Új Szó, 2019. november (72. évfolyam, 255-279. szám)
2019-11-27 / 276. szám
A muzslai csapat (Farkas Iván felvételei) Az élen zárták az őszt a muzslaiak, a feljutás a céljuk ÁBELGÁBOR Muzsia. Némi szerencse is kellett ahhoz, hogy a muzslaiak őszi bajnokok legyenek az érsekújvári területi bajnokság VI. MEVASPORT ligájában. A bajnokságban sokáig éllovas tardoskeddiek váratlan vereséget szenvedtek a sereghajtó özdögeiek otthonában, míg a muzslaiak az utolsó őszi fordulóban magabiztosan, szép és tudatos játékkal 4:0 arányban legyőzték a jó erőkből álló nagysurányi fakót. Az őszi hajrában így helycserére került sor a tabella élén. A nagysurányiak elleni mérkő-~ zés voltaképpen már az első félidőben eldőlt a mérkőzés, ugyanis huszonöt perc leforgása alatt Denisz és Danilo Papuk, valamint Oleh Deniszov talált Pilek kapus hálójába, majd a szünet utáni folytatásban a csapatkapitány, Horiían Patrik büntetőből szerzett gólja adta meg a nagysurányiaknak a kegyelemdöfést. „Az elmúlt idényben csak a hetedik helyet csíptük el a táblázaton, előtte viszont bronzérmesek lettünk, alig lemaradva a bajnok nagykériek mögött. Nyáron jelentősen megerősítettük a gárdát, az új szerzemények, az ukrán ikertestvéreken, Danilo és Denisz Papukon, illetve Oleh Deniszovon kívül Márton Adrián, Sliva Attila és Michal Flekác is új színt hozott a játékba. A legtöbb meccsen remek munkával szinte ledaráltuk az ellenfeleket, a zsitvafödémesieket, a csomokiakat, az özdögeieket és a párkányi fakót osztálykülönbséggel vertük. Mindössze Kamocsán szenvedtünk vereséget három héttel ezelőtt, de roppantul sajnáljuk a pozbaiak, a barsfüssiek és a szentmihályúriak elleni döntetleneket is. A bajnokság első szakaszában szurkolóink nagy örömére Sováb Zoltán edző védencei teljesítették a célkitűzéseinket” - részletezte az őszi szezont Bajza Csaba muzslai klubmenedzser. Az őszi szezon aranyérmese most sem pihen, a héten már a tornateremben folytatják edzéseiket a labdarúgók. „December elején a diákok és az ifik részére ismét megrendezzük a Mikulás-kupát, a felnőttek pedig legközelebb a Szilveszteri Tornán mérik össze tudásukat a környék, illetve a testvértelepülések alakulataival. Minél több felkészülési meccset szeretnénk beiktatni, már most folynak az egyeztetések. Az összecsapások helyszíne többnyire a táti műfüves pálya lesz. Edzőtáborra is akadna elegendő anyagi fedezet, ám játékosaink munkahelyi kötelezettségei miatt erre nem kerülhet sor. Reméljük, hogy megvalósul a hőn áhított álmunk és a következő idényt az V. ligában folytathatjuk. A községi hivatalon kívül számos helyi vállalkozó anyagi támogatására is számíthatunk, amit nagyon becsülünk” - ecsetelte a jövőbeli elképzeléseket Bajza Csaba. A muzslaiak bizakodva várják a tavaszi szezont Álomszerűén alakult az ősz a csallóközaranyosi kézilabdázóknál OROSKY TAMÁS Az I. liga harmadik helyén telelhet a csallóközaranyosi női kézilabdacsapat. Ha valaki a szezon előtt felajánlotta volna a csallóközieknek, hogy hét győzelmet aratnak és mindössze kétszer szenvednek vereséget ősszel, kapva-kaptak volna rajta. A nyári játékos vándorlás során az utolsó pillanatokban érkezett új kézilabdázóknak ugyanis idő kellett (volna), hogy összeszokjanak, ráadásul ezzel együtt is szűk volt a keretük - ehhez képest a szezonnyitón Naszvadon elveszített derbi (26:24) után már csak a listavezető nagytapolcsányiak tudták két vállra fektetni (40:28) Peter Talár edző csapatát. „Maximálisan elégedettek vagyunk. A rajt előtt a középmezőnyt céloztuk meg, illetve kimondhatjuk, hogy nem kiesni, ez Volt a célunk. Minden várakozásunkat fölülmúlja a harmadik hely. Kevesen vagyunk, talán pont ezért vettünk minden meccset nagyon komolyan, a lányok egymásért, a faluért küzdöttek. Mondhatjuk, hogy akkor jött a siker, amikor nem is vártuk - nyilatkozta lapunknak Pint János, a csallóközaranyosiak klubelnöke. - Ráadásul menet közben Kasznár Marianna és Androvics Dóra is súlyosan megsérült, Mészáros Rékát pedig visszarendelte a DAC. Erőn felül teljesítettek a lányok.” Ezt támasztja alá az is, hogy az említett nagytapolcsányi zakót nem számolva („ők a mumusunk, amikor hátul álltak a tabellán, akkor sem találtunk fogást rajtuk”) nagyon simán verték a csallóközaranyosiak az élmezőny gárdáit, az exélvonalbeli Partizánskét, a Stupavát és a pozsonyi §KP-t is. „A hét győzelemből bármelyiket ki tudnám emelni. Surányban 8:2-es hátrányból nyertünk, de talán a kassai siker a legemlékezetesebb, amikor csak kilencen utaztunk keletre” - mondta Pint János. A klubvezető három dolgot emelt ki, amikor a remek szereplés összetevőiről kérdeztük: a remek védekezést kiváló kapusteljesítménnyel megtámogatva, a szakmai munkát és a nyolcadik játékosként számontartott szurkolótábort. „Évek óta nem mi dobjuk a legtöbb gólt a bajnokságban, így a védekezésre helyezzük a hangsúlyt. Talár edző olykor, a lányok sérülései, más elfoglaltságai miatt három-négy kézisnek tart edzést, minden zokszó nélkül, a legmagasabb szakmai színvonalon. A drukkereink pedig? Sehol Szlovákiában nincs ilyen hangulat kézilabdameccseken, mint nálunk.” A remek atmoszférára most az I. liga februári folytatásáig várniuk kell a csallóközi faluban. A játékosok azonban nem fognak tétlekedni addig sem, rendhagyó módon már decemberben megkezdik a felkészülést. „Négy olyan utánpótláskorú kézilabdázónk is van, aki már a nagycsapattal készülhet. Reméljük, ezzel a keret szűkösségét tudjuk enyhíteni” - tette hozzá Pint János. 119 HÍRKOSÁR ■ Teke FÉRFIEXTRALIGA, 10. forduló: Zlaté Klasy-Trencín 2:6 (3420:3446), nagymagyari pontok: Keszőcze László 554, Lengyel Ottó 572, Poloma Zsolt 586, Zsigmond István/Stanislav Pospióil 524, Varga Tibor 598, Tóth Richard 586: $K Modranka-Fitakovo 5:3 (3416:3354), füleki pontok: Patrik Flachbart 551, Gallo Erik 553, Alexander Simon 566, Szabó Sándor 557, Milan Kojnok 595, Knapp Géza 532. A bajnokság állása: I Vrútky 15 pont,... 4. Fitakovo 11,5. Zlaté Klasy 10,... 12. Spisská Nová Vés 2. (Iz) ■ Röplabda FÉRFI i. LIGA, nyugati csoport, 7. forduló: Trencín B-Komámo B 3:2 (-14,24, -24,15,10) és 0:3 (-16, - 12,-13). A bajnokság állása: 1. Nitra B 34 pont, 2. Komámo B 29 pont,... 8. Trnava 1 pont. NŐI I. LIGA, keleti csoport, 8. forduló - szabadnapos: Rimavská Sobota. • A bajnokság állása: 1.2ilina 32 pont, 2. Rimavská Sohota 27,... 5.2iar nad Hronom 9. (Iz) ■ Sakk EXTRALIGA, 3. forduló: Sk Dunajská Streda-Dubnica n/V. 3,5:4,5 - dunaszerdahelyi pontok: Bagi Máté, Csonka Attila István 1-1, Petényi Tamás, Farkas Gábor, Takács László 0,5-0,5: Humenné-Zilina 2:6; Slávia Koéice-Ounajov 4,5:3,5; Podhájska-Modra 4,5:3,5; KSN Bratislava-Liptovská éachová ékola 0,5:7,5; Slovan Bratislava-Prakovce 3,5:4,5. 4. forduló: $K Dunajská Streda-Modra 4,5:3,5 - dunaszerdahelyi pontok: Csonka Attila István, Borhy Marcell 1-1, Rigó Zsolt, Bagi Máté, Czebe Attila, Milan Rachela, Farkas Gábor 0,5-0,5; Humenné-Dunajov 3:5; Slávia Koüice-Zilina 3,5:4,5, Podhájska-Dubnica n/V. 5:3; KSN Bratislava-Prakovce 2:6; Slovan Bratislava- Lipovská Sachová skola 4:4. A bajnokság állása: 1. Zilina 9 pont,... 5. SK Dunajská Streda 7 pont,... 12. K$N Bratislava 0 pont. (Iz) II. liga, D csoport, 4. forduló: OSK Margecany-Moldava nad Bodvou 5,5:2,5 - szepsi pontszerzők: Heinrich János 1, Balázs Attila, Heinrich Tamás, Jurov Pavol 0,5-0,5: Slovan Gelnlca-Energetik Veiké Kapusany A 5,5:2,5 - nagykaposi pontszerzők: Roman Juhar 1, Arkadij Vorovics, Tóbiás Győző, Remák Dezső 0,5-0,5. Az állás: 1. OSK Margecany 12,8. JT Reality Moldava nad Bodvou 4,11. Energetik VeFké KapuSany 2. III. liga. 03 csoport. 1.forduló: Sk Kosice 1B-JT Reality Moldava nad Bodvou B 7,5:0,5 - szepsi pontszerző: Heinrich János. Szabadnapos: Energetik Veiké Kapuáany B. (pan) ■ Jégkorong II. liga, B csoport, 10. forduló: HKTrebisov-Rimavská Sobota 1:3 (0:0,0:1,1:2), g.: Franc (55.), ill. Sagát (24., 60.), Zorvan (48.). A bajnokság állása: 1. Humenné 25 pont, 2. Rimavská Sobota 24 pont,... 9. Gelnica 3 pont. (Iz) (Nagy Gergely felvétele) DAC: a 2. győzelem Megszerezte szezonbeli második győzelmét a DAC I. ligás férfi-kézilabdacsapata, miután a 11. fordulóban 26:25-re legyőzte a Vajnory csapatát. A fordulatos mérkőzésen Nagy Tibor kilenc góljának is köszönhetően hatalmas izgalmak közepette nyertek a sárga-kékek, akik neve mellett a tabellán csak ez a siker szerepel: a másik legyőzött csapat, a gútaiak ugyanis menet közben kiléptek a bajnokságból. A DAC a hétvégén Cíferenjátszik. (ot)