Új Szó, 2019. szeptember (72. évfolyam, 203-227. szám)
2019-09-09 / 209. szám
www.ujszo.com | 2019. szeptember9. RÉGIÓ I 3 Felújítják az alapiskola főbejáratát IBOS EMESE Felújítják a rimaszombati Tompa Mihály Alapiskola épületének egy részét, a tatarozás költségeit a tanintézmény és az önkormányzat fedezi. RIMASZOMBAT A nyári vakáció előtt állították fel az állásokat a Srobár utcai épület főbejáratához. Ugyanakkor a tatarozást 2008-tól készítették elő, ekkor készültek el az épület felújítási munkáinak tervei. Orosz István, a Tompa Mihály Alapiskola igazgatója elmondta, hogy egy 110 éves, műemlékké nyilvánított épületben működik a magyar tanítási nyelvű alapiskola, ezért A főbejárat a felújítás előtt, és utánna a munkák előkészítésekor és kivitelezésekor szem előtt kellett tartani a Műemlékvédelmi Hivatal utasításait. Több szakaszban folyt a felújítás, s a munkák menetét folyamatosan egyeztetni kellett a hivatallal. „Három nyílászárót cseréltünk ki, a földszint és az emelet többi ablakát már korábban lecseréltük. Ezek méretre gyártott, a Műemlékvé-delmi Hivatal által engedélyezett faablakok. A főbejárat homlokzatának felújítása magába foglalta a tetőszerkezet pléhezésének rekonstrukcióját, az ablakpárkányok cseréjét és természetesen jelentősebb kőművesmunkákat és a festést” - magyarázta az igazgató. A teljes felújítás költsége 49 ezer euró. Az önkormányzat 20 ezer euróval járul hozzá a munkák megvalósításához, a fennmaradó 29 ezer eurót viszont az iskola igyekszik kigazdálkodni saját bevételeiből, illetve költségvetéséből. Eredetileg úgy tervezték, hogy a homlokzat a nyári vakáció alatt elkészül. „Néhány napot az új szín kiválasztása miatt csúsztunk, a Műemlékvédelmi Hivatal engedélyére vártunk, viszont a munka nem befolyásolja az iskola oktatói-nevelői munkáját, s a szakemberek napokon belül végeznek a felújítással” - zárta Orosz István. Azt egyelőre nem tudni, hogy a főbejárat után mikor újíthatják fel az épület többi részét. A Tompa Mihály Alapiskola 24 osztályban mintegy 530 tanulóval kezdte meg az új tanévet. A közelmúltban egy sikeres pályázatnak köszönhetően új kerti filagóriát is elnyertek, melyet az iskola udvarán helyeztek el. (Az iskola képarchívuma) FACEBOOKOS KÉRDÉSÜNK Milyenek az első tapasztalatai az „ingyenebóddel"? Lévai Linda: Ingyenes! Tegnap a fiam mutatta a 20 eurós csekket, hogy fizessük be, aztán lesz ingyenes az ebéd. Szánalmas és vicces az, ami Szlovákiában folyik. Hegedűs Ildikó: Ingyenebéd? Hja! Első nap tojásos leves meg valami trutymó, abból nem is evett. Ennyit az ingyenkaj áról! Babicsová Marianna: Érdekes, hogy mindenki különböző összeget fizet be. Hogy van ez? Én 30 eurót fizettem, amit visszakapunk, ha időben jelentem a kicsi hiányzását, plusz 5 euró a csipért, és 6 euró lesz minden hónapban az étel. Vajda Daniel: A tapasztalatom az, hogy egyfajta káosz alakult ki körülötte a szülők és a konyhai személyzet részéről. Felteszik magukban azt a kérdést, ha ingyen van, miért kell érte fizetni? Az étel minőségét kellene sok helyen javítani. Sokszor nem fogyasztják el a diákok, mert nem ízlik nekik. Papp Andrea: Be kell ismernem, tévedtem. Azt gondoltam - mivel tavaly a szociálisan hátrányos helyzetű gyermekeknek járó 1,20 és 3,80-as kedvezményt sem tudtuk több mint az arra jogosultak felétől beszedni -, hogy az 500 gyerekből maximum 200 étkezőnk lesz. Szerencsére tévedtem. Nálunk 4 euróval kell hozzájárulni a költségekhez. Már majdnem 400 tanulónk ebédel. Ennyien még sosem étkeztek. Nálunk öröm van. Mikusné Mátis Éva: Milyen ingyenebéd az, amiért fizetni kell?! Néphülyítés zajlik a választás előtt. Maximum olcsóbb ebéd, de az sem mindenütt egyformán. Nemeth Edmund: Ne beszéljünk ingyenebédről, hanem hozzájárulásról, sok családnak ez nem semmi. Keszi Irén: Mindent megértek, de azt nem, miért kell a gyereket kijelenteni a kosztról előző nap? Éjjel is belázasodhat, ezt nem gondolták át. Tóth Erika: Nálunk (Tallós) teljesen ingyenes, minden tanulónak. Molnár Zoltán: 4 euró. Azért sokkal jobb mint 25 euró. Benefi Zoltán: Nálunk 1,30 euró az ebéd egy napra és 1,20-at fizet az állam. Havonta viszont 5 eurót fogunk fizetni a költségekre (meg nem tudom, mi is az pontosan), ha hiányzik a gyerek, ha nem. Szóval semmi sincs ingyen, ezt már megtanultuk! Czafik Andrea: Én 20 euró előleget fizettem be egész évre. Az előleg pedig arra szolgál, hogy ha a gyerekem nem megy iskolába, és nem jelentem ki az ebédről, azt az ebédet köteles vagyok kifizetni, amit az előlegből vonnak majd le. Ha mindig időben kijelentem a gyereket, év végén visszafizetik az előleget. Varga Bea: Még hogy ingyenebéd??! Jól becsapták a szülőket. Ondrusek Ferenc: Amíg 1,09 meg 1,21 euróból kell főzni, addig én az iskolai főzést inkább varázslatnak tartom, mint konyhaművészetnek. Takács Évi: A lányom nem fog járni ebédre! 