Új Szó, 2019. október (72. évfolyam, 228-254. szám)

2019-10-10 / 236. szám

Vendégünk „Ahány nyelvet beszélsz, annyi embert érsz” Iveta Vámosová a pozsonyi Iljusin utcai óvodában dolgozik, amely a főváros egyik legmodernebb oktatási intézménye. 54 éves, két gyermek édesanyja, imád táncolni, és oktatói-nevelői munkája során aktívan használja korunk technikai vívmányait. Évtizedekkel ezelőtt egy olyan korban járt iskolába, amikor mobilok még nem léteztek, internetről hallani sem lehetett, az iskolákban nem voltak számítógépek. Ma pedig egy olyan óvodá­ban tanít, ahol a modem technológiák az oktatói-ne­velői munka szerves részét képezik, szinte minden osztályban van interaktív tábla és számítógép. Ha összeveti ezt a két világot, mi a véleménye? Ez egy csoda! A gyerekek már kiskoruk óta szembe­sülnek a modern technoló­giákkal, és a mai gyerekek rendkívül fogékonyak, mint­ha eleve úgy születtek volna, hogy tudnak bánni a számí­tógéppel. Ezt a lányomon is megtapasztaltam: amikor először volt mobil a kezé­ben, szinte azonnal tudta, mit kell vele csinálni. Mi, az idősebb generáció képvise­lői iskolásként bizony nem találkozhattunk sem mobi­lokkal, sem számítógépek­kel, de valahogy nem is hiá­nyoztak. Többet voltunk kint a szabadban, gyakrabban találkoztunk a barátainkkal. Mindennek megvannak az előnyei és a hátrányai is. Ön mikor barátkozott meg a számítógéppel? Az már régen volt, és kez­detben bizony nehéz volt. A lányom most 15 éves, és még a megszületése előtt elvégeztem egy számítás­­technikai tanfolyamot, ahol házi feladatokat is kaptam, és gyakran nem tudtam megoldani. Olyankor a ma már felnőtt fiamtól kértem segítséget, mert ő gyerek­ként is jobban értett hozzá, mint én. Sokszor mondo­gatta: hogyhogy te ezt nem tudod?! Hisz pofon egysze­rű! De végül belejöttem. Az óvodában vannak nálam idősebb kollégák, akik a mai napig inkább leírják papírra, hogy lépésről lépésre mit kell csinálniuk, mire kell rák­­likkelniük a számítógépben, különben el lennének vesz­ve. De meg lehet tanulni, az idősebbek is képesek rá, mai modern korunkban ez már szinte elengedhetetlen. Pár éve megkapta Pozsony-Ligetfalu emlék­plakettjét az irodalmi és nyelvi készségek, valamint a számítógépes ismeretek fejlesztését célzó modem módszerek alkalmazásáért az oktatói-nevelői munkája során. Milyen módszerek­ről van szó? A mi óvodánk volt az első, amely bevezette a digitális segédeszközöket az oktatói­nevelői munkában. Elsőként kaptunk számítógépeket, digitális játékokat, és ezeket megtanítottuk használni, ke­zelni a gyerekekkel. Nálunk szinte minden megtalálható. Van beszélő falunk, fémde­tektorunk, robotméhecskénk, didaktikus mikroszkópunk, minden osztályban van in­teraktív tábla, számítógép, internet, vannak kameráink, fényképezőgépeink, mikro­fonjaink. A napi foglalkozások során mindig kihasználunk Szenior 2019. Október WWW.UJSZO.COM ■ UJSZO@UJSZO.COM valamilyen modern eszközt - van megfelelő programunk a nyelvi készségek fejlesztésé­re, matematikára, útvonalak tervezésére, a közlekedési szabályok elsajátítására, raj­zolásra, színezésre, a színek megismerésére. Vannak testvéróvodák, melyekkel az interneten keresztül tartjuk a kapcsolatot, egy időben egy csehországi óvodával rend­szeresen csevegtünk a Stype­­on, sőt időnként a gyerekek a szülőkkel is Skype-olhattak. Társszerzője