Új Szó, 2019. augusztus (72. évfolyam, 177-202. szám)

2019-08-31 / 202. szám

^ _______________________________SZALON ■ 2019. AUGUSZTUS 31._____________________________| Palóc pásztorok, osztják halászok barátja „A palocz átmenet az alföldi magyar és tót között... Többnyire szőke, barna szemű ta­lálkozik. A palocz gyerek mind kenderhajú. A palocz mindig beszél, csak a templomban nem, ott alszik ... meg hántásért soha nem vesz elégtételt azonnal... hanem megvárja míg a kocsmába öszve kerülnek ivásnál, és verekedésre kerül sor... ha híre jár asztán a faluba a verekedésnek... akkor az egész falu asszonya és gyereke ott van, sír és óbégat... jó vendégség nem is volt verekedés nélkül. A palocz a tóttal nem közlekedik. Nincs példa, hogy a szomszéd tót faluból nőt vett volna. A tót nyelvet soha se tanulja. E zeket a sorokat csak­nem kétszáz éve jegyezte le a jó paló­cokról Reguly Antal filológus, etnográfus, antropológus, kartográfus és utazó, a finnugor népek kutatásának úttö­rője. Jó megfigyelő, néhány megál­lapítása ma is érvényes, nagy kár, hogy nógrádi és gömöri gyűjtése befejezetlen maradt, és az ott készí­tett fotográfiái sem maradtak fenn. Világhírűvé azonban a finnugor né­pek között végzett kutatásai tették a zirci származású tudóst, aki 1819. július 11-én látta meg a napvilágot. A zirci ügyvéd fia Apja a városban kolostort fenn­tartó ciszterciták ügyvédje volt, a kutató bevallása szerint gyermek­korában ő szerettette meg vele a történelmet és a nyelvtanulást. Az apa kapcsolatainak köszönhetően a fiú a fehérvári - cisztercita - gimná­ziumban kezdte iskoláit, a hatodik osztályt Nagyszombatban végezte el, később Győrben tanult bölcseletet, 1836-tól pedig a pesti egyetemen folytatta tanulmányait. Bár jogot hallgatón, már fiatalon is inkább a néprajz iránt érdeklődött, egyete­mista évei alatt számos utazást tett a Felvidéken, melyekről bőséges do­kumentáció maradt fenn. Az etno­gráfia iránti vonzalma aztán arra sar­kallta, hogy három év után befejezze pesti tanulmányait. Húszévesen, 1839 júliusában elhagyta Magyaror­szágot, és elindult híres kutatóútjára, amely 8 évig tartott. Először Stockholmba utazott, ahol kapcsolatba került az ott élő finn emigránsokkal, ez keltette fel érdeklődését a magyar nyelv ere­detének kutatása iránt. Egy finn könyvtáros barátja ösztönzésére liamarosan továbbállt az orosz cár uralma alatt álló Finn Nagyherceg­ségbe és Helsinkiben telepedett le. A következő években a finnek és a lap­pok nyelvét, a helyiek népszokásait tanulmányozta, miközben az ottani akadémia levelező tagjai közé fogad­ta. Barátságot kötött Castrénnal, az egyik leghíresebb finn nyelvésszel, megtanulta a finn és az észt nyelvet, tanulmányozta a szakirodalmat, még Lappfbldre is eljutott. Hősi énekek lejegyzője Miután Reguly Antal megis­merkedett a 18. században élt Saj­novics János és Gyarmathi Sámuel munkáival, akik elsőként próbálták bizonyítani - másoktól átvett nyelvi adatokkal - anyanyelvűnk finn­ugor eredetét, elhatározta, hogy az Urálon túlra utazik, hogy bizonyí­tékokat gyűjtsön ennek igazolására. „Engem közvetlen úti céljaim csak a halászokhoz, t. i. az osztyákokhoz vezérlettek, mint kiknek nyelvét és életét tettem tanulmányaim tárgyá­vá: a steppelakos, a szamojéd, ezek körébe nem tartozott.” 1841-ben Szentpétervárra utazott, ahol elő­kelő körökből támogatást szerzett a keleti finnugor népekhez tervezett expedíciójára. Az ott töltött két év alatt elsajátította az orosz nyelvet, és mindazon ismereteket, amelyeket korábban az etnográfusok a tajga népeivel kapcsolatban felhalmoztak. A keleti kutatóútra szükséges összeg 1843 októberére gyűlt össze, Reguly ekkor Kazanyba, majd Permbe uta­zott, december elején pedig átkelt az Urálon túl fekvő Szibériába. A vot­­jákok (udmurtok) és baskírok föld­jén keresztül jutott el az Urálhoz, amelyen átkelve elért a vogulokhoz. Egy évig maradt ott, megtanulta a nyelvüket, majd az osztjákok kö­rében folytatta gyűjtőmunkáját, és megismerkedett a szórványban élő zürjénekkel (komikkal), nyenyecek­w Kétszáz éve született a palócok és a finnugor népek kutatásának úttörője, Reguly Antal kel (szamojédekkel). Hosszabb nép­­költészeti anyagot jegyzett fel, mint az Iliász és az Odüsszeia együttvéve, és összeállított egy szótárt is. Hat hét alatt éjt nappallá téve tizenhétezer sornyi osztják hősi éneket gyűjtött össze egy helyi énekmondótól, Ma­xim Nyikilovtól, ezek között van­nak medveénekek, mondák, dalok, néprajzi megfigyelések, földrajzi fel­jegyzések. Mivel tudott hegedülni, az énekek nagy részét le is kottázta. Az Ural-vidék földabrosza 1845-ben a Volga-vidéki mord­­vinokat, csuvasokat és cseremisze­ket tanulmányozta. „Tanítómes­teremet, Baktjárt nem dicsérhetem eléggé, néha reggeltől estig türel­mesen ül velem s annyira vonzódik, annyira bizalmas hozzám, hogy vallásuknak és szertartásuknak ta­lán már nincs olyan mozzanata, melyet ne közölt volna velem” - írja a fiatal Reguly, aki rendkívül jó kapcsolatot tudott teremteni adatközlőivel. Egy alkalommal épp ezzel a manysi férfival került vihar­ba és Baktjár elmondta neki, régeb­ben Pelimi istenség meggyógyította őt betegségéből, de ő nem rótta le gyógyulását követően a kötelező ál­dozatot. Reguly erre vett egy csikót, megkeresték a megfelelő embert, és bemutatták az áldozatot. Baktjár pedig megnyugodott lélekkel foly­tatta útját, és még nagyobb biza­lommal volt Reguly iránt. A fiatal tudós egyebek mellett az udmurtok, a baskírok és a manysik szokásait és nyelvét vizsgálta, do­kumentációt készített az ottaniak életmódjáról, viseletéről, eredet­­mondáitól és dalkincséről. Reguly a következő év tavaszán jutott el a szibériai Tobolszk városába, majd a sarkkör környékén élő hantik földjé­re látogatott, a visszafelé vezető úton - már 1845 őszén pedig a Volga kör­nyékén élő csuvasok, cseremiszek és mordvinok között végzett hasonló munkát. Utazásainak jelentőségét bizonyítja, hogy miután 1846 au­gusztusában visszatért Szentpéter­várra, az orosz Akadémia megbízta egy, az expedíció során bejárt terüle­tet ábrázoló térkép elkészítésével. ,A 180 geogr. mérföldre terjedő északi Uralvidék földabroszát nagy farad­sággal ki is dolgozta. E munkája 1847-ben készült el s olly roppant mű, melly, az orosz tudósok bevallá­sa szerint, nem egyes embernek, ha­nem egy egész utazó társaságnak is becsületére válnék” — írta róla 1859- ben, halálának első évfordulóján a Vasárnapi Újság. A nemzet nyelve és lelke 1844-1845-ben tett kalandos gyűjtőútjáról számos, mai szem­mel nézve is gyönyörű népviseletet hozott Reguly Antal. Például egy gyöngyös cipőn a minta egyszerű, főleg vonalak kombinációja, a fém­rátét viszont a díszítés mellett óvó, védelmező szerepet is betölt, meg­védi viselőjét a gonosz, ártó szelle­mektől. De minden tárgyi emlék­nél többre tartotta a népi énekeket, mondákat, amelyek a kis nemzete­ket is megtartották őseik nyelvében és kultúrájában. ,A nemzet lesz nyelve, hite és társadalmi szerkeze­te által, s bár változzék azután a két utóbbi, a nemzet mégis az marad, ha nyelve megmarad. A nyelv tehát a nemzetnek lelke; a nyelv történe­tei a nemzet lelkének történetei. A nyelv egyszersmind a nemzet