Új Szó, 2019. augusztus (72. évfolyam, 177-202. szám)
2019-08-13 / 187. szám
www.ujszo.com | 2019. augusztus 13. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Turistafazon A feltett kérdésekből is kiderülhet, mit gondol rólunk a nagyvilág T ár. Tömeg a I 'W' ~T velencei hidam/ kon, sorban ál- JL ^ y lás az Eiffel%/ toronynál, legénybúcsú a szökőkutakban. A Mátyás-templom körül bábeli zűrzavar, annyi ország turistái szállják meg egyszerre a budai várat. Bevett kép turistaszezonban. Sok nevezetesség közelébe a város lakói már nem is mennek, legfeljebb a külföldi rokonokat viszik egy gyors panorámakörre. A nagyvárosok egyes negyedei már turistanegyedek, amelyből a város és a helyi boltok, vendéglátás jó bevételt húz. Sokan érdekeltek ebben, még többen nem. Gondoljunk csak a pesti „bulinegyed” idősebb lakóira, vagy csak azokra, akik megpróbálnak szombaton hajnalban, még a takarítás előtt a kerület valamelyik bérházának kapuján kijönni: szúrni fog az ammóniaszag. A tömegturizmus elérte régiónkat, Pozsonyt és Budapestet is. Rómában, Párizsban, Velencében és más felkapott helyeken már turistaellenes mozgalmak alakultak. Egyszerűen vannak helyiek, akik már nehezen viselik el az óriási tömeget vagy az ezzel járó felületességet: egy fotó a lépcső előtt, szelfi a szoborral, és már megy is tovább a busz, indul a hajó. A helyi lakosok életviszonyainak javításán, például az infrastruktúrán legalább annyit kellene dolgozni, mint a turistacsalogató dolgokon, nemcsak reptéri kisvonatra, csilivili éttermekre, ötcsillagos szállodákra van szükség. Hiszen a turista élményét is alapvetően az emberi kontaktusok fogják emlékezetessé tenni, ezekre fog a leghosszabb ideig emlékezni. Ha frusztrált emberekkel találkozik, hiába szépek a kövek a városban. Nehéz egyensúlyt találni aközött, hogy egyszerre legyünk büszkék a városunkra, örüljünk, hogy felkeresik - és eközben elfogadóak és megértőek legyünk a vendég attitűdjeivel is. Vagy azzal, hogy a turizmus már sokrétű: van, aki nem a város, hanem az olcsó ital miatt jön; mások pedig hajlandóak sok pénzt adni olyan exkluzív, privát városnézésért, amelyre még a helyiek is alig-alig járnak el. E kettő között pedig még rengeteg turistamotivációt találunk. Ami biztos, hogy érdemes szóba elegyedni a külföldiekkel: ahányszor segítünk egy térképet nézegető házaspárnak vagy babakocsit emelgető sokgyerekes családnak, mindig van egy közös pont. Az embert láthatjuk megvillanni egy pillanatra a turistatömegben. Nem véletlen, hogy lassan az is szolgáltatás, amikor helyiek együtt vacsoráznak vagy meghívják a lakásukba az érdeklődő turistát. Vagy Trabanttal körbeviszik a régi határ mentén. Sok lehetőség van, hogy ők is többet megértsenek belőlünk, a nyitottságuk mértékéig. És mi is tanuljunk abból, hogy milyen kérdéseket tesznek fel nekünk, mert abból is kiderül, milyen képet alakított ki rólunk, hogyan tekint ránk a nagyvilág. És nem baj, ha néha kicsit magunk is alakítjuk ezt a képet. (Lubomír Kotrha karikatúrája) Az ungvári magiszter MÓZES SZABOLCS Miközben titkosított üzemmódban zajlik a nagy magyar koalíciós tapogatózás, az egyik főtárgyalóról komoly dolgok derültek ki. Ideje kalapot emelni teljesítménye előtt! Szerény hősünk, aki parlamenti képviselő és polgármester egyben, egy évtizede úgy érezte, életében kevés a kihívás, s mivel szakmailag is nőni akart, negyvenakárhány évesen beiratkozott egy külföldi egyetemre. Tudjuk, a legjobbak külhonban szereznének tudást és diplomát —Prága, Budapest, London, Harvard -, ám hősünk merészebbet álmodott. A schengeni határ túloldalán, a méltán neves ungvári egyetemen kezdett tanulmányokba, megalkotása előtt megvalósítva a keleti nyitást. Jakab Elemér sikeresen megharcolta többfrontos küzdelmét: szemináriumi munka, parlamenti szavazás, községi „úradovanie”, vizsga, választási kampány, bizottsági ülés, pártkongresszus satöbbi - közben pedig 500 kilométerek le és fel a két munkahely között Fico 2010-ig befejezett Pozsony-Kassa autópályáján. Vörös diploma talán nem lett belőle - erről nem szólnak a hírek -, de így is szép teljesítmény olyan nyelven egyetemet végezni, amelyet nem is beszélünk. Ahol a kishitű akadályt, a bátor kihívást lát. Ahogy a csallóközi ember szlováktudásával nekifut a horvát tengerpartnak, hősünk kamaszkorban szerzett kósza orosztudásával bevette az ukrán egyetemet—végtére ez is, az is szláv nyelv. S enki se mondja, hogy nagyobb kihívás ukránul dolgozatokat írni, mint az Adria partján hladná piéát kérni! A történet eddig teljesen életszerű és hihető, csak az a fránya diplomamunka nem került elő - meg a részletek, hogy akkor ez most mégis hogyan, mikor, miért? Ungváron is hallhattak Andrej Danko formabontó jogi innovációjáról, miszerint a munkát titkosítani kell, a keresgélő újságírók ugyanis nem láthatták, és a képviselő úr is úgy gondolja, ilyen formaságokon nem szabad fennakadni. Pártja, a Híd következetes -hiszen ajellem dönt-, s úgy véli, képviselőjére ugyanaz érvényes, mint tavaly a plagizáló Dankóra: személyes döntést kell hoznia. Különben is, ha valakinek ez nem tetszik, majd legfeljebb nem karikázza hősünket a listán, üzente a pártelnök, ami legalább annyira igaz, mint a tavasszal elhangzott, „ha nem tetszik, szavazzanak másra” kitétel. Elvégre nem lehet mindenféle finnyás választói akaratnak, akadémiai okoskodásnak és elemzői fanyalgásnak megfelelni. Kit érdekel, hogyan szerezte a diplomáját! Lett neki! A diák legyen ügyes és leleményes! Az volt, nem? Ugyanis - mondjuk ki őszintén - mindennek megvan a maga határa! Az nem megy, hogy egy párt önmagát is feláldozva, vállalva a vállalhatatlant, építi a közösséget, csökkenti a feszültséget, koalíciójában annyit harcolva ki, mint előtte még soha senki, választói és nem választói pedig ezt semmibe véve folyamatosan csak harmadik mondatokat keresnek, „haraktereznek” és a fentiekhez hasonló akadémiai zagyvaságokkal foglalkoznak. Ahogy egy másik szakember, a sztrádákkal vívódó miniszter nyilatkozta pár hete: ha a választók úgy döntenek, hogy másra szavaznak, vagy nem mennek el voksolni, magukra vessenek! így igaz! Nem érdemeltük meg ezeket az embereket. FIGYELŐ EU: menedókkórők növekvő száma Ismét emelkedik a menedékjogi kérelmek száma az Európai Unióban az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal (EASO) adatai szerint, amelyekről a Die Welt német lap számolt be. A tagállamok menekültügyi együttműködését segítő EU-s ügynökség adatai szerint ajanuár-júniusi időszakban 305 ezer menedékjogi kérelmet nyújtottak be első alkalommal, ami 10 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. A Die Welt szerint továbbra is Németországban a menekültügyi migrációs első számú célpontja: a január-júliusi időszakban 100 233 menedékjogi kérelmet nyújtottak be, köztük 86 350-et első alkalommal. (MTI) „A liberális beállítottságú írókat nem szabad megszólítanom” Balogh Krisztina gyerekkori álma volt, hogy a közmédia riportere legyen. A kormány köreiben az egyik legígéretesebb fiatal roma értelmiségiként tartották számon. Hatalmas csalódásként élte meg az MTVA-nal töltött szűk három évet. Balogh Krisztina most Ausztriában dolgozik felszolgálóként. Egy ukrán határ menti szabolcsi faluban, az alig néhány száz fos Nagyaron született 1993-ban. Egészen kiskora óta tudatosan készült a televíziós pályára. Esténként szüleivel a híradót nézte, mert az álma az volt, hogy igazi riporterként helyszíni tudósításokat készíthessen. Balogh Krisztina az ELTE magyar szakán végzett. Már az egyetemi évek alatt keresni kezdte azokat szakmai közösségeket és műhelyeket, ahol tanulhat és kapcsolatokat építhet. 23 éves korára - 2016 tavaszán - megvalósította az álmát, és a közmédia riportere lett. Nem sokkal korábban vált le az Ml a többi csatornáról, és kezdett hírcsatornaként működni. Nagyjából ezzel egy ütemben - 2015 végével - a tévé gyakorlatilag 24 órában kezdett közvetíteni a menekültválságról. Az első pár hónap után világossá vált számára, hogy ebben a témában szigorú politikai elvárások mentén zajlik a szerkesztés. Ezért inkább kerülte a politikai témájú anyagokat, különösen a migránsokról szóló riportokat, de idővel a politika így is beszivárgott a nem szorosan közéleti riportok világába is. „A könyvhétről forgattam, és nyilvánvalóvá tették számomra, hogy baloldali vagy liberális-beállítottságú írókat nem szabad megszólítanom” - mesélte egyik első cenzúra közeli élményéről Balogh Krisztina. Az újonnan munkába álló riporterek néhány hét után instrukció nélkül is tudták, kiket nem szabad megkérdezni, és hogy ki számít képernyőkompatibilisnek. Házon belül nyílt titoknak számít, hogy a kormányzati kommunikációt felügyelő államtitkárságáról küldik meg a használandó paneleket és témákat a szerkesztőségbe. „A baloldali politikusokat érintő blokkokban az elvárás az volt, hogy minél több szituációban állítsuk be nevetségesnek őket. Nekem alapvetően nem politikával kellett foglalkoznom, más viszont nem volt ilyen szerencsés - mondta Balogh. - A többség nem tud azonosulni a szerkesztési gyakorlattal, de megélhetés miatt kénytelen vállalni a kompromisszumokat.” 2018 decemberében aztán felmondott: elege lett a kézzel irányított propagandából, az erőszakos és hazug migránsozásból, és abból, hogy a tévében nyoma sincs a közszolgálatnak. Az utolsó cseppet az MTVA- székháznál történt incidens jelentette. Varjú László, a Demokratikus Koalíció politikusa a szemébe vágta, hogy hírhamisító; úgy érezte, ismerősei körében is egyre inkább elszigetelődik. A bélyeg, amit közmédiás riporterként viselnie kellett, a legrosszabb gyerekkori emlékeit hozta felszínre benne: „Az utolsó időszakban olyannyira kiközösítve éreztem magamat MTVA-riporterként, mint amikor kisiskolásként lecigányoztak. Másoknak tulajdonított rossz tettek miatt rám sütöttek egy bélyeget. Meg akartam ettől szabadulni.” (444 hu)
