Új Szó, 2019. november (72. évfolyam, 255-279. szám)

2019-11-06 / 258. szám

161 KELET- ÉS KÖZÉP-SZLOVÁKIA 2019. november 6. | www.ujszo.com Új tárlattal készül a krasznahorkai vár IBOS EMESE A tűzvészben megsérült, gyönyörűen felújított ágyúk egyike tükrök voltak. Ezeket a tárgyakat a farestaurátorok decemberig állítják helyre. Új tárlattal nyit a vár A Franciska-múzeumba annak idején olyan tárgyak kerültek, me­lyeket Andrássy Dénes a felesége 1902. október 26-án bekövetkezett halálát követően Münchenből hozott magával. Felesége halála után kezdte foglalkoztatni az a gondolat, hogy múzeumot hoz létre neje emlékére, mely 1903-ban készült el. Csak olyan tárgyak kerültek ide, melyeket Fran­ciska valóban használt. „Amikor a 20. században megváltozott a tárlat, szá­mos műtárgy a szekrényekbe, raktár­(Fotó: SNM-BAM) lekcióval együtt, mely a 70-es évek­ben elkerült a Kelet-szlovákiai Mú­zeumba. „Ezeket 2015-ben vissza­hoztuk, még a trezorban vannak, de rövidesen a felső várba kerülnek olyan más tárgyakkal, festmények­kel, grafikákkal együtt, melyeket a nyilvánosság eddig nem láthatott” - magyarázza az igazgató. A tervek szerint a felső várban állítanák ki azt a kelyhet is, melyet Andrássy Dénes készíttetett Andrássy Franciska ék­szereiből, s melynek értéke hét számjegyű. Betlérből a várba kerül­nek továbbá különböző bútorok, festmények, grafikák, melyek eddig a raktárakban voltak. (Folytatás a 17. oldalon.) A krasznahorkai várban jelenleg archeológiái vizsgálatok zajlanak Máté Tímea, a Betléri Andrássy Múzeum igazgatója a kastély több mint 14 ezer kötetes könyvtárának egyik értékes darabjával (Németi Róbert felvétele) A tudatlan szemlélőnek úgy tűnhet, a krasznahorkai várban ólomlábakon haladnak a vár felújítási munkálatai, valójában azonban lázas munka folyik a vár új tárlatának előkészítésén, ahogyan a betléri kastély is újabb és újabb, addig nem látott kiállítási anyaggal várja a látogatókat. iimwhv.i'Hirymmx Egyelőre tartanak a krasznahorkai vár felújítási munkálatait megelőző előkészítő munkálatok, az archeoló­giái vizsgálatok, a 2012-es tűzvész­ben megsérült várban a falak külső és belső rekonstrukcióját készítik elő. 20. századi állapot Máté Tímea, a Betléri Andrássy Múzeum igazgatója elmondása sze­rin a várat nem a tűzeset előtti álla­potában láthatja majd viszont a nyil­vánosság. A munkálatok után ugyanis abban az állapotában nyit­ják meg, ahogyan a 20. század ele­jén 1903-1905 között kinézett. „A vár körüli munkálatokat akkor And­rássy Dénes finanszírozta, abban az időszakban keletkezett a Franciska­­múzeum is, de már a 19. század má­sodik felétől a vár magánmúzeum­ként működött. A múzeumba belé­pővel lehetett bejutni, ingyenesen a várat és az úgynevezett »Franciska szobát« Andrássy Dénes kívánsága szerint csak az intelligencia és az egyetemisták látogathatták” - ma­gyarázza Máté Tímea azzal, hogy ebben az időszakban Czigler Győző építész tervei alapján végeztek munkálatokat a várban. A szlovák kulturális minisztérium állítása sze­rint 2023-ban megnyitandó várat te­hát ebbe az állapotba szeretnék visszaállítani. Azért is, mert az 1964 és 1989 közötti várfelújítás alatt-ezt követően nyitották meg a várban azt a tárlatot, melyet a tűzvészig láto­gathatott a nyilvánosság - számos olyan anyagot használtak a munká­latok során, melyek nem tesznek jót a várnak. Hordalék eltávolítása Ezeket az aktuális munkálatok so­rán a vár külső és belső részeiből is eltávolítják, mint például a vasbeton szerkezeteket. „Rövidesen meg­kezdjük az építkezési törmelék el­távolítását, melyet az utolsó felújí­táskor a vár két oldalán egyszerűen kidobáltak az ablakon. Ezek a várfal külső részén halmozódtak fel, s ned­vessé vált tőle a várfal. Ezt a nagy mennyiségű hordalékot archeológus felügyeletével fogjuk eltávolítani, feltételezzük ugyanis, hogy az épít­kezési törmelék között találhatunk olyan tárgyakat, melyek akár 18. századbeliek és régebbiek is lehet­nek” - részletezte az igazgató. A munkálatokat az időjárástól függően már novemberben, legkésőbb ta­vasszal elkezdik. Bár a hozzá nem értő szemlélő egyenletes terepvi­szonyokat láthat a várfal mellett, a foútról is jól látható részen, illetve az Arkádfolyosó alatt komoly beavat­kozásra kerül sor, rengeteg horda­lékot szállítanak majd el. Új információk a várról Máté Tímea hangsúlyozta azt is, hogy a tűzvészt követő munkálatok­nak és kutatásoknak „köszönhetően” rengeteg új információ birtokába ju­tottak a várral kapcsolatban. „Soha nem tudtunk ennyit a krasznahorkai várról, történetéről, működéséről, mint most. Zajlott egy levéltári kuta­tás is, melynek köszönhetően több tárgy eredetére is fény derült” — ma­gyarázza az igazgató. Elmondta azt is, hogy a múlt század 80-as éveiben például kialakítottak a várban egy ágyúteraszt, melynek nem volt valós alapja. Az újabb archeológiái kuta­tásoknak köszönhetően kiderült, hogy ott korábban egy több helyiség­ből álló reneszánsz palota állt, melyet az Andrássyak később már nem használtak, hagyták összedőlni. Az Andrássyak ágyúterasza a vár kapuja előtt állt, s ugyanoda kerül vissza. A vár megnyitásáig újra kialakítják. 