Új Szó, 2019. szeptember (72. évfolyam, 203-227. szám)

2019-09-18 / 217. szám

www.ujszo.com | 2019. szeptember 18. RÉGIÓSPORT 119 Focitoma felsőfokon Felsőszeliben A tornagyőztes MOL Fehérvár FC csapata ÁGH ISTVÁN Felsőszeli. A mátyusföldiek nemzetközi utánpótlás korosztályú tornájának döntőjében a két duplázni készülő kollektíva párbajából a MOL Vidi focistapalántái kerültek ki győztesen, akik egy szópségdíjas találatnak köszönhetően 1:0 arányban győzték le a Bánik Ostrava alakulatát, sikerük révén másodízben került Székesfehérvárra a KON­­Truss Kupa. Tegyük hozzá, az előző három ki­íráson az U 13-as korosztály, ezúttal első alkalommal az U11 -esek (2009- es születésűek és fiatalabbak) me­zőnyében zajlott a megmérettetés. Ugyancsak újdonságnak számí­tott, hogy a teremtornák után a nyári szünidő utolsó napján immár a zöld gyepen, a Felsőszeli TE fútballpá­­lyáján kialakított három játéktéren mérte össze tudását Csehország, Horvátország, Magyarország, Szlo­vénia és Szlovákia tizenkét alaku­lata. A csoportmérkőzések során ki­rajzolódtak az erőviszonyok. Az A csoportban a pozsonyi Slovan ve­retlenül vette az akadályokat. Úgy tűnt, hogy az égszínkékek torna­­győzelemre hajtanak. „A Kozák­legénység az európai kupaporondon bizonyított, mi viszont Felsőszeli­ben produkálhatnánk egy újabb em­lítésre méltó sikert” - vont párhu­zamot Patrik Lipnicky, a fővárosiak trénere. A folytatásban azonban fá­radni látszottak védencei, végül a 6. helyen zártak. A másik ágon a Maribor és a Trencín játékosai vitték a prímet. Az első négy párharcukon gólínségben szenvedtek, a rendezvényen össze­sen kétszer rezegtették meg az el­lenfelek hálóját a csíkszeredaiak, akik a mezőnyben a legjobbaknak is egyenragú ellenfelei voltak. Edző­jük, Incze Tibor az elpuskázott zic­cerek sokaságával magyarázta az Bónyben is sikert aratott a Fradi Bóny. Nagy érdeklődést tanúsítot­tak a szurkolók egykori kedvenceik iránt, sokan voltak kíváncsiak a Fradi-öregfiúk bényi bemutatkozá­sára. Pályára lépett többek között a Szatmárnémetiből származó Szenes Sándor, aki az Újpesti Dózsa elleni bemutatkozó meccsén kétszer talált be az ellenfél hálójába, a Fradiban tizenkét idényt letöltő, Sügér bece­névre hallgató, saját nevelésű Rab Tibor, az U18-asokkal utánpótlás- Eb-t nyert Keller József, az élvo­nalban százhét gólt szerzett, az Aja­­xot is megjárt Fischer Pál, az olim­piai és ifjúsági válogatott Bánki Dodó, a Nyilasi Tibor utódjaként erdélyi focistapalánták gólképte­lenségét. Szerinte Fortuna is elpár­tolt tőlük. A hazaiak elsősorban a helyosz­tókon igazolták, hogy a jövőben többre vihetik. A Csíkszeredát és az ETO FC-t legyőzve a 9. helyen értek célba. „A feltételek kiválóak. Ha a gyerekek komolyan veszik a focit, s rendszeresen látogatják az edzése­ket, akkor egy év múlva a nagyokat is megszoríthatjuk” — vázolta fel a emlegetett, de hosszadalmas sérü­lései miatt korán visszavonuló Koch Róbert és Kriston Attila, a 193 cm magas válogatott középpályás. Felhangzott az Ismerős Arcok együttes Nélküled című száma is, a kezdőrúgást pedig a ma már hat­vanhárom éves, FTC-megszállott Janetka Gyula végezte el. „A valamikori bajnokok, kupa­győztesek és gólkirályok zsinórban három bajnoki címmel dicseked­hetnek az öregfiúk I. osztályában. Az elmúlt szezonban hét ponttal előzték meg a második helyen vég­zett Halásztelek FC csapatát. A vendégek, akiknek csapatvezetője Máté Csaba volt, ajándékokkal és színes kiadványokkal érkeztek, va­lamint hatvan ifi számára komplett focifelszerelést is adományoztak a jövőképet a győri Pál László, aki Felsőszeliben az Uli, U13 és az U15-ŐS csapat képzési metodikájá­ért felel. A fináléban nagy taktikai csata zajlott az elsőségért, a meccs végét jelző sípszó után a Vidi pöttömnyi focistapalántái örültek, önfeledten ünnepeltek. „Örülünk a tomadia­­dalnak. Mi egyébként minden tor­nán nyerni akarunk. Felsőszelibe is azért jöttünk, hogy elsőséget sze­klubnak. A ferencvárosiak kétjegyű győzelmével zárult találkozó előtt és után kötetlen beszélgetésekre is sor került a játékosok és a szurkolók között, sőt közös fotók készítésére is lehetőség nyílt”—tájékoztatott Bognár Szabolcs önkormányzati képviselő. Hagyomány, hogy a vendéglátók közül egy labdarúgó a mérkőzés utolsó perceiben szerepet kap a zöld-fehéreknél, és tiszteletbeli csapattaggá választják az illetőt. Bényben ez a megtiszteltetés a hat­vanhét esztendős Szőköl Imrét érte, aki több mint két évtizedet húzott le játékosként szülőfaluja alakulatá­ban, és 1958-tól Fradi-szurkoló. (áb) Nagymihályi elsőség Nagykaposon Az Ung-vidék központjában 21. al­kalommal került megrendezésre a régió egyik legnépszerűbb sportese­ménye, a 2019-es nagykaposi síkfu­tás. Bodrogköz és Ung-vidék, vala­mint Kassa megye kiváló fűtői mel­lett Ukrajnából és Magyarországról is rajthoz álltak versenyzők. Össze­sen 54-en, közöttük 10 hölgy is rezzünk. Ez nem volt egyszerű fel­adat, hiszen több jó képességű csa­pattal, más-más focisulival mértük össze a tudásunkat. Természetesen a rekkenő hőség is alaposan próbára tette a gyerekek állóképességét, akaraterejét. A házigazdák szerve­zésből, szíves vendéglátásból jeles­re vizsgáztak. Ha meghivást ka­punk, jövőre is eljövünk” - nyilat­kozta a finálét követően lapunknak Kolbe Adám, a MÓL Vidi csapatá­nak trénere. A szervezők az első négy helye­zettet serleggel, a dobogóra került alakulatok játékosait éremmel, a torna legjobb kapusát, mezőnyjáté­kosát és gólkirályát különdíjjal, a csapatokat oklevéllel jutalmazták. „A profi lebonyolítás, rendezés az agilis szervezőgárdának köszönhe­tő. Csapatmunka volt a javából. A tomasorozatot jövőre is folytatjuk. Már most azt fontolgatjuk, hogy ti­zenhat fős mezőnnyel kétnapos ren­dezvényt szervezünk” - nyilatkozta lapunknak az ötletgazda torna­­igazgató Kontár Ronald, a KON­­Truss Kft. tulajdonosa. Tornatények a Hírkosárban megmérettetett. A helyi sportpályá­ról 10:30-kor elindított mezőny tik­kasztó hőségben kellett, hogy lefussa a Nagykapos-Csicser-Nagykapos közötti 12 km-es távot, amely rend­kívül igénybe