hova­tartozását, rokonságát, tehát más nemzetek közti helyét mutatja meg csalhatadanul.” (Reguly Antal: Ma­gyarország ethnographiája) A fiatal tudós végül a tervezett időnél jóval korábban tért haza az útjáról, mert Castrén, aki finnként orosz állampolgár volt, úgy vélte, inkább őt illetné meg az orosz tudományos körök támogatása. Elhíresztelte Regulyról, hogy nem kellően felkészült, Helsinkiben is inkább bálokba járt tanulás he­lyett. A rágalomhadjárat hatására elapadtak a pénzforrások. Regulyi kutatómunkáját nemcsak a tudo­mányos kíváncsiság vezérelte, ha­nem a hazaszeretet is. Erről így írt szüleinek. „Kedves szülőim. Szép, örömteljes nap volt rám nézve ez a mai nap és én azt nem fejezhe­tem be méltóbban, mint ha annak utolsó óráit szülőimnek szentelem. Dicső hangok zengettek ma föle­imben. Önök alig fogják kitalálni, pedig önöktől hallottam azokat él­temben, önöktől tanultam azokat. Magyarul beszéltem ma, magyarul egész egy fél napig. Két évig kel­lett e gyönyörűséget nélkülöznöm, hogy ma teljes mértékben értsem és érezzem, mi az az anyanyelv. Még most is zeng szívemben és lelkemben.” A könyvtár első őre Közben Reguly Antalt a Ma­gyar Tudományos Akadémia is levelező tagjává választotta, azért, hogy anyagilag is segítse a neves utazót, és egy második expedíció megalapozása céljából albumot adott ki korábbi kutatásairól. Re­guly egészségét azonban megviselte a tajgaövezetben töltött két és fél esztendő, állapotát pedig tovább súlyosbította, hogy a hazafelé veze­tő úton kitérőt tett a volgai népek felé. Ezért az uráli térkép elkészí­tése után a sziléziai Gráfenergbe (Jeseníky) utazott gyógykezelésre. Itt ismerkedett meg a később po­litikusként, közíróként ismertté vált Mocsáry Lajossal, aki nógrádi kutatóútja idején a Fülek melletti Kurtányban vendégül látta. A nagy utazó nyolc év után csak 1847 szeptemberében lépett újra magyar földre, ekkor a Tu­dományos Akadémia az általa fel­halmozott tárgyakból megtartotta Magyarország történetének első néprajzi kiállítását. Reguly nem sokkal később ismét Berlinbe uta­zott, rávollétében nevezték ki a pes­ti Egyetemi Könyvtár első őrének. Posztját csak hazatérése után, 1850- ben foglalta el, és belefogott az uta­zások során összegyűjtött hatalmas mennyiségű anyag rendezésébe. Palócok között Nógrádban 1857-ben a palócok földjére utazott, legjelentősebb hazai, nóg­rádi és gömöri gyűjtőútja 1857. szeptember elseje és október 10-e között valósult meg. Kurtányból, a Mocsáry kúriáról látogatta meg a környékbeli településeket, Persét, Galsát, Kelecsényt, Ko­vácsit, Terbelédet, Mulyadkát, Rappot, Pilist, Fiilekpüspökit. Ko­rának tudományosságát felülmúló komplex gyűjtési módszerrel dol­gozott: antropológiai méréseket és leírásokat, valamint fotográfiákat készített, és nyelvjárási, néprajzi, geográfiai, szociográfiai adatokat jegyzett le magyar és német nyel­ven. A palócok életét tág összefüg­gésekben vizsgálta, érdekelte, mit ettek, kivel házasodtak, milyen hagyományokhoz ragaszkodtak és milyen nyelvjárásban beszéltek, hogyan építkeztek és gazdálkod­tak. Sajnos, korai halála miatt ez a gyűjtése is befejezeden maradt. Fennmaradt kéziratait, palóc jegyzeteit Selmeczi Kovács Attila etnográfus rendezte sajtó alá és je­lentette meg Egerben. Ma is érde­kes, tanulságos olvasmány Reguly nagyszüleik életmódját is felisme­rik benne: „A leány 14 éves korában már férjhez is ment, de úgy, hogy bizo­nyos ideig még elválasztva legyen férjétül a hálásban... szülésre az asszony mindig a kis kamrába vo­nul. .. a lyukas székre — mellyben a gyereket állni szokták tanítani... a gyerek a mint meg szül teknyőbe meleg vízzel megmosatik és be polyáztatik és dunnikába kötözte­­tik és azonnal vitetik a keresztelő­be... Két hét múlva van asztán a poszrik, mire a bába az atyafiakat és ösmerősöket hívja meg. Néha 40 ember is van itt ... ebéd után danolnak és tánczolnak az ital felett ... pénzt hánynak a tálba a fekőnek (ágyban fekvő kismama B. I.)