600 fős suliban nagy lesz a káosz, sorban állna, lekésné az autóbuszt hazafelé. Hegedűs Ildikó: Főznek valamit, a gyerek azt sem tudja, micsoda, mert olyan az állaga. Eszik levest, aztán ennyi! Mire ügyeljek, ha használt gépkocsit veszek? Személygépkocsit szeretnék vásárolni. Újra nem telik, úgyhogy a használtautó-piacon keresgélek. Nézegetem a hirdetéseket, járom a bazárokat. Van egy műszaki szaki barátom, aki segít megállapítani, a kiszemelt jármű technikailag milyen állapotban van. Jogi szempontból mire ügyeljek? A vásárló számára a legfontosabb, hogy a pénzéért megfelelő értékű és műszaki állapotú gépkocsit kapjon, illetve, hogy a tulajdonjog legkésőbb a vételár kifizetésével reá szálljon. Amint kiválasztott egy gépkocsit, kösse ki, hogy csak akkor veszi meg, ha az eladó az adásvételi szerződésben jogi garanciákat vállal arra, hogy a gépkocsinak megvannak a beígért adottságok. Törvényből eredően kétéves garancia vonatkozik a használt árura is, hacsak a felek nem egyeznek meg rövidebb időtartamban, ami viszont legfeljebb egy évnyire rövidíthető (a polgári törvénykönyv 619., 620. paragrafusai). Ideális az lenne, ha írásos szerződés is részletezné a vásárolt jármű tulajdonságait, felszerelését. Ha az eladó úgy jellemezte a gépkocsit, hogy alig volt használva, ezt a szerződés is tükrözze egy megfelelő hosszúságú minőséggaranciával. A vételár meghatározása a felek egyezségén múlik. Érdemes figyelni, milyen áron kínálják a hasonló adottságú gépkocsikat - bár tudvalevő, a vételár nem mindig egyenlő a meghirdetett árral. A reálisabb ármeghatározást segítheti egy független értékbecslés. Vannak ingyenes online alkalmazások is, de egy nagyobb értékű ügyletnél elenyésző költség a profi értékbecslőnek kifizetett összeg. A jármű szakmai résztvevőinek széles köre, pl. szakértők, kereskedések és biztosítók is használják a gépkocsik forgalmi értékének meghatározására a piacmegfigyelésen alapuló, rendszeresen frissített online adatbázisokat (ilyen rendszert működtet pl. az Eurotax szolgáltató). Ha ismeretlentől vásároljuk a gépkocsit, nem árt ellenőrizni a belügyminisztérium online adatbázisában, nem lopott-e a gépjármű: htt-ps://www.minv.sk/?odcudzenemot-vozidla. A szerződés szabályozhatja, mikor szálljon a vevőre a kárveszély és a tulajdonjog. Olvasónk számára előnyösebb lenne, ha a tulajdonjog hamarabb (pl. a szerződés aláírásával, de legfeljebb a teljes vételár kifizetésével), a kárveszély pedig később (a gépkocsi átvételével) szállna rá. A szerződésben azt is tisztázzák a felek, hogyan tesznek eleget az ügylettel járó átíratási és bejelentési kötelezettségeiknek, pl. a kötelező biztosítás és a tulajdonos, üzembetartó személyének változásáról. VESZELEI VIKTÓRIA JOGÁSZ VÁLASZOL Az olvasónak nem kell aláírnia az eladó által elé rakott szerződéstervezetet. Magánfelekről lévén szó, a szerződés tartalmát közösen alakítják. Ha valamely rendelkezés nehezen értelmezhető, kérdezzen rá az eladónál vagy forduljon független műszaki szakemberhez, jogászhoz. Az adásvételi szerződésre vonatkozó általános rendelkezéseket a polgári törvénykönyv 588. és további paragrafusai tartalmazzák. A kötelmi jogi szerződési szabályok nagy része diszpozitív. Ez annyit jelent, hogy nem kötelező rendelkezésekről van szó, a felek másképp is megegyezhetnek. A szerződésbeli vállalások betartása szempontjából biztonságosabb egy olyan eladótól vásárolni, aki már bizonyított a használtautópiacon és múltbeli ügyletei megbízhatók. A tájékoztatás nem minősül jogi tanácsnak. RÖVIDEN Vízbe fulladt egy 18 hónapos gyermek Osztópatak (Ostrovany). A tragédia a Kisszebeni járás településén szombaton történt. A másfél éves gyermek beesett egy vízaknába, melyben víz volt, és megfulladt. A gyermek az udvaron játszott, egy idő után a szülők szem elől tévesztették. Amikor feleszméltek, keresni kezdték, de már csak a holttestét találták meg az aknában. A kiérkező mentők sem tudták megmenteni. Az ügyben nyomozás indult, sajtóhírek szerint az akna le volt fedve. (topky, ie) Korlátnak hajtott, métereket zuhant Rózsahegy. A Mitsubishi 35 éves sofőrje nem adott előnyt a vele szemközti sávban közlekedő autónak az útkereszteződésben. Az ütközés következtében a balesetet okozó jármű átszakította a híd korlátját, 8 métert zuhant. Csodával határos módon a férfi kisebb sérülésekkel megúszta a balesetet. A mentősök kórházba szállították. Sajtóhírek szerint a férfinél ismeretlen anyagot találtak a rendőrök. A baleset ügyében vizsgálat indult. (noviny.sk, ie)