1000 műtárgy kószán vár Máté Tímea elmondta, hogy a 2012-ben leégett krasznahorkai vár műtárgyait 2012-től folyamatosan restaurálják. „Mára már mintegy ezer műtárgy van olyan állapotban, hogy ha most megnyitnánk az új tárlatot, ezek azonnal visszakerülhetnének a várba” - mondta. A restaurálás mel­lett konzerválják, és szakszerű tisz­títást, karbantartást is végeznek a műtárgyakon. Időközben elkészült a vár kápolnájának a restaurálása is. „Az egyik fallal gondok vannak, na­gyon nedves, tavaly óta igyekszünk kiszárítani, csak ezt követően feje­ződik be teljesen a kápolna falfest­ményeinek a restaurálása” — magya­rázza Máté Tímea. A munka egy ré­sze helyben zajlik, ugyanakkor szá­mos külső munkatársat is bevontak a munkába. így például papír-, fa- és textilrestaurátorokat. Az óvárban krasznahorkai várkápolna egyik falfestménye restaurálás előtt és után (Németi Róbert felvétele) kiállított fegyverek sérültek meg legnagyobb mértékben a tűzvész­ben, azokat a Brünni Műszaki Egye­tem segítségével restaurálták és konzerválták. „Három hete kerültek vissza a felújított tárgyak utolsó da­rabjai. Hihetetlen munkát végeztek a kollégák. Néhány felújított tárgyat ugyan már láthatott a nagyközön­ség, 2015-ben a Brünni Műszaki Múzeumban, illetve 2016-ban a po­zsonyi várban, 2017-ben a Kelet­szlovákiai Múzeumban. Vala­mennyi tárgy már Betlérben van, készen az új tárlat kialakításához” - mondta az igazgató. 27 tárgy vágleg elveszett A tűzvész során 324 tárgy sérült meg súlyosan, ebből 27 tárgyat már nem lehet megmenteni. Jobbára olyan hideg fegyverekről van szó, melyek a tűzben gyakorlatilag elolvadtak. Megsérültek textíliák a Franciska­­múzeumban is, a kárt itt csak később fedezték fel a múzeum munkatársai, mert a textíliák nem égtek el, hanem a hő hatására szétmállottak, szétes­tek. Elégtek a vár tornyának harang­jai is. Sérültek tárgyak a tűzvész utá­ni napon is, amikor a középső várban beszakadt a tanácsterem mennyeze­te, és ott székek, asztalok, velencei ba került. Ezeket most szeretnénk is­mét kiállítani. Ebben két könyvre tá­maszkodunk - a várban létesített Franciska ereklyemúzeum leíró lajstromára és a vár tárgyainak és fel­szereléseinek leltárára. Sajnos né­hány tárgyat ma már nem tudunk be­azonosítani. Eltűntek vagy elvesztek, de azt sem lehet kizárni, hogy vala­melyiket épp Dénes vagy rokonai vitték el. Nagy részüket azonban lát­hatja majd a nyilvánosság, s ebben több korabeli fotó is a segítségünkre van.” Több fejlesztást terveznek A vár megnyitásáig felépül egy in­formációs központ, itt a látogatók pontos tájékoztatást kapnak arról, hány látogató van a várban, de infor­mációt kapnak majd a környék egyéb látnivalóiról is. A központban mos­dókat is kialakítanak. A tervek sze­rint a vár első és második udvara nyit­va áll majd azon látogatók előtt is, akik nem váltanak belépőt a vár belső tereinek megtekintésére. „Ingyene­sen láthatják majd a látogatók a vár párkányrészét is” - részletezte Máté Tímea. A közelmúltban derült fény arra is, hogy a vár alatt a millennium alkalmából az Andrássyak különbö­ző érdekes és értékes fák kiültetésé­vel alakítottak ki egy kis erdőt. Ezt dendrológus bevonásával szeretnék felújítani, újra kialakítani, ezt és a vá­rat gyalogos sétánnyal kötik össze. Az újra megnyitandó várban két, kis és nagy tárlatvezetést terveznek, utóbbi közel kétórás lesz. A „legek1'tárlata Az alsó és a középső várat is ugyanolyan állapotba állítják vissza, ahogyan az Andrássyak idejében a 20. század elején volt. A felső várban egy olyan tárlatot készítenek elő a láto­gatóknak, ahol a legjobbat, a legér­dekesebbet, a legértékesebbet mutat­ják be. Ez azért is lesz rendkívül ér­dekes és izgalmas, mert a vár mű­tárgyainak gyűjteménye nagyon sok­féle. A gyűjteményben vannak ék­szerek, különleges könyvek és textí­liák. A betléri kastélyban 2014 nya­rán kiállított Andrássy-ékszerek is a várba kerülnek, azzal az ékszerkol-

Next

/
Thumbnails
Contents