... a gyereket ringó bötsőbe tartják 2 évig... csak az anya ■ mellyéből tápláltatik 1 sőt két évig szopik, féléves korában már szokták etetni tejkével, leveskével, kásával. Tíz éves korában már ka­pálásra és gyűjtésre is használják a gyereket... Nők fonnak, mosnak, főznek, kenderrel foglalkoznak, szénát takarítanak be, kapálnak. Felesége tudta nélkül nem vállal­kozik - a nőnél a pénz.” Rozskenyér és zsupfedél A palócok táplálékáról azt írja Reguly: „Fő táplálék rozskenyér, és mindenféle ázalék, bab, bor­só, lencse, köles kása, árpa kása, krumpli, kukoricza, melyből különféle keletien süteményt ké­szít... Hússal rendesen nem él, csak mikor disznót öl... sertéshús leg kedvesebb húsa a palocznak... szárnyas állatokból csak legin­kább lúd húst eszik. Csirkét csak eladja. Szalonnát mikor csak módja van eszik, rendesen ff üs­tökre és utón... mikor erősen dolgozik, mint aratáskor, akkor jobban táplálja magát. ...Pálin­kát früstökre és uzsonnára mikor munkán van, otthon nem iszik... bort a korcsmában issza... a sző­lőművelés határai a gácsi várhegy, Pincz. Füleken még elfogadható bor van a hegyek védett fekvése következtében. ...” A palóc nyelve Reguly szerint „szelíd és lágy, minden nehezebb szót lágyít: Bolgárom - Bógárom, Galsa - Gósa, Sávoly - Sáholy. Utazásakor még sok fáház állt a Palócföldön, egy ilyen lakóépü­letet figyelt meg Kurtányban: „a ház fala, boronafa (hasított rá egy fa derekában kettő) ez jön zsilipbe ez meg a talpfába van. A borona­fát be tapasztják sárral aztán beva­kolják, be meszelik a rálra jönnek a vízvezető gerendák (moorbank) melyek a zsilipeket öszve tartják, ezekre jönnek a keresztgerendák, melyekre a stablaló deszkák, me­lyek ismét sárral betapasztatnak (3 ujjnyira)... A keresztgerenda végi­be bele vésődnek a szarufák, melyek a födelet képezik és a kakas ülő (rá) által meg erősitetnek. A szarufákat léczel összefoglalják és úgy jön reá a zsúp (szalma) vagy cserép tégla vagy zsindel.” Máig érvényes életmű A szobában lévő kemencét Persén írta le Reguly: „Vagyon lakó szoba széles 2 1/2, hosszú 4 öl agyaggal ki tapasztva, kemence tűzpad. A kemence eleje köre mi­alatt van a tűz, felette a kémény 2 1/2 láb magosságra kezdődik fon­va és agyaggal kitapasztva, a padlá­son téglából”. Ugyanitt feljegyzést készített a ház lakóiról is, a palóc nagycsaládról: „Egy hadbul egy házban laknak Szabó János testvér fiaival, továbbá egynek fia is házas, tehát 6 házas pár. Ezeken kívül csak egy figyermek. Egész házbe­li had 15 személy, fő gazda János mint a legöregebbik, fő gazdasz­­szony annak felesége, a többi ház cseléd.” Roppant terjedelmű gyűjtemé­nyét feldolgozni már nem tudta Reguly Antal, de így is az etno­gráfia tudományágának kimagasló képviselője volt. Nem az őshazát kereste, mégis sok mindent talált arról, honnan indultunk, honnan eredünk. Tervekkel tele, váratlanul halt meg egy budai nyaraláson. Mindössze harminckilenc éves volt, de olyan mennyiségű kutatási anyagot hagyott maga után, hogy még most is találhat tennivalót a munkásságával foglalkozó nyelvész, néprajzkutató. Vrabec Mária A szerző a Vasárnap munkatársa .palóc naplója” sokan talán még a

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents