Új Szó, 2019. szeptember (72. évfolyam, 203-227. szám)

2019-09-18 / 217. szám

201 SPORT 2019. szeptember 18.1 www.ujszo.com Ütőképes röplabdacsapat Komáromban JÓBA MIHÁLY Az ezredforduló után lendületbe jött a komáromi röplabdázás, eddig öt sikeres extraligás idényt mondhat magáónak a VK Spartak UJS Komárno fórfi-röplabda­­csapata, ás a 2019/2020-as évadra is ütőképes csapat állt össze. A felkészülésről és a kilátásokról Ferencz László klubelnökkel beszélgettünk. Az előző évadban egy idény ki­hagyás után tértek vissza újra a szlovákiai röplabdázás élvonalá­ba, és a tízes mezőnyben a 6. helyet szerezték meg. Hogyan értékeli ezt az eredményt? Örömmel töltött el bennünket, hogy a kiegyenlített mezőnyben megszereztük a hatodik helyet. Az előttünk végzett csapatok nagyobb tudású játékoskerettel rendelkeztek, a hasonló képességű csapatok közül magunk mögé utasítottuk a trencsé­­nieket és örök riválisunkat, a Myja­­vát is. Pozitívan értékeljük ezt, va­lamint hogy hat fiatal játékosunk mutatkozott be a szlovákiai röplabda élvonalában. Két ifjúsági játékosunk — Sánta János és Páti Nagy Simon — meghívást kapott a szlovák U 16-os, illetve az U 20-as válogatottba. A kitűzött célt tehát elérték. Szeretnék magasabbra tenni e mércét a hatodik évadban? Ha áttekintjük a felkészülési idő­ben összeállt keretünket, akkor op­timistán tekinthetünk a szeptember 24-én kezdődő 2019/20-as idény elé. Ezt úgy értem, hogy szeretnénk fe­lülmúlni tavalyi teljesítményünket és a 6. helynél jobban szerepelni. A csapat fundamentumát tapasztalt extraligás játékosok alkotják, és a ta­valyi sikeres szereplésük után ismét 6-7 hazai nevelésű játékosunk is tag­ja lesz a tágabb 16-os keretnek. Úgy tudjuk, a klubvezetés igyekszik kreatív lenni, bevezetni valami újat, hogy a színvonal ja­vuljon. On említette, hogy orszá­gos Ifjúsági Tréningközpontot hoznak létre Komáromban. En­nek mi lesz a funkciója? A Szlovák Röplabdaszövetség egy pályázatot írt ki hat új edzőközpont létrehozására Szlovákiában. Örö-Az idei csapatban megvan a potenciál, hogy javítson a tavaly elért hatodik helyezésen a bajnokságban (Képarchívum) műnkre szolgál, hogy városunk, Ko­márom a jelentkezők közül a befu­tók között szerepelt. Ezt nagyon megbecsüljük, mert ez egyrészt er­kölcsi elismerése az ifjúsággal vég­zett eddigi munkánknak, másrészt pedig könnyebben hozzáférhető szakmai fejlődést biztosít számunk­ra a már két évvel korábban meg­kezdett edzőképzési törekvésünk­ben. Az évek során fokozatosan igye­keztek feltételeket biztosítani minden korosztály versenyezteté­sére. Újabban a lányoknak is le­hetőségük lesz versenyszerűen röplabdázni Komáromban? A női röplabdázás komoly múltra tekint vissza városunkban, de saj­nos az edzőhiány miatt a megszűnés határára sodródott. Úgy döntöt­tünk, az új évadban megteremtjük a feltételeket a versenyszerű női röp­labdázáshoz Komáromban. A lá­nyok részéről nagy az érdeklődés. Városunkban továbbra is a Határőr Utcai Alapiskola marad a női röp­labdázás bázisa, immár klubunk égisze alatt. A sokféle lehetőség ellenére a röplabdarajongók szeme azért mindig a férfi extraligás csapaton van Komáromban. Hogy fest a szakvezetés a csapatnál? Örömmel mondhatom, hogy kis lépesekkel ugyan, de ezen a terüle­ten is előbbre léptünk. Az extraligás csapat vezetőedzője továbbra is Ro­bin Pélucha lesz, a másodedző sze­repét Ferencz Dávid tölti majd be. Az alacsonyabb szinteken, az I. ligában és a fiatalok korosztályaiban képzett fiatal edzők vezetik majd a csapato­kat. Fontos a statisztikus szerepe is a klubunkban, amelyet Záchenszki Tamás fog ellátni. Gondoskodni fo­gunk a játékosok regenerációjáról is, és egészségügyi ellátást is biztosí­tunk számukra. Közeleg a ligarajt. Hol tart a csapatépítés, elégedett a formá­lódó kerettel? A keret összeállt, bizakodóan te­kintünk az új szezonra. Sikerült több tapasztalt, neves játékossal megegyeznünk, akik csapatunk ge­rincét fogják alkotni. Több jelen­legi és volt válogatott játékosról van szó, akik biztosítékai lehetnek a si­keres szereplésnek. Itt van Zat'ko és Ogurcák, akik közismert válogatott játékosok, Kubs, Kasper és Turis jelenleg is válogatott kerettagok, és Martin Slezák, aki játszott a VKP többszörös bajnokcsapatában, an­nak fénykorában. A fiatalabb gene­rációt is ismert nevek alkotják, mint Petrás, Jalovecky, Tarabus, Rak. A bővebb keretben helyet kapnak sa­ját nevelésű fiataljaink is, mint For­ró Balázs, Sánta János, Páti Nagy Simon, Nagy Márk, Lehotka Ta­más és a csapatba visszatérő, szin­tén hazai nevelésű, erős balkezes Százvai Ádám. Bízunk abban, hogy a tapasztalat és az ifjúság egymásra talál, és működni fog ez az ötvözet. A hazai pálya minden sportban előnyt jelent. Mit vár a szurko­lóktól? Szeretnénk jó, élvezetes játékkal kirukkolni és eleget tenni szurko­lóink elvárásainak. Régi vágyunk, és ebben a szezonban is alapvető célkitűzésünk szurkolóink számá­nak növelése mérkőzéseinken, és nemcsak városunkból, hanem az egész komáromi régióból, hiszen mi a környék, a régió csapata is va­gyunk. Az extraligás csapat egy idényt kihagyni kényszerült forráshi­ány következtében. Ez gyakran probléma a sportban. Az új sze­zonban javulóban vannak az anyagiak? Ez a létezésünkhöz kapcsolódó kérdés. Jó volna olyan stabilitást el­érni klubunkban, hogy ne kelljen évről évre azon izgulni, hogy ho­gyan tudjuk bebiztosítani az anyagi forrásokat működésünkhöz. Ennek nagyon sok összetevője van. Jó len­ne elérni azt, hogy a tehetősebb lo­kálpatrióta vállalkozók és a régió­ban működő vállalkozások számára olyan érték legyen a munkánk, amit érdemesnek tartanak támogatni és felvállalni. Ha ez valóra válna, nem volna kérdés, hogy lesz-e Komá­romban extraligás röplabdázás. A csapat szereplésén kívül mit tart még nagyon fontosnak mun­kájában? A klubépítés nem valósítható meg egy igazi csapat nélkül. Ezalatt ér­tem a játékosainkat, edzőinket, a szervezőinket, a klubvezetést és ter­mészetesen a komáromi röplabdázás szerelmeseit, a reményeink szerint egyre bővülő, lelkes szurkolótábo­runkat. Fontosnak tartom a megfe­lelő személyek megtalálását minden posztra. Szeretnék egy jól működő, dinamikusan fejlődő klubot átadni az utánunk következő generációnak. rr Őrizetben az egyik pályára futó szurkoló Csökkentették Neymar Bajnokok Ligája-eltiltását Lőrincz Tamás technikai tussal világbajnok A rendőrség kedden őrizetbe vette az egyik szurkolók aki a hétvégi Slovan-Tmava Fortuna Liga meccs hajrájában a kapu mögötti reklámtáblákat átugorva betört a pályára, és megpróbálta megrúgni a nagyszombati játé­kosokat. A 44 éves osztrák Ste­­fannak ugyan nem sikerült inzul­­tálni egyik Spartak-játékost sem, mert a rúgás pillanatában a földre esett, de a rendőrség garázdaság­gal gyanúsítja, amiért három év börtönbüntetésre ítélhetik. Azt a szurkolót, aki megrúgta a nagy­­szombatiak csapatkapitányát, Bogdan Mitreát, a rendőrség to­vábbra is keresi. Veronika Slamková rendőrsé­gi szóvivő tájékoztatása szerint a rendőrök a szervezők informáci­ói alapján fogták el a férfit. (TASR) A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) háromról két mérkőzésre csökkentette Neymamak a labda­rúgó Bajnokok Ligájára szóló eltil­tását. A szervezet kedden közölte, hogy részben helyt adott a brazil támadó és csapata, a Paris Saint-Germain fellebbezésének, amit az európai szövetség (UEFA) döntésével szemben nyújtottak be: az eltiltást viszont nem törölték el, csupán an­nak mértékén változtattak. Az UEFA azért marasztalta el Neymart, mert márciusban közös­ségi oldalán sértő bejegyzést tett közzé a PSG elvesztett BL- nyolcaddöntője után. A párizsi csa­pat házigazdaként 3:1 -re kikapott a Manchester Unitedtől, így hiába nyert előzőleg 2:0-ra, idegenben szerzett kevesebb gólja miatt bú­csúzni kényszerült. A dél-amerikai játékos - aki sérülése miatt a lelá­tóról nézte végig a visszavágót - nehezen viselte, hogy a találkozó végéhez közeledve az angol együt­tes tizenegyeshez jutott. A játékve­zetői stábra, a videobíró használa­tára utalva azt írta, hogy „négy em­ber, aki semmit nem tud a fútball­­ról, és csak a lassításokat nézi”, míg tevékenységüket „szégyennek” nevezte. A BL-csoportkörben Neymar így csak az első és a második forduló­ban nem léphet pályára: a PSG ma a Real Madridot fogadja, majd októ­ber elsején Galatasarayhoz látogat. A csatár azt követően viszont ok­tóber 22-én már pályára léphet a francia együttesben, amely a har­madik körben a Club Brugge ven­dége lesz. (MTI) Lőrincz Tamás aranyérmet nyert a kötöttfogásúak 77 kilo­grammos kategóriájában a nur­­szultani olimpiai kvalifikációs birkózó-vb-n. A Budapest Honvéd háromszo­ros Európa-bajnoka hétfőn üzbég, ukrán, litván, végül kazah rivális legyőzésével jutott döntőbe, ahol a svéd Alex Bjurberg Kessidisszel csapott össze, és technikai tussal győzött. A már az elődöntőbe kerüléssel tokiói kvótát szerzett ceglédi születésű birkózónak ez a 13. do­bogós helyezése világversenyről, amivel magyar rekorder. Világ­bajnokságokon negyedik érmét nyerte, de most először sikerült ara­nyat begyűjtenie. A 2014-es vb-n harmadik volt, míg tavaly, illetve két éve második helyen zárt. A magyar kötöttfogásúak há­rom éremmel és két kvótával zár­tak a kazah fővárosban, ahol va­sárnap Korpási Bálint bronzér­met nyert az olimpia műsorán nem szereplő 72 kilogrammos súly­csoportban, míg hétfőn Tamás bátyj a, V iktor ezüst öt szerzett a 8 7 kilósok között. „El sem hiszem. Még nem tu­dom felfogni, annyira gyorsan történt az egész. Az az igazság, hogy a meccs előtt nem éreztem magam kirobbanó erőben, nem voltam friss, de valószínűleg csak azért, mert két napja ma ettem először. Nagyon nagy dolog, hogy az öcsémmel egyszerre tudtunk vb-döntőzni. Nagyon büszke va­gyok rá, teljesen megérdemelte a vb-ezüstöt” - mondta Lőrincz Tamás. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents