Új Szó, 2019. augusztus (72. évfolyam, 177-202. szám)

2019-08-05 / 180. szám

2 KÖZÉLET 2019. augusztus 5. | www.ujszo.com Jogászkodásba fullad a kórházreform? ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLlTÁS Akkor sem biztos, hogy életbe lép a kórházreform, ha a par­lament alkotmánytörvényként fogadja el. Idén januárban ugyanis Szlovákia történeté­ben először az Alkotmánybíró­ság alkotmánysértőnek minő­sített egy alkotmánytörvényt. A bírók Nemzetbiztonsági Hiva­tal (NBÚ) általi átvilágításának en­gedélyezéséről van szó, a törvény 2014-es elfogadásakor a Fico-kor­­mány azzal érvelt, hogy így akarja megtisztitani az igazságszolgálta­tást a korrupt bíróktól. A szakértők elképzelhetőnek tartják, hogy a kórházreform is hasonló sorsra jut­na. Konkrétumok nélkül Mindemellett már nem csak jogi nehézségek vannak. Az ellenzék egyre inkább kihátrál a reform mö­gül, miután kiderült, hogy Kalavs­­ká csupán kétoldalas javaslatot küldött tárcaközi egyeztetésre, és abban semmiféle konkrétumok nem szerepelnek. Általánosságban leír­ja a minőségi betegellátás fogal­mát, valamint azt, hogy a betegnek joga van minél hamarabb ellátás­hoz jutni. A minisztérium szerint az általánosítás oka, hogy a konkrét adatok idővel változhatnak, így minden egyes alkalommal az al­kotmánytörvény módosítására len-RÖVIDEN 6780 euró a legmagasabb tandíj Pozsony. Maximum 6780 euró lehet a levelező képzésen részt­vevők éves egyetemi tandíja - áll az oktatási tárca tervezetében. Az állatorvosi karon, levelező kép­zésen 2400 eurót javasolt a tárca. A legalacsonyabb éves tandíjat, 1230 eurót például a pszicholó­gia, a művészeti és kulturális, a teológiai vagy a szociális munka szakon tanulók fizetik. A tanul­mányok harmadik szakaszában a tandíjak maximális összege 6780 euró lehet az általános orvosi és a fogorvosi karon. A legkevesebb tandíjat, 3900 eurót ajogi karon, valamint a politológia, a pszi­chológia, a sporttudomány és a szociális munka szakon kell fi­zetniük a hallgatóknak. (TASR) ne szükség. A konkrétumokat ezért nem az alkotmánytörvényben, ha­nem egyszerű törvényekkel szabá­lyoznák. Az ellenzéki SaS korábban tá­mogatta Kalavskát, de az alkot­mánytörvénnyel nem ért egyet. „Ez nincs összhangban a közérdekkel, sőt, inkább ellentétes vele” - állítja Janka Cigániková (SaS), a parla­ment egészségügyi bizottságának tagja. Marek Krajcí (OEaNO) sze­rint a törvény konkrétumok nélkül zsákbamacska. Hozzátette, az OEaNO szeretné tudni például azt, hogy a betegeknek a reformot kö­vetően mennyit kell várniuk a műtétekre. „A betegnek joga van tudni, hogy mikor kerülhet sor a műtétjére” - fogalmazott Krajcí. Az OEaNO képviselője azt is kifogá­solta, hogy a reform költségei sin­csenek tisztázva. Zuzana Sebővá (Sme rodina), a parlament egész­ségügyi bizottságának tagja szintén úgy véli, Kalavskának vissza kel­lene vonnia az alkotmánytörvényre vonatkozó j avas latot. Az elejét sem látni Nemcsak az ellenzék, hanem a szakma is tiltakozik Kalavská dön­tése miatt. A Szlovák Kórházszö­vetség (ANS) alkotmánysértőnek tartja a javaslatot, ugyanis csak a fekvőbeteg-ellátásról esik benne szó, a többi típusú egészségügyi el­látásról nem, pedig ezeknek is óri­ási szerepük van abban, hogy a be­tegek megfelelő ellátásban része­ÖSSZEFOGLALÓ Az 50-nél kevesebb alkalma­zottat foglalkoztató cégeknél is bevezetné az Üdülési hozzájárulást az SNS, a kis cégek szerint ez nem jó ötlet. Pozsony. Idén januártól üdülési hozzájárulásra jogosult az, aki már két éve dolgozik 50 főnél több em­bert foglalkoztató cégnél. Ha a bel­földi kirándulás ára nem haladj a meg az 500 eurót, munkaadója a költsé­gek 55%-át megtéríti (legfeljebb évi 275 eurót). Bár Andrej Kiska még államfőként diszkriminációra hi­vatkozva megvétózta a javaslatot, a parlament újra megszavazta. Az SNS 2021-től minden munka­adóra kiterjesztené az üdülési hoz­süljenek. „Az is megeshet a jövő­ben, hogy a szakmai közvélemény nyomására meg kell változtatni a fekvőbeteg-ellátás felosztását, hi­szen rengeteg dolgot nem láthatunk előre. Ezért nem szerencsés alkot­mánytörvénybe foglalni a kórház­zájárulást. Álláspontja szerint a bel­földi turizmus máris fellendült, és a módosítás újabb lökést eredmé­nyezne. A Híd nem teljesen osztja ezt a nézetet. „Mindennek két oldala van. A javaslatról a munkáltatókkal és a szakszervezetekkel is tárgyalni kell, és az is fontos, hogy az intéz­kedés ne érintse negatívan az állam­kasszát. A költségvetéshez a vá­lasztás előtt is felelősségtelj esen kell hozzáállniuk a pártoknak” - tudatta Debnár Klára, a Híd szóvivője. Az SaS határozottan ellenzi, hogy az üdülési csekket a kisebb vállala­tokra is kiterjesszék, inkább az ok­tatásüggyel és az egészségüggyel kellene törődni. „Úgy tűnik, az SNS képviselői már felfogták, hogy az üdülési hozzájárulás bevezetése diszkriminatív volt, de azt még nem, hogy a hozzájárulásnak a cégek ré­reformot, hiszen az ilyen törvénye­ket mindig nehezebb megváltoz­tatni” - reagált az AN S. A tárcaközi egyeztetésre küldött javaslatban az szerepel, hogy a tör­vény 2024-ben lép életbe. Zuzana Eliásová, az egészségügyi tárca széről önkéntesnek kellene lennie”­­áll a párt nyilatkozatában. A vállalkozók szintén elutasítják az intézkedést. „Egy újabb javaslat, amelyről nem tárgyaltak részlete­sen. A többi, nemrég elfogadott in­tézkedés mellett, amelyek növelték a vállalatok terheit, ez több cégre nézve is végzetes lehet” - állítja az Ipari Szervezetek Szövetsége (APZ). Szóvivője szerint a javaslat a kormány áprilisi határozatát is sérti, amelyben kötelezte magát, hogy nem növeli a munkáltatók ter­heit. Ez a határozat azonban első­sorban az autóipart érintette. A Munkáltatók Szövetsége (AZZZ) szintén javasolja, hogy az üdülési hozzájárulás önkéntesen működjön. „A munkáltatónak kel­lene döntenie erről, ő tudja a leg­jobban, hogy megengedheti-e ezt a (TASR-felvétel) szóvivője lapunknak elmondta: ez nem azt jelenti, hogy maga a reform akkor kezdődik, ugyanis több elő­zetes fázis van, amelyeket végre kell hajtani, hogy a betegek a javaslat­ban tárgyalt jó minőségű kórházi ellátást kapjanak. (nar.TASR, DenníkN) juttatást” - véli a szövetség szóvi­vője. Hozzátette, az üdülési hozzá­járulást most sok esetben más jutta­tások megvonása árán adják. „Adó­dik a kérdés: mi van akkor, ha a dol­gozó inkább magasabb fizetést sze­retne üdülési csekk helyett - zárta a szóvivő. A Szlovák Vállalkozói Szövetség (PÁS) igazgatója sem tartja jó öt­letnek az üdülési hozzájárulások ki­­terjesztését. Szerinte még nem telt el elég idő a nagy cégek számára kö­telezővé tett intézkedés bevezetése óta, így nem lehet megállapítani, hogy működőképes és jó megoldás­ról van-e szó. „Ügy tudom, az SNS semmilyen elemzéssel, adattal nem tudja alátámasztani állításait, főleg a munkaadó szemszögét nem látja, aki ezeket a pénzeket kifizeti” - véli az igazgató. (szh, TASR) Mindenkit üdültetne az SNS / Támogatás közel nullás energiafelhasználású családi házakra Az építésügyi tárca múlt héten meghirdette a közel nulla energiafelhasználású családi házakra nyújtott állami támogatás első fordulóját. Nyolcezer eurós támogatást kaphat, aki teljesíti a szigorú feltételeket. Pozsony. Az új támogatás iránt érdeklődőknek egy hónapjuk van, hogy megismerkedjenek a feltéte­lekkel, amelyeket a www.zatep­­luj.sk honlapon tettek közzé. A kér­vényeket elektronikus formában szeptember 2-ától fogadják október végéig. A komoly érdeklődőknek nem érdemes halogatni a kérvény benyújtását, mivel egyelőre legfel­jebb 500 igénylést fogadnak el. Karolina Ducká, a tárca szóvivője elmondta, ha nagy lesz az érdeklő­dés, akkor még idén egy újabb for­dulót is meghirdethetnek. „Ezzel a támogatással is szeret­nénk motiválni a családokat, hogy közel nulla energiaigényű házakat építsenek, ez az államnak is érdeke. Remélem, hogy nagy lesz az érdek­lődés” - nyilatkozta Érsek Árpád közlekedési és építésügyi miniszter. A kérvényezőknek azonban szi­gorú feltételeket kell teljesíteniük, támogatást csakis A0 energiaosz­tályú családi házra lehet kérni. A közel nulla érték azt jelenti, hogy az épületet annyira kell energiataka­rékossá alakítani, hogy a lehető legkisebb ráfordítással a lehető legnagyobb energiamegtakarítást érjék el. Az éves energiaigény egy részét megújuló energiaforrásból kell előállítani, és a követelmények között az is szerepel, hogy új, 200 négyzetméter alapterületnél nem nagyobb, 2014. december 31. után használatba vett családi házról van szó. Nem kaphatnak támogatást azok, akik a házat az Állami Lakásfejlesz­tési Alap támogatásával építették fel. Az elektronikus űrlapot a www.zatepluj.sk honlapon teszik közzé szeptember 2-án. (mi) (Fotó: Plus jeden deö)

Next

/
Thumbnails
Contents