Új Szó, 2019. szeptember (72. évfolyam, 203-227. szám)
2019-09-09 / 209. szám
2 KÖZÉLET 2019. szeptember 9. | www.ujszo.com RÖVIDEN Sulik nem zárta ki a Hidat Pozsony. Béla Bugár, a Híd elnöke és Richard Sulik, az SaS az STV vasárnapi politikai vitaműsorában kölcsönösen egymás szemére vetette, hogy korábban a másik találkozott Marian K. üzletemberrel. Ezt követően egyikük sem zárta ki, hogy a jövő évi parlamenti választás után együttműködhet a két párt. Bugár Marian Kotleba pártjával zárt ki bármilyen együttműködést, „az SaS-re ez nem vonatkozik” - mondta. Az SaS a Smerrel, az SNS-szel és Kotleba pártjával nem fog együttműködni. (TASR) Simon kampányjavaslata Pozsony. Kizárólag a nemzetiségek nyelvén is lehetővé tenné a politikai kampányt Simon Zsolt, a Magyar Fórum vezetője - a független parlamenti képviselő már betelj esztette a parlament elé az erről szóló törvénymódosító javaslatot. Simon szerint a módosítás hozzájárulna a választásokon való magasabb részvételhez. A Híd szóvivője, Debnár Klára elmondáta, a párt nem lát problémát abban, hogy támogassa a kisebbségi nyelvhasználat erősítését célzó kezdeményezéseket. Az SNS azt közölte, semmilyen okot nem lát rá, hogy kommentálni a javaslatot. (TASR) Ingatlan-tanácsadó Komáromban Pozsony. Ingatlanok az önök városában címmel felvilágosító országjáró körútra indul a Szlovákiai Ingatlanügynökségek Nemzeti Szövetsége (NARKS). A kiemelt városokban a régióban élő szakmai tanácsadók adnak választ a lakáspiac iránt érdeklődők kérdéseire. Például mire kell most figyelni, ha ingatlant vennének vagy adnának el, milyen finanszírozási lehetőségek vannak, vagy hogyan kell biztonságosan átruházni az ingatlant a hivatalokban. A körút első megállója Komárom lesz, ahol az érdeklődők szeptember 9-én, délelőtt tíz és este hat óra között a Klapka téren találkozhatnak a szakemberekkel. Utána a megyeszékhelyek következnek: szeptember 11 -én Pozsony (Eurovea), 12-énNyitra(Stefánikút, a volt Prior üzletház mellett), 13- án Nagyszombat (Szentháromság tér), 16-án Zsolna (Hlinka tér), 17-énTrencsén, 18-án Besztercebánya, 19-én Eperjes, 20-án pedig Kassa (OC Galéria, Toryská 5). (TASR, mi) Maghasadás az SaS-ben ÖSSZEFOGLALÓ Zólyom/Pozsony. A Richard Sulik ellen lázadó SaS-es vezetőségi tagok szerint a pártkongresszus összehívása antidemokratikus volt, ezért nem fogadják el az eredményét, vagyis Sulik újraválasztását. Érveik szerint a tagság egy része nem is ment el a kongresszusra, és összességében a tagok harmada nem támogatta Sulik újraválasztását. Az elégedetlenek ezért Demokrata mag néven platformot alapítottak. Eubomír Galko alelnök a kezdeményezésről elmondta, a liberalizmust, a piacgazdaságot és a nyugati civilizációhoz való tartozást tekintik alapértékeiknek. ,,Az új platform elutasítja a külpolitikai irányultsággal való hazardírozást” - mondta Galko, és hozzátette, Oroszország a nyugati demokráciákat veszélyeztető biztonsági kockázat. Nemrég Sulik arról beszélt, hogy szerinte Oroszország nem veszélyforrás. A kongresszus után úgy nyilatkozott, szerinte az SaS-en belüli lázadozást szombaton lezárták, hiszen megerősítették őt a pártelnöki poszton. Elmondta, hogy ő lesz a listavezető a parlamenti választáson, a