Új Szó, 2019. augusztus (72. évfolyam, 177-202. szám)
2019-08-14 / 188. szám
4 I GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK 2019. augusztus 14. J www.ujszo.com GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Idón nem lesz hiány a búzából Pozsony. A korábbi hírekkel ellentétben a fogyasztóknak nem kell aggódniuk az idei búzatermés miatt. „A lágy búza termése az Európai Unióban idén eléri a 143 millió tonnát, ami az elmúlt évtized harmadik legjobb termésének számít” - nyilatkozta Jozef Rebro, a Szlovákiai Takarmánygyártói Szövetség ellenőrző bizottságának az elnöke. Szerinte Szlovákiában idén nagyjából egy százalékkal nagyobb területet vetettek be búzával, miközben a hektáronkénti termésátlag elérheti az 5,05 tonnát, ami a tavalyihoz képest 6%-kal több. A nagyobb termés az árakon is meglátszik, a búza tonnánkénti piaci ára 167 euróra csökkent, ami az elmúlt két év egyik mélypontjának számít. A takarmánygyártók ugyanakkor erősen szkeptikusak a földművelésügyi tárca azon céljával kapcsolatban, hogy az ország élelmiszer-fogyasztásának a 80%át a jövőben a hazai termelők biztosítsák. ,dinnek a megvalósításához nem közelítünk” - állítja Marian Uhrík, a Szlovákiai Takarmánygyártók Szövetségének az elnöke. Szerinte a tojástermelés az egyedüli olyan ágazat, amelyben viszonylag önellátók vagyunk. Az előző két évhez képest Uhrík szerint tavaly ugyan enyhe javulást tapasztalhattunk az állattenyésztésben, hosszabb időtávon azonban egyértelmű a visszaesés. Míg 2005-ben 1,1 millió sertés volt az országban, a számuk az elmúlt év végére 57 százalékkal, 630 ezerre csökkent, a fejőstehenek száma pedig ugyanekkor csaknem a kétharmadával esett vissza. (TASR) Egyre gyorsabban nőnek az árak Pozsony. Szlovákiában egyre gyorsabb ütemben nőnek az árak - derül ki a Statisztikai Hivatal felméréséből. Az év első hét hónapjában átlagosan 2,5%-os éves inflációt mértek, júniusban azonban már 2,6, júliusban pedig 2,9%-kal haladta meg az átlagos árszint az egy évvel korábbit. Júliusban a postai szolgáltatások drágultak a leggyorsabb ütemben, ezek 5%-kal kerültek többe, mint egy évvel ezelőtt. Az élelmiszerekhez 4,7, a cigarettához és az alkoholhoz csaknem 3, a szállodai és éttermi szolgáltatásokhoz pedig majd 4%-kal drágábban jutunk hozzá, 3,8 százalékkal nőttek azonban a rezsiköltségek is. Egyedül a közlekedésben csökkentek az árak, nagyjából 1,5 százalékkal. (TASR, mi) AKTUÁLIS KÖZÉPÁRFOLYAMOK Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: banki honlapok) Zöld gázolaj: vasárnapig adott haladókot a PPA Pozsony. Az Agrárkifizető Ügynökség (PPA) - a gazdák részéről tanúsított egyre nagyobb érdeklődésre hivatkozva - egy héttel meghosszabbította a bejegyzést a Zöld gázolaj projektbe. A gazdák erre így e hét vasárnapig, augusztus 18-áig keríthetnek sort. Az érdeklődők a jelzett időpontig kérvényezhetik bejegyzési szándékukat az állami Datacentrum rendszerébe - nyilatkozta Vladimír Machalík, a földművelésügyi tárca sajtóosztályának a munkatársa. „T ekintettel arra, hogy az utóbbi napokban a gazdák fokozottan érdeklődtek a Zöld gázolaj projekt iránt, augusztus 18-áig meghosszabbítjuk a Datacentrum rendszerébe történő bejelentkezés határidejét” - erősítette meg Juraj Kozuch, a PPA vezérigazgatója. Szerinte eddig mintegy 2850 jogosult személy kérelmezte a rendszerbe való bejegyzését. Az Agrárkifizető Ügynökség július első felében startolta el az agrárcégek és gazdák regisztrációját a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj utáni jövedékiadóvisszatérítéssel kapcsolatos projektre, amely keretében az érintettek éves viszonylatban együttesen 30 millió eurós támogatásra számíthatnak. Kozuch kiemelte, hogy a Datacentrumban nyitott számla aktiválása nélkülözhetetlen feltétele annak, hogy az arra jogosult mezőgazdasági termelő kérvényezhesse a Zöld gázolaj projektből az anyagi támogatást. A támogatásra jogosultak ugyanis kizárólag elektronikus úton nyújthatják be a kérvényeiket, ezért augusztus 18-ig létre kell hozniuk a számlájukat az állami Datacentrum portálj án (www. itms2014. sk). A számla létrehozásával kapcsolatos kérvény azonban nem helyettesíti a Zöld gázolaj projektre benyújtott kérvényt. Akinek létrehozták a számláját, az a PPA augusztusi felhívását követően a PPA honlapján (www.apa.sk ) keresztül kérvényezheti az állami támogatás folyósítását. Részletesebb információk a PPA honlapján találhatók. (sb) A végzettségtől is függnek az elhelyezkedés esélyei A kitanult szakmájuknak leginkább az egészségügyben dolgozók veszik hasznát (TASR-felvétel) Pozsony. Egyre kevesebb végzős diák talál olyan munkahelyet, amelyben teljes mértékben hasznát venné a kitanult szakmájának - derül ki a Trexima piackutatá ás tanácsadó társaság legújabb felméréséből, amely szerint azonban az egyes szakmák között látványos különbségek vannak. „Míg 2012-ben a középiskolát végzettek 57,6 százaléka dolgozott olyan munkakörben, amelynek semmi köze nem volt a kitanult szakmájához, mára ezek aránya 63 százalékra nőtt” — nyilatkozta lapunknak a Trexima most közzétett elemzésére hivatkozva Pál Veronika, a társaság szakmunkatársa. Ez a trend ráadásul nem csupán a középiskolákból frissen kikerülőkre érvényes. Akik több mint öt éve hagyták el az iskolát, azoknál ez az arány úgyszintén 58-ról 63 százalékra nőtt. Megéri főiskolára járni A középiskolát végzettekkel szemben a főiskolákról, egyetemekről kikerülők, ha nem is sokkal, de valamivel jobb helyzetben vannak. Ez utóbbiak közül az elmúlt években végzettek helyzete még javult is. A főiskolát legfeljebb öt éve elvégzetteknek 2012-ben még az 53 százaléka volt kénytelen a szakmáján kívüli tevékenységet végezni, mára ez az arány 51,6 százalékra csökkent. A régebben végzetteknél ezzel szemben 52-ről csaknem 55 százalékra emelkedett. Az oktatásügy tervszerű irányításával és a munkaerőpiaccal való összehangolásával ezek a százalékok nagymértékben csökkenthetők. Természetesen végső soron a diákok kezében van a döntés, hiszen ők választják ki, milyen szakmát szeretnének tanulni és határoznak arról, szeretnék-e folytatni tanulmányaikat. A fent említett arányok is azt mutatják, hogy a munkaerőpiacon nagyobb eséllyel tudnak elhelyezkedni a magasabb végzettséggel és több tudással rendelkező diákok, tehát érdemes-továbbtanulni és olyan szakmát választani, amely iránt nagy a kereslet a munkaerőpiacon és nem okoz nagyobb gondot az elhelyezkedés. Vezet az egészségügy Az elvégzett tanulmányi szakuknak