Új Szó, 2019. augusztus (72. évfolyam, 177-202. szám)

2019-08-14 / 188. szám

www.ujszo.com | 2019. augusztus 14. KÜLFÖLD I 5 Elhúzódhat az olasz válság A parlament nem siet a Conte-kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány ügyében Kormányzás helyett a tengerparton kampányol a kormánykoalíciót felborító Matteo Salvini belügyminiszter (középütt), a szélsőjobbos Liga elnöke (TASR/ap) ÖSSZEFOGLALÓ Róma. Az Öt Csillag Mozgalom (M5S) olasz kormánypárt nem kíván szövetségre lépni az el­lenzéki Demokrata Párttal az esetleges előrehozott válasz­tás elodázása érdekében, ám a voksolás időpontját Sergio Mattarella államfőnek kell kitűznie - közölte Luigi Di Maio, az M5S vezetője. Az Öt Csillag Mozgalom (M5S) jelenlegi koalíciós partnere, a Matteo Salvini olasz miniszterelnök­helyettes vezette Liga a múlt héten mondta fel az együttműködést. Sal­vini akkor úgy fogalmazott: nincs mód az olasz kormánykoalícióban fennálló nézeteltérések rendezésére a nagyobbik kormánypárttal, az Öt Csillag Mozgalommal, így egyetlen lehetőség maradt, új választást kell tartani. Később pedig aggasztónak nevezte azt, hogy az M5S a Ligát megkerülve összeállna Matteo Renzi korábbi olasz baloldali kormányfő pártjával a Demokrata Párttal egy új kormánykoalíció érdekében. Katasztrófakoalíció? A jelenleg legerősebb kormány­párt, az M5S vezetője pártja parla­menti képviselői előtt is árulással vádolta Salvinit. „Meglátjátok majd, hogy az olaszok megfizettetik a Li­gával annak árát, hogy hátba szúrta Olaszországot” - mondta Luigi Di Maio. Di Maio emellett azzal vádol­ta Salvinit, hogy a Silvio Berlusconi vezette Hajrá Olaszországgal (FI) Több mint 300járatot törölt a hongkongi nemzetközi repülőtér vezetése tegnap, miután a légikikötőben ötödik napja ülőtüntetés zajlik. Napközben rohamrendőrök hatoltak be a repülőtérre, és összecsaptak az ülősztrájkot folytató tüntetőkkel. Hongkong/Genf. A Hongkong Lantau-szigetén található, a világ egyik legforgalmasabbjának számító nemzetközi repülőterén mintegy 160 kimenő és 150 beérkező járatot tö­röltek kedden. Több ezer utas kény­szerült a repülőtéren tölteni az éjsza­kát azt követően, hogy hétfő délután az összes aznapi, összesen csaknem 180 járatot töröltek. A Hongkongban rekedt utasok vagy semmilyen tájé­koztatást nem kaptak arról, hogy mi­kor kelhetnek útra, vagy téves infor­mációt küldtek ki nekik üzenetben. Ellenáll a kormányzó A végig békésen zajló ülőtüntetés résztvevőinek többsége még hétfőn éjszaka távozott, azonban tegnap napközben rohamrendőrök érkeztek és összecsaptak az ott ülősztrájkot folytató tüntetőkkel. A tiltakozók számos rendőrségi jármű útját elzár­ták, mire a rohamrendőrök behatol­tak a repülőtér területére, ahol paprikaspray-t is bevetettek. Carrie Lam hongkongi kormányzó sajtótá­jékoztatóján úgy fogalmazott: a tün­tetők „szakadékba taszítják a várost a jogállamiság lerombolását célzó tö­rekvéseikkel.” A kormányzó azt akar összeállni. „Megadtuk az esélyt a Ligának, hogy együtt kormányoz­za velünk Olaszországot. Salvini úgy döntött, visszatér Berlusconihoz. A legjobbakat kívánjuk neki” - jelen­tette ki gúnyolódva Di Maio. Salvini jelenleg valóban egy jobboldali szö­vetség létrehozásán munkálkodik, saját pártja mellett a Silvio Berlus­coni pártja, illetve a szélsőjobbolda­li Olasz Testvériség részvételével. Hétfőn összeültek a szenátusi frakcióvezetők, hogy kitűzzék a Li­ga által Giuseppe Conte olasz mi­niszterelnök ellen benyújtott bizal­matlansági indítványról szóló sza­vazás napját, de nem sikerült egy­hangú megállapodásra jutniuk. Ezért a kérdés tegnap a szenátus egésze elé került szavazásra. A frakcióvezetők többsége augusztus 20-án szeretné a bizalmatlansági indítványt tárgyalni -közölte a szenátus szóvivője, vagy­is nem teljesül Salvininek az az óha­ja, hogy már ezen a héten szavazza­nak a Giuseppe Conte miniszterel­nökkel szembeni bizalmatlansági indítványról. A parlament feloszla­tásáról és új választás kiírásáról szó­ló végső döntés Sergio Mattarella ál­lamfő kezében van, akinek nem ép­pen felhőtlen a viszonya a Liga el­nökével. Bár Olaszországban szinte futószalagon buknak meg a kormá­nyok, arra az utóbbi bő 60 évben nem volt példa, hogy nyáron bomoljon fel a koalíció, amit ősszel parlamenti választás követett. Európa lidércnyomása Amennyiben Matteo Salvini ve­zetésével a Liga és a konzervatív Forza Italia alakítanak kormányt mondta: a nemzetközi repülőtér működését ellehetetlenítő ülőtünte­tés, a rendőrőrsök elleni támadások, valamint a megmozdulások során al­kalmazott forgalomakadályozás kö­vetkeztében Hongkong többé nem biztonságos hely. Lam a sajtótájé­koztatón elhárította az újságírók kér­déseit az esetleges lemondásáról. A Hongkongban hónapok óta tartó tüntetéshullámot a már felfüggesz­tett, de egyelőre vissza nem vont, a kiadatási törvény módosítását célzó törvénytervezet váltotta ki, de foko­zatosan általános kormányellenes tiltakozássá alakult. A demonstrálok a törvénytervezet visszavonása mel­lett már a többi között Carrie Lam le-Olaszországban, ez Európa számára még nagyobb lidércnyomás lenne, mint ajelenlegi kabinet jelentette ki Marcel Fratzscher, a Német Gazda­ságkutató Intézet (DIW) vezetője. Fratzscher, a tekintélyes közgazdász szerint Salvini továbbra is az Euró­pával való konfrontáció vonalát vi­szi majd tovább, mivel ez számára eddig kifizetődött. Egy új, fokozot­tan populista és idegenellenes olasz kormánypolitika sokkal nehezebbé teszi majd az európai kül- és biz­tonságpolitikát csakúgy, mint a migráció kérdésének kezelését. Ezer sebből vóreznek Az euróövezet harmadik legna­gyobb nemzetgazdasága idén eddig csak 0,1 százalékkal nőtt, ugyanak­kor 2.3 billió (!!!) eurós államadós­sága világviszonylatban a legmaga­mondását, valamint a tüntetőkkel szembeni rendőrségi akciók kivizs­gálását követelik. A megmozdulások hétről hétre egyre hevesebb össze­csapásokba torkollnak a városban. A tiltakozók közül néhányan vasárnap téglákat és Molotov-koktélokat dob­tak a rendőrökre, akik szintén egyre kíméletlenebből lépnek fel velük szemben, a tömegoszlató eszközök egész arzenálját bevetve ellenük. Kína esetleg közbeléphet Megfigyelők aggodalommal te­kintenek Peking fokozódóan eluta­sító állásfoglalásaira, attól tartva, hogy amennyiben a hongkongi kor­mányzatnak nem sikerül lecsillapí­sabbak közé számít, a GDP-hez vi­szonyított tavalyi, 132%-os adós­ságarány Görögországé után a leg­magasabb az Európai Unióban. Ugyancsak borúlátó Marco Wagner, a Commerzbank elemzője. Pénzin­tézete úgy látja, egy Liga-Forza Italia-koalíció túlnyomórészt Salvini pazarló, a jövedelmek újraelosztását és költséges infrastruktúra­programokat jelentő vonalát követ­né. A kormányválság hírére már át­lagosan közel 3 százalékkal estek az olasz részvényárak és 2,45%-ra emelkedett a tízéves olasz állampa­pírok kockázati felára a német papí­rokhoz képest. A tervek szerint ok­tóberben vagy novemberben lenne az új választás, éppen abban az idő­szakban, amikor szokásosan lefoly­tatják a költségvetésről folyó beható tárgyalásokat. (MTI, Portf, ú) tania a kedélyeket, Kína közbeavat­kozna a rend helyreállítására, me­lyet elsődleges feladatként jelölt meg. Jang Kuang, a kínai kormány hongkongi és makaói ügyekért fe­lelős irodájának szóvivője ráadásul úgy nyilatkozott: „a szélsőséges tüntetők különösen veszélyes tár­gyakkal támadtak a rendőrökre, ami már önmagában bűncselekménynek számít, és a terrorizmus első jeleiről árulkodik”. A „terrorizmus” bélye­ge ürügyként szolgálhat a kemény fellépésre Peking részéről. A 7 millió lakosú, különleges közigazgatási státusszal rendelkező város 1997-ben a brit gyarmati ura­lom alól visszatért Kínához, és az „egy ország, két rendszer” elve alapján bizonyos demokratikus jo­gokat élvez. Csitítani próbál az ENSZ Önmérsékletre szólította fel a hongkongi hatóságokat Michelle Bachelet, az ENSZ emberi jogi fő­biztosa Genfben tegnap kiadott köz­leményében, és független vizsgálatot is sürgetett a hatóságok fellépésével kapcsolatban. A közlemény szerint a rendőrök a tömegoszlatás során többször zárt helyen is bevetettek könnygázgránátokat, amelyek így akár halálhoz vagy súlyos sérülések­hez vezethetnek. Rupert Colville, a főbiztos szóvivője bírálta azt a kínai nyilatkozatot is, miszerint egyes tün­tetők viselkedése a terrorizmus első jeleiről árulkodna. Kiemelte, hogy az ilyen vélemények nem segítenek a feszültség csökkentésében. (MTI) RÖVIDEN Államcsíny a vád a kirgiz exelnök ellen Biskek. Államcsínyt kísérelt meg Kirgizisztánban Almazbek Atambajev volt elnök -jelentette be a kirgiz állambiztonsági bi­zottság vezetője. A hatóságok a múlt héten többször is megpró­bálták előállítani a korábbi ál­lamfőt, míg végül csütörtökön sikerült őrizetbe venni. Orozbek Opumbajev szerint Atambajev a művelet idején nőket és gyere­keket is pajzsként használt fel védelmére. Arra készült, hogy a sebesült polgárokra hivatkozva puccsot hajtson végre az ország­ban. Otkurbek Dzsamsitov kirgiz főügyész közölte, a korrupcióval és hatalmi visszaéléssel is vádolt Atambajev 120 vagyontárgyát lefoglalták. A volt államfőt a kir­giz parlament június 27-én meg­fosztotta mentelmi jogától. (MTI) Dzsihádistákat ölt meg az iraki haderő Bagdad. Az Iszlám Állam ter­rorszervezet tíz szélsőségesével végeztek a nemzetközi koalíciós légicsapásai és az iraki hadsereg katonái - közölte az iraki haderő. Az iraki terrorelhárítás szerint az ország nyugati részén fekvő, jó­részt sivatagos Anbár kormány­zóságban ütöttek rajta a nyugati szövetségesek segítségével a dzsihádisták egyik búvóhelyén. Irakból 2017 végén sikerült ki­szorítani a korábban hatalmas területeket ellenőrzése alá vonó Iszlám Állam fegyvereseit, de a terrorszervezet továbbra is ké­pes arra, hogy támadásokat hajtson végre Irakban. (MTI) Bírósággal a brexit és Boris ellen London. Bíróságon akarja meg­akadályozni brit parlamenti kép­viselők egy csoportja, hogy Boris Johnson kormányfő esetleg a parlament felfüggesztésével, megállapodás nélkül vezesse ki az Egyesült Királyságot az unió­ból a brit EU-tagság megszűné­sének most érvényes október 31- ei határnapján. A képviselők azt szeretnék elérni, a bíróság mond­ja ki: törvénytelen és alkotmány­­ellenes a parlament felfüggesz­tése a megállapodás nélküli brexit keresztülviteléhez - amit Johnson már meglebegtetett. (MTI) Kreml: a tüntetések nem a válság jelei Moszkva. A kormányellenes moszkvai megmozdulások nem politikai válságjelei a Kreml megítélése szerint—közölte Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő. Az elnöki szóvivő hangsúlyozta: a Kreml elfogad­hatatlannak tartja a rendőrségi túlkapásokat, ugyanakkor iga­­zolhatónak a rendvédelmi szer­vek kemény fellépését a rend­bontókkal szemben. Moszkvá­ban július 14. óta minden szom­baton tüntetések voltak (ezek során 1700 embert őrizetbe vet­tek), amelyeket a fővárosi képviselő-testület szeptemberi megválasztásából kizárt ellen­zékijelöltek szerveztek. (MTI) Rohamrendőrök ostroma a hongkongi repülőtéren Ezrektorlódtakfel aTávol-Kelet egyik legforgalmasabb légikikötőjében (íasr/ap)

Next

/
Thumbnails
Contents