Új Szó, 2019. szeptember (72. évfolyam, 203-227. szám)
2019-09-07 / 208. szám
12 INTERJÚ PRESSZÓ ■ 2019. SZEPTEMBER 7. www.ujszo.com A zene közreműködésre, nem versenyzésre nevel Xavier Rivadeneira ecuadori operaénekes idestova harminc éve él Magyarországon, s az Ecuadori-Magyar Művészeti Alapítvány élén a közelmúltban vett részt Alföldi Róbert Don Giovanni-adaptációjának ecuadori színpadra állításán. A tenor lapunknak adott interjújában arról beszélt, bogy a komolyzenét az elit szórakozásának tartják a hazájában, ahol számtalan kiváló hangot találni. Mint mondta, a tehetségkutatás után szakszerűen kell foglalkozni az énekesek képzésével, elvégre az aranyat is át kell szűrni ahhoz, hogy ékszer válhasson belőle. A Miskolci Egyetemen karvezetést hallgató Rivadeneira arról is szólt, hogy míg sok operaénekes elvállalja az összes felkínált szerepet, addig ő kizárólag a számára kézenfekvő munkákat részesíti előnyben, mellesleg az oktatás ugyanolyan örömmel tölti el, mint egy nagyária. Előző hónapban a magyar és osztrák fővárosban megtartott Armel Operafesztiválon Alföldi Róbert rendezése, Mozart Don Giovanni című operája nyerte a legjobb előadó (Ricardo Panela), illetve az ARTE-közönségdíjat és a zsűri különdíját. Az előadás viszont csak vendégszerepeit a budapesti Müpa színpadán, a nyár folyamán az ecuadori Cuencában mutatták be. Hasonlóan fogadta az ecuadori közönség? Nehéz a kérdés, mert Ecuadorban nincs hagyománya az operajátszásnak, de azért mégiscsak rendszeresen csinálunk operát. Nincsen operaházunk, de a fővárosban, Quitóban lévő nemzeti színházunkban időnként színpadra állítunk operát. Igaz, csak olyan slágeroperákat, mint amilyen Puccinitől a Bohémélet, Verditől a Traviata vagy Bizet-től a Carmen. A Don Giovanni viszont nem teljesen slágermű, már csak azért sem, mert meglehetősen komor. Igen, én is attól féltem, hogy az ecuadoriak szemében túl filozofikus, túl európai lesz, hiszen a Don Giovanni nagyon spanyol opera. Valaha Ausztriában énekeltem, tehát jól ismerem a művet, ezért is lepődtem meg Alföldi Róbert koncepcióján: számára ez grand opéra és dramma giocoso egyaránt. Úgy kezdődik, hogy rögtön egy halott van a színen, de Robi elképzelése megmaradt aktuálisnak, mivel nem filozofikus, nincsen benne kard és vendetta, ellenben Tihanyi Ildi díszlet- és jelmeztervező olyan jelmezes hátteret alkotott, amely az európai és indián elemeket keveri. Egyébként az előadás felvétele már fent van az interneten, az, aki megnézi, láthatja, hogy végig lehet röhögni. Ön az Ecuadori-Magyar Művészeti Alapítvány (MusArtEH) elnökeként segítette az előadást, amely az Armel társszervezésével került latin-amerikai színpadra. Az ön ödete volt, hogy Mozart kétfelvonásosát vigyék színre? Operaénekes vagyok, van egy alapítványom, a MusArtEH, amely misszió szinten szeremé elérni, hogy minél több operát láthasson az ecuadori közönség. Havas Ágnes, az Armel - operafesztivál vezetője vetette fel, hogy jó lenne együttműködni. Ecuador egzotikus ország, messze van Európa szívétől, jószerivel csak annyit lehet tudni róla, hogy onnan jön a banán és a csokoládé. Azt nem tudjuk, hogy vannak ott városok a 16. század előtti időkből is, például Cuenca már ezer éve létezett, mielőtt spanyol kolónia lett. Ecuador valaha az Inka Birodalom része volt, sok inka építészeti emlék akad az országban, habár nem olyan monumentálisak, mint amilyen a Machu Picchu. Kevert a társadalmunk, a kultúránk, akárcsak mindenütt Latin-Amerikában. Az Armel vezérelve az, hogy nem ismételnek olyan produkciót, amelyet egyszer már elkészítettek, mellesleg alapvetően modern darabokat hoznak létre. Ok kérték a Don Giovannit. Kicsit nehéz volt megoldani, mert nincsen túlságosan sok énekes Ecuadorban, aki alkalmas lenne. Nekem van néhány kinti tanítványom, aki tudna bizonyos szerepeket vállalni, de Donna Anna például drámai szoprán, Leporello pedig basszus vagy bariton. Ezt a két szerepet nem tudtuk megoldani, Alex Rodriguez, aki a címszerepet énekelte, Leporellót is tudta volna énekelni, de olyan nincsen, hogy egy művész két szerepet énekel. Don Ottavio, Donna Anna vőlegénye tenor hang, arra sem találtunk alkalmas művészt. Felmerült, hogy vállalom a szerepet, de nem tudtam volna összeegyeztetni a segédrendezői feladatommal, amely hely- és nyelvismeretet is biztosított a csapatnak. Ecuadoriként én voltam az egyedüli, aki magyarul és spanyolul, sőt még olaszul is beszélt. Miként választották ki végül a három kérdéses szerepre a nem ecuadori művészeket? Donna Anna, Leporello és Don Ottavio szerepét nemzetközi válogatásra bocsátotta az Armel. Többfordulós megmérettetésen Alföldi Róberttel közösen én választottam ki a három énekest: Katharine Dain amerikai szoprán, Ricardo Panela portugál bariton és Mark Van Arsdale ugyancsak amerikai tenor. A többi énekes mind ecuadori tanítványom. A díszlet- és jelmeztervező, Tihanyi Ildi magyar. Amúgy Ecuadorban volt már Mozart-opera a színen, de ennek a bécsi zseninek csak vígoperáját játszottuk, a Cosi fan tuttét és A varázsfúvolát. Hány előadás ment le a Don Giovanniból? Ecuadorban három, Magyarországon egy. A barátnőm ecuadori. Amikor említettem neki, hogy egy magyar rendező operát visz színre a hazájában, egyrészt meglepődött, másrészt azt mondta, kizárólag Cuencában tudja elképzelni a színrevitelt, mert szerinte ott a legnagyobb a kulturális élet. Igaza volt? Abban, hogy az opera idegen műfej az ecuadori közönségnek, igen. Azt illetően, hogy Cuenca történelmi város, jelentős kulturális élettel, ugyancsak Milyen kulturális hagyományai vannak ennek az UNESCO világörökségi helyszínnek számító, hegyvidéki városnak? Azzal kezdeném, hogy Ecuador nem egy nagy állam, legalábbis a szomszédos Kolumbiához, Peruhoz és Brazíliához képest, de Magyarországnál háromszor nagyobb. Három városa van, ami nagy és fontos történelmileg. Quito a főváros, Guayaquil egy kikötőváros, Cuenca pedig a történelmi központ Az első kettőt az 1500-as évek elején, az utóbbit viszont még 500-ban alapították Cuencában háromszázezernél is többen laknak, és építészetileg olyan, mint egy nagy európai város. Van egy új és egy régi katedrálisa, évente nemzetközi festészeti biennálét rendeznek. Erős a város irodalma, sok író és költő él ott. A zene viszont mindig le volt maradva Ecuadorban, ott nincsenek olyan nevek, mint Kodály vagy Bartók, Lisztről nem is beszélve. És nem is olyan, mint Argentína, Brazília vagy Chile, ahova a második világháború és a spanyol polgárháború után rengeteg bevándorló érkezett. Egyébként menekültek németek, zsidók, olaszok Ecuadorba is, az én családnevem például galíciai, a családom Santiago de Compostelából származik Azok akik elhagyják a hazájukat, külföldön is megpróbálnak otthont, közösséget teremteni maguk számára, ezért áll Buenos Airesben az a Teatro Colón, amely egyrészről a legjelentősebb operaház Európán kívül, másrészről a 19. század végén olaszok építették De ez az Adanti-óceán partja, nem a Csendes-óceáné, ahol mi élünk Természetesen nálunk is vannak zenekarok, éltek és alkottak jelentős zeneszerzők, de nem világhírűek, mint az argentin