Új Szó, 2019. november (72. évfolyam, 255-279. szám)

2019-11-07 / 259. szám

www.ujszo.com | 2019. november 7. ISKOLA UTCA 115 Októberi nyár a magyar Toszkánában Őszi élmény- és gasztrotúrán vehettek részt a magyar Toszkánának is nevezett Káli­medencében a dunaszerda­­helyi Vidékfejlesztési Szakközépiskola ötödéves vendéglátóipari tanulmányi szakon tanuló diákjai. Először Salföldre látogattak el, melynek gyönyörű szép portái el­kápráztatják az embert. A község ha­tárában kialakított Salfoldi Major­ban egy működő gazdaság életét és az őshonos magyar háziállatfajtákat is­merhették meg, majd az erdő rejté­lyes magányában megbúvó 13. szá­zadi, a pannon tenger köveiből épí­tett, az ember és a természet örök érvényű kapcsolatát hirdető pálos kolostorromot, az ősz gazdag szín­pompáját magára öltő erdőt roman­tikus lovas kocsikázással fedezték fel. Az ásványvizéről híres Kékkúton, a palackozóüzem mellett a híres Theodora-forrásból is ihattak, és ez­által az örök ifjúságot is magukba szívták — legalábbis a legenda ezt tartja. Ezt követően a Káli-medence leglátványosabb természeti és geo­lógiai nevezetességéhez, a bájos Szentbékkálla község melletti kő­tengerhez vezetett útjuk. A hatal­mas kőtömbökkel borított, ligetes erdőben fekvő terület a Balaton­­felvidék egyik legfontosabb geoló­giai kincse. A látványos sziklaalak­zatok, a meghökkentő formájú, óri­ási sziklaszirtek és sziklapadok közti séta igazi élmény volt, az egy kisebb ház nagyságú, gigászi ingó-A gyönyörű Káli-medencében testileg-lelkileg is feltöltődtek a dunaszerda­­helyi Vidékfejlesztési Szakközépiskola diákjai (Fotók: DVSZ) kő megmászása pedig nem minden­napi kihívást jelentett számukra. A kétnapos kirándulás második napján a Szent György-hegy felfede­zésére indultak. Lenyűgöző volt a reggeli ködfelhőbe burkolózó tájat szemlélni, a páraburokból kikandi­káló tanúhegyeket feltérképezni, a természet pihenő üzemmódra váltá­sát szemlélni. A Lengyel-kápolnától indulva vulkanikus hegyek ölelte, tarka színekben pompázó túraösvé­nyeken jutottak el a mesés Menny­ország Kerthelyiségbe. A páratlan panorámájú, teraszos kert tulajdono­sa házi szörpök, kézműves sörök, he­lyi borok és pálinkák arzenáljával fo­gadta a vendégeket. A leendő gaszt­ronómiai szakemberek megízíelhet­­ték a bőségtál finomságait, a friss magvas cipót, a házi sajtokat, a man­galicakolbászt, továbbá helyi terme­lőktől származó sonkát, szalonnát fa­latozhattak, házi készítésű pestót kóstolhattál^. A pazar kilátás, a házi koszt, a becsületkasszára működő vendéglátó oázis, az igazi magyar vendégszeretet minden kirándulót levett a lábáról. A Szent György-hegyi túra követ­kező állomása a környék legszebb természeti képződményei, a 30-40 méter magasba emelkedő orgonasí­pokhoz hasonlitó lenyűgöző bazalt­­oszlopok, a bazaltorgonák voltak. A lefelé vezető úton még útba ejtették a hegy „hűtőszekrényét”, a Sárkány­­barlangot és a Szent György-kutat. Az „októberi nyár” utolsó napján még a bátor vállalkozókat fürdőzésre csábította a Balaton, majd a szigligeti Várkávézó híres fagyijait megkós­tolva, számos élménnyel gazdagod­va, 32 000 lépés és 25 gyalog megtett kilométer után testileg-lelkileg fel­töltődve hazaindultak a diákok, (-ki-) Kihívás teljesítve Az órsekújvári pázmányosok is bekapcsolódtak a tttetris challenge nevű kihívásba. Új, világméretű kihívás terjed a közösségi oldalakon. A #tetris chal­lenge lényege, hogy a különféle szakmák képviselői a földre feksze­nek, körülveszik magukat azokkal a tárgyakkal, melyeket munkájukban nap mint nap használnak, erről fe­­lülnézetből fotó készül, azt posztol­­ják a közösségi médiában. Népszerűek a mentősök, tűzoltók, rendőrök, műtősök felszerelései, de a Modem Iskola várja a kreatív meg­valósítás képeit az iskolákból is. Ha tehát a tanár népszerűsíteni kívánja szakmáját, a tanteremben tart egy rendhagyó órát a diákjaival, amelyen közösen megalkotják saját képüket. A 177 éves érsekújvári Pázmány Péter Gimnázium diákújságjának szerkesztőbizottsága az elsők között csatlakozott a nagy adag képzelő­erőt kívánó és időigényes szemlél­tetőjátékhoz. A Mi One? diákújságírói - ki­használva a vénasszonyok nyarát - telepakolták intézményünk kosár­labdapályáját az iskolai élethez szükséges holmikkal, majd a diák­lapot patronáló tanárt stílusosan „felültették” a fénymásoló tetejére. Kicipelték a biologikumból a csontvázat, a periódusos táblázatot a kémikumból, kértek szimbolikus tárgyakat az igazgatói irodából. Megszellőztették az őszi napsütés­ben az iskolazászlót, egy faliújsá­got, a szeparálást szolgáló szeme­teseket egy osztályból, padot, szé­ket, térképet, babzsákot. Kirakták a könyveket, füzeteket, tomazsákot, iskolatáskát, laptopot, tabletet, magnót és egy kerámiatáblát a filc­tollal. A tornateremből kihozták a kiskaput, labdákat, floorball eszkö­zöket. Kértek a takarítónénitől mo­­pot és kannát, a pedellussal lesze­reltették a panaszládát. Sok járókelő állt meg az udvar ke­rítése mellett, és megcsodálta a sürgés-forgást, és nemigen értette, miért vágják hanyatt magukat a di­ákok az aszfalton. Az elkészült drónfelvétel viszi a hírt a nagyvilágba, hogy büszkék a gimire és annak újságjára, amelyik hivatalosan is országunk legjobbja, hiszen megnyerte a tavalyi Média­sztár versenyt. Benkő Tímea Sok járókelő megcsodálta a sürgés-forgást, és nemigen értették, miért vágják hanyatt magukat a diákok az aszfalton (Fotó: PPG) Gyümölcs- és zöldségkiállítást is tartottak az Egészségnapon az Egyház­­gellei Alapiskolában (Fotó eai) Éljünk egészségesen Az egészségünk védelme fontos feladat valamennyiünk számára, és szorosan összefügg a környezetünk védelmével is. Ezt szeretnénk köz­vetíteni tanulóinknak nemcsak a mindennapos munkánkkal, hanem egy-egy jeles nap kiválasztásával is. Ilyen jeles nap volt október 29-e az Egyházgellei Alapiskolában. Reg­geltől gyümölcs- és zöldségkiállí­tást tartottunk az emeleti folyosón, ahova a tanulók az osztályfőnö­kökkel elhelyezték az előre elké­szített alkotásokat. Mindent a szemnek, semmit a kéznek - volt a jelszó a kiállítás megtekintésénél. Közben egy erre kialakított helyi­ségben 3 tanító néni bemutatta a gyerekeknek, hogy a sok egészség­telen étel helyett mennyi ízletes és egészséges ételt választhatunk a mindennapokban. Itt minden egészséges ételből kóstolni is lehe­tett. Sok szülő is partner volt a jó példa bemutatásában. A gyerekek diót, mogyorót, fogyasztásra elő­készített zöldségeket, otthon elké­szített gyümölcsleveket hoztak az iskolába. A kiállítás és a kóstoló után 25 perc közös torna követke­zett a tornateremben. A nap fontos része volt a torna utáni egészség­­ügyi bemutató - a tanulók ízelítőt kaptak az elsősegélynyújtás alap­vető ismereteiből. A nap végén a gyerekek elfogyasztották az ott­honról hozott zöldséget, gyümöl­csöt. Napközben minden osztály kapott egy elemek gyűjtésére al­kalmas dobozt, amelyben egész évben gyűjthetik az elhasznált ele­meket, és a folyosón elhelyeztünk sárga dobozokat, amelyekbe a gye­rekek külön rakják a műanyag pa­lackokat és a kupakokat. Szeret­nénk, ha az egészségvédelem és a környezetvédelem mindennapja­ink része lenne. Trencsík Anikó igazgatónő

Next

/
Thumbnails
Contents