Új Szó, 2019. október (72. évfolyam, 228-254. szám)

2019-10-26 / 250. szám

www.ujszo.com I 2019. október 26. SZOMBATI VENDÉG 9 Van már amerikai filmje is Derzsi János: „Most már senkit nem engedek magamhoz költözni, mert nem szeretnék több gyereket... SZABÓ G. LÁSZLÓ Korszakos filmrendezők ikonikus arca. Bódy Gábor, Fehér György, Szomjas György, Tarr Béla, Szász János markáns arcú színésze. Játékfilmben Derzsi János legutóbb Nagy Viktor Oszkárral dolgozott, színházban Mundruczó Kornéllal. Déván már amerikai filmje és saját színházi rendezése is. Törzshelyén, a Blaha Lujza tér melletti bisztróban rumot rendel ne­kem is. Kedvenc rumját, amelyhez narancsszelet dukál. „Negyvennégy fokos az ital, fantasztikus íze van!” - biztat, miután elmondom neki, hogy ilyesmit én sosem iszom. Erre jön egy regényes kísérőszöveg: „Ezt Dél-Amerikából hozzák, diófa hor­dóban dobják be egy tengeröbölbe, ahol pár évig érlelik.” Megkósto­lom. Tényleg nagyon finom. Ő már a folytatásnál tart. Pilzen színházi fesztiválján járt nemrég Mundruczó Kornél tár­sulatával, a Protonnal. A Nehéz Istennek lenni című darabot ját­szották. Hozzám nagyon közel áll az a faj­ta gondolkodás, amelyet Kornél képvisel. Szeretek vele dolgozni. Ott nincs mese. Ott minden kiderül. Ott akarni kell. Nála nem lehet megúsz­ni, destruálni. Egy „beledöglős” színész ilyen csapatban érzi jól magát. Először színész akar lenni az em­ber. Aztán jó színész. Dolgozik érte, hogy az legyen. Menet közben ké­sőbb kiderül, hova sodorta a szél, merre pörgeti, milyen irányba viszi tovább. Nekem jó mestereim voltak. Major Tamás, Székely Gábor. Két rettenetesen felkészült, roppant te­hetséges ember. Major sokkal mo­dernebb volt, mint sokan mások a nagy rendezők közül. Szuverén ma­gánvéleményem ez. A váratlan, me­rész gondolkodás Kornélnál is meg­van. Zsótémál is. Ők más szemszög­ből vizsgálják a világot, a színházat, a színészeket. Zsótérral a Szégyen­ben játszom együtt. Az is Kornél rendezése. Tanyán született, falun nőtt fel, később lett városi gyerek. Élvezte azokat az éveket? Hogy az Istenbe ne! Huszártiszt­nek képzeltem magam egy vessző­kosáron állva. Védtem a váramat a libák és a pulykák ellen. Csákóm is volt, meg fakardom. A román határ­kockában éltünk. Úgy szól a nóta: Nyírábrányba két úton kell bemenni. Ez igaz, de nem lehet továbbmenni. Csak ki. Könnyen kezelhető gyerek volt? Fociztam. Abrányból Debrecenen keresztül jöttünk fel Budapestre. Nagyon fáradtak voltunk. A Nyuga­tiból gyalog mentünk ki a Margit­szigetre. Nejloning, nyakkendő, öl­töny. Akkor az volt a legnagyobb di­vat. A bőröndben sült csirke, kol­bász, ilyenek. Nehogy éhezzen a gyerek! Ledobáltuk a cuccainkat, mentünk egyből a pályára. Meg is vertük a budapestieket. Lehettem ti­zenöt éves. Apám asztalosként dol­gozott. Azt a módszert választotta, hogy minden héten háromszor­­négyszer elvert. De nagyon! Szíj, vinkli, áztatott kötél. Kaptam. Úgy gondolta, a gyerek verve jó. Az olyan világ volt. Hogy viselte? Nehezen. Sokszor elfutottam. De öregkorára már nagyon egyben vol­tunk. Jóban lettünk. Szeretett. Sokat dolgoztam. Jártunk ki a határba ka­pálni. Fát ültettünk az erdőgazda­ságban. Otthon is rengeteg munka volt. Fent, a hegyen szőlő. De attól még lejártunk a kaszálóra játszani. Nagyapámnak lova