Új Szó, 2019. november (72. évfolyam, 255-279. szám)

2019-11-08 / 260. szám

121 KÓPÉ 2019. november 8. | www.ujszo.com TARKA LEPKE, KIS MESE Sábát Berta nagymama családunk központi alakja volt, Kedves, türelmes és nagyon okos. Valahányszor, mi­kor anyukánk nem volt otthon, mert a Zsidó utcai kis tej csarnokunkban dolgozott, apukánk pedig üzleti útra ment, a háztartás fölött a nagymamánk vette át az irányítást. Képes volt mélyen imába merülni úgy, hogy közben fél szemmel azt figyelte, mondtunk-e vajon asztali áldást reggelizés előtt, és hogy kellő illedelmességgel meg is köszöntük-e. Kedvesen, de határozottan adta ki az utasításait, melyekkel nem lehetett vitatkozni, s arra is talált időt, hogy nekünk, gyerekeknek elmesélje valamelyik bibliai történe­tet. Ezek mind csodás és bölcs történetek voltak.- Élt egyszer egy király, akinek hét fia volt. Hátuk közt elosztotta a vagyonát, a legkisebbiket pedig királyokhoz illő előkelőséggel ajándékozta meg. A hat idősebb fiú talált magának menyasszonyt, a hetedik, az előkelő viszont magára maradt. Ha­sonlóan a hét napjai is hozhatnak gazdagságot, de a hetedik nap, a sabat, kivételes, értékes és előkelő. A zsidóknak minden héten van ünnepük, mely a világ kelet­kezéséről szóló bibliai elbeszéléssel függ össze, mely szerint Isten hat nap alatt teremtette a világot, a hetediken pedig meg­pihent. A zsidó naptárban a hét utolsó napja péntek alkonyaikor kezdődik, az első három csillag megjelenésekor. És szomba­ton ér véget, szintén este. De egyébként minden zsidó ünnep este kezdődik és végződik. Hanem a sabat előkészületei már péntek reggeltől tapinthatók és hallhatók, amikor is a konyhá­ból kihallatszik az edények csörömpölése, itt-ott becsapódik a sparhelt ajtaja, amint nagymama épp egy újabb fahasábot tesz a tűzre, hogy mire a gyerekek kiszállnak az ágyukból, kellemes meleg legyen. Pénteken különösen a konyhában volt nagyon fontos a meleg, hogy megkeljen a tészta, melyből nagymama barheszt, vagyis fonott kalácsot szokott sütni. A barnára sült, mákkal megszórt kalács illata az egész házat betöltötte. Mind­egyikünknek osztott valami feladatot, hogy mire elérkezik a sabat, az összes munka el legyen végezve. Mindenütt tiszta-KESÉK Ságnak kellett lennie, a fehér abrosszal ünnepien megterített asztal készen állt az egész család örömteli összejövetelére. Szüléink gyakran hívták meg vacsorára néme­lyik magányos szomszédunkat is. Amikor elérkezett az ideje, és az égbolton megjelentek az első csillagok, anyuka megál­dotta a két sabati gyertya lángját. Ilyenkor én nagyon szerettem a finoman megvilágított arcát nézni. Abban a pillanatban el­hittem, hogy a házunkat valóban meglátogatta a boldog sabati lélek. Amikor estefelé hazajött apuka a Vár úti Nagy zsinagó­gából, arról mesélt, hogy mint minden férfit, őt is mindig két angyal kísérgeti. Az egyik jóságos, a másik rosszindulatú. És mivel angyalok, látják azt is, mi várja otthon. Ha hazafelé a jó angyal azt újságolja neki, hogy ,Amiként ma van, úgy legyen az egész héten”, a rosszindulatúnak nem marad más hátra, mint ezt dörmögni: „Ámen, úgy van!” De ha a szerencsétlen férfit otthon rendetlenség fogadná, és a vacsora se készült volna még el, a gonosz ezt a rosszindulatú kívánságot mondaná: „Hihihi, amiként ma van, úgy legyen az egész héten!” A jó angyalnak meg szomorúan egyet kellene vele értenie. Apukánkat azonban mindannyian ünnepi hangulatban vár­tuk. Megáldott bennünket, megköszönte anyukának és nagy­mamának a gondoskodásukat, és kezdődhetett a sabat megünneplése. Elsőként kidust mondott, vagyis megáldotta a bort, aztán kitakarta az illatos barheszeket, és azokat is megáldotta. Fokozatosan mindegyikünk kapott belőle egy megsózott karéjt. Nagymama azt mondta, hogy a barheszeket csoda­szép hímzett terítővei kell letakarni, hogy ne szo­­morkodjanak, amiért utolsóként lettek megáldva. Az ízletes vacsora és az édes desszert után eljött az ideje, hogy együttesen hálát adjunk Annak, akihez hitünkben fordulunk. Az esti idő elszaladt, s mi, gyerekek abban ver­senyeztünk, melyikünk lesz elsőnek ágyban. Kíván­csian vártuk nagymama történetét, melyet jó éjsza­kára mesélt nekünk.- Egy régi mendemonda szerint a világ kezdetén a világosság lett megteremtve, mely sokkal erősebb volt a nap, a hold és az összes csillagok együttes fé­nyénél. Olyan erős volt, hogy az ember egyszerre átláthatta volna az egész világot, az egyik végétől a másikig. Az emberek azonban nem voltak méltók f i örvendezni ekkora ajándékon, ezért Isten elrejtette a világosságot, de egy részét leküldi a hetedik napon az istenfélőknek és az igazaknak, akik kitűnnek a jó cselekedetekben. Ha később véletlenül felébredtem, a félig nyitott aj­tón át láttam nagymamát, amint az asztalnál ül a pislá­koló gyertyafényben, a feje pedig a fáradtságtól ráhanyatlik az imádságos könyvre. Apuka elnéző mosollyal azt szokta mon­dogatni róla, azért hagyja magán a szemüveget, hogy jobban lássa, miről álmodik. Amikor a sabat átfordult a következő napba, és leszállt az este, ideje volt búcsúzkodni. Apuka egy pohár bor fölött áldást mondott, és meggyújtotta a havdala gyertyát, melynek fénye elválasztotta az ünnepi sabatot a soron következő szürke hét­köznapoktól. A búcsúzást az ezüst tálkára szórt fűszer illata tette kellemessé: nagymama a tálkába fahéjat, mirtuszt, szere­csendiót vagy szegfűszeget szórt. Úgy emlegette, hogy ezek­nek az illata kíséri az elszálló ünnepi sabati lelkeket. Viera Kamenická: Pozsonyi zsidó mesék, fordította Csanda Gábor, illusztrálta: Viera Kamenická, Pozsonyi Kifli P. T., 2018 SZEMTORNÁZTATÓ Amiként ma van, úgy legyen az egész héten Segítsetek rendet rakni K a szétszórt holmik között. Számoljátok össze, hány sapka, zokni, lábbeli, táska hever a képen.

Next

/
Thumbnails
Contents