Alberto Ginastera vagy a brazil Heitor Villa-Lobos. A fővárosunknak van egy mesés nemzeti színháza, ez a Teatro Nációnál Sucre, amely Antonio Jósé de Sucre generálisnak, Bolivar jobb kezének a nevét viseli. A nagyapám mesélte, hogy az 1900-as évek elején még voltak operatársulatok, amelyek országokon keresztül utaztak, megjárták Perut, Chilét, Argentínát, Mexikót. Voltak szezonális operabemutatók, jórészt külföldi operatársulatok jóvoltából. Ugyanakkor komolyzenei iskolánk nem volt, tulajdonképpen most sincsen. Nagyjából tíz éve dolgozom rajta, hogy legyen képzési lehetőség az énekesek számára, mert Latin- Amerikában nagyon sok a tehetség. A jó hang olyan Ecuadorban, mint az arany: rengeteg van belőle, csak meg kell találni, és át kell szűrni ahhoz, hogy egyszer ékszer válhasson belőle. 1990 óta lakom Magyarországon, itt fejeztem be az egyetemet, a Magyar Állami Operaházban és sok mindenhol énekeltem, szóval van összehasonlítási alapon. Látom, milyen eget rengető a különbség a magyar és az ecuadori oktatás között. Miért ilyen gálád az ecuadori helyzet? Vannak énekesek, de nincs infrastruktúra. Alig van színházunk, zenekarból is hiány van. Egy operaelőadást csak úgy lehet megcsinálni, ha különböző megállapodásokat kötünk a másik intézménnyel, ami iszonyú nagy munkával jár. A közönséget is meg kell teremteni, mert a politikusok hajlamosak nagyon rossz képet festeni a klaszszikus zenéről és az operáról, az elit szórakozásának tartják. Ha van egy olyan nagy labdarúgómeccs a szülőföldemen, mint amilyen itt a Fradi és az Újpest mérkőzése, akkor az emberek képesek kifizetni 100 dollárt a belépőre, de amikor 10 dollárt kellene kiadni egy operaelőadásra, azt már sokallják. Ugyanez a helyzet a szimfonikus koncertekkel, ahol Mozartot és Hándelt nagyzenekarok adnak elő. Az, hogy átélheted szerelemnek, szomorúságnak, intrikának a háromszáz év óta változadan érzéseit, jószerivel nem hat meg senkit. Bad Bunny, a Puerto Ricó-i rapper viszont igen, megőrülnek ezért a huszonöt éves sztárért. Számomra a rap és a trap nem is zene. Mindenesetre a szülővárosomban nem volt lehetősége annak, aki operával szeretett volna foglalkozni, most azért dolgozom, hogy másnak legyen. Azt, hogy egyre többen fordulnak el a klasszikus zenétől, világjelenségnek látja? Igen. Magyarország zenei hatalom, de itt is sokat romlott a színvonal. A gyerekeket leginkább a mobiltelefon foglalkoztatja, annak megannyi alkalmazásával és játékával. Visszatérve a Don Giovannira: háromszor játszották a kinti közönségnek, amelyet talán nem lehetett könnyű becsalni az előadásra. Milyen nézőszámot produkált az opera? Cuencában nincs jó színház, Quitóban van kettő, Guayaquilban három is, utóbbi városban az egyiket egy milliárdos építette. Azonban az építmény csupán tényező - ha nincs emberi erőforrás, olyan lesz, mint egy műemlék. Meglátásom szerint Guayaquilban ez a probléma, ott nincs jelentős színházba járó közönség. A legtöbb tanítványom egyébként cuencai. Évente jártam oda, megpróbáltam iskolát létrehozni, és láttam azt is, hogy a két színház közül egyik sem alkalmas igazán az operajátszásra, mert vagy kicsi a zenekari árok, vagy nincs rendes öltöző, de még az sem meglepő, hogy az épített díszletet nem lehet hátulról beszállítani, hanem az épületben kell összeszerelni. Viszont a Teatro Casa de la Cultura, ahol a Don Giovanni május-júniusban futott, kiváló akusztikával rendelkezik, men faŐk kérték a Don Giovannit. Kicsit nehéz volt megoldani, mert nincsen túlságosan sok énekes Ecuadorban, aki alkalmas lenne.
