Új Szó, 2019. augusztus (72. évfolyam, 177-202. szám)

2019-08-31 / 202. szám

2019. augusztus 31., szombat, 13. évfolyam, 35. szám Találkozásaim a Kalligrammal O lyan korba lép­tem, amikor már egyre ritkábban írok szakszöveget, valami újat vagy legalább részben eredetit. Éppen ezért gyakrabban menekülök az emlékeimbe, ezzel mentem fel ma­gam, amiért ilyen lusta és kényel­mes lettem. Most is ezt használom ki, amikor a Kalligram Könyvki­adónak és vezetőjének, Szigeti La­cinak ajánlott szöveget írom. Nem szeremém a kiadó csodálatos, bár szerintem máig nem megfelelően becsült, a szélesebb nyilvánosság előtt talán ismeretlen tevékenysé­gét értékelni, és nem szeremék sem dicshimnuszt, sem kritikai meg­jegyzéseket címezni a kiadó vezető­jének. Erre más szerzők hivatottak, a bársonyos forradalom óta eltelt harminc év szlovák művelődéstör­ténetének a krónikásai. Meggyőző­désem azonban, hogy az említett időszakban a Kalligram fontos, több vonatkozásban is pótolha­­tadan feladatot látott el, nemcsak Szlovákia kulturális és társadalmi­politikai élete felől nézve, hanem tágabb, minimum közép-európai összefüggésben, mindenekelőtt a magyar-szlovák kapcsolatok terén. Mifelénk ez egyáltalán nem min­dennapos, ellenkezőleg, ritka és fontos jelenség. Szigeti Lászlóval és a Kalligram­mal valamikor a kilencvenes évek elején találkoztam. Akkoriban az Archa kiadó1, a pozsonyi Óvárosi (Staromestská) utcában székelt, és épp a szlovákiai holokausztról írott könyvemet készült kiadni. Mel­lesleg a Nyilvánosság az Erőszak Ellen2 gyámsága alatt álló, frissen alapított Archa azon könyvek ki­adását támogatta, amelyek 1989 novembere előtt főleg politikai okok miatt nem jelenhettek meg. Az én dolgozatom — témájánál fogva - hasonló sorsra jutott, és a kézirat húsz évig a fiókban hévén. Eufórikus hangulatban voltam, és türelmedenül vártam, hogy a monográfiám megjelenjen, ezért gyakran benéztem a kiadóba akkor is, ha épp nem a könyvem megjele­nése körüli ügyeket intéztem. Ott találkoztam több ismert és kevésbé ismert figurával. Az Archán kívül ebben az épületben volt a székhelye a szlovák Szabad Európa Rádiónak és több, a forradalom után felfutó intézménynek, például a Charta 77 Alapítványnak3, a Szlovák Kül­politikai Társaságnak (SFPA)4, az alakuló Kalligram Könyvkiadónak, a Mosty hetilap5 szerkesztőségének és több olyan szervezetnek, me­lyekre már nem is emlékszem. Arra viszont jól emlékszem, hogy pénte­kenként különböző korú és meg­győződésű emberek tarka csoport­ja találkozgatott ott, és az ország politikai, kulturális és társadalmi eseményeiről folytatott baráti vitá­kat. Ügy rémlik, e találkozók kez­deményezői és „házigazdái” Zúza Szatmáry6, a Charta 77 Alapítvány vezetője és Martin M. Simeéka7, az Archa társtulajdonosa volt. Az Óvárosi utcai találkozásokon szereztem tudomást a Kalligramról és tevékenységéről, amiről koráb­ban semmit sem tudtam. Nem ismertem sem a kiadó profilját, sem a hátterét. Ekkor ismerkedtem meg Szigeti Lászlóval. Amikor Laci megtudta, hogy az Archa a szlová­kiai holokauszt történelméről írott könyvem kiadására készül, őszinte érdeklődést mutatott a téma iránt, amit hízelgőnek találtam. Az érdek­lődése tovább fokozódott, amikor a Po stopách tragédie (A tragédia nyomában) könyvem8 megjelent. Talán nem tévedek, de úgy emlék­szem, Szigeti ekkor vett föl engem a potenciális szerzőinek vagy a Kalligram Könyvkiadó munka­társainak listájára. A kiadó már a kilencvenes években is ontotta a