Új Szó, 2019. augusztus (72. évfolyam, 177-202. szám)
2019-08-31 / 202. szám
www.ujszo.com SZALON ■ 2019. AUGUSZTUS 31. 2j György Norbert // O (velejáró regény) B eszéltem vele, sikerült, csak mondom, ne aggódj, teljesen normálisnak tűnt, azt mondta, le van merülve kicsit, illetve ezt nem mondta, csak látszott rajta, hogy kicsit igen, de amúgy olyan volt, mint te vagy én, amikor kicsit le van merülve, és ez, hogyan is mondjam csak, látható nyomokat hagy az emberi ábrázaton, de attól még minden oké. Amit mondott, az nem volt különösebben releváns, belekapott ebbe-abba, de semmi lényeges, ilyen kérdésék merültek föl benne pl., hogy „mennyi az annyi?”, vagy hogy „hogy ityeg a fityeg?”. Azt is mondta, hogy belenézett a tükörbe, és abban a tükörben ő a saját arcát látta és a szemeit, a „két szemét”, ahogy e szemekkel nézi magát a tükörben, és akkor hirtelen megértette, hogy minden ember, az Ipszilontól (Y) a végtelen emberig, mindenki másképp látja az Iksz(X) embert, azaz az Iksz(X) ember is teljesen másképp lát, és tekint magára, ergo másképp látja a Zé(Z) embert, meg az IpszilonQO- végtelen embereket is. És hogy neki senki ne mondja meg, mondta, hogy mi az igazság, mert az igazság, a nagybetűs Igazság az mindig a nagybetűs Hazugság, és ha a nagybetűs Igazság mindig a nagybetűs Hazugság, akkor neki senki ne mondjon semmit, mert úgyis minden úgy van, ahogy van, és úgy lesz, ahogy lesz. És ha történetesen, rágyújtok egy cigarettára, mondta, akkor arra a cigarettára rá lesz gyújtva, és nem lesz olyan, hogy félig meggyújtom a cigarettát és félig nem, mert félig meggyújtott cigaretta nem létezik, Vagy meggyújtom a cigarettát, vagy nem gyújtom meg - ez a lényeg. És mindig a lényeg a fontos. Aztán elszavalta Petőfi Sándortól az Anyám tyúkja című verset: Ej mi a kő! tyúkanyó, kend A szobában lakik itt bent? Lám, csak jó az isten, jót ád, Hogy fölvitte a kend dolgát! Itt szaladgál föl és alá Még a ládára is fijlszáll, Eszébe jut, kotkodákol, S nem verik ki a szobából stb. Ebből következik, hogy mindenki saját, ugyanakkor más és más lehetőségek révén bontja ki egyéniségét és később az abszolútumot. Mert az illúzió nem ellentéte a valóságnak, hanem szükségszerű velejárója a megnyilvánult háromdimenziós világnak, amelyben élsz. (Disznótoros vacsorát rendelt, kolbászt, hurkát, abált szalonnát friss, ropogós lipóti kenyérrel, mustárral, erőspaprikával, savanyított káposztával, hozzá sört ivott és szilvapálinkát. Kicsit már jobban érezte magát.) Azt is mondta még, hogy fontos vagy neki, hogy szereti, amikor ott szuszogsz mellette és hozzádbújhat, szereti a hangod, még akkor is, ha zsémbelsz, szereti azokat a szárnycsattogtatás-szerű könyökmozdulataidat is, amit te táncnak hívsz, A tarkódat, a nyugtalan szemeid — ezeket mind szereti. Viszont azt a hárpiát - a pusztításért, amit rajtad elvégzett, s bár elvi okokból ellenzi a halálbüntetést - szemrebbenés nélkül a villamosszékbe küldené. FELJEGYZÉSEK ÚTKÖZBEN Felszámolt temetők VIII. / Szarajevó, Veliki park A mikor először jártam a városban, és késő este, túl a régi ottomán városmagon, a carsiján, túl a liliputi bécsi stílusú régi belvároson, végig a Marsai Tito utcán, a háború után újjáépített egykori Sarajka, ma BBI bevásárlóközponttal szemben, ott találtam a város legforgalmasabb kereszteződései között a nagy parkot. Ekkor már nem kerülgettem a flaszterben nyíló szarajevói rózsákat, csak egykedvűen és fáradtan trappoltam át ott, ahol anno emberek vére folyt. Míg a cigim szívtam, a hársak lombja alatt megláttm a fehér török sírköveket. Ma park, egykor temető. Közben fiatalok nevetgélve haladtak a megálló vagy a város felé, egy srác poénból odaszólt, mert látta, hogy a park szemetesébe hajítom a csikkem: Eto jarane, to t’ je civ’lizacija! Abban a pillanatban tudtam, hogy egyszer itt fogok élni. Igaz, az csak később derült ki, hogy egy darabig, de pusztán csak néhány év múlva. Akkor majd minden nap itt haladok el, az egykori temető mellet. Mindenhol temetők vannak, mondtam egy szarajevói napon Jesenkónak egy teázóban, mielőtt Párizsba indultam volna. Csak kezdj el ásni a talpad alatt, még Adámot és Évát is megtalálod. Mondta nevetve. Hatéves unokahúgát szólongatta, aki erre visszasétált hozzánk a teraszra. Úgy érted, Ademet és Havát, nemde, cukkoltam