Új Szó, 2019. augusztus (72. évfolyam, 177-202. szám)
2019-08-13 / 187. szám
6 I GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK 2019. augusztus 13. I www.ujszo.com GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Döcögve indult az ifjú házasok hitelprogramja Az állam támogatásának köszönhetően az önkormányzatok 1005 bérlakást építhetnek vagy vásárolhatnak (TASR-feivétei) eKasa: nem sietik el a vállalkozók Pozsony. A nagyjából 240 ezer szlovákiai pénztárgépből még mindig csak nem egész 113 ezer van rákötve az adóhivatal eKasa számítógépes rendszerére, és ez utóbbiaknak is csak a fele online regisztrációs kassza, míg a többi virtuális pénztárgép - ismerte el. Ivana Skokanová, a központi adó- és vámhivatal szóvivője. Az állam ugyan az idei év végéig adott haladékot a vállalkozóknak arra, hogy teljesítsék az adóhivatalok számítógépes rendszerével összekötött online pénztárgépekkel kapcsolatos összes kötelességüket, ehhez azonban július elsejéig ki kellett kérniük az adóhivataltól a kasszához szükséges új kódot. Akik ezt is elmulasztották, azok büntetésre számíthatnak. A halasztást ráadásul csak azért tették lehetővé, mert nem volt elég olyan kassza a piacon, amely megfelel az új rendszer kritériumainak, ám ha a vállalkozó ehhez hozzájut, azonnal csatlakoznia kell az adóhivatal rendszeréhez, nem várhat az év végéig. (mi.TASR) Bajban a világ: már itt a lassulás München. A müncheni ifo gazdaságkutató intézet világgazdasági hangulatindexe tovább romlott az idei harmadik negyedévben: mínusz 10,1 pontra csökkent az előző negyedévi mínusz 2,4 pontról. Az ifo szakértői a felmérés alapján a világgazdasági aktivitás jelentős romlására számítanak. A felmérésbe bevont szakértők visszaesést várnak mind a lakossági fogyasztásban, mind a vállalati beruházásokban, ugyanakkor a rövid és hosszú lejáratú kamatok csökkenésére számítanak. (MTI, tasr) Pozsony. Az Állami Lakásfejlesztósi Alap bérlakásópítósi programja iránt idén is hatalmas az érdeklődés. A legtöbb kérvény ezúttal Nyitra megyéből érkezett. Az ifjú házasok kölcsönóért ugyanakkor egyelőre nem törik magukat a fiatalok. „A települési és megyei önkormányzatoktól beérkezett kérvények közül idén 59-et fogadtunk el, ezekre együttesen 46,188 millió eurós támogatást folyósítunk, amiből 1005 bérlakást építhetnek vagy vásárolhatnak” - nyilatkozta Juraj Kurnavka, az Állami Lakásfejlesztési Alap vezérigazgatója. Szerinte a legtöbb érdeklődőt idén Nyitra megyéből regisztrálták, ebben a megyében 15 kérvényező számíthat támogatásra, amiből 198 bérlakást építhetnek vagy vásárolhatnak. A sorban Eperjes (14 kérvényező, 181 bérlakás), Besztercebánya (8 kérvényező, 215 bérlakás) és Trencsén megye (8 kérvényező, 175 bérlakás) következik. „A magáncégek június 30-ig nyújthatták be a kérvényeiket, ezeket így még nem bírálták el. Ebben a kategóriában egyébként 5 kérvény érkezett be hozzánk, amelyekben több mint 5,1 millió eurót igényelnek” - mondta Kurnavka. Az Állami Lakásfejlesztési Alap vezérigazgatója szerint a bérlakásépítési program esetében már lezárult a kérvények benyújtásának az időszaka. Az önkormányzatok erre január 15. és február 28. között keríthettek sort, a magáncégek pedig április 1. és június 30. között nyújthatták be a kérvényeiket. A magánszemélyeknek ugyanakkor még október 31-éig van idejük benyújtani az ifjú házasok kölcsönével és a lakásvásárlással vagy építéssel kapcsolatos kérvényüket. A lakóház-felújításra szolgáló támogatásokat szeptember 30-ig lehet igényelni. Az ifjú házasok kölcsönéért eddig csupán tízen folyamodtak, összesen nem egész 284 ezer eurót igényelve, miközben az állam erre a célra 7 millió eurót különített el. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy ezt a támogatást alig valamivel több mint egy hónapja, július elsejétől lehet igényelni, miközben a nyári szabadságolások időszakában vagyunk. Mivel a támogatást október 31-ig lehet igényelni, az Állami Lakásfejlesztési Álap azzal számol, hogy szeptembertől megugrik a kérvényezők száma. Maros Ovcarik, a Financny kompas pénzügyi portál elemzője szerint azonban a támogatás feltételei túl szigorúak, így az sem kizárt, hogy idén az alap képtelen lesz felhasználni a teljes, 7 millió eurós keretet. Kormánypárti képviselők ugyanakkor már jelezték, hogy szemmel tartják a támogatásokat, és ha szükség lesz rá, módosíthatnak a feltételeken. A kérvényt egyébként a 35 évnél fiatalabb párok a házasságkötéstől számított egy éven belül nyújthatják be az Állami Lakásfejlesztési Alaphoz. A kölcsönt új és öregebb lakás, családi ház vásárlására, illetve felújítására egyaránt felhasználhatják. (mi, TASR) AKTUÁLIS KÖZÉPÁRFOLYAMOK Szlovákiában is lassan lefelé araszol az üzemanyagok ára A kőolaj világpiaci árának a csökkenése miatt az elkövetkező hetekben a szlovákiai töltőállomások olcsóbban adják majd az üzemanyagot. Látványos áresésre azonban ezúttal sem kell számolnunk. Pozsony. „Míg augusztus elején a Szlovákia számára is mérvadó északitengeri Brent olajfajta hordójának (159 liter) a tőzsdei ára 65 dollár körül mozgott, jelenleg már 58 dollár körüli szinten kereskednek vele. Az áresés a szlovákiai benzinkutakat sem kerüli el. Az elkövetkező hetekben literenként 2—3 centtel csökkenhet az üzemanyagok ára” - nyilatkozta Boris Tomciak, a Finlord elemzője. Magyarországon egyébként a Mól már szerdától csökkenti az üzemanyagok nagykereskedelmi árát, a 95- ös benzin literenkénti átlagárát bruttó 9 forinttal, a gázolajét 7 forinttal mérsékli. A benzin átlagára 379 forintra, a gázolajé 390 forintra csökken. Tomciak szerint látványosabb áresésre egyelőre nem kell számítanunk. Vannak azonban olyan elemzők is, akik ezzel nem értenek egyet. „Akár 30 dollárral is csökkenhet a kőolaj hordónkénti ára, ha Kína úgy dönt, hogy felpörgeti az iráni olaj vásárlását” - figyelmeztetnek a Bank of America Merill Lynch elemzői. Noha a Bank of America fenntartja a jövő évre vonatkozó 60 dolláros nemzetközi olajár-előrejelzését, a bank elemzői figyelmeztetnek, amennyiben Kína úgy dönt, nagy mennyiségben kezd el Irántól olajat vásárolni, azzal padlóra küldheti a fekete arany árfolyamát. Egy ilyen forgatókönyv esetében akár 20-30 dollárral is lejjebb kerülhet az olaj hordónkénti ára - hja a CNBC. Mindez azért lehet reális, mert a kínai kereskedelmi minisztérium válaszlépéseket helyezett kilátásba, miután Donald Trump amerikai elnök 10 százalékos vámot lengetett be 300 milliárd dollárnyi kínai árura. Mindez pedig Iránnak is igen jól jönne, mivel az ország olajipara erősen megszenvedi az amerikai szankciókat. Míg 2018 júniusában az iráni olajexport napi 2,5 millió hordó volt, addig idén májusban már csak 875 ezer, júniusban pedig egészen 550 ezer hordóra csökkent a kivitel. Ráadásul júniusban és júliusban az iráni export durván fele így is Kínába ment. A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) szerint az olajkereslet 2008 óta nem látott lassúsággal nő. Január és május között csupán 520 ezer hordóval nőtt a globális olajkereslet 2018 azonos időszakával összevetve, melyet a kínai fogyasztásnövekedés mentett meg az önmagában napi 500 ezer hordós bővülésével. Az IEA szerint a szerény keresletnövekedés fő oka a fokozatosan lassuló világgazdaság, és az USA és Kína között feszülő kereskedelmi háború. A fokozódó kereskedelmi háború miatt csökkenő nemzetközi kereskedelem, és így tovább mérséklődő olajkereslet várható, a kilátások nem túl kedvezőek. (TASR, MTI, ml) A Vasárnapban egész nyáron a gyerekekkel foglalkoztunk, hiszen a szülőknek is leginkább a vakáció alatt van idejük rá. Számos kérdést körüljártunk, próbáltunk válaszokat keresni arra, mitől mások és miért mégis ugyanolyanok a mai gyerekek, mint a szüleik voltak annak idején. A sorozat befejezéseként a szülőknek szeretnénk tükröt mutatni. Vrabec Mária 12 szülőfajtát sorakoztat fel, legjobb a középút, amikor a gyerek érzi, hogy figyelünk rá, de nem döntünk folyton helyette. A többség viszont túlszereti vagy nem eléggé, felmagasztalja vagy elnyomja, agyonbabusgatja vagy elhanyagolja, túl szabadjára engedi vagy béklyóba köti gyermekét. Vajon ön melyik kategóriába tartozik? ► Közülünk valók: Egy közülünk való, aki az újságírásból került a nagypolitikába