szlovák könyvpiacra a szakmai és olvasói szemmel is értékes köny­veket. Tiszteletkeltő volt, és még ma is csodálom, hogy a Kalligram a kiadói tevékenysége során nem csupán a nyereségi mutatókat fi­gyelte, hanem mindenekelőtt a megjelent könyvek minőségét, tár­sadalmi hasznosságát és időszerű­ségét tartotta szem előtt. Kivételes hozzáállás volt ez abban az időben, amikor a legtöbb új kiadó csak az üzleti érdekeit követte. Ráadásul a kiadót az újjáalakult Szlovák Köz­társaság nacionalista eufóriájának hullámai is elérték. A szlovák és a fordításirodalom ilyen nagyvo­nalú megjelenését csakis kiváló menedzsmenttel lehetett elérni: a források átcsoportosítására volt szükség. Ahogy hasonló helyzetek­ben megszokhattuk Szlovákiában, rögtön megindult a rosszindulatú gyanúsítgatás és vádaskodás (Ki fizeti őket?) a háttérben álló sötét, külföldi, ellenséges erőkről, ame­lyek beavatkoznak Szlovákia kul­turális életébe. Különösen Vladimír Meciar harmadik kormánya9 idején volt ez általános gyakorlat, ráadásul ekkor a hivatalos és nem hivatalos magyar-szlovák kapcsolatok feszül­tek voltak. Soros György nevét már akkor negatív kontextusba helyez­ték. Ma, amikor a visegrádi négyek több vezetője az antidemokratikus lépéseik, a saját politikai és morális kudarcuk elleni tüntetéseket So­rosnak és az álcázott ügynökeinek tulajdonítja, a történésznek az a be­nyomása, hogy a történelem még­iscsak ismétlődik. Ez, persze, nem teljesen igaz, hiszen „nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni”. Visszakanyarodom a Kalligram­­hoz kötődő személyes és kellemes, emlékekhez. A mi viszonyunkban meghatározó volt az OS társada­lomtudományi havilap10 megjele­nése 1997-ben. A nemzetközi szer­kesztőbizottság tagja lettem, ami részemről inkább formális funkciót jelentett. Nagyon jó társaságba ke­rültem, ami, bevallom, legyezgette a hiúságomat. A szerkesztőbizottság élén Rudo Chmel11 állt, aki, Szigeti Laci mellett, az új havilap Spiritus rectora és spiritus movense lett, és mindketten alakították a lap arcu­latát, meghatározták a tartalmát. A havilap két okból is fontos forrássá vált számomra. Mindig türelmede­nül és lelkesen vártam az új szám megjelenését. A szövegek olvasása örömöt jelentett, ugyanakkor egy csomó új információval és inspi­ráló gondolattal is találkoztam, amit a tudományos munkám so­rán fel tudtam használni. Minden számban találtam a történelemhez kapcsolódó tudományos szöve­get, publicisztikát vagy recenziót. Olyan szövegeket publikálhattam a lapban, amelyeket az esszé felé hajlí­tottam, bár ez nem mindig sikerült. A cikkek témáját többnyire én ha­tároztam meg, de a szerkesztőségtől is kaptam felkérést, javaslatot, öde­tet. Számomra ez nagyon előnyös üzlet volt: olyan témákról írhattam, amelyekkel egyébként nem foglal­koztam volna. Egyszerre imponált és meg is felelt nekem, hogy a publikált történelmi szövegek nem­csak a „klasszikus” historiográfiai szakszöveg követelményének tettek eleget, hanem a folyóirat szellemi­ségének megfelelően aktualitással is bírtak, mintha Benedetto Croce12 gondolatára rímeltek volna, mely szerint „a történelem a jelenkor tör­ténelme”. Büszkeséggel töltött el és megtisztelő is volt, hogy a Slovenská otázka dnes (A szlovák kérdés ma) kötetbe13, amely az OS folyóirat tíz évéből (1997-2006) válogatott írá­sokat, Szigeti Laci szerkesztő öt szö­vegemet is beválogatta. A folyóirat annak a küldetésének is eleget tett, hogy a polgári társadalom fóruma legyen. Ezzel