Új Szó, 2019. szeptember (72. évfolyam, 203-227. szám)
2019-09-23 / 221. szám
6 KULTÚRA 2019. szeptember 23.1 www.ujszo.com Havanna fekete hercege lett Icíar Billaín filmje, az Út a királyi operába Carlos Acosta, a világhírű kubai táncos életét dolgozza fel Körbetáncolta a világot, és most Birminghambe költözik, igazgatónak SZABÓ G. LÁSZLÓ Nincs út hazafelé címmai élete regényét írta meg Carlos Acosta, Kuba Londonban világhírűvé vált táncoskoreográfusa, aki 2020 januárjától lesz a Birminghami Királyi Balett igazgatója. Könyve alapján született meg az Út a királyi operába, Icíar Billaín játékfilmje. Carlos Acosta éveken át a londoni Royal Ballet vezető táncosa volt. Előtte egy évig a Kubai Nemzeti Balettnél, öt évig a Houston Ballet társulatában aratta sikereit. A klasszikus balettirodalom legnagyobb szerepeit osztották rá. Az össze? Herceget, Solart A bajadérban, Basiliót, Siegfriedet, Des Grieux-t, Oberont, A kalózt, Apollót, de amit elsőként írnak a neve mögé: ő volt a londoni Királyi Balett első színes bőrű Rómeója. Természetesen körbetáncolta a világot, és mindenütt felsőfokon írtak róla. Impozáns megjelenésével, kivételes testi adottságaival és legelsősorban rendkívüli tehetségével mindenütt lenyűgözte a közönséget. Kuba büszke is rá, ő pedig imádja szülőhazáját. Sosem tudott és nem is akart elszakadni tőle. A lelke mélyén most is erősebben kötődik Kubához, mint Londonhoz, pedig már sok éve ott él angol feleségével és három gyermekükkel. Icíar Billaín filmje egy páratlan felemelkedés története. A spanyol, kubai, angol és német koprodukcióban forgatott alkotás forgatókönyvét Acosta könyve alapján Paul Laverty írta. Acosta regénye bestseller volt Kubában, több nyelvre lefordították, Bollaín alkotását pedig a világ több országában forgalmazták. Ebben bizonyára az is közrejátszott, hogy nem egy tipikus életrajzi film, és végképp nem egy bevált sémára épülő karriertörténet. Adott egy kisfiú, bizonyos értelemben utcagyerek, aki Havanna legszegényebb negyedében nő fel két nővére, megértő anyja és istentelenül szigorú, de szerető apja mellett. Játékai nincsenek. Születésnapi tortáról ebben a közegben még csak álmodni sem érdemes. Teherautó-sofor az apa, éppen annyit keres, hogy ők öten minden falatot beosztva megéljenek. Carlos, akit erőskezű apja Afrika legendás harcos istene után egyszerűen csak Yulinak becéz, széttépett papírdobozokon breakel, és kedvence, Michael Jackson mozdulatait utánozza. Káprázatosán táncol a kölyök, nincsen páija, vetélytársa. De ha azt hallja, hogy híres balett-táncos lehet belőle, hevesen tiltakozik. Ő nem akar cicafiú lenni, végképp nem köcsög, ahogy a barátai nevezik a „páváskodó, feneküket riszáló”, balettiskolába járó társaikat. Yuli focizni akar, Pelé a példaképe, és hiába viszik el a szülei - erőnek erejével - a helyi balettintézetbe, nem tudja meggyőzni senki, hogy ott a helye. Valahogy mégis betuszkolja az apja, de lóg a gyerek, sok órát elbliccel, a balettrúd mellett sem feszül meg az odaadástól. Azok után, hogy a társai kigúnyolják, kiközösítik és megvetik, mert balett-trikót öltött, meg is szökik az iskolából. Apja kegyetlenül elveri, de még azután is hiába magyarázza neki, hogy ha visszaáll a sorba, és szorgalmasan tanul, világhírű táncos lesz belőle, mert ő érzi, tudja, látja, mennyire tehetséges. Yuli csak az anyjánál talál megértést, aki egyáltalán nem bánná, ha szeretett fia könnyebb és főleg neki tetsző hivatást választana. Yuli balettintézeti tanárnője is az apa oldalán áll, hiszen ő is a páratlan tehetséget látja betörhetetlen növendékében. Kettőjük közös sikere, hogy a fiú - sok családi perpatvar, összetűzés és ellenkezés után - mégis visszaáll a balettrúd mellé. Apja, akinek ősei több mint háromszáz évre visszamenően rabszolgasorban éltek, még tízéves sem volt, amikor már dolgozott. Ezért akar fiának, Yulinak szebb és boldogabb jövőt, ő igenis hisz a kitűzött cél értelmében, hogy a küzdelem, még ha tövisekkel teli is az út, győzelemhez vezet. Büszke is fia minden sikerére. Carlos Acosta tizenhat évesen megnyeri a lausanne-i nemzetközi balettversenyt, és onnantól fogva gyűjti a díjakat. Tanárnője az elbizonytalanodás pillanataiban, sőt azokban a napokban is ott áll mellette, amikor már világklasszis londoni szólótáncosként a pályával való szakítás gondolatát forgatja a fejében. S miközben egy gyorsan és magasra ívelő pálya állomásait látjuk, a Kubában még mindig szörnyű körülmények között élő család hétköznapjaiból sem szakadunk ki. A nagyobbik lánnyal a skizofrénia végez, Yuli mamája a saját húgától és édesanyjától búcsúzik, akik mindent feladva Amerika felé veszik az utat, az apa büszkén ragasztgatja albumába a fiáról szóló külföldi újságkivágásokat. Kubában a szocializmus szorításától fulladozik a nép, Carlos Acostát honvágy gyötri Londonban. Hiányzik neki a családja, hiányzik Kuba, hiányoznak a régi barátok, akik már a szabad, biztos anyagi körülmények között élő hírességet látják benne. Azt, akinek már - velük ellentétben - a gazdagok szórakozóhelyeire is szabad bejárása van. A film fő kérdése: megéri-e annyi áldozatot hozni a sikerért, mint amennyit Acosta hozott? A választ mindenki maga fogalmazhatja meg, az alkotás segítségével. Az pedig a hírnévhez, a kiemelkedéshez vezető út árnyoldalait is megmutatja. Icíar Bollaín nem titkol el semmit a néző elől. Acosta pályájának a hullámvölgyeit is pontosan érzékelteti. Gyerekkorát a tízéves, remekül játszó Edlison Manuel Olbera Núnez Edlison Manuel Olbera Núnez formálja mega gyerek Acostát (Fotók: Cirko Film) szerepeltetésével hozza egészen közel hozzánk, az ifjú táncost pedig Keyvin Martinez (Acosta kubai társulatának tagja) formálja meg. De többször megjelenik a filmben a valós főhős is, aki élete fontos epizódjait a próbateremben, partnerei közreműködésével láttatja. Elkerülve az életrajzi filmek csapdáit, Bollaín az utolsó percig tartani tudja a történeten végighúzódó feszültséget, így alkotása nemcsak azok számára jelent nagy élményt, akik ismerik és szeretik Acostát, hanem azoknak is, akik erőt tudnak meríteni belőle a hétköznapok váratlan kihívásaihoz. A szerző a Vasárnap munkatársa Sára Sándor halálára Mérlegen egy gazdag életmű Dunaszardahely. Holnap délelőtt 10 órától Tóth László munkásságáról rendez szimpóziumot a Szlovákiai Magyar írók Társasága a Kortárs Magyar Galériában (Vermes-villa). A költő, irodalomtörténész, szerkesztő, művelődés-történész, színháztörténész és műfordító - aki a napokban ünnepelte hetvenedik születésnapját - eddigi életművének különböző fejezeteit magyarországi és hazai pályatársai, kollégái elemzik: Filep Tamás Gusztáv, Jancsó Péter, Molnár Imre, Kocur László, Z. Németh István, Gróh Gáspár, Merva Attila és