Új Szó, 2019. október (72. évfolyam, 228-254. szám)
2019-10-26 / 250. szám
8 I KULTÚRA 2019. október 26.1 www.ujszo.com A »csodálkozás joga Nagy Zoltán alkotásaiból nyílt kiállítás a pozsonyi Brámer-kúriában, idei keltezésű képek is felkerültek a falakra JUHÁSZ KATALIN Nagy Zoltán az egyik legfontosabb kortárs hazai magyar festő és grafikus. A Pozsonyban élő művész az utőbbi időben inkább fest, mint rajzol, illetve kombinálja a két technikát. Szerdán megnyílt kiállítása azért is érdekes, mert egy fiatal magyarországi kurátor állította össze, aki csak nemrég ismerkedett meg ezzel a gazdag életművel. Az új szempontok mellett az elfogulatlanság a másik kulcsszó, a Szentendrén dolgozó Decsi Katát ugyanis nem ,,szíjazta le” a kötelező tiszteletadás. Úgy válogatott, párosított és kategorizált, ahogy jónak látta, minek köszönhetően a Nagy Zoltán eddigi munkásságát behatóan ismerők is merőben új perspektívákkal szembesülhetnek. A Mezőben című tárlat a A Szlovák Nemzeti Múzeum — A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma és a Hagyományok és Értékek Polgári Társulás közös szervezésében nyílt meg a pozsonyi Brámer-kúriában, ahol január 31-ig látható. Nem nyújt teljes keresztmetszetet, a legrégebbi alkotás 2008-ban készült, a legújabbak pedig idén - némelyiken még alig száradt meg a festék. A fiatal esztétát a két korszak közötti párbeszéd érdekelte leginkább, illetve a tíztizenegy évvel ezelőtt jellemző alkotói jegyek fejlődése, kibontakozása, átalakulása. Nagy Zoltán 1985-től Albin Brunovsky növendékeként csiszolgatta tehetségét a Pozsonyi Képzőművészeti Főiskolán. Hazai és magyarországi egyéni, illetve csoportos kiállításokon kívül alkotásai szerepeltek prágai, párizsi, milánói, ljubljanai, finnországi tárlatokon is. Tanulmányutakon vett részt Tallinnban, Rigában, Moszkvában, Leningrádban, Velencében és Párizsban. Egyéni stílusa hamar kialakult, ma pedig már szinte csak képeinek színei őrzik itt-ott Brunovsky hatását. A mesterre jellemző erős figuralitás csak nyo-Minituméra indul a Vekker Műhely Rimaszombat. Hétfőn és kedden négy helyszínen négy különböző programmal vendégszerepei a Vekker Műhely a Rimaszombatijárásban. Az alapiskolák legkisebbjeinek készült a Rejtélyes betegség Boldogfalván című színházi nevelési előadás Kuklis Katalin és Benes Tarr ' Csilla színészdrámatanárok vezetésével, melyben a környezetvédelem fontosságárra hívják fel a figyelmet. A 3-4. osztályosoknak szól A rendíthetetlen ólomkatona, a 7. osztályosoknak pedig a De Van! című színházi nevelési előadás, ez utóbbiban a virtuális tér veszélyeiről gondolkodnak közösen Czuczor Nórával és Tóth Gáborral. Az Életjátékban kamaszokkal játják körül az online zaklatás kérdéskörét. A két nap alatt rimaszombati, gesztetei és radnóti iskolákat látogat meg a Vekker Műhely. (k) Két teremben láthatók az alkotások, a kiállításhoz katalógus is készült (a szerző felvételei) Mezőben (2019) - a tárlat cfmadó képe mokban bukkan fel nála, akkor is már-már parodisztikus felfogásban, szándékosan elnagyolva, vagy mohón túlspilázva - mintha a művész összekacsintana a nézővel, jelezve, hogy a képeken felbukkanó emberi alakok csak eszközei egyegy hangulat, lelki állapot, élethelyzet megragadásának, semmiképp sem főszereplői. A feketefehér, vagy utólag színezett tusrajzok aprólékossága izgalmas ellentétbe kerül a szín- és formaközpontú festményekkel, miközben a két alkotói módszer közös jellemzője maradt a szürrealista látásmód és az irónia, a humor iránti fogékonyság. Decsi Kata szerint Nagy Zoltán úgy csodálkozik rá az őt körülvevő világra, mint egy csecsemő - tisztán, bölcsen, a külvilág szabályait még nem értve, egyszóval irigylésre méltó nyitottsággal. „Vibráló képeit látva tudjuk, képeihez kulcs a figyelmes és feltétlen szemlélés lehet csak, mely utat enged a szabad asszociációnak, hiszen a művész láthatóan a szabad képzettársítás és képalkotás híve. A felszabadultság Nagy művészetének fő jellemzője. Képei éppen ezért tudnak sodró erejűek lenni: egyszerre mutatják fel a spontán és ösztönös alkotás erejét és a jól strukturált képmezőből kibomló összetett gondolatiságot” - írja a kurátor a kiállításhoz