kicsit. Halottakon taposunk mát azóta, vonta meg vállát, majd ölbe kapta a gyereket. Már a régi údeírók megállapították, hogy Szarajevóban a halottak és elevenek világa nincs lehatárolva, minduntalan elválaszthatatlanul összekeveredik. Persze, ők csak a muszlint temetőket látták, ma azonban a sírkövek mellen on a rózsák, az emléktáblák, s ki tudja, hogy a múltból hány halál maradt jelöleden. Az egyeden muszlint temető, amelyet, ha csak részlegesen is, az urbanizáció, az infrastruktúra, az úthálózat igényeinek engedve felszámoltak. A Mali és a Veliki park, majd Ali pasa dzsámija mellett máig látható ez a parkká alakítón temető. A nisánok tanúsága szerint talán a legrégebbi a városban, még az oszmán idők kezdeteiről. És áz egyik legújabb is, már ami az utóbbi háborút illeti. A nisánok kopott arab feliratait nem tudom megfejteni. Csak azokat a bosnyák feliratokat tudom elolvasni a Veliki parkban, amelyek az új nisánokon vannak Egy apró csoportjuk puszpánggal és kerítéssel elhatárolva áll. Hősöknek tartják őket is, akár az első nisánok alatt nyugvókat, akik a vidék ottomán bevételekor estek el. S akik hősök az egyik oldalon, háborús bűnösök a másikon. A kilenc új kő alatt nyugvó rendőrt 1993 októberében ölték meg az Akcija Trebevicben, amelynek célja az volt, hogy a körülzárt védő, önszerveződésű Armija RBiH a saját háborús bűnöseivel leszámoljon. Pontosabban Musan Topalovic Caco, a 10. hegyi brigád parancsnokának a kézre kerítése volt a cél. Caco egykori rockzenész és gengszter ekkoriban szívesen vezényelte ki a városlakókat a Trebevic egyik lejtőjéhez árkot ásni. A találomra összefogdosott civilek - szerbek, de horvátok, sőt, bosnyákok is - aztán Kazani sekély szakadékában lelték halálukat - tulajdonukat pedig szétrabolták az illetékesek. Emlékjel nincs. Sírok, ahová lépsz. Cacot sokan ma is városvédő hősnek tartják, újratemetésén az áldozatok nagy temetőjében Kováéiban (egykor szintén a város egyik legrégebbi temetője) tízezren vettek részt. Idén májusban a parkot a prijedori mészárlások áldozatainak szimbolikus sírjai borították el, táblácskák névvel, képpel, évszámokkal. Itt van a parkban, épp a BBI Centarral szemben Mensud Keco szobra is, egy embernagyságú alak kiált kezét a szája elé emelve. A turisták gyakran silabizálják a bosnyákangol nyelvű feliratot mellette, de azt hiszem, ez legalább annyira értheteden marad, mint a nisánok arab feliratai. A szobor a nevét is a kiáltásról kapta (Nermine, doch), Ramo Osmanovicot ábrázolja, az apát, aki fiát, Nermint hívja a völgybe a szerb szeparatista katonákhoz, bizonygatva, hogy nem fogják őt bántani. A szarajevói napokban a háborús dokufilmek között gyakran megnéztem ezt a videót — fent van a youtube-on. A propagandavideón, amelyet a nyugati médiák megnyugtatására készítettek a srebrenicai mészárlás előestéjén, világosan látszik Ramo arcán a halálfélelem. És a hazugság is, amelybe belealázták. Maradványait 2008-ban azonosították, az egyik srebrenciai tömegsírból kerültek elő. Szoboralakja mögött sírgödör tátong. A szobor mellett, a Titova sarkán a jugó érában legendás Parkusa kávézó teraszán emberek üldögélnek; A park tele van nyári elevenséggel, az emberek kutyát és társukat sétáltatják, egy kőturbánra galamb telepszik, a gyerekek a parkban játszanak, aki bújt, aki nem, ki a hárs törzse mögé, ki a sírkövek mögé. A hársak árnyékéban megbúvó, domboldalra futó erodált turbános kövek között áll azoknak a gyerekeknek az üveg emlékműve, akik a háborúban vesztették életüket. Éhínség, golyózápor, gránátrepesz, egyre megy. Az üvegalakzat alatt nem működő szökőkút, melynek medrét az üvegbe mélyesztett gyereklábnyomok terítik be. Minden május 9-én megemlékeznek a kis áldozatokról, ekkor virágcsokrok ^ és koszorúk borítják be. A kamerák tekintetét gondosan kerülve oldalogtam tovább tavaly, míg a megemlékezés zajlott. Az emlékműtől jobbra egy embernél is magasabb turbános nisán áll peckesen, balra pedig elforgatható fémhengereken az áldozatok neve. Több mellett megtalálom a születési évem. Talpam alatt szüleim, Adem és Hava. Élhettem volna mondjuk hat évet, ha felkerül ide a nevem. Száz Pál A mellékletet szerkeszti: Sánta Szilárd. E-mail: szilard.santa@ujszo.com . Levélcím: DUEL-PRESS s.r.o,, Új Szó - Szalon, P. 0. BOX 222, 830 00 Bratislava 3
