Új Szó, 2019. augusztus (72. évfolyam, 177-202. szám)
2019-08-03 / 179. szám
www.ujszo.com | 2019. augusztus 3. SZOMBATI VENDÉG I 9 Diák Oscart kapott az Ostromért Kovács István: „Pontosan azt láttam a monitoron, amit fejben elképzeltem, amin hosszú hónapokig dolgoztam..." SZABÓ G. LÁSZLÓ Ő nyerte el az Amerikai Filmakadémia legutóbbi Diák Oscar-dfját, Budapesten a filmkritikusok díját ás a Magyar Filmdíjat, a luxemburgi CinEasten a közönségdijat, Cannes-ban a legjobb diplomafilmárt járó Young Director Awardot. Kovács István Karlovy Vary-ban is jelen volt nagy erejű rövidfilmjável, az Ostrommal. Huszonhárom perces rendezését Az európai mozi új generációja elnevezésű programba válogatták be, amely tíz fiatal tehetségnek teremtett bemutatkozási lehetőséget. Szétlőtt város villany és víz nélkül. Szarajevó a kilencvenes évek első felében. Még nincs vége a pusztításnak, fényes nappal életveszélyes kimozdulni a házból. Vízért indul egy magára maradt bosnyák nő. Hajat akar mosni. Férfilátogatót vár, aki feloldhatná megkövült magányát. De el sem jut a kútig, mesterlövészek állítják meg útján. Marad a fűtőtest vörösesbarna vize és a remény. Az élete azonban pillanatok alatt tragédiába fordul. Nagyszerűen felépített, mélységesen felkavaró, igaz történet Kovács István Ostroma. Karlovy Vary-i bemutatója előtt a Jirí Menzelről készült fesztiválklipet vetítették a moziban. A kamaszos leleményességgel megcsodált női bájak és a finom, menzeli humor után nagyot ütött az emberi méltóságát visszanyerni akaró, magányos nő drámája. Nem volt újdonság számomra a klip. Elérhető az interneten. Nagyon szeretem Jirí Menzel rendezői stílusát, azt a könnyed hozzáállást, ami átjön a filmjeiből, ahogy a humoron keresztül éri el a nézőnél a mélyebb visszacsatolást, alkotóként mégsem ő áll hozzám a legközelebb. Mondana egy-két nevet? A magyarok közül Szabó István, és nagyon szeretem Enyedi Ildikó legutóbbi filmjét is. A tanárai is jeles filmrendezők. Janisch Attila és Szász János. Nekik másfajta filmjeik vannak. Ők is nagyon közel állnak hozzám a személyiségükkel és a művészetüket tekintve is. Ildikóval együtt iszonyúan érdekes alkotók, tisztelem is mindegyiküket, de szellemileg, lelkileg és szakmailag Szabó Istvánt érzem a legközelebb magamhoz. Az Ostrom végén köszönetét is mond neki. Olvasta a forgatókönyvet, és folyamatosan segített. Azt mondta, ez nagyon szép, emberi történet. Ezért hoztam szóba az előbb Jirí Menzelt. Ő is azt vallja: nem baj, ha egy filmnek története van, és szól valamiről. Ha a néző úgy jön ki a moziból, hogy a lelke mélyén megérintve érzi magát. Az Ostrom pedig ilyen. Huszonhárom percével alaposan felkavarja az embert. En mindig fontos emberi történetekről akarok mesélni. Olyan témákról, amelyekről érdemes beszélni. Az elmúlt években szerencsére minden úgy alakult, hogy ugyanazzal a stábbal dolgozhatok, és ugyanazoknak a számomra fontos embereknek adhatom oda elolvasni a forgatókönyvet. Szabó István mellett Alexander Manic a másik, aki Szerbiában ugyanabban a városban született, ahol én, Zentán, és Prágában végzett filmrendezői szakon. A tanáraim is fontosak voltak, de iskolán kívül ők ketten a legfontosabbak. Természetesen vannak filmek, amelyeknek nem a sztori az ereje és a lényege, és ez is jó, én mégis próbálok olyan történeteket továbbadni, amelyek valóban szólnak valamiről. A film végül is az irodalommal, a drámával kötött házasságot. Mi hívta elő az Ostromot, honnan indult el? Régóta foglalkozom már a háborúval. Gyerekkorom óta izgat a téma. Én Zentán éltem húsz évig, s mielőtt a rendező szakot elkezdtem volna Budapesten, jogi egyetemre jártam Szegeden. Onnan minden hétvégén hazajártam. Amikor már vége volt a háborúnak, 2004-ben kezdtem az egyetemet, a balkáni harcok 96-ra befejeződtek, aztán jött Koszovó, a NATO-bombázás. Közvetlen életveszélyben nem voltunk, a szerbek voltak az agresszorok. De a pénzünkön nem tudtunk mit venni, nem ért semmit, óriási volt az infláció. Nekünk az volt a szerencsénk, hogy a szüleim orvosok voltak. Édesapám már nem él, édesanyám még dolgozik. Abban az időben a betegek gyakran hoztak nekünk csirkét, vagy volt egy pék, akitől egy zsák kiflit kaptunk. Az is felbecsülhetetlen kincs volt. Közben áramkimaradások voltak, a folyamatos NATO- bombázások miatt légiriadók. Ennek pszichológiai hatása volt, amit gyerekként is érzékel az ember. Kihatással van az életére. Ezek az élmények megmaradtak bennem. És tudtam, hogy én ezzel foglalkozni szeretnék. 