készült katalógus bevezetőjében. Ugyanitt kitér a Nagy Zoltán művészetében régóta jelen lévő bohóc figurájára is, amely szorosan kapcsolódik ehhez a gondolatisághoz. Kiss-Szemán Zsófia évekkel ezelőtt rámutatott erre a fontos motívumra - a magányos bohócra mint művészi öndefinícióra. Ezekből a képekből is felkerült néhány a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának falaira. Mondanom sem kell, mennyire fontos egy tíz évet felölelő tárlatnál a képek egymás mellé rendelése, csoportosítása. Olyan ez, mint a versek sorrendjét meghatározni, ciklusokba terelni egy kötetben. Az alkotások kommunikálnak egymással, kiegészítik egymást és új értelmet adnak a látványnak. Ezen a kiállításon számos ilyen izgalmas „sarkot” felfedezhetünk. És még valami ide kívánkozik, ha ünneprontó leszek is. A kortárs képzőművészetben legalább olyan fontosak a befolyásos galeristákkal, kritikusokkal, gyűjtőkkel, kurátorokkal ápolt kapcsolatok, mint a tehetség. Azok az alkotók érvényesülnek leginkább a „piacon”, akikjól menedzselik magukat - ezt a tudományt ma már külön tanítják az egyetemeken, de persze nem könyökléstan néven. Akinek nincs ehhez affinitása, nem foglalkozik vele napi szinten, vagy nem bíz meg ezzel egy dörzsölt ügynököt, az csak a legritkább esetben, kivételesen szerencsének köszönhetően kerülhet ki a nemzetközi porondra. Az, hogy nekünk van egy Nagy Zoltánunk, akire valóban büszkék lehetünk, még nem jelenti azt, hogy a művész munkáit valós értékükön kezeli a szakma. Csak remélni tudjuk, hogy ez a mostani kiállítás némiképp hozzájárul egy fontos alkotó újrafelfedezéséhez. PENGE Privát dialektika Tőzsér Árpád új verseskötete mind nyelvi, mind gondolati megformáltságát tekintve illeszkedik a legutóbbi pályaszakaszhoz: nemcsak a 2015-ös, Erről az Euphorboszról beszélik című, gyűjteményes kötet összegző, szintetizáló igénye látszik tükröződni a 2017- 18-as válogatásban; hanem a (talán a Leviticusban leghangsúlyosabb) kultúrtörténeti „szellemidézés” is; továbbá jelen van a pálya egészét átívelő antik mitológiai kódrendszer; és a magánmitológia elemeiből építkező, személyes történetet prezentáló eljárásmód is. A Lélekvándorlás azonban egyfajta hangsúlyeltolódást mutat: mintha a fenti keretek között kialakuló jelenetezés, a hang- és arcadások sokfélesége ezúttal az emlékező, felidéző, megszólaló ént is más fénytörésben mutatnád A Tőzsér-líra „személyessége” azáltal mutatkozik meg, hogy mit lát meg, mit tekint kiemelendőnek az ismert történetekből, karakterekből, és hogy azok hogyan lépnek párbeszédbe egymással. A kötet három ciklusra tagolódik, és mindhárom egység eltérő nézőpontból kérdez rá ugyanarra: az ember megismerhetőségének korlátáira, a cselekvések NAGY CSILLA KRITIKAI ROVATA következményeire, és az idő tapasztalatára. Áz első ciklus az erkölcs, a bűn, az ösztönök elvont kérdéseit távolabbról, antik karakterek átsajátított történetei révén mutatja meg (tézis); a második a „saját szoba” (és „saját könyvespolc”) árnyait, az azokból „kinyerhető” tapasztalatokat vázolja (antitézis); a harmadik ciklus pedig mintha az előző kettőt összekapcsolva, a kétféle tudás személyiségben való egymásra rakodását vinné színre (szintézis). Ez tükröződik Az átlátszó patkányban, ahol a személyes időtapasztalatot az épített környezet maradandóságát és az organizmusok pusztulását opponálva érzékelteti, közben indirekt módon egyszerre idézi fel Szabó Lőrinc Egy egér halálára című versét, és József Attila Eszméletének egyes versszakait, sőt a két költő testpoétikáját is. És ilyen az Isten belső monológjáról című vers is, amely a metafizikát a fizikával, az ars poétikát biopoétikával vegyíti. De Tőzsérprivát dialektikájának ugyanígy fontos eleme az irónia (A megértés alakzatai), a pajzán humor is (Hogyan készüljünk derűsen a halálra?). Tőzsér Árpád új kötete tehát nem okoz csalódást, a könyvtárgy maga azonban igen: a kissé túl zsúfoltan tördelt, a néhány versnél megjelenő rajzokat rossz minőségben közlő kiadvány nem méltó a versek minőségéhez. Tőzsér Árpád: Lélekvándor. Budapest, Kalota Művészeti Alapítvány - Napkút Kiadó, 2019,76 oldal. Pontozás: 9/10 tőzsér Árpád Lélekvándor
