Új Szó, 2019. augusztus (72. évfolyam, 177-202. szám)
2019-08-05 / 180. szám
www.ujszo.com | 2019. augusztus 5. RÉGIÓ I 3 Statikusok vizsgálják az életveszélyes vasúti felüljárót A lévai vasúti felüljárót csak a gyalogosok használják (A szerző felvétele) SZÁZ ILDIKÓ Sokkal rosszabb állapotban van a lévai vasúti felüljáró, amely bekötőútkónt is szolgált a járási székhelyre érkező gépkocsiknak, mint ahogy eredetileg gondolták a szakemberek. PR7TI A hidat évekkel ezelőtt a veszélyességi skála ötödik fokozatába sorolták, a felüljáró omladozó lépcsőit már korábban lezárták. A felújítást petícióban sürgették a lakosok. A tervek szerint május 9-től zárták volna le a lévai vasúti felüljárót, végül csak május 25-én zárták le, és terelték el a forgalmat. Ján Krtík, Léva polgármestere a lakosok kérésére ismét felvette a kapcsolatot a híd felújítását megrendelő Szlovák Útkezelő Társaság vezetésével, de nem kapott megnyugtató választ. „A felújítást korlátozott módban folytatjuk, mivel a híd tartószerkezetének a feltárása után át kellett értékelni a helyzetet. Augusztus közepéig a tervezők és a statikusok újabb alternatívákat vázolnak fel a híd felújítására, amelyet a Szlovák Útkezelő Társaság kiértékel. Ezt követően születhet csak döntés a további munkákról” - áll a kivitelező állásfoglalásában. Az eredeti tervek szerint egy évig tartottak volna a felújítási munkák, melyeket a nyitrai Inpek holding cég dolgozói végeznek. A felüljáróról a teherforgalmat Garamkálna és Tolmács irányába terelték el. Húsz perccel tovább tart az út Garamkálnáról, az eddigi nyolc kilométer helyett több mint húsz kilométert kell megtenniük a teherautóknak és a kamionoknak. A vasúti felüljárót európai uniós támogatásból újítanák fel, a beruházásra eredetileg 5,3 millió eurót szántak. Ottj áriunkkor a gyalogosok továbbra is használták a híd egy részét, de találkoztunk olyan közelben lakókkal is, akik a híd pillérei alatt, a vasúti átjárón át rövidítették az utat. Az autóbuszokat és a személygépkocsikat már a várost jelző táblánál elterelik a Génye városrészben levő ipari park irányába, majd a Mohi és a Perec utcán haladhatnak át Léván. A távolabbról érkezők számára kaotikusak a forgalmi elterelésről tájékoztató közlekedési táblák. A híd közelében lakó nyugdíjasok elmondták, amikor megkezdték a híd vaskonstrukciójának a feltárását, nagy volt a zaj és a por, de most sokkal jobban aggasztja őket, hogy már nem látnak sem munkásokat, sem munkagépeket. A lakosok aggódnak amiatt, hogy a felüljárót évekig nem használhatják. Néhány lévai képviselő az újabb statikai felmérésekről szóló hír hallatán úgy véli, a régi, veszélyessé vált híd lebontása és egy új megépítése sokkal biztonságosabb és több évtizedre szóló megoldást jelentene. Kell engedély, ha elvisszük az unokákat nyaralni? Tekintettel a brexit körüli bizonytalan politikai helyzetre, úgy döntöttek a fiamék, visszaköltöznek Észak-írországból. Tavaly év végén vettek egy telket a szomszéd településen, és a nyári hónapokat, amíg a gyerekeknek szünidejük van, itt töltik. Az építkezéssel szeretnének egy kicsit jobban haladni, emellett a munkájukat is végzik. Hogy egy kicsit tehermentesítsük őket, elmegyünk az unokákkal nyaralni. Mi a teendő, ha szülők nélkül, rokoni kísérettel utaznak a gyerekek külföldre? Kell valami engedély? A kiskorúak szüleik nélkül is utazhatnak, ha ebbe azok mint törvényes képviselőik beleegyeztek. Azt, hogy a szülők nélküli utazáskor kell-e a hozzájárulásukat bizonyítani és mi módon, minden ország maga dönti el. Vannak államok, amelyek semmilyen további iratot nem kémek a beutazáshoz, leszámítva a gyermekek érvényes úti okmányát. A kiskorú saját útlevele vagy a 15 évesnél idősebb gyerek személyi igazolványa, ha azt a cél- és tranzitország úti okmányként elfogadja (pl. az uniós tagállamokban használható). Némely ország határátlépéskor szigorúan ellenőrzi, milyen jogon utazik a gyermek az őt kísérő felnőttel, esetleg egyedül. Ezzel a családjogi visszaélések és gyermekkereskedelem veszélyét próbálják csökkenteni. Tény azonban, hogy az írásbeli engedély követelménye adminisztratív terheket