leginkább az egészségügyben dolgozók, elsősorban a radiológiai asszisztensek, a nővérek, az orvosok, a szülészeti asszisztensek és a szakápolók veszik hasznát. Az ilyen végzettségűek alig 10 százaléka kénytelen más munkakörben dolgozni. Nem jelent problémát a saját szakmájukon belül elhelyezkedniük azonban a teológiai és informatikai szakokon végzett főiskolásoknak sem. Nekik is alig az ötödük dolgozik más szakmában. Keresett szakmák A középiskolákból kikerülők közül is azok vannak a legjobb helyzetben, akik egészségügyi szakokon végeztek. Elsősorban a fizioterapeuták, a nővérek, laboránsok tartoznak ide, akiknek szintén csak a tizede nem dolgozik a kitanult szakmájában. Kevesebb mint a harmada dolgozik a kitanult szakmáján kívül azonban az óvodapedagógiát, gépészetet és kohászatot végzetteknek is. A legnehezebben ezzel szemben a szociális irányzatú szakok, illetve az olyan művészeti szakok végzős növendékei helyezkednek el a kitanult szakmájukon belül, mint például a ruhatervezők, a fényképészek vagy a képzőművészek. (mi) Egy százalék alatt a jelzáloghitelek kamatai a szlovákiai bankoknál Az elemzők az idei év elején azzal riogattak, hogy a jegybank hitelpiaci szigorításait követően a bankok idén már hozzálátnak a hitelkamatok növeléséhez. A jóslataik azonban nem jöttek be: emelkedós helyett újabb történelmi mélypontra csökkentek a jelzáloghitelek kamatai. Pozsony. A pénzintézetek között egyre kiélezettebb konkurenciaharc dúl az ügyfelekért, ami a kamatokon is meglátszik. A szlovákiai bankok nyári kamatháborúját - Maros Ovcarik, a Financny kompas pénzügyi portál elemzője szerint - a piacvezető Szlovák Takarékpénztár robbantotta ki még június 24-én, amikor a jelzáloghitele három évre fixált kamatát 1,19-ről 0,89 százalékra csökkentette. Július 12-én csatlakozott hozzá a Tatra banka is, ez a három évre fixált kamatot 0,95 százalékra faragta le. Ugyanekkora kamatot kínál Mario Draghi, az EKB elnöke szerint egy ideig akár még csökkenhetnek is a kamatok (TASR/AP-felvétel) ennél a hitelfajtánál augusztus elsejétől a CSOB is. Legutóbb pedig a Fio banka lepte meg a versenytársait, amikor augusztus 5-étől a három évre lekötött kamatát 0,78, az öt évre lekötöttet pedig 0,98 százalékra csökkentette. Az Unicredit Bank ugyan nem lépte át az 1 százalékos küszöböt, júliusban azonban a 10 évre lekötött kamatát 1,99-ről 1,29 százalékra csökkentette. Az elemzők szerint az újabb kamatcsökkentési hullám az Európai Központi Bank (EKB) legutóbbi döntésének köszönhető. Mario Draghi, az EKB elnöke júliusban elismerte, hogy a makrogazdasági és pénzügyi helyzetelemzéseik alapján szükségesnek tartják huzamos ideig, de 2020 első felében még mindenképp a jelenlegi, vagy a jelenleginél alacsonyabb szinten tartani az euróövezeti irányadó kamatokat. Ez pedig a bankok kínálatán is meglátszik. „Az új lakáshitelek kamatai Szlovákiában a legalacsonyabbak közé tartoznak az egész euróövezetben, ráadásul már a hosszabb időre lekötött kamatok is rendkívül alacsony szinten mozognak” - mondta Marek Gábris, a CSOB elemzője. Ősszel pedig további kamatcsökkenés várható. „A hitelkamatok több banknál is tovább csökkenhetnek, nagyobb esésre azonban már nem számíthatunk” - vallja Ovcarik. (mi, TASR)