Új Szó, 2019. szeptember (72. évfolyam, 203-227. szám)

2019-09-09 / 209. szám

12 EZ-AZ egeszseg 2019. SZEPTEMBER 9. www.ujszo.com Komfortérzet furcsa életmód mellett Evek óta jógázik, több fajtáját kipróbálta, de egyik sem igazán felelt meg neki. Aztán rátalált az agni jógára, ami nagyon megtetszett Szinetár Dórának. Bár ott is 38 fokos hőségben mozognak, de lassú ászanákkal. A színésznő szerint a jóga egyebek mellett megtanította arra, hogy két lábbal álljon a földön. Egy gasztropszichológus barátja magyarázta el neki, hogy mindemellett mennyire fontos az egészséges táplálkozás. Szerinte mindent meg lehet en­ni, ami a földön vagy a földben terem, ami bokornak vagy fiinak a termése, vagy állat húsa. Ami viszont nem tartozik ezekbe a kategóriákba, az nem jó az em­bernek. Azóta Dóra csak termé­szetes dolgokat próbál enni. A gasztropszichológussal való talál­kozást követően megtudta - és vizsgálatok eredményei is ezt iga­zolták —, hogy a sok glutén fo­gyasztásának következtében a szervezet nem tudja hasznosítani a jó dolgokat sem. Bár nagyanyá­ink is fogyasztottak glutént, de nekik nem okozott problémát, viszont ma már egy búzaszem­ben 400-szor annyi glutén van, mint egykor, így a korábbiak sokszorosát fogyasztjuk. Dóra ál­lítja, hogy ha meg tudná oldani, egyáltalán nem enne hozzáadott, finomított cukrot, sem glutént, sem húst, bár ez utóbbival van a legkevesebb baja. A színésznő sokat tanulmányozta a témát, s arra a következtetésre jutott, hogy a táplálkozás az egyetlen tápanyagbeviteli mód­szer, amit teljes mértékben mi irányítunk. Néhány éve olyan táplálkozási formára talált, ami mellett nincs szüksége sem tisztí­tó-, sem fogyókúrára: nem fo­gyaszt olyasmit, amivel szervezete nem tud mit kezdeni. Ez a felis­merés fontos neki, mert imád so­kat, sokszor és változatosan en­ni. Szerette volna megtudni, mi az, amiből sokat ehet, amiből bármikor ehet, finom is, de nem lesz tőle baja. Kereste a megol­dást, ami az esti színházi előadá­sok után is komfortérzetet bizto­sít, s rájött, hogy ez nem is olyan nehéz. Fontos, hogy ne megsze­rezzünk valamit, hanem ne együk azt meg. S ez a gyerekek­kel kapcsolatban is fontos, mert ezzel példát mutatunk nekik... (urbán) ALZHEIMER-KÓROS A CSALÁDBAN 6. Legyen biztonságos A FÜRDŐSZOBA! A fürdőszoba használata, a mosakodás és a vécéhasználat egyre nehezebbé válhat az Alzheimer-kórban szenvedő beteg számára. Nemcsak fizikai állapotuk, a megfelelő mozdulatok nehezebb elvégzése miatt, hanem azért is, mert csökken a tisztálkodás iránti igényük (sokszor azért, mert úgy emlékeznek, az előbb fürödtek). Mikor fürödjön a beteg? ü) mindig ugyanazon a napon, ugyanabban az időben h) amikor olyan hangulatban van Babarcsik Sarolta, Torna Mit kell tennie? Küldje el SMS-ben a 6663-as számra a kvízkérdés helyes válaszának betűjét. A beküldés módja: EG(szóköz)válasz betűje(szóköz)a beküldő neve és címe. A visszaigazoló SMS ára 0,50 € áfával. Az SMS-eket 2019. szeptember 14-ig fogadjuk. A játék résztvevője beleegyezik, hogy a DUEL-PRESS KFT. a személyes adatokat postai/elektronikus kom­munikációs célokra használja fel. A DUEL-PRESS KFT. az érvényben lévő jogszabályoknak megfelelően dol­gozza fel a személyes adatokat. Bővebb információért látogasson el a https://ujszo.com/gdpr weboldalra. Jövő heti számunkból megtudhatják, hogy ki nyerte meg ezt a könyvet: A fürdést ezért sokszor ne­künk kell finoman, játéko­san erőltetnünk, és ebben gyakran segíthet, ha meg­tudjuk, hogy a beteg mit hogyan szeret csinálni. Pél­dául lehet, hogy jobban sze­ret zuhanyozni, mint fürde­ni (vagy fordítva). Ha nem is megy tökéletesen, hagy­juk önállóan mosakodni, mi csak figyeljünk, segítsünk, mossuk meg a kimaradt testrészeket, ha szükséges. Néhány gyakorlati tanács a fürdés és vécéhasználat elő­segítésére: ► Próbáljuk meg érdekesebbé, vonzóbbá tenni a beteg szá­méra a tisztálkodást. Előfor­dulhat, hogy a beteg szíve­sebben mosakszik a nap bi­zonyos szakéban (például este, vagy egy látogató fo­gadása, a házból való kimoz­dulás előkészületeként). ► Ha nagyon ellenkezik, próbál­juk meg elterelni a figyelmét például zenével. ► A mozgásproblémákkal küsz­ködő betegek számára ren­geteg, fürdőszobában hasz­nálható segédeszköz létezik, például kapaszkodók, maga­sított WC-ülőke, csúszásgát­ló fürdőkád, illetve zuhany­­szőnyegek, és olyan ülőkék, amelyeket a fürdőkádban vagy a zuhanyzóban való használatra terveztek. ► A fürdőszoba padlóján húzó­dó vezetékekben a beteg megbotolhat, a szőnyegen könnyen elcsúszhat. Ezeket a biztonságos közlekedés ér­dekében távolítsuk el. ► Gondoskodjunk arról, hogy a fürdőszobaajtó zárja kívülről is nyitható legyen, vagy tá­volítsuk el róla a zárat, illet­ve a kulcsot. így megelőzhe­tő, hogy a beteg bezárja ma­gát és ne tudjon kijönni. ► Lehetőleg állítsuk be úgy a vízmelegítő maximális fokét, hogy a meleg vízzel biztosan ne forrázhassa le magát (37 C-fok). Az Alzheimer-betegek hőérzékelése ugyanis sok­szor gyenge. Forrás: A Szlovák Alzheimer Társaság Könnyebb vele élni című tájékoztatója. JÖVŐ HÉTEN: Főzési és étkezési tanácsok EGY HÉT A SZEPASSZONNYAL Szeptember 9. - a Hold a Bak jegyében van A fördő és a masszázs javítja a fej vérellá­tását, és ellazítja az izmokat, javítja a szer­vek munkáját. Egyen tengeri algát, 20-szor több ásványi anyag van benne, mint a zöldségben, és 14-szer több mész, mint a tejben. Ezenkívül a tengeri algában lévő meszet az emberi szervezet a tejjel el­lentétben maradéktalanul dolgozza fel. Szeptember 10-12. - a Hold a Vízöntő jegyében van A Vízöntő a lábszárat, a bokát, a sarkat, a sípcsontot és a visszereket befolyásolja. A láb a rossz vérkeringés következtében is fájhat. Napi rituáléi közé vegye fel a következő egyszerű gyakorlatokat: körkörösen mozgassa meg a boká­ját, feszítse meg a lábujjhegyét és a sarkát. Egész nap bárhol észre­vétlenül végezheti. A lábát hi­deg vízzel zuhanyozza le, ami­kor pihen, támassza a falnak. Vegye fel étlapjára a hajdinát - rutint tartalmaz, ami javítja az erek rugalmasságát, meg­akadályozza, hogy megrepedje­nek, és megelőzi az apró vérzé­seket. Rendszeres fogyasztása se­gít az idős embereknek megelőzni az aranyeres panaszokat vagy a szem ereinek elpattanását. Ráadásul sikért sem tartalmaz. Használjon hidegen saj­nak kapcsolatban. A teliholdkor végzett gyümölcs-, zöldség- vagy rizsnap segít a testnek összegyűjteni és kiűzni a szerve­zetből a salakanyagokat és a felesleges zsírokat. A szervezet megtisztításának alapja az elegendő folyadék, igyon egész nap folyamatosan. Szeptember 15. - a Hold a Kos jegyében van A Kos a fejet, az agyat, az arcot és az életerőt befolyásolja. Este lefekvés előtt írjon fel legalább egy pozitív dolgot, ami aznap történt, s meglátja, mennyi apróság tud örömet szerezni. Ne mindig a hibákat keresse, ez árt önnek. (www.krasnapani.cz ) tolt olajat, telítetlen zsírsavai lebontják a zsírt, tisztítják az ereket és erősítik az idegeket. Szeptember 13-14. - a Hold a Halak jegyében van A Halak a talpat, a járást és a nyirokrendszert befolyásolja. A nyirokáramlást serkenti a kézzel vagy masszázskesztyű­vel végzett masszázs a lábtól a nyakig a szív felé. A kesztyűt mártsa citromos-mézes vízbe. Vegyen lábfurdőt, masszírozza meg a talpát, mozgassa meg a láb­ujjait. A talpon akupresszúrás pontok vannak, amelyek a belső szervekkel van-A mellékletet szerkeszti: Kovács Ilona, heiena.kovacsowa@ujszo.com ; Reklámmenedzser: Híerka Dóra, mobil: +421 903 241 317, E-mail: dora.mierkova@duelpress.sk ; Fotók: Shutterstock, képarchívum; Levélcím: DUEL - PRESS, s.r.o., Ú) Szó - Egészség P.O.BOX 222, 830 00 Bratislava 3

Next

/
Thumbnails
Contents