vette a versenyzők fi­zikai felkészültségét. Erejét jól be­osztva a célvonalon végül is a nagy­mihályi Cervenák Michal haladt át elsőként, megelőzve kassai és bans­­kéi vetélytársait. A mieink közül a nagykaposi Gabri Lóránt teljesített a legjobban, ami all. helyhez volt elegendő. A hölgyeknél szintén nagymihályi siker született Farkasová Alenajóvoltából. Viszont Papp Szilvia személyében régiónk legjobbját köszönthette a közönség. A rendezvény szervezőinek részéről a Nagykaposi Futóklub elnöke, Var­­gaestók Géza lapunknak elmondta, a rendszeresen rajthoz állók egybe­hangzó véleménye alapján ez a via­dal is, mint mindig, kitűnő alkalmat nyújt az október elején soron követ­kező Kassai Nemzetközi Békemara­­tonra. Ezért is bíznak abban, hogy a továbbiakban is bejegyzi sportnap­­tárába a rendezvényt minden most elindult versenyző, de az ezúttal va­lamilyen okból távol maradók is. Versenytények a Hírkosárban, (pan) HÍRKOSÁR ■ Labdarúgás IV. KON-TRUSS CUP. az U11-es korosztály nemzet­közi tornája, Felsöszeli- A csoport: Slovan Bratislava- Csíkszereda 0:0, KFC Komárno-lokomotíva Zagreb 0:1, Slavia Praha-ETO FC Győr 1:0, Sl. Praha-KFC Komárno 2:0, Slovan-Lok. Zagreb 1:0, ETO FC Győr-Csfkszereda 0:0, KFC Komárno-ETO FC Győr 1:3, Csíkszereda-SI. Praha 0:0, ETO FC Győr-Lokomotíva Zagreb 0:2, KFC Komárno- Slovan 1:5, Lok. Zagreb-Csíkszereda 5:0, Slovan-Sl. Praha 3:0, Lok. Zagreb-Sl. Praha 2:0, ETO FC Győr-Slovan 0:4, Csíkszereda-KFC Komárno 1:2, Végeredmény: 1. Slovan 13 pont, 2. Zagreb 12,3. Sla­via 7, ETO FC Győr 4,5. Komárno 3,6. Csíkszereda 3. B csoport: AS Trencfn-MOL Fehérvár FC 2:0, Horné Saliby-NK Maribor 0:1, M0L Fehérvár FC-Budapest Honvéd 1:1, AS Trenőín-NK Maribor 0:1, Bánik 0strava-H. Saliby 5:1: H. Saliby-MOl Fehérvár FC 1:3, NK Maribor-Honvéd 1:0, AS Trenőín-Baník Ostrava 3:2; Honvéd-Baník Ostrava 0:3, MOL Fehérvár FC-NK Ma­ribor 2:1, H. Saliby-AS Trenőín 0:1, Maribor-Baník Ost­rava 1:0, Fehérvár-Trenőin 0:2, Honvéd-H. Saliby 4:1. Végeredmény: 1. NK Maribor 12, 2. AS Trencín 12,3. Bánik Ostrava 9.4. MOL Fehérvár 7,5. Honvéd 4,6. H. Saliby 0. Azonos pontszám esetén a sorrendről az egy­más elleni eredmény döntött. A negyeddöntőbe jutásért: Slavia-H. Saliby 2:0. M0L Fehérvár FC-Csikszereda 1:0, ETO FC Györ-Honvéd 1:1 - büntetőkkel: 3:4, Bánik Ostrava-KFC Komárno 3:0. Mérkőzések a 9-12. helyért: H Saliby-Cslkszereda 3:0, ETO FC Győr-KFC Komárno 3:1. Mérkőzés a 11. he­lyért: Csíkszereda-KFC Komárno 1:1 - büntetőkkel: 1:2 Mérkőzés a 9. helyért: H. Saliby-ETO FC Győr 2:1. Ne­gyeddöntő: Slovan Bratislava-MOL Fehérvár FC 0:1, NK Maribor-Slavia Praha 0:2, AS Trencín-Budapest Hon­véd 3:1, Lók. Záhreb-Banik Ostrava 0:0 - büntetőkkel: 2:3. Mérkőzések az 5-B. helyért: Slovan Bratislavav-NK Maribor 2:1, Budapest Honvéd-Lok. Zagreb 0:2. Mér­kőzés a 7. helyért: NK Maribor-Honvéd Budapest 2:0. Mérkőzés az 5. helyért: Slovan-Lok. Zagreb 2:2 - bün­tetőkkel: 1:2. Elődöntő: M0L Fehérvár FC-Slavia Praha 4:2, AS Trenőín-Baník Ostrava 0:4. Mérkőzés a 3. he­lyért: Sl. Paraha-AS Trencín 2:1. Döntő: M0L Fehérvár FC-Banlk Ostrava 1:0. Különdfjak - a legjobb kapus: Dominik Rataj (Ostrava): legjobb mezőnyjátékos: Korponai Abel (MOL Fehérvár FC): legjobb góllövő: Leo Hofstädter (Slovan), (ái) ■ Atlétika 21. NAGYKAPOSI SlKFUTÚVERSENY - férfiak 1 (A kategória 1.) Cerveüák Michal (Michalovce) 0:45:32.2. (A kategória 2.) Kazimir Frantiéek (KoSice) 0:45:37,3. (B kategória 1.) Ivanöo Michal (Banské) 0:46:46,7. (C kategória2.) Bogár János (Magyarország, Hegyalja), 11. (A kategória 5.) Gabri Lóránt 0:54:22,14. (B kategória 3.) Tóth Miklós 0:55:53 (mindkettő Veiké Kapuéany), 16. (A kategória 6.) Kucharőík Lakáé (Brehov) 0:56:44,18. (A kategória 7.) Varkonda Dávid (Kráíovsky Chlmec) 0:58:27,22. (A kategória 10.) Koczkás Tibor 0:59:39,26. (E kategória 1.) Papp Zoltán 1:01:34,27. (A kategória 11.) Salaky Martin 1.02:17, (mind Veiké Kapuéany) 41. (C kategória 8.) Kondás Alexander (Kapusianské Klaőany) 1:06:50,47. (A kategória 16.) Kondás 1:09:59 Róbert (Veiké Kapuéany). Nők, 1. (12.) (G kategória 1.) Farkasová Alena (Micha­lovce) 0:54:52, 2. (25.) (H kategória 1.) Varga Ildikó (Magyarország. Hegyalja) 1:01:26,3. (33.) (G kategória 2.) Hudák Orlovská Slávka (Koéice)1:03:56,4. (35.) (F kategória 1.) Papp Szilvia 1:04:30,5. (38.) (F kategória 1.) Papp Viktória 1:05:50,6. (48.) (G kategória 4.) Rácz Valéria (mind Veiké Kapuéany) 1:09:59. (pan) ■ Kézilabda FÉRFI I. LIGA. 2. forduló Pezinok-Kolárovo 29:14 (13:5), gútai góldobók: Marosi Attila 3, Lukás Barus 3, Laky Zoltán 2, Dómján Máté 2, Gogh Gergely 2. Majté­­nyi Mátyás 1, Richard Svéda 1: Vajnory-ÓAC 36:26 (21:14), dunaszerdahelyi góldobók: Nagy Tibor 7, Hor­váth Mátyás 6, Stanislav Maéek 4, Fodor Máté, Kiss Ben­ce 3-3, Kálmán Péter 2, Gróf Nikolas 1, (ot) 1. Stupava 2 2 0 0 38:71 ' 4 2. Pezinok 2 2 0 0 60:43 4 3. BHA Bratislava 2 2 0 0 56:44 4 4. Martin 2 1 0 1 53:45 2 5. Malacky 2 10 1 54:51 2 6. Módra B 2 1 0 1 52:52 2 7. Vajnory 2 1 0 1 50:64 2 8. DAC 2 0 0 2 48:68 0 9. Cífer 2 0 0 2 43:65 0 10. Kolárovo 2 0 0 2 36:58 0 FOCIMENETREND ■ III. liga TIP0S III. LIGA, POZSONY, 7. forduló - szerda. 16.30: Rovinka-Raőa (jv.: Lalo), Dev. N. Ves-Bernolákovo (Pavlíková), Tomáéov-Rusovce (Harajbic), Most p/B­­Kalinkovo (Hegedűs), Ivanka p/D.-Báhoü (Lauer), Inter- Malacky (Henőek), MSK Senec-Rohoznik (Choreü), Pezinok-Dun. Luzná (Bláha). ■ IV. liga POZSONY, 7. forduló - csütörtök, 16.30: Vrakufia-Sv. Jur (Tanglmayer), Limbach-Jakubov (Bohun), Vajnory- Slov. Grob (Cizmár), Domino-Karlova Vés (Fischer), Láb-Lamaő (Tramita), Cunovo-V. Leváre (Cvengroé), Kostoliéte-Závod (Klúőik). ■ Területi bajnokság DUNASZERDAHELY, KEZDŰK (U9). III. LIGA, 4 for­duló - szerda, 17.00: M. Dvorníky-Roma ZI. Klasy B (Zirig), Topofníky-H. Potöü (Vígh), DAC-Or. Potöü (Szabó), Roma Zl. Klasy A-Vrakún (Ürögi), Okoc- Sokolec-Lehnice (Csörgő). (ái) Bényi és ferencvárosi öregfiúk (Képarchívum) SPORTTARISZNYA Színvonalas párharcok jellemezték a IV. KON-Truss Kupát (Fotók: www.tjhornesahby.sk

Next

/
Thumbnails
Contents