kampány napokon belül indul. Az elégedetlen tagokról azt mondta, „tejesen rendben van”, hogy platformot hoztak létre, és nem kell a pártban „tisztogatástól“ tartaniuk. Sulik azért hívta össze a kongresszusát, mert a pártban többen bírálták, Galko pedig arról beszélt, hogy átvenné a vezetést. Suliknak jövő nyáron járt volna le a pártelnöki mandátuma, de így most újabb négy évre kapott megbízást. Az elégedetlen SaS-esek szerint a pártelnök eljárása antidemokratikus volt, hiszen a lehetséges ellenjelölteknek nem volt esélyük és idejük felkészülni az elnökválasztásra. (TASR, TA3) Pellegrini magyarázatot vár Ficótól Mazurek miatt Peter Pellegrini visszautasít bárminemű szövetséget Kotlebáékkal, Ficét kérdőre vonja. „Soha nem leszek tagja olyan kormánykoalíciónak, amelynek része lenne Marian Kotleba pártja is” — jelentette ki a kormányfő a TA3 hírtelevízióban. A kormányfő kijelentette, ez olyan kormányra is vonatkozik, amit Kotleba hallgatólagosan, kívülről támogatna. „A demokrácia nem lóghat Kotleba gatyamadzagján” - tette hozz a kormányfő. Pellegrini arra reagált, hogy Robert Fico, a Smer alelnöke kiállt Milan Mazurek volt ESNS-képviselő mellett, akit romákra vonatkozó rasszista kijelentései miatt jogerősen pénzbírságra ítéltek, ezért elvesztette képviselői mandátumát. Pellegrini azt mondta, magyarázatot vár Ficótól a kijelentésére. „Tudni akarom, mit jelentsen ez az egész. Mondja el, hogy ez a párt új doktrínája-e, vagy az ő személyes véleménye, amivel egyedül akar nekivágni a parlamenti választásnak” -jelentette ki a politikai vitaműsorban Pellegrini, hozzátéve, hogy nagyon veszélyesnek tartja Fico szavait. Azt viszont cáfolta, hogy távozna a Smerből, mint fogalmazott, új arcot próbál adni apártnak. Ugyanakkor azt sem erősítette meg, hogy ő lesz a párt listavezetője, mint mondta, ez még nem dőlt el, de a generációváltás szükségességéről is beszélt. Visszautasította, hogy együttműködne Tomás Drucker alakulófélben levő pártjával, de szimpatikusnak tartja a kezdeményezést. (tasr, úsz) Macerásabb lesz a kártyás fizetés SZABÓ LÁSZLÓ A bankkártyahasználat mellett módosulnak a webes fizetések, valamint az online banki felület használatának szabályai is. Itt már csak a többszintű biztonsági azonosítás után tudjuk használni a rendszert, ami azt jelenti, hogy a kár-tyaszám, illetve a kártyán szereplő adatok megadása már nem elég - szükség lesz egy olyan egyedi azonosító megadására is, ami biztonságosabbá teszi az online bankrendszer használatát. Ez lehet egy egyszeri, a bank által kiküldött biztonsági kód (általában SMS-ben érkezik), egy QR-kód (az applikáció hozza létre), ujjlenyomat vagy Face ID. A lényeg, hogy az első adatot bárki ismerheti (kártyaszám, PIN-kód, bejelentkezési jelszó), a következő biztonsági szinten szereplő azonosítót azonban csak a kártya tulajdonosa. Azaz esd követően sokkal nehezebb lesz a kártyacsalók dolga, hiszen hiába adja meg egy webes vásárlásnál a kártya adatait, ha nem tudja - márpedig nem fogja tudni - a következő biztonsági szinten igazolni a fizetést. Az online kereskedésre vonatkozó biztonsági szigorításokat tehát egyelőre Szlovákiában nem vezetik be, mivel a hazai kereskedők nem készültek fel időre a változásra. Azt azonban még nem tudni, mennyi halasztást kap az ország, a bankszövetség számításai szerint kilenc hónapon belül az webes vásárlásoknál is megjelenik a szigor. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az internetes vásárlásoknál mi ne találkoznánk a többszintű biztonsággal, hiszen a legtöbb országban szeptember 14-től átáll erre a rendszerre. Azaz, ha egy másik uniós ország webshopjában vásárolunk, akkor kérni fogják az egyedi azonosítást. A hazai bankok is készülnek a változásra. Néhány kivár, amíg ténylegesen életbe lép az irányelv, némelyik már most is alkalmazza a kétszintű biztonsági rendszert. A három legnagyobb bank közül a Szlovák Takarékpénztár ügyfelei ezt követően egyszeri, SMS-kóddal tudják használni a rendszert - mind a webes felület, mind az applikáció használatánál. Eltűnik a GRID-kártya használata. A Tatra banka ügyfelei ezentúl is 3D secure kóddal vagy a MobilePay alkalmazásban, az egyszeri kártyaszámmal tudják hitelesíteni a fizetést. A bank tájékoztatása szerint az alacsony összegű fizetéseknél bevezetik a kivételeket, itt nem lesz szükség a második szintű biztonsági azonosításra. A VUB ügyfelei az eddigiek szerint tudják használni a kártyát fizetésre, mivel a tájékoztatás szerint egyelőre a szlovákiai e-kereskedők nem vezették be a 3D Secure biztonsági azonosítást. A bank az internetes fizetéseket monitorozni fogja, ha biztonságosnak találja, akkor engedélyezi a tranzakciót. Kapnak pluszpénzt a biztosítók, de keveslik Matoviő is Fico előtt Pozsony. Az AKO felmérése szerint a lakosság 26,9%-a szerint Peter Pellegrini (Smer) lenne a legjobb kormányfő, 15,2%a szerint Andrej Kiskának kellene elfoglalnia a széket a választás után. A harmadik helyen Igor Matovic, az Ol’aNO elnöke végzett 5,7%-kal, megelőzve Robert Ficót (4,7%), a Smer elnökét. (TASR) Az egészségbiztosíték az év végéig több mint 44 millió eurét kapnak az egészségügyi tárcától, hogy fedezni tudják a megnövekedett költségeiket. Pozsony. Emelkedett ugyanis a befizetendő járulék összege, valamint a kórházak több pénzt követelnek, mivel megnőttek a költségeik a Smer és az SNS szociális csomagjai miatt. Az Általános Egészségbiztosító (VsZP) 30 millió euróra számíthat, a Dővera 12,2 millió euróra, az Union pedig 1,9 millióra. A biztosítók állítják, hogy ez az összeg is kevés lesz az egészségügyi dolgozók megemelkedett bérének fedezésére, valamint az üdülési csekkek kifizetésére. „Az említett költségeket sajnos nem lesz lehetőségünk teljes mértékben fedezni ebből a pénzből sem” - közölte Slávka Gáborová, a VsZP szóvivője. Ugyanezt állítja a Dővera és az Union is. A kórházszövetség (ANS) már tavasszal felhívta a figyelmet, hogy az intézményeiknek komoly gondot okoznak majd a kormány által elfogadott intézkedések. A szövetség azóta többször tárgyalt az egészségbiztosítókkal, de a VsZP-vel és a Dőverával nem jutott dűlőre. Marián Petko, az ANS elnöke kijelentette: ha a biztosítók nem ajánlanak előnyösebb szerződéseket, a kórházak adóssága folyamatosan nőni fog. A kórházak összadóssága tavaly meghaladta a 780 millió eurót. (nar, tasr) Sulfkot újraválaszotta az SaS közgyűlése, ő pedig bejelentette, hogy újra egységes a pártja (TASR-feivétei)