Új Szó, 2019. augusztus (72. évfolyam, 177-202. szám)
2019-08-03 / 179. szám
8 I KULTÚRA 2019. augusztus 3.1 www.ujszo.com A nyári napforduló alkalmából rendezett svédországi fesztivál közössége amerikai néprajz szakos egyetemistákat lát vendégül (Fotó: Continentalfilm) Az elmenetel rituáléja borzalmakkal Ari Aster Fehér éjszakák című, misztikus horrordrámája hatásos néprajzi koreográfiájával kivételes vizuális élmény TALLÓSI BÉLA Valamelyest már a magyar címből megsejthető, hogy ebben a történetben még az éjszaka sem lesz koromsötét. Ari Aster hosszúra nyújtott mozgóképe mér ezért sem nevezhető tipikus horrornak. Bér itt is váltják éjszakák a nappalokat, a cselekményben a fősodor fényes nappal bontakozik ki, s a gonosz erők, amelyek rémisztgetnének bennünket, nem sötétben még csak nem is félhomályban jelennek meg. Mi több, nem is nagyon jelennek meg (legalábbis nem ez a jellemző) váratlan hirtelenséggel felbukkanva sötét erők - szellemek, rémek egyéb borzalmas lények infarktus-előidézésére alkalmas zajok kíséretében (ahogy az egy valamire való horrorcsemegében lenni szokott). Ebben a moziban a misztika és a rituálékkal előhívott gonosz erők kapják a fo-PENGE Apokalipszis ós elektronika Simon Stálenhag svéd művész elsősorban futurisztikus digitális képeivel vált ismertté: alkotásainak jellegzetessége, hogy a posztapokaliptikus (az ember alkotta civilizáció pusztulásának nyomait magán viselő) tájképben egyszerre helyezi el a ’ 80-90-es évek fogyasztói társadalmát jellemző popkulturális elemeket, és a hipermodern technológiákra utaló, a tájat és a humánum kategóriáját egyaránt átrajzoló gépszerű képződményeket. Képeit háború utáni romok, és elektronikus tereptárgyak, építmények, lények díszletezik, az embert ábrázoló jelenetek pedig a túlélés alternatíváit vonultatják fel. Mindez meghatározó az Elektronikus állam című, album-, illetve könyvtárgy jellegű kiadványban is: Stálenhag posztapokaliptikus elszerepet. A megmagyarázhatatlan misztika, a remekül megkomponált és levezetett, ámulatba ejtő rituálék kifürkészhetetlen rejtélyessége teremti meg ennek a filmnek azt a hajmeresztő, lidérces hatását, amelytől mindvégig bizonytalanságban érezzük magunkat, és minden pillanatban valami rettenetét, valami elképzelhetetlen lesújtó következményt sejtünk és várunk. S amit ezekben a feszült, kiélezett, a vérfagyasztó és hátborzongató csapás felé vezető helyzetekben aztán kapunk, más, mint amit várunk. S az, amit kapunk, elképeszt ugyan, de másképp, mint azt a műfaj klasszikus darabjaiból megszoktuk. A film a látvánnyal és valamelyest a szűkén mért cselekménnyel hipnotikus. Elámít ugyan, közben mégis rettentően idegesítő, mert már-már nézhetetlenül unalmasan sodródnak, folydogálnak egymás után a képkockák. A Fehér éjszakáknak ugyanis nem a sztori az ereje és a lényege. Ari Aster forgatókönyvíró-rendezőként nem kényeztet el bennünket, horrorelemekre . falánk nézőket izgalmas eseményekkel (nem a fordulatos beszélése mellett a vizuális alkotásai képsorozatként jelennek meg, amelyek számos ponton kiegészítik, árnyalják a cselekményt, és az utolsó fejezetben egyeduralkodóvá válnak (a zárlathoz nem tartozik szöveges narráció). Ilyen értelem-NAGY CSILLA . KRITIKAI ROVATA ben a könyv jóval több mint illusztrált kötet, kép-szöveg viszonyai elsősorban a képregény vagy a storyboard kiegészítő viszonyrendszerére emlékeztetnek. A történet a kilencvenes évek végén játszódik, a főszereplője egy kamaszlány, Michelle, aki Skippel, a Kosmo Kid figurát mintázó robottal együtt, autóval szeli át Amerikát -cselekménytobzódás jellemzi a filmjét), leszámítva azt a néhány borzalmat, amelytől viszont megkímélhetett volna. Nézzük, miről is szól a nagyrészt magyarországi helyszíneken rögzített film a hivatalos leírás alapján. Dani (Florence Pugh) és Christian (Jack Reynor) évek óta együtt vannak, ám a fiú úgy érzi, ideje lenne lezárni a kapcsolatukat. (Pusztán a vívódásuk körülményeit láttató, bevezető képsorok képviselik azt a karaktert, ami sajátja a horrornak: a komor hangulatok a sötét színeket.) A lány családjában történt váratlan tragédia után mégis úgy dönt Christian, hogy ez nem a legmegfelelőbb alkalom a szakításra, ezért inkább meghívja őt is arra a svédországi nyári fesztiválra, ahova barátaival készül. A nyári napforduló alkalmából rendezett mulatság különös közössége tárt karokkal fogadja a fiatalokat, akik számára hamar világossá válik, hogy a bizarr rituálékból ők sem maradhatnak ki. Valóságosnak fogadható el az alaphelyzet: az amerikai néprajz szakos hallgatók meg akarnak ishogy valójában miért, és kicsoda Skip, csak az utolsó oldalakon derül ki. Az elbeszélés egyik síkját Michelle belső monológja, emlékbetörései képezik: Amerika átrendeződéséről; az elektronikus forradalomról; a szórakozási lehetőségként funkcionáló, de társadalmi szintű függősségé váló, az agy kémiai működését befolyásoló, és a testet elsorvasztó neuronsisakról is tőle értesülünk. Ehhez lazán kapcsolódik az elbeszélés második síkja, amely egyértelműen nem rendelhető hozzá egyik szereplőhöz sem, és amely az „elektronikus állam” kialakulásának, létrehozásának körülményeit, valamint a történetet vázolja fragmentáltan. Bár Stálenhag szövege többnyire klisékkel dolgozik (a magányos menekülés, a profitorientált cég emberiségre veszélyes fejlesztése, a globális szintű, állam által koordinált összeesküvés érzékeltetése, a hálózatba rendeződő emberi agyak merni egy hagyományt. Azért is jön nekik kapóra a fesztivál, mert az ott látottakat s az ott szerzett tapasztalataikat felhasználhatják diplomamunkájukhoz. Csakhogy a közösség (valamiféle fikciós természetvallást gyakorló szekta) által rendezett mulatság nem is olyan mulatságos, derül ki az amerikai vendégek számára azon a ponton, amikor kénytelenek végignézni a néprajzi rituálé legrettenetesebb eseményét. Azt, miként adja át a halál egy borzalmakkal teli rituálé során a helyét a születendő életnek. A mulatság kezd iszonytatóvá válni, miközben a szigorúan megkövetelt, bevett szokásrendben és beteges (de elfogadott) szabályok alapján zajló, egyre kiismerhetetlenebb szertartás abszurditásai nagyon sok helyütt késztetik hahotázásra a nézőt. A film valóságába belemélyedve gyakran felmerül a kérdés a hatása alá vont nézőben, vajon mit kell itt komolyan venni és mit nem, illetve, hogy komolyan gondolják-e az alkotók, hogy nekünk komolyan kell venni, amit a mulatságon részt vevő szektatagok „borganizmus-jellege”, egyfajta bioenergiaként való felhasználása nem új ötlet), a képanyaga - és a képi narratíva hálózatossága— rendkívül nagy távlatot nyit: az elrejtés és a láttatás dinamikája további elemzést érdemelne. Simon Stálenhag: Elektronikus állam. A szerző illusztrációval. Ford. Molnár Berta Eleonóra. Bp., Agave, 2019,144 oldal. Értékelés: 9/10 komolyan gondolnak és halál komolyan vesznek. Azért sem tudjuk, hogy mit lehet igazából komolyan venni, mert nemcsak szellemi, hanem - különféle növényi alapú italkeverékekkel, füstöléssel stb. - valós tudatmódosítás is zajlik, és az is megfoghatatlanná, természetfölöttivé, elvonatkoztatottá teszi az amúgy is nehezen elképzelhetőnek tálalt fesztiválozást. A nyári rituálésorozat néprajzi motívumait, szimbolikarendszerét és az illuminált látomásos világot, az eltorzított érzéki észleleteket remekül adja vissza a film erős, sajátos, nem mindennapi vizuális megoldásaival. Maradandó élményként, ami esetleg visszacsábít ennek a filmnek az újranézéséhez, talán ez marad meg leginkább. Fehér éjszakák (Midsommar / Slnovrat). Amerikai horror, dráma, misztikus film, 2019,140 perc. Rendező és forgatókönyvíró: Ari Aster. Zene: The Haxan Cloak. Szereplők: Florence Pugh, Will Poulter, Jack Reynor, William Jackson Harper, Liv Mjönes. Richter nem akar múzeumot Kölnben Köln. Gerhard Richter német festő, szobrász teljes mértékben elutasítja a munkásságának szentelt kölni múzeum ötletét. „Nem akarom, hogy saját múzeumom legyen” - szögezte le tegnap a 87 éves művész. A drezdai születésű Richter, aki évtizedek óta él Kölnben, hozzátette, ez a végső döntése a Richter Múzeum ügyében. A világ egyik legkeresettebb élő képzőművészének számító Richter egyelőre nem döntötte el, hogy mi lesz a sorsa műveinek, amelyek még a tulajdonában vannak. Elmondta, egy részük a Gerhard Richter Archívumnak is otthont adó Drezdába kerül, másik részüket pedig egy Berlinbe tervezett modem művészeti múzeumnak fogják felajánlani. „De ez az egész még képlékeny” - tette hozzá Richter, megjegyezve, hogy néhány alkotás azért maradni fog Köln számára is. (MTI)