Tőzsér Árpád. Szó lesz Tóth László gyermekkönyveiről, költészetéről, a hazai magyar tudományosságban betöltött szerepéről, valamint a műveire is hatással levő, különös „kétlakiságáról”. A szimpózium címe: Az „én” létesülése és elhallgatása Tóth László életművében. (juk) A Monos kapta a CineFest fődíját Miskolc. Alejandro Landes brazil rendező Monos című háborús drámája kapta a legjobb filmnek járó Pressburger Imre-díjat szombaton a 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjkiosztó gáláján. A szervezők tájékoztatása szerint a Monos megszerezte az Art Mozik Nemzetközi Szövetsége zsűrijének díját is. A tájékoztatóból kiderül, hogy az amerikai Robert Eggers A világítótorony című filmje két elismerést is elnyert: a fesztivál nagydíját, a Zukor Adolfdíjat, valamint a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége (FIPRESCI) díját. A CineNewWave díjat Füzes Dániel Szokásjog című alkotása érdemelte ki. Ketten kaptak életműdíjat, Bille August dán rendező, valamint George Lazenby, aki az 1969-es 007 - Őfelsége titkosszolgálatában című James Bond-filmben alakította az ügynököt. Aló. CineFesten több mint 110 filmet vetítettek le. (tb) Életének 86. évében tegnap elhunyt Sára Sándor. A Baléze Bála-díjjal, a Magyar Mozgókép Mestere címmel és az M MA életműdíjával is kitüntetett művészt hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után érte a halál. Budapest. Sára Sándor fő mentorai a főiskolán Szőts István, Illés György és Szőllősy Éva voltak. Gaál Istvánnal közös vizsgafilmjüket, a Pályamunkásokat Gaál rendezte és vágta, Sára fényképezte 1957-ben. Az első önálló operatőri feladatra Raffai Anna kérte fel 1959-ben, a Busójárás című néprajzi filmben. 1960-ban született meg első rendezése, a Virágát a napnak című kísérletifilm. A Magyar Művészeti Akadémia méltatásában felidézte, hogy a magyar filmtörténet — és Sára Sándor nemzedéke - számára a Balázs Béla Stúdió 1960-61-ben kiteljesedett „kivételes időszaka” hozott mind tartalmi, mind formai tekintetben gyö-Sára Sándor (1933-2019) (Fotó: MTI) keres fordulatot. A politikai propagandával átitatott művek helyett saját, személyes élményeiket akarták megjeleníteni a filmvásznon, a legjobb magyar hagyományokat a világon akkor tért hódító modem filmművészet eszközeivel ötvözve. Sára Sándor a népművészet „tiszta forrásából” merítve járult hozzá a modem magyar filmművészet megteremtéséhez - olvasható a méltatásban. A Balázs Béla Stúdió első nemzedékének legendás közösségi szellemét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a következő években Sára Sándor eltérő szemléletű és stílusú, de korszakos jelentőségű filmek új és erőteljes képi világot teremtő operatőre lett. Egyéni látásmódjával hozzájárult a magyar filmművészet nemzetközi elismertetéséhez. Rendezőként első játékfilmje a Feldobott kő című önéletrajzi ihletésű dráma volt. Forgatókönyvét Csoóri Sándorral és Kosa Ferenccel együtt írta. Sára és Csoóri közös, nagyszabású történelmi vízióit, terveit az 1978-as 80 huszár megvalósítása szimbolizálja. Sára a 80-as évek legnagyobb hatású, ma már felbecsülhetetlen forrásértékű tanúságtevőket megszólaltató dokumentumfilmes irányzatának a megteremtője. A legsúlyosabb tabutémák érintésére csak 1989 utáni filmjeiben kerülhetett sor. Sára Sándor hét éven át, 1993 és 2000 között volt a Duna Televízió elnöke. (MTI, k)
