Új Szó, 2019. június (72. évfolyam, 126-150. szám)
2019-06-19 / 141. szám
VI KÖNYVESPOLC ■ 2019. JUNIUS 19. www.ujszo.com A Meztelen Király birodalmában Takács Zsuzsa legnagyobb ma élő költőink egyike. Költészete nem harsány, nem magamutogató, de ha elmerülünk versvilágában, szédítő mélységekbe, ködbevesző magaslatokba látunk. Verseiben egyszerre van jelen az érzelmi felfokozottság és az elemző intellektus, a vallomásos hang és a tárgyias, objektív beszédmód. Nálunk sajnálatos módon kevesen ismerik - annak ellenére, hogy családja gyökerei felvidékiek, s a költőnő gyerekkorában élt is egy évet a Kassa melletti Jászón. y> A Sötét és fény kora című esszéjében ír arról a gyerekkori traumatikus élményről, mely valamiféle megmagyarázhatatlan viszolygást, ugyanakkor egy megérzésen alapuló gyermeki előrelátást is magába foglal: „Ötéves voltam, amikor apám megálk'ttatta a kocsit, amellyel visszahozta a családját, anyámat, nővéremet és engem (az öcsém már a háború után született) szülőföldjéről, a Felvidékről, az ostromlott Budapestre. Sírva kérleltem, hogy vigyen akárhova, csak Pestre ne...” Mivel édesapja jogász volt, Takács Zsuzsának később polgári származása miatt nem úgy alakult a pályája, ahogy szerette volna. Az Orvostudományi Egyetem helyett a bölcsészkarra került, spanyol-portugál szakos lett. Itt alapozódtak meg azok a világirodalmi inspirációk, melyek egész pályáján végigkísérik: ezek közül talán a spanyol misztikus, Keresztes Szent János ihletése a legerősebb, akinek a verseiben és prózai műveiben fordítóként is elmélyedt. Korai költészetét Pilinszkyéhez hasonló absztrakt fogalmiság, az elesettek iránti érzékenység, az emberi viszonyok problematikussága, a kifejezés nehézségeinek tudatosítása jellemezte. A kezdetektől fogva ott van a szövegek mélyén az önmegismerés igénye és a kíméleden önboncolás. A fiatal szerző a Költők egymás közt című, 1969- ben kiadott antológiában tűnt föl, melyben egy-egy pályakezdő alkotót egy-egy befutott pályatárs ajánló szavaival indítottak úrnak. Pilinszky a pályakezdő Takács Zsuzsa „hangjának tisztaságát s egyfajta tétovaságát” emelte ki, „mely azonban végül sose hagyja eltéríteni magát”. Az idők során ez a tétova keresgélés egyre közelebb viszi majd a Lényegeshez, amit az antológiába írt kisesszéje szerint Takács Zsuzsa kezdetektől fogva meg akart közelíteni. Legújabb, A Vak Remény című Aegon-díjas kötete az