2013-14-ben, amikor az alapszakos diplomafilmemet, a Betonzajt csináltam, sokat beszélgettem Németh Gábor tanárommal, barátommal, aki az Ostrom dramaturgja, hogy én honnan jövök, ki vagyok, mi vagyok, és mondott egy történetet, amelyet egy memoárkötetben olvasott. A nő és a víz? Én ezt a történetet sosem találtam meg, pedig állítólag egy vajdasági kötetben szerepelt. Igen, kiengedi a nő a radiátor vizét, hogy megmosakodjon, és véres-gennyes kelések, sebek jelennek meg a testén. Számomra ez annyira megható történet volt, annyira átéreztem, hogy milyen szörnyűségeket hoz be a háború a hétköznapi életbe, hogy egy hajmosást, egy mosakodást nem tudsz rendesen megejteni. És erre is fel akartam hívni a figyelmet. Hogy nem is olyan régen, huszonöt éve tőlünk nem is olyan messze irtózatos háború dúlt. Vukovárt, ami még száz kilométerre sincs Zentától, ripityára lőtték a szerb csapatok. Télen, csendes éjszakákon hallottuk, i ahogy bombázták a várost. Végig rettegésben éltek? Az igazán nagy félelem a katonai behívó volt. Hogy kisebbségi magyarként részt kell vennünk egy : olyan háborúban, amely igazából : nem is kötődik hozzánk. Az a helyzet is előfordult, hogy a horvát hadsereg magyar katonája és a szerb csa: patok magyar katonája egymásra tüzeltek anélkül, hogy tudták volna, kire lőnek. Dévényi Zoltán operatőr megrázó képsoraival az Ostromban érzékletesen mutatja meg, ahogy a nőnek csomóban hullik a haja a szennyezett víztől. Ott ültem a monitor előtt, néztem az alakítást, és hirtelen minden elevenné vált. Pontosan azt láttam, amit fejben elképzeltem, amin hónapokig dolgoztam, ami ott állt a papíron. De amikor ez megjelent előttem a képernyőn, ahogy lement az első felvétel, nekem is nagyon erős érzéseim voltak. Vissza kellett fognom magam, hiszen láttam, hogy ennek eszméletlen energiája van. Többször lepróbáltuk a jelenetet, beszélgettünk róla a színésznővel, mégis más volt a hatása, amikor eljátszotta. Kiő? Hol talált rá? Vedrana Bozinovic. Szarajevói színésznő. Színházban játszik. Boszniában nagyon ritkán forgatnak filmet. Évente legfeljebb kettőt-hármat. Nincs pénzük rá. Ézért nagyon kevés filmes tapasztalatuk van az ottani színészeknek. Vedrana elképesztően természetes. Olyan naturál ereje van a felvevőgép előtt, és olyan intelligenciával kezelte a helyzetet, hogy nagyon bíztam benne. Két magyar színész is van a filmben: Keszég László és Trill Zsolt. Egyiküket sem ismertem fel. Keszég László inti a nőt, hogy várja meg a Sötétedést, és csak akkor menjen ki vízért. Trill Zsolt a film végén jelenik meg a látogató szerepében. Nem akartam, hogy felismerhető legyen. Arra sem volt szükségem, hogy tökéletes kiejtéssel mondjon el szerbül három mondatot. Csak álljon ott az ajtó előtt alig látható módon. Miközben a színész legfontosabb eszköze a filmen a szeme, és én épp ezt a lehetőséget vontam meg tőle. Sötét a lépcsőház, és csak oldalról látjuk őt. De tudtam, hogy olyan ember kell, aki azzal, hogy megfogja az ajtót, majd lerakja az ajándékba hozott befőttet, elmond valamit. Vegyük sorra a korábbi filmjeit. Csúszópénz? Kicsit skandinávos fekete komédia. Egy borbélyüzletben találkozik egy gengszter és egy kezdő fodrász. Idegen föld? Második világháborús történet, egy Örkény-novella adaptációja. Ott folytatódik a történetet, ahol Örkény abbahagyta. A hadnagy, saját tűrőképessége és pszichológiai állóképessége végére érve saját maga és az emberei életét kockára téve fut egy rögeszme után. Szürke senkik? Első világháborús tévéfilm. Fikciós történet. Az olasz fronton van feladata egy öttagú felderítő csapatnak. Betonzaj? Egy kickboxos lány története, aki két héttel a legfontosabb mérkőzése előtt megtudja, hogy terhes. Asszonyok lázadása? Egész estés dokumentumfilm. Otthon történt még a háború alatt, 1992- ben. Oromhegyesen, egy kétezer lakosú faluban egyetlen hétvégén kétszáz magyar férfi kapta meg a behívót. A feleségeik, tiltakozásképp, bezárták őket egy pizzériába. Majdnem három hónapot töltöttek ott. Első nagyjátékfilmje kiindulópontjául az Ostromot veszi alapul. Nem tart attól, hogy ami huszonhárom percben remekül működött, az kevés lesz egy kétórás alkotáshoz? Most van folyamatban a történet írása. Valóban nem egyszerű munka. Elsődlegesen nyilván találni kell egy újabb fogódzót a cselekményhez. A nő vízkeresése csak egyetlen epizódja lesz a játékfilmnek. Volt más tervünk is, de még mindig annyira bennünk ég ez a történet, hogy nem akarjuk elfojtani. A miliő adott, a fő szál adott, a főszereplőnő is, de van egy konfliktus is, amelyről nagyon szeretnék beszélni. Szerb a férfi, bosnyák a nő. Ez okoz majd feszültséget köztük. A szerző a Vasárnap munkatársa „Huszonöt éve tőlünk nem is olyan messze irtózatos háború dúlt..." (A szerző felvétele)