kapcsolatban van egy személyes tapasztalatom: 2001-ben volt Esterházy János születésének a századik évfordulója. Esterházyról rögtön 1989 után éles vita folyt mind a történészek, mind a magyar és a szlovák nyilvánosság körében. A vitában történészként hol köz­vetett, hol közveden módon én is részt vettem. Úgy vélem, hogy ezt a tragikus sorsú személyt nem démonizáltam, de elutasítottam a heroizálást és a legendagyártást. Szigeti Laci megkért, hogy írjak a jelenségről az OS-ba, s én elfogad­tam, mert a folyóirat egy magyar­szlovák kiadó, a Kalligram gondo­zásában jelent meg. Kihívásként értelmeztem a felkérést, amely egy nyílt, konstruktív vitához vezethet a folyóiratban és más helyen is. Ez a - talán naiv - elvárásom azonban nem teljesült. A mi viszonyaink között nagy­vonalúan toleráns, kétnyelvű, ma­gyar-szlovák kiadó számos, hazai szerzők által jegyzett monográfiát adott ki jelentős szlovák személyek­ről, például Stúrról14, Vajanskyról15 és a szlovák kulturális, társadalmi, politikai élet más érdekes alakjá­ról. Ebbe a kategóriába tartozik a Slovenská otázka v 20. storocí (Szlo­vákkérdés a 20. században) kötet16 is, melyet Rudo Chmel szerkesz­tett. Csaknem hatvan meghatá­rozó szöveget tartalmaz régebbi és jelenkori szerzőktől (politikusok, publicisták, filozófusok, szocioló­gusok, politológusok, történészek), akik szakmai, ideológiai és politikai irányultsága gyakran teljesen eltérő. Véleményem szerint ez az értékes és invenciózus kiadói munka sem a szakmától, sem a szélesebb olva­sóközönségtől nem kapta meg azt a figyelmet, amit megérdemelt volna. Nagyon megörültem és szakmai kihívást is jelentett, hogy több kol­légámmal részt vehettem Eubomír Lipták Slovensko v 20. storocí (Szlo­vákia a 20. században) monográfi­ájának17 újrakiadásában, csakúgy, mint az európai formátumú szerző legfontosabb munkáinak új megje­lenésében. Nincs most lehetőségem - és képtelen is lennék rá -, hogy a Kalligram Könyvkiadó tevékeny­ségét minőségi vagy mennyiségi szempontok alapján ismertessem. Csupán azzal szeremék dicsekedni, hogy a Pro Slovakia18 egyik bizott­ságának (szakirodalom) ideiglenes tagjaként a kulturális minisztérium pénzügyi támogatásáért lobbiz­hattam, azért, hogy a Kalligram néhány könyve támogatást kapjon. Végül néhány megjegyzés elsza­lasztott publikálási lehetőségekről a Kalligramnál. 1998-ban Jozef Tiso19 politikai szerepéről egy hosz­­szabb esszé (Tragédia politika, krutza a cloveka /A politikus, pap és ember tragédiája) kéziratán dolgoztam az Archa kiadónak, amely épp akkor már gondokkal küzdött, majd be is fejezte kiadói tevékenységét. Szigeti Laci felajánlotta, hogy sokkal elő­nyösebb feltételekkel kiadja a köny­vet. Az ajánlatot visszautasítottam, mert úgy éreztem, már elköte­leztem magam az Archa mellett. Megígértem azonban, hogy meg­írom a „nagy” Tiso-életrajzot. Kö­rülbelül a harmadát meg is írtam, amikor elakadtam, és a módszeres munkát már nem folytattam. Bár magamnak megfogadtam, hogy ehhez a témához még visszatérek, az ígéretemet megszegtem. Né­hány évvel később pedig megjelent James M. Ward amerikai történész kitűnő életrajza, Priest, Politician, Collaborator. Jozef Tiso and Making of Fascist Slovakia20 (2018-ban a szlovák és a cseh fordítása is meg­jelent). Megértettem, hogy Ward könyvét adatközlő források és tájé­koztatás terén nem tudom megha­ladni. A Kalligram a kiváló Dominó Könyvek sorozatban - ismét Szige­ti ösztönzésére - kiadta a Hladanie a blúdenie