ró a jó szándékú utazókra, csalá-VESZELEI VIKTÓRIA JOGÁSZ VÁLASZOL dókra. Azt, hogy mikor és milyen formában kell a szülők hozzájárulását adni ahhoz, hogy gyermekük nélkülük utazhasson, az egyes országok nemzeti jogrendje szabályozza. A legbiztosabb az utazásban érintett minden állam szabályozását előre ellenőrizni. Általában az adott ország külügy- vagy belügyminisztériuma / rendőrsége honlapján angolul is elérhető a tájékoztatás. Az érintett országok szlovákiai vagy térségünkben legközelebbi nagykövetségének konzuli osztályán is lehet ez ügyben érdeklődni. Ha egy ország a hivatalos weboldalán mintanyilatkozatot is közzétesz, javasolt kitölteni, és a szülők aláírásával ellátni. Ritkán, de előfordul, hogy a szülői aláírás hitelesítését, esetleg a nyilatkozat tanúk előtti aláírását is előírják. Javasolt mindkét szülőnek nyilatkozatot tennie, hogy beleegyezésüket adják gyermekeik utazásába. Az angolul és / vagy a célország hivatalos nyelvén írt dokumentum tartalmazza a szülők, a gyermekek és a velük utazó felnőttek személyes adatait, pl. teljes nevüket, születési idejüket, személyazonosító- vagy útlevélszámukat, állampolgárságukat és lakcímüket. Javasolt megadni a szülők elérhetőségét (pl. egy email-címet, telefonszámot) és ha a nyilatkozattételkor már ismert, a tervezett útvonalat, állomáshelyeket, a külföldi szállás címét és az utazás időbeli hatályát is feltüntetni a nyilatkozatban. A szülők aláírásukat közjegyzőnél vagy az anyakönyvi hivatalban hitelesíthetik. Ha repülővel utaznak, érdemes a légitársaságnál is érdeklődni, kell-e külön erre rendszeresített formanyomtatványt kitölteni. A tájékoztatás nem minősül jogi tanácsnak. RENDŐRSÉGI NAPLÓ Gyalogost gázolt halálra az autóbusz Nagymihály. Halálos gázolás történt Nagymihály mellett szombaton késő éjszaka. A távolsági autóbusz egy 49 éves férfit ütött el, aki Zalacska (Zaluzice) településen egy családi ház előtt váratlanul kilépett a busz elé az úttestre. A férfi a helyszínen életét vesztette. (ú) 65 éves turista vesztette óletét Nyugati-Tátra. Lezuhant és szörnyethalt egy 65 éves férfi a Nyugati-Tátrában szombaton. Csaknem 200 métert zuhant, a hegyimentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani. A baleset sziklás, nehezen megközelíthető helyen történt, 17 hegyimentő éjfélig dolgozott azon, hogy a holttestet elszállíthassák. (TASR) Kerékpárost gázoltak halálra Alistál/Ekacs. Pénteken este a Dunaszerdahelyi járásban, Alistál és Ekecs között egy Opel Insignia 32 éves sofőije halálra gázolt egy 46 éves biciklist. Az autóban két kiskorú gyerek is volt, ők nem sérültek meg. (TASR) 190 ezer eurót raboltak Feketemező. Három férfi, a 43 éves Martin, a 18 éves Stefan (Nagymihályi járás) és a 30 éves Mikulás (Szobránci járás) ellen indult eljárás - azzal gyanúsítják őket, hogy márciusban betörtek egy családi házba Feketemezőn (Cieme Pole), és elloptak 190 ezer eurót. A férfiakat egy pénteki razzia során fogta el a rendőrség. Az ügyben eljárás indult, a gyanúsítottak előzetesben vannak. (TASR) Vezetéknév, név: Cím: Irányítószám:.................................... Lakhely: Lakhely (magyarul):......................................... Telefon:.................................................................. Tippelőink figyelmébe: A szelvényeket levelezőlapon várjuk, „Tippverseny" megjelöléssel legkésőbb csütörtökig adják postára. Címünk: Duel-Press, s.r.o, Új Szó szerkesztősége, P.O.BOX 222,830 00 Bratislava 3. A DUEL-PRESS KFT. az érvényben lévő jogszabályoknak megfelelően dolgozza fel a személyes adatokat Bővebb információért látogasson el a https://ujszo.com/gdpr weboldalra. Rövidítésmagyarázat: NB I. - Nemzeti Bajnokság; FL - Fortuna liga; 3. L Kö - 3. liga, közép; 4. L Ny. Dk. - 4. liga, nyugat délkeleti csoport; 5. L Ny. K. - 5. liga, nyugat keleti csoport; 5. L Kö. D. - 5. liga, közép, D csoport; AG Sport L DS - AG Sport liga, Dunaszerdahely; 6. L GA - 6. liga, Galánta; 6. L D. TV - 6. liga, déli csoport Tőketerebes; 5. L Ny. D. - 5. liga, nyugat déli csoport TT MINDENKI TISZTA EGYES! A jelentkezők arcképét a nyár folyamán, szerdánként közöljük.