Új Szó, 2019. október (72. évfolyam, 228-254. szám)

2019-10-31 / 254. szám

N em turista napig élő gyakorlata, amikor a szülők választják ki a gyer­meküknek a jövendőbelit, természetesen számos kri­térium alapján. Ezek pedig a gyermek születése után legkésőbb egy hónappal fel­vett horoszkópok egyezése, a hasonló jövedelmi viszo­nyok, és persze a mai napig meglévő kasztrendszer azo­­| nos kasztjába való tartozás. Kaszttól függetlenül gyakori a családon belüli erőszak még itt, a békésnek számító dél-indiai Tamil Nadu állam­ban is. Szintén tamil sajátos­ság az unokatestvérrel kötött házasság sajnálatos intéz­ménye is. Hatalmas társa­dalmi probléma a hulladék­­kezelés megoldatlansága is, ami az európai helyzethez képest gyerekcipőben jár. Melyik a legfurcsább helyi szokás? Európaiként furcsa lehet, I hogy mindenre van munka­­| erő. Egy átlagos háziasszony házimunkáját takarítónő/ bejárónő, szemetesember, vízhordó és mosodás (tisz­ta, mosott ruhát visz el, va­salva hozza vissza) segíti. Mi kuriózumok vagyunk, mert európai háztartásbeliként számomra idegen ez a sok­féle segítő, ezért mi nem is alkalmazunk senkit a ház kö­rül. A férjem munkaköréhez tartozik céges autó, és a már korábban említett kaotikus forgalom miatt alkalmazunk egy helyi sofőrt. Mivel a kül­városban élünk, a férjem is gyakran vezet, hetente több alkalommal. Meglepő az is, hogy a helyiek milyen keve­set tudnak az Indián kívül eső országok kultúrájáról. India olyan hatalmas és kul­turálisan kerek egész, hogy a nyugati világ szokásai, ne­vezetes személyei, földrajza az indiai átlagemberek szá­mára kevéssé ismert. Példá­ul korombeli harmincasok hírét sem hallották mondjuk a Queen zenekarnak vagy a Beatlesnek. Amerikai zenét a bevásárlóközpontokban, üzletekben hallani, de az utcán hallható zene szinte kizárólag indiai. A filmek nagy része indiai produkció, elvétve 1-2 amerikai filmet is játszanak. Az is megszokha­tatlan, hogy vannak ugyan napszaknak megfelelő üd­vözlési formulák, de nagyon ritkán köszönnek. Nem álta­lános a köszönés, ha belép­nek valahová, és más köszö­nését is ritkán fogadják. Ez még a helyi British Council­­ban is így van, a diákok, de még a tanárnő is köszönés nélkül lép be a terembe. Az elköszönés általánosabb. Melyik helyi étel ízlik a leg­jobban? India a curryk, szószok, az észak-indiai naan „kenyér", a déli palacsintaszerű dósa és általánosságban a vege­táriánus ételek őshazája. Rengeteg fűszert használ­nak, a legegyszerűbb étel is 8-10 féle fűszert tartalmaz, amivel soha nem tapasztalt ízkavalkádot érnek el. Ha­gyományosan kevés húst fogyasztanak, az is jobbára csirke- és kecskehús. Hozzá­férhető a sertéshús, és Tamil Nadu államban nem tilos a marha fogyasztása sem, de ritkán kapható. Személyes kedvencünk az otthoni ri­­zses húsra emlékeztető bir­­yani, ami lehet vegetáriánus és húsos étel is. Sok rizst, vi­szonylag kevés húst, sokféle zöldséget, pirított hagymát és természetesen fűszereket tartalmaz. A mi figyelmünket gyakran felhívják a csípőssé­gére, mert mindig tartalmaz karikára vágott vagy egyben hagyott csilit is. Azért is a kedvencem ez az étel, mert mindig kimosolyog belőle a fahéj íze is, ami itt egyáltalán nem az édességek fűszere. A biryani gyakran csillagánizs­­zsal is fűszerezett. A csili és a mi erős paprikánk közötti különbség pedig az, hogy a csili inkább egy plusz ízt biz­tosít a csípősségével, amit az ember a szájában érez, de nem marja a tápcsatorna további részeit, ellentétben a magyar csípős paprikával. A hagyományos indiai édes­ség tisztított vajból (ghíből), általában őrölt kesudióból, olajos magvakból, esetleg kókuszreszelékből és renge­teg cukorból áll. Az indiaiak imádják a fűszeres ízek mel­lett az édeset, a sós sütemé­nyek erre ismeretlenek. Az északon készített naan ke­nyeret a mi vidékünkön nem kedvelik, minden étkezéskor különféleképpen fűszere­zett rizst fogyasztanak. Ezt a szószos-fűszeres-zöldséges rizst hagyományosan kézzel eszik még az üzemi konyhá­kon is, az evőeszközök közül legfeljebb a kanalat használ­ják, elvétve villát. Késsel-villá­­val sohasem esznek. Mit vezetne be itthon is? Ami a leginkább meglepő, az az optimizmus, a legsze­gényebb emberek is mo­solygósak, nem elégedet­lenkednek. A forgalomban megtapasztalt káoszt is teljes hidegvérrel veszik tudomá­sul, viszonylag ritkák a bal­esetek. Ezenkívül talán ideje lenne otthon is elkezdeni gyűjteni az esővizet, hogy azt használjuk a WC öblíté­séhez, ne pedig az ivóvizet. Mit nem tud ott soha megszokni? Megszokhatalan a párás forróság és a forgalmi káosz, ezenkívül a fenyegető víz­hiány és a hulladékkezelés hiányosságai. Mi hiányzik a legjobban itthonról? A családunk, a magyar környezet és a magyar ízek. A férjem leginkább a füstölt húsáruk hiányát viseli nehe­zen, én pedig a pékáruk, il­letve a magyar liszt és a túró hiányát. Hiányoznak még a megfizethető árú háztar­tási papírcikkek, mert az itt luxuskategóriás terméknek számít (papírzsebkendő, konyhai papírtörlő, WC- papír), persze azért a nagy áruházakban beszerezhető. Az indiaiak hagyományosan nem használnak WC-papírt, ellenben minden fülke fel van szerelve egy kicsi, spe­ciális zuhanyfejjel, s azért általában van egy tekercs WC-papír is, de erre ne ve­gyünk mérget. Tehát min­dig legyen nálunk legalább papírzsebkendő! Milyen jó tanácsot adna egy turistának? A déli Tamil Nadu állam biztonságosnak számít, az emberek jószándékúak, különösebb atrocitásról nem tudok beszámolni. A helyiek érdeklődőek, de nehéz tőlük érdemi infor­mációhoz jutni, mert nem a kérdésedre válaszolnak, hanem olyan választ adnak, amilyen választ szerintük te vársz tőlük. Érdemes egyér­telműen és röviden fogal­mazni, mert ami szerintünk egyértelmű, az szerintük nem az. És ne lepődjünk meg, mert nincs határozott igen és nem, csak egy bi­zonytalan fejcsóválás, ami nem könnyíti meg a dönté­sünket. Tovább nehezíti a kommunikációt, hogy a leg­több helyi alacsony színvo­nalon beszéli az angolt, bár a mondataik folyamatosnak tűnnek, de a szövegbe sok tamil szót kevernek, illet­ve sajátságos akcentussal beszélik az angolt, ennek ellenére nagy magabiz­tossággal. Európaiaknak szeretnek nagyobb árat mondani, ezért alkudni kö­telező. A boltban található csomagolt élelmiszereken megtalálható a gyártó által megszabott ár, ennél ol­csóbban lehet árulni a ter­meket, drágábban viszont nem. Szigorúan csak palac­kozott vizet szabad inni, a csapról soha ne igyunk, egy palack víz (0,75-1 liter) ára 20 rupi, ami nagyjából 20- 25 cent. Ha valaki ki akarja próbálni a helyi streetfoo­­dot, megteheti, számtalan válfaja van a különböző olajban sütött (és töltött) tésztáknak, biryaniknak, dosáknak. Nem hallottam hírét mérgezésnek. Kézfer­tőtlenítőt mindig tartsunk magunknál, és ne lepőd­jünk meg, ha a lépten-nyo­­mon felbukkanó templo­mokba csak cipő nélkül mehetünk be. Érdemes egy kényelmes, kitaposott, kicsit viseltes lábbelit vá­lasztani, bár itt délen nem hallottam még arról, hogy eltűnt volna a kint hagyott cipő. A nagyobb templo­moknál néhány rupiért van cipőmegőrző is, érdemes igénybe venni. Koldusok előfordulnak, mindenkinek a lelkiismeretére bízom, hogy ad-e néhány rupit, de jó tudni, hogy ha az ember egyvalakinek ad, akkor hir­telen mindenki kérni fog. Az értékeinkre, iratainkra vigyázzunk, de ez minden turistára érvényes a világ bármely pontján. Nagyon vigyázzunk a majmokkal, mert agresszívak lehetnek, kitéphetik a táskát a gya­nútlan nézelődő turista kezéből. Tehát ne legyünk naivak, szorosan tartsuk a táskánkat, és figyeljünk oda a majmokra, ne próbáljuk etetni őket vagy fotózkodni velük! Bőd Titanilla UtazásEXTRA 2019. Október

Next

/
Thumbnails
Contents