v dejinách (Kutakodás és tévelygés a történelemben) könyve­met22, amely az 1986-2000-ben megjelent tanulmányaimból és cikkeimből válogat. Az egyik leg­sikerültebb könyvemnek tartom, a szakirodalomban sokan hivatkoz­nak rá, s amennyire meg tudom ítélni, a szélesebb olvasóközönség is jól fogadta. Kényelem, lustaság és személyes gondok az oka, hogy nem éltem Szigeti Laci következő nagylelkű ajánlatával: kiadta volna a 2001 utáni publicisztikámat. Na­gyon bánt, hogy erről lecsúsztam, mert második esélyt már valószínű­leg nem kapok. A történtekért csak magamat okolhatom. A Kalligram Könyvkiadó ab­ban a formában, ahogy működött, megszűnt, vagyis átalakult valami mássá. Világos, hogy erre a hely­zetre is érvényes: nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni. Az új kiadó munkatársainak és szerző­inek azt kívánom, hogy a „régi kiadó” legjobb hagyományát foly­tassák, annak a kiadónak, amely­nek én is munkatársa lehettem, és örültem a sikereinek. Ivan Kamenec Sánta Szilárd fordítása Ivan Kamenec ezt az írását a közeljövőben megjelenő Volt egy­szer egy kiadó... című kötetbe írta, amelyben több mint negyven ma­gyar, szlovák, cseh és lengyel szerző értékeli az 1991-ben megalakult pozsonyi Kalligram Könyvkiadó negyedszázados tevékenységét. A Rudolf Chmel összeállításában és előszavával megjelenő kötet szlo­vákul Bolo razjedno vydavatelstvo... címmel lát napvilágot. 1 Az Archa kiadót 1990-ben alapította Martin M. Simecka. 2 Nyilvánosság az Erőszak Ellen, NYEE (Verejnosf proti náslliu) a bársonyos forradalom utáni megha­tározó politikai mozgalom. A NYEE 1990 júniusában megnyerte az első szabad választást Szlovákiában. 1992-ben felbomlott. 3 Csehszlovákia szétválása után a Charta 77 Alapítvány is kettévált. 4 A Szlovák Külpolitikai Társa­ság (Slovenská spolocnosf pre zahranicnú politiku) 1993-ban alakult. 5 A Mosty hetilap 1992-től 2007-ig jelent meg. 6 Zuzana Szatmáry (1947-) újságíró, költő 7 Martin M. Simecka (1957-) író, újságíró 8 Ivan Kamenec: Po stopách tragédie (A tragédia nyomában). Archa, 1991. 9 Vladimír Meciar harmadik kormány­zása: 1994-1998 10 Az OS a Kalligram társadalomtu­dományi havilapja, 1997-től jelent meg. 11 Rudolf Chmel (1939-) irodalomtör­ténész, diplomata, politikus 12 Benedetto Croce (1866-1952) olasz történész, filozófus 13 Szigeti László szerk.: Slovenská otázka dnes (A szlovákkérdés ma). Kalligram, 2007. 14 Ludovít Stúr (1815-1856) szlovák politikus, költő, író, a szlovák nemzeti mozgalom vezetője és a szlovák irodalmi nyelv megterem­tője. 15 Svetozár Húrban Vajansky (1847— 1916) szlovák író, publicista 16 Rudolf Chmel szerk.: Slovenská otázka v 20. storocí (Szlovákkérdés a 20. században). Kalligram, 1997. 17 Lubomír Lipták: Slovensko v 20. storocí (Szlovákia a 20. század­ban). Kalligram, 2011. 18 Pro Slovakia - Állami Kulturális Alap 19 Jozef Tiso (1887-1947) katolikus szlovák pap, politikus. 1938-1945 között a fasiszta bábállam, az első Szlovák Köztársaság elnöke. 20 James Mace Ward: Priest, Politician, Collaborator. Jozef Tiso and Making of Fascist Slovakia. Cornell University Press, 2013. 21A Kalligram a Dominó Könyvekkel nyerte el rangját a szlovák könyv­piacon, a sorozattal elősegítette a szlovák politikai publicisztika megteremtését. 22 Ivan Kamenec: Hfadanie a blúdenie v dejinách (Kutakodás és tévelygés a történelemben). Kalligram, 2000. György Norbert tárcájí a Szalonban 21. oldal

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents