszédet mondott, amelyben már kijelentette, a Szovjetunió nem tűrheti tovább, hogy az európai ügyeket az ő részvételük nélkül oldják meg. A szlovák politikai körök, akárcsak a szlovák közvélemény, óriási várakozással fogadta a diplomáciai kapcsolatfelvétel tényét a Szovjetunióval, és talán túlzottan is sokat várt tőle. Jozef Tiso szerint a németek és az oroszok közötti szerződés a záloga annak, hogy a „germánok és szlávok közötti együttműködés megvalósulhat Európában”, és szerinte ennek már korábban meg kellett volna történnie. Tiso az együttműködést a két nemzet jövője szempontjából is döntő lépésként értékelte. A szlovák politikusok a szovjet kapcsolatban egyrészt lehetőséget láttak, hogy ellenpólust keressenek az országra nehezedő német befolyással szemben. Másrészt úgy gondolták, Magyarország ellenében is számíthatnak Moszkva támogatására. Jozef Tiso államfő már a megbízólevél átvételekor, 1940. február 14-én, a Georgij Makszimovics Puskinnal folytatott eszmecseréje során fontosnak tartotta kiemelni a szlovák nép szimpátiáját a Szovjetunió és gyűlöletét Magyarország iránt. Ferdinand Durcansky külügyminiszter pedig már február 5-én is elpanaszolta A szlovák politikusok a szovjet kapcsolatban lehetőséget láttak, hogy ellenpólust keressenek az országra nehezedő német befolyással szemben. Puskinnak, hogy Magyarország elfoglalta a szlovák területek egy részét, de a szlovákok nem adják fel a reményt, hogy ezeket idővel visszaszerzik. Durcansky a németekkel kapcsolatos véleményét sem hallgatta el Puskin előtt: a németek szerinte csak azért nem segítettek az első bécsi döntésnél a szlovák területi követelések támogatásában, mert féltek, hogy ez szövetségesük, Olaszország neheztelését váltaná
