Új Szó, 2019. október (72. évfolyam, 228-254. szám)
2019-10-11 / 237. szám
2019. október 11. | www.ujszo.com Lázmérőt a kórházreformnak? Pásztor László: „Politikusként nem elég csupán támogatni a reformot. A háttéradatait elemezve azt is lényeges látni, vajon járási vagy kistérségi viszonylatokban megmaradnak-e az alapvető sürgősségi ellátás feltételei!" MIKLÓSI PÉTER A parlament október 15-én kezdődő utolsó előtti ülésszaka tárgyalja majd az évekig nyögvenyelősen készülő, az utóbbi hónapokban pedig éles politikai indulatok kísérte egészségügyi reformot. A 2012-től négy esztendeig egyedül kormányzó Smer kezdeti jelzetei, majd a 2015-ös első nekibuzdulása után, végül a 2016 óta hárompárti koalíciós kormány csak idén szeptember 26-án döntött úgy, hogy mindössze öt hónappal az újabb parlamenti választás előtt még benyújtja a törvényhozásnak az átfogó kórházreform tervezetét. Egy politikailag kissé abszurd helyzetben, mivelhogy éppen a Smer parlamenti frakciója azonnal sejtetni engedte: beterjesztett formájában nem fogja támogatni a saját szakminisztere törvényjavaslatát! Andrea Kalavská viszont bejelentette: visszavonja az egész tervezetet, ha a képviselők módosító javaslataikkal túlzottan felhígítják a reform eredeti intencióit. A terítékre került egészségügyi intézkedéscsomag feltetsző „tüneteiről” Dr. Pásztor Lászlóval, a Szlovákiai Magánorvosok Társulásának tiszteletbeli elnökével beszélgettünk. Doktor úr, több évtizedes orvosi tapasztalataira hivatkozva hadd állítsam élére a kérdést: ön szerint célszerű volt mindenáron keresztülvinni, hogy a megbízatásának végjátékát élő parlament még foglalkozni kezdjen a szóban forgó törvényjavaslattal? Őszintén szólva, semmi különösebb értelmét nem látom. De nem azért, hogy az országnak ne lenne szüksége egy megfontolt kórházreformra, hanem mert a februári választás után alakuló kormány amúgy sem ott folytatja majd ezt a témát, ahol a jelenlegi kormányzat nekivágott a megvalósításának. Szlovákiában ugyanis az új kormányok új egészségügyi miniszterei mindig újabb meg újabb csapásirányok mentén látnak munkához. Sőt, „bevált” hazai gyakorlat, hogy hetekkel korábban jobbára még gőzük sincs arról, hogy ez a bársonyszék éppen őket illethetné. Az utóbbi húszhuszonöt évben egyedül Rudolf Zaiac volt az a szaktárcavezető, akinek már egy-két évvel korábban világos ílképzelése volt azokról a konkrét léptekről, amelyeket később, amikor valóban ő lett a miniszter, meg is lépett. És mindehhez már előzőleg megvolt a szakértői csapata is! A páciensek szemszögéből nézze milyen manapság a kórházi beegellátás nívója Szlovákiában? A világ ma már túl nyitott ahhoz, íogy a mezei polgárnak ne lenne isszehasonlítási alapja... Nyugati irányba tekintve biztosan íem vagyunk Ausztria, Németorzág, akár Csehország szintjén, noha »éldául Nagy-Britanniában nem sze- ' etnék kórházi beteg lenni. A déli agy az északi szomszédainkra pilantva, szerintem, nálunk jelenleg óbb az egészségügy színvonala, mint /lagyarországon és Lengyelországiam Ami viszont a szlovákiai egészségügyi ellátást hamarosan komoly bajba sodorhatja, az nem egyéb, mint hogy előbb-utóbb 3000 orvos vonul nyugdíjba, vagy egyéb okból fog távozni a rendszerből. Ezért ha a jövőben - látva az országos tendenciákat - a hazai orvostársadalom egyötöde, illetőleg a zökkenőmentes betegellátáshoz fontos nővérállomány egynegyede szintén hiányozni fog, akkor azt a helyzetet már senki sem ütheti el azzal, hogy a páciens azt nem fogja megérezni. Legyen szó hát bármilyen országos egészségügyi reformról, annak ezt az égető problémát kellene elsődlegesen megoldania. Ha egy kórházreform, akár a Luca széke, nálunk hét-nyolc esztendeig készül, akkor Szlovákiának van tulajdonképpen szavahihető egészségpolitikai víziója? Nincs. Az országnak semmilyen egyetemes, következetes és pártállástól mentes egészségügyi koncepciója nincs. Megítélhető, hogy mekkora lesz a jelenleg szorgalmazott és kereken egy évtized alatt végrehajtandó kórházreform valós költsége? Érdemben egyáltalán nem. Hiszen semmilyen, objektív szemmel hitelt érdemlő konkrétum nem ismeretes. Vaktában saccolgatni pedig komolytalan dolog. Ténynek tény viszont, hogy ha egy-egy központi, regionális, akár „csak” járási kórház terápiás vagy diagnosztikai felszereltségét erősíteni akarom, ahhoz sok-sok pénz szükséges. Utána pedig rögtön fölmerül az akut kérdés: abban a nívósán felszerelt, a betegnek is természetes kényelmet biztosító kórházban lesz-e majd, aki ott dolgozzon? Mert abból a fiatal medikusból, aki pár hete beiratkozott az orvosegyetem első évfolyamába, csak tíz-tizenegy év múlva lesz megbízható tudású kezdő szakorvos. Szlovákiában napjainkban ez az igazi gond. Ráadásul nálunk továbbra sem él semmiféle komoly támogatói forma, ami arra ösztönözné mind az orvosokat, mind a szakterület középkádereit, hogy vidékre szerződjenek. Ezzel szemben például Németországban, a számottevő háziorvosi és szakorvosi reform keretében, lakást is ingyen kaphatnak a vidékre szerződők, ahol a biztosítók az elvégzett teljesítményt is más szorzóval számolják el, mint a nagyvárosban. Egy valóban széles körű egészségügyi reform hasonló intézkedései Szlovákiában szintén rengeteg gondot tudnának megoldani, elvégre orvos- és nővérgárda nélkül hiába a vadonatúj kórház! Az pedig már most körvonalazódik, hogy ha elapad az ukrán vagy a szerb utánpótlás, akkor a kevesebb személyzet nem tudja majd teljesíteni a jelenleg siettetett reformtervezet új szabályaiban meghatározott teljesítményi elvárásokat. És ez bizonyos kórházi osztályok, esetleg az érintett intézmény egészének megszűnéséhez vezethet. Országos viszonylatban, a parlamenti vitára váró törvényjavaslat értelmében, mit fognak majd az eddig megszokottól eltérően tapasztalni a páciensek? A szóban forgó tervezet célkitűzései szerint az egészségügyi minisztérium számszerűleg rögzítené, hogy a nemzeti, a regionális és a lokális szintű kórházak egyes osztályainak hány beavatkozást kell évente elvégezniük. Például egy szülészeten, az átmeneti időszakban, 320 szülést kellene levezetni, azután pedig 640-et. Ez utóbbinál kevesebb szülés esetén az érintett szülészeti osztályt meg lehetne szüntetni. Más szavakkal: a nagyvárosok kórházai sohasem lesznek veszélyben, míg a kisebb kórházak annál inkább. Ezért tartom fontosnak, hogy politikusként nem elég csupán támogatni a reformot. Annak háttéradatait elemezve azt is lényeges látni, vajon a járási vagy kistérségi viszonylatokban megmaradnak-e az alapvető sürgősségi ellátás feltételei! így tehát a belgyógyászat, a sebészet, a gyermekgyógyászat, a szülészet, a neurológia, illetve ami ezzel összefüggésben a biztonságos kórházi betegellátás megteremtéséhez szükséges. Mert azzal, hogy egy kórházi osztály vagy talán az egész gyógyintézet megszűnik, a beteg még nem tűnik el. Dél- Szlovákiánál maradva: egy nyelőcsőmütétet nyilvánvalóan ne akaijon valaki Dunaszerdahelyen, egy májátültetést Királyhelmecen, esetleg Ipolyságon elvégezni, ám ha e Hont vidéki határváros közelében, a dimbes-dombos utakon súlyos közúti baleset történik, akkor a kárvallottat Ipolyságon kell stabilizálni, hiszen mire Lévára érnek vele, régen késő! És ha a környéken infarktust vagy agyvérzést kap valaki, akkor sem lehet őt 50-100 kilométert szállítani, hanem a lehető legközelebb kell szakszerűen ellátni. Persze, a szükségesnek mutatkozó komoly operációkat azután már a legjobb helyeken nagy tapasztalaté orvos végezze el. Viszont egy rosszullét stabilizálása, egy-egy epe- vagy visszérmütét, egy csonttörés összeszegecselése miatt alaptalan követelmény pusztán egy gyors reform irányelvei szerint kötelezően az adott régió túlsó végén kórházba kerülni. Eszerint hibás az a szigorú elképzelés, hogy a kórházi betegellátás legyen szakszerűbbnek szakszerűbb - „csak” helyileg távolabb a természetesnek látszó kórháznál? A törekvés szakmai indítéka helyes, de mindenekelőtt a nehéz, az igazán súlyos és a tervezhető, igényes műtétek esetében. Az az elvárás már kevésbé érthető, amely sablonosán előírná a kórházi beavatkozások mai számának kötelező megduplázását, megtriplázását. Ez a kisebb kórházakat valóban veszélybe sodorná, holott egyre több a kórházi kezelésre , szoruló krónikus beteg. Az ellátásukhoz folyamatosan javuló gyógyintézeti környezet, jobban képzett személyzet és egyre tökéletesebb kórházi felszereltség kell. Szemben egy művileg megszabott, merev kritériumrendszerrel. Szerintem tehát jó irányú szándék bizonyos műtétek és diagnosztikai beavatkozások központosítása a nagy, illetve szakkórházakba, ugyanakkor a kisebb járási és térségi kórházakat nem megszüntetéssel kell fenyegetni, hanem épp ellenkezőleg: támogatni és építeni őket az egyre több krónikus beteg megfelelő ellátása érdekében. Ahogy az ambuláns szektor kielégítő támogatása szintén lényeges, mert mind a jelenlegi kormányzat, mind az előző kormányok ezt a kérdéskört teljesen elhanyagolták. De hát a készülő reform egyik kitűzött célja pont az, hogy 3000-rel növelje az idült betegségekkel bajlódók és az (utó)gondozásra szorulók rendelkezésére álló ágyak számát. Magában ez az elgondolás is jó, ám szabadjon kissé gonoszkodva rákérdeznem: miért éppen háromezerrel, és miért nem, mondjuk, ötezerrel? A reform szövegezője honnan vette éppen ezt a papírra rótt számot, ha Szlovákia lakossága egyértelműen öregszik, ami a krónikus betegségek természetes gyarapodásával jár. Egy átfogó, jövőbe mutató reformnak nem lehet homályos és zavaros célokkal nekifogni, sőt úgy, hogy annak célzatai mellett az eszközei sem tisztázottak. Tudniillik az egészségügynek vannak rövidebb távú, akár egy éven belül megoldható konkrét célkitűzései, illetve vannak hosszabb távú stratégiai szándékai. Az államnak ugyanis alapvető kötelessége a mindenki számára hozzáférhető és a lehető leggyorsabban elérhető fix hálózat keretében jól működő sürgősségi ellátást biztosítani. Ennek módja pedig nem az, hogy egyes irreális irányszámokat objektív okok miatt nem teljesítő kórházi osztályokat megszüntetünk, mert akkor éppen a gyors alapellátásra jogosult polgár érdekei sérülnek a legérzékenyebben. Tehát lázas „beteg” a kórházreform? Azt azért mégsem mondanám, hogy az egész fából vaskarika, mert vannak támogatható, elfogadható szándékai is. Meg hát egy jó reform már szükséges is volna. A változásoknak azonban nem szabad az alapszintű ellátás rovására történniük. Igen, fejlesszük és lássuk el mindennel az egyetemi vagy a központi kórházakat, de vétek ezt úgy végrehajtani, hogy közben lezüllesztjük az alapokat! (Somogyi Tibor felvét NÉVJEGY Dr. Pásztor László (Léva, 1954). A magyar alapiskolát Csatán, az egészségügyi szakközépiskolátTrencsénben végezte, az orvosi diplomát a Comenius Egyetem turócszentmártoni karán 1979- ben szerezte. Több mint 25 éven át Csicsón háziorvos. 1995-2003 között Révkomáromban a Medicina Magánklinika orvos igazgatója és tulajdonosa. 1995-től tíz éven át a Szlovákiai MagánorvosokTársulásának elnöke, az Európai Magánorvosok Állandó Munkacsoportja vezetőségének tagja. Egyéb tisztségei mellett, 2018-ban a mesterséges intelligencia egészségügyi felhasználásával foglalkozó Hilbi cég alapítója. 8 1____
