Új Szó, 2019. október (72. évfolyam, 228-254. szám)

2019-10-26 / 250. szám

4 I RÉGIÓ 2019. október 26.1 www.ujszo.com Központ az autizmussal élőknek SZÁZ ILDIKÓ Bemutatóórákat, foglalkozá­sokat tartottak, megnyitották speciális terápiás termeiket az órsekújvári Regionális Edukációs és Szociális Köz­pont dolgozói. Nagy volt az érdeklődés a nyílt nap iránt, amelyen leendő és pályakezdő szociális dolgozók, fogyaték­kal élő gyerekeket gondozó családok, szociális dolgozók vettek részt. Nagy Anita, a központ alapítója és igazgatója ismertette a nyílt nap résztvevőivel a magánközpont tevé­kenységét és elmondta, speciális alapiskolát és autista alapiskolát is működtetnek, valamint 2010-től már speciális pedagógiai tanácsadó köz­pontjuk is van a magyar és szlovák családok számára. Emellett a Fo­gyatékkal Élőket Segítő Társulás szociális szolgáltató otthont üze­meltet a központban azon ügyfelek számára, akik még vagy már nem lá­togatják valamelyik speciális ma­gániskolát. Bekerülni e köztudatba Az intézet 2010-ben költözött át az egykori ipari iskola épületébe, ame­lyet a város önkormányzata ajánlott fel jelképes évi egy euróért. Koráb­ban komoly anyagi és helyiséggon­dokkal küzdött az intézmény, egyik épületből a másikba költözött. 2007-ben kellő támogatás hiányában négy hónapra kénytelenek voltak korlá­tozni a működésüket. A fogyatékkal élő gyerekek szülei attól tartottak, elveszítik az állásukat, ha otthon kell gondozniuk a kicsiket. Az elmúlt ki­lenc év alatt sok változás történt az épületben, korszerű szaktanterme­ket nyitottak, tornaterme, gyakorló­konyhája, fényterápiás és zeneterá­piás szobája, valamint több masszázshelyisége van. Hároméves kortól ötvenig A gondozói központot, más néven Izgalmas bemutatóórákat és foglalkozásokat láthattak a nyílt nap résztvevői (A szerző felvételei) szolgáltatóotthont hároméves kortól látogathatják a fogyatékkal élő gye­rekek, a speciális iskola elvégzése után ismét ennek a központnak a szakemberei foglalkoznak velük. Érsekújvárban a legidősebb ügyfél ötvenéves. Az autizmussal élők speciális alap­iskolájában a magyar gyerekekhez magyarul szólnak az intézmény dol­gozói, ha közös csoportos foglako­zásokat tartanak nekik a szlovák tár­saikkal, akkor is magyarul válaszol­ják meg a kérdéseiket. Renáta Pó­­cová speciális pedagógus, aki vé­gigkalauzol bennünket a közpon­ton, az első A osztály osztályfőnö­keként elmondja, arra szokták kér­ni a szülőket, hogy ne erőltessék az idegen nyelvet. A központban az anyanyelvén szólnak a tanulóhoz. A bemutatóórák egyikén interaktív táblát használ a pedagógus, az alig tízéves fiúcska vidáman húzza a csiga útvonalát. Egy másik foglal­kozáson, ahol a gyerekek többsége magyar, gyurmából betűket gyúr­nak, szavakat találnak ki a válasz­tott kezdőbetűre. Alan, a központ tizenöt éves tanulója megmutatja a szárított gyógynövényeket, ame­lyekhez ő készíti a papírtasakokat. A gyógyteák világába merülve né­­hányan lemaradunk a csoportunk­tól, ám Alan készségesen lekísér bennünket a földszinti csarnokba. Népszerűek a csütörtökök, mert a gyakorlókonyhában ilyenkor ké­szülnek a válogatott finomságok. A gyerekek együtt vásárolnak a köz­pont dolgozóival, részt vesznek az RÖVIDEN Forgalomkorlátozás a hétvégén Pozsony. Forgalomkorlátozás lesz a D2-es autópálya járfalui (Jarovce) lehajtójánál, a D2-es és a D4-es kereszteződésénél a D4- es autópálya hídjának építése miatt. A forgalomkorlátozás pénteken 22 órakor kezdődött és hétfő (október 28.) 4-ig érvényes. A forgalmat mobil útjelző táb­lákkal terelik el a D2-es és a D1 - es autópályáról. A Járfalun át Magyarországra tartó autókat a III/1020 és az I/2-es útra terelik. A sofőrök figyelmesen vezesse­nek, mert a kereszteződés után nem lehet visszafordulni a D4- esen, a szlovák oldalon. (TASR) AJÁNLÓ Október 26. (szombat) Somorja-10.00: Katica Fesztivál - gyermek-néptánctalálkozó a vmk­­ban. Október 26. (szombat) Vereknye- 10.00: ünnepi szent­mise a helyi templomban felépíté­sének 140. évfordulója alkalmából. Előtte 9.30-tól magyar rózsafuzér­­imádság. Október 26. (szombat) Dunaszerdahely-15.00: Impro­­aftemoon improvizációs délután az NFG klubban. Október 26. (szombat) Dunaszerdahely-15.00: hallowe­­en ünnepség a MAX bevásárlóköz­pontban. Október 26. (szombat) Csilizrad vány -17.00: táncház a Pósfa zenekar közreműködésével a helyi kultúrházban. Október 26. (szombat) Ekecs-17.00: ünnepi megemléke­zés a Csemadok 70. évfordulója al­kalmából a helyi művelődési otthon­ban. Október 26. (szombat) Diószeg-19.00: aLégyjó mindha­lálig című musicalt adja elő a kassai Thália Színház a kultúrházban. Október 26. (szombat) Érsekújvár-9.30: Többet együtt -családi foglalkozás, alkotómű­hely a Zmeták Ernő Művészeti Ga­lériában. egész munkafolyamatban, még a konyha rendbetételében is. A központot látogató gyerekek környezetvédelmi és környezettuda­tos oktatás is kapnak játékos formá­ban, az iskola aktív részese a Food Revolution Day egészséges étkezte­tésről szóló programjának, és a kö­zelmúltban konferenciát tartottak a központban, amelyre meghívták az önkormányzati alapiskolák tanulóit. Az egyetlen központ Nagy Anita elmondta, Tiszacser­­nyőről és Agcsemyőről is érkeznek szülők autizmussal élő gyerekeik­kel. Tanácsadó központjuk hatéko­nyan együttműködik az ország leg­több ideggyógyászával, továbbá pszichológusokkal és pszichiáte­rekkel konzultálnak, akik szükség esetén ajánlják az érintetteknek az érsekújvári tanácsadó és diagnosz­tikai központot. „Segítünk a korai diagnosztizálásban, mert minél fia­talabb korban kezdjük el a foglal­kozásokat, annál hatékonyabb eredményeket érhetünk el” - hang­súlyozta Nagy Anita. Az autizmus egyfajta spektrumzavar, viselkedé­­sitünet-együttes. Az autizmussal élő gyerekek rendszerint kommuniká­ciós problémákkal küzdenek, nem tartanak szemkontaktust, nehezükre esik szociális kapcsolatokat kiala­„Elsősorban személyiség vagyok, csak ezt követően autista, konkrétan gondolkodom, nem értem a virágnyelvet, a hasonlatokat, másképp érzékelem a külvilágot." kítani. A nyílt nap résztvevői kipró­bálhatták az autizmussal élők jobb megértéséhez készített számítógé­pes szimulátort, hogy közelebb ke­rüljenek zárt, titokzatos világukhoz. Az érsekújvári központ saját tá­jékoztatólapot jelentetett meg az érdeklődőknek. Az első részben az alábbiak olvashatók: „Elsősorban személyiség vagyok, csak ezt kö­vetően autista, konkrétan gondol­kodom, nem értem a virágnyelvet, a hasonlatokat, másképp érzékelem a külvilágot. Erőteljesebben hallom a hangokat, jobban érzem az illato­kat, néha veszélyesnek tűnik a kör­nyezetem. Nehezen bánok a sza­vakkal, jóval többet árul el a test­beszédem.” Október 26. (szombat) Egyházgelle-18.00: aGrease című musical bemutatója a Zöld Csillag Színtársulat előadásában a helyi kultúrházban. Október 26. (szombat) Dunaszerdahely-20.30: a komá­romi Vesztegzár koncertje a Soul Flunter Music Club színpadán. Október 27. (vasárnap) Dunaszerdahely-10.00:1 love Eco Bolhapiac a Szabadidő Köz­pontban. Október 27. (vasárnap) Komárom -15.00: Boka Gábor Színházának János vitéz című pro­dukciója a komáromi művelődési központban. VILLÁMINTERJÚ Nagy Anita, a speciális magánközpont alapítója és igazgatója Több száz fo­gyatékkal élő családnak, gyereknek nyújtottak segítő kezet az elmúlt évek során az egész országból. Hányán látogatják a speciális iskolát, és hány szakember foglalkozik velük most? Hatvanöt tanulónk van, és összesen száztíz gyerekkel fog­lalkozunk a központunkban. Hatvanhét alkalmazottunk van, köztük képzett, tapasztalt spe­ciális szakemberek. A tanács­adó központunkat mintegy hét­száz ügyfél látogatja, az ország keleti végeiből és más régióiból is járnak hozzánk szülők és gyerekek. A tanácsadó és diag­nosztikai központba érkezők mintegy húsz százaléka ma­gyar. Nagyon sok alapiskolás tanulóval, azok hatékony in­tegrálásával is foglalkozunk, hogy ne kelljen speciális isko­lába járniuk. Egyetemi hallgatók is részt vettek a központ rendezvé­nyén, és szép számmal érkez­tek szülők. Intézményvezető­ként miben látja ennek a ho­­zadékát? Eljöttek a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Pedagógiai Karának hallgatói, nagyon örültünk az érdeklődésüknek. Idővel szeretnénk felajánlani a gyakorlati képzést a hallgatók­nak itt a központunkban. Egyre szorosabb a kapcsolatunk az érsekújvári alapiskolákkal és középiskolákkal. A végzős ta­nulók visszatérnek hozzánk, akár a Szlovák Vöröskereszt vagy más jótékonysági szerve­zet aktivistáiként. Meghívtuk azokat a szülőket is, akiknek a gyerekei a központunk iskoláit látogatják. Azokat is, akik eddig a tanácsadónk szolgáltatásait vették igénybe, de nem tudták, milyen munkafolyik az épület­ben. Nem titkolt szándékunk láttatni a munkánkat, a társa­dalom szerves részeként működni, hogy értsék és elfo­gadják az értelmi fogyatékkal élő embertársainkat. (száz) Október 27. (vasárnap) Diósförgepatony -14.00: Hallo­ween parti a kultúrházban. Fellép a Glamour zenekar. Október 27. (vasárnap) Dunaszerdahely -18.00: a Black and White zenekar Magyar népda­lok fekete-fehérben című koncertje a vmk-ban. Október 27. (vasárnap) Pozsonyeperjes -18.00: Békés Pál A női partőrség szeme láttára című komédiája a Gellei Rózsa Színház előadásában a kultúrházban. Október 27. (vasárnap) Kassa -15.30: a Keletitől a Keleti- Kárpátokig kiállítás a MaJel Rovás Központ FiguratiF Galériájában.

Next

/
Thumbnails
Contents