az Álomföld (Sníckoland) és az Óvodai közlekedési játszótér elne­vezésű projekteknek. Ezek miről szólnak? Az Álomföld egy csodála­tos hely - egy speciálisan kialakított helyiség az óvo­dánkban, ahová a gyerekek relaxálni járnak. Az intéz­ményünkben autista gyere­kek is vannak, akik speciális bánásmódot igényelnek, úgyhogy az Álomföldet ők is és az egészséges gyerekek is használják. Ez lényegében egy terápiás helyiség, egy biztonságos, stresszmentes környezet, melyben vannak vizuális érzékelést serkentő fényingerek, vagyis lámpák, fényvisszaverők, világítóesz­közök, vannak ott különbö­ző tárgyak úszó vagy lebegő formában, és vannak kivetí­tővel nagy méretben a falra vetített képek. A hallást kelle­mes zene, a tapintást a leg­különfélébb anyagokból ösz­­szeállított berendezés vagy tapintófal ingerji. A limbikus rendszer vízággyal, a szaglás különböző aromaterápiás eszközökkel stimulálható. A gyerekek imádják, meg­nyugtatja őket, de nemcsak őket, hanem a felnőtteket, a tanító néniket is. És a közlekedési játszótér? Azt nemrég hoztuk létre. Kint van az udvaron, és a kicsik itt elsajátíthatják a legalapvetőbb közlekedési szabályokat. Van körforgal­munk, különböző keresz­teződéseink, zebráink. Egy gyerek eljátssza a rendőr szerepét, néhányan rolle­reznek, bicikliznek, sétálnak. Szeretnek ott játszani. Ön az óvodában táncot is tanít. Igen, mindig is imádtam táncolni. Középiskolásként néptáncos voltam, a zene, a ritmus szerves része az életemnek. A kezdet kez­detén a saját osztályommal táncolgattam, megtanítot­tam velük pár koreográfi­át. Később az igazgatónő megkérdezte, nem lenne-e kedvem tánckört vezetni az óvodában, és azóta is csiná­lom. Itt-ott egy-egy verseny­re is benevezünk kisebb-na­­gyobb sikerrel. A gyerekek J jól szórakoznak, élvezik, és érr is szeretek kitalálni mindig valami újdonságot, kosztümöket, kellékeket be­szerezni és gyártani. Sőt, a lányával is annyira megszerettette a táncot, hogy felvették a tánckon­zervatóriumba... Igen, Nelka nagyon tehet­séges. Az alapiskola ötödik évfolyamának az elvégzése után tánckonzervatórium­ba kezdett járni. Az első év jól ment, de a második már nehéz volt, egészség­­ügyi problémákkal küszkö- | dött, fájt a térde, a válla... A harmadik és a negyedik évfolyamot is elvégezte, jobban mondva végigszen­vedte, miközben minden J pillanatban rehabilitációra ( jártunk. Úgyhogy bár te­hetséges, és ő választotta ezt az iskolát, szeretett oda járni, abba kellett hagy­nia. Ha folytatta volna, pár éven belül nyomorék lett volna. Most angol-német bilingvis gimnáziumba jár, a tánc pedig megmaradt hobbinak. Pár éve Rajkára költöztek családi házba. Sok szlová­kiai család él ott, egyesek már-már Pozsony szatellit városának tartják. Önök miért települtek át? Több ismerősünk ott él, a férjem pedig tud magyarul, úgyhogy kézenfekvő meg­oldás volt, hogy ha elérhető áron családi házat szeret­nénk, itt van nem messze Rajka. Nagyon jó ott lakni. Egyelőre csak a férjem inté­zi a hivatalos ügyeket, én és Nelka pedig próbálunk meg­tanulni magyarul. A férjem részéről a család magyar, és nagyon sajnálom, hogy a lányunkat kiskorától nem tanítottuk meg magyarul, de most jól halad. A német és az angol mellett ez is köny­­nyen ráragad. Igaz a mon­dás: ahány nyelvet beszélsz, annyi embert érsz. (sza)

Next

/
Thumbnails
Contents