volt. Szellő. Nyereg nélkül, a szőrén ültem meg, egy szál klottgatyában. A határban mezítláb jártunk. Jó volt. A főiskola zárt rendszere nem tartotta kordában? Dolgozni szerettem, csak utána mindig mentem az éjszakába. Bódy, Cserhalmi, Őze, Huszárik, Fehér Gyuri voltak a barátaim. Később Bán Jani, Gáspár Sanyi. Egymásra talál­tunk. Cserhalmival kaszkadőrköd­­tünk is. Ott kemény meccsek voltak a lovakkal. Most már nem tudok csak úgy felrepülni rá, mint régen. Vagy hátulról, szaltóval le. Szép emlékek. Ma daru kellene, hogy felemeljen. Hatvanhat éves lettem. Filmen először Szomjas György rendezésében, a Rosszemberek­ben kapott főszerepet. Jancsó Miklós is meghatározó rendező volt a pályámon. A vele for­gatott Magyar rapszódia és az Al­legro barbaro. Mint Tarr Bélával a Kárhozat, vagy Fehér Gyurival a Szenvedély. Mindenkitől sokat ta­nultam. Bódy könyveket adott a ke­zembe. Schopenhauert. És még be­szélgetett is velem. Ezerszer oko­sabb volt nálam. A kutya éji dalában nem kaptunk lámpákat. Minimális pénzből fogattuk. Éjjel még dolgoz­ni akart. Leállított két, menetrend szerint közlekedő autóbuszt. Meg­kérte a sofőröket, hogy világítsanak neki. Fél óráig állt a két busz egy­mással szemben, és felvette a jele­netet. A buszon ülők nem háborog­­tak. Nézték az ablakból, mi folyik. Jancsónál minden szép volt. A nők, a lovak, a férfiak, a táj és az opera­tőri munka is. Egy snitten belül idő­ugrások voltak. Tarr Bélánál 50 per­ces snitteket is megéltem. Tőle A to­rinói ló a kedvencem. Vegyészmérnöknek készült, vagy nem? Kirúgtak a vegyipari technikum­ból. De már az óvodából, a techni­kum után pedig a gimnáziumból, sőt még a színművészetiről is. Oda Ma­jorvett vissza. Csak a pályáról nem tudták ki­rúgni. Erős voltam. Visszamentem. A technikumot el se kezdtem. Rögtön az év elején volt egy balhém. Kint voltam a Nagyerdőn, Debrecenben. Tetszett a lány, felkértem táncolni. Vissza is vittem illedelmesen. Ott állt mellette egy kopasz, nagy bajuszos pali. Lehuligánozott, hogy ide többet ne jöjjek felkérni a lányt. Mondom: a k...a anyját! Nem az apja volt! Le­ütöttem. Másnap mentem a techni­kumba. Kivel találkozom elsőként? Ott áll a kopasz, nagy bajuszos a fo­­yerben. Szeme alatt hatalmas mo­nokli. Ő volt! Az igazgató! „Maga mit keres itt?” - förmedt rám. Na, ed­dig tartott az én vegyészi pályafutá­som! Amikor a főiskoláról kerültem utcára, mentem dolgozni a Bosnyák téri piacra. Nekem sosem volt büdös a munka. Hajnalig ültünk a Gong­ban, aztán mentünk pakolni Bódy Gáborral, Őze Lajossal, Huszárik Zoltánnal. Ott, velük kezdődött az én igazi kiképzésem. Őze azt mondta: „A tanítványom vagy!” Vittem a ru­mot, a sört, és Adyt mondtam a zöld­séges kofák között. Kihívás volt. Be­lementem. A kofák megtapsoltak. Amikor a Tóték Őrnagyát próbáltam a főiskolán, Székely Gábor, a ren­dező, akit imádok, mert sokat tanul­tam tőle, egy héttel a bemutató előtt megkért, hogy ne igyák. Félhangon azt feleltem: én azért megpróbál­nám! Egész főpróbahéten nem szólt hozzám. A többiekkel beszélt, ne­kem nem is köszönt. Fájt? Szarul esett. Éjjel a Láda bárban ültünk hárman. Elmondtam a gon­domat Őzének és Huszáriknak. Megkérdeztem tőlük, mit kezdjek az Őrnaggyal? Huszárik mindenféle lágegyetemről beszélt, de a feje az italtól már a lépcső tetején volt. Mire Őze: „Apukám, várj! Ez az ember a frontról a hátország legcsendesebb falujába jön. Nem mer rágyújtani. Lelkizik.” Azonnal megoldottam a szerepet. Másnap a színpadon egy­folytában rá akartam gyújtani, de nem ment. Székely Gábor azonnal rohant fel hozzám a színpadra. „Ez az, erről van szó, erről beszéltem! ” És hatalmas sikerünk lett. A nők milyen szerepet játszot­tak az életében? Volt három feleségem és nyolc élettársam. Ez tizenegy. Rövidebb szerelmekről, fellángo­lásokról nem beszélünk. A többiek­­ről sem, akik maguktól jöttek, de el is mentek maguktól. Ha valaki több mindennel jött, azonnal jeleztem, hogy azt hiszem, félreértettük egy­mást. Sem ma, sem holnap, sem hol­napután nem érek rá, szervusz! Menj el, nekem is el kell mennem. Mindig én döntöttem el, ki költözik be az életembe. Visszasír valamit ezekből az évekből? Nem. Minden megvolt, aminek meg kellett lennie. Ma már csak módjával élek. Változnak a dolgok körülöttem. Nemrég férjhez adtam a lányomat. Sok unokát szeretnék. Három feleségem volt, de csak két gyerekem van. Most már senkit nem engedek magamhoz költözni, mert nem szeretnék több gyereket, a nők meg szülni akarnak. Én unokákat akarok. Sokat. A Protonban játszott szerepei mellett van elég elfoglaltsága? Megrendeztem Sarah Kane Szét­bombázva című darabját. Most Szé­kesfehérváron fogjuk játszani. Főis­kolások hívnak a vizsgafilmjeikbe. Nagy Viktor Oszkár új filmjében, az Ultrában egyetemi professzor va­gyok. Tanszékvezető. Annyi sok kisikiott sors után végre egy értelmiségi? Fehér Gyuri mondta annak idején, hogy: „Ezek f.. .k! Te nemcsak gaz­embernek vagy jó!” Bólintottam, jól van, Gyuri! Es most itt van egy jó kis entellektüel. Valóban eljátszott nagyon sok gyilkost, betörőt, hajléktalant. Ami jött, amit kaptam. Három éve Grúziában forga­tott Anthony Lucero amerikai filmjében, a Cirkuszban. Honnan tudta a rendező, hogy van egy Derzsi János nevű színész Ma­gyarországon? Látta az összes Fehér Gyuri-, Tarr Béla-filmet. Régóta keresett. Nem tudok angolul, mondtam. De így is kellettem neki. Felvette a kapcsola­tot a lányommal, ő jól beszél ango­lul. Kaptam egy szinopszist, a lá­nyom szerzett angoltanárt, leírták fonetikusan a szöveget, én meg mint a papagáj, betanultam. Az az igaz­ság, a gyerekeim egyfolytában b...gattak, hogy vállaljam el. A Ka­kukkfészekben játszottam Székes­­fehérváron, amikor iderepült a ren­dező Los Angelesből. Ott is tetszet­tem neki. Előadás után feljöttünk Pestre. Éjjel itt, ennél az asztalnál ül­tünk, hajnalig beszélgettünk, dél­után meg utazott vissza, Amerikába. De kivette az ígéretemet, hogy el­vállalom a szerepet. így kerültem be a filmbe, a cirkuszigazgató szerepé­re. A lányom is játszik benne. Égy zsonglőrt. Los Angelesben és Abu Dhabiban lesz a bemutató. Már szól­tak, hogy menni kell. Kisköltségvetésű film volt, tu­dom. Az. De így is kaptam 20 ezer dol­lárt. Aztán még 5 ezret, mert a végén improvizáltam 40-45 másodpercet, amit azonnal megvettek. Nagyon jól jött a pénz. Férjhez adhattam a lá­nyomat. Maradt még belőle? Semmi. Várom is nagyon, hogy jöjjön már valami. A szerző a Vasárnap munkatársa görög mitológiai kepékről es a vi­„Ma már csak módjával élek, változnak a dolgok körülöttem..." (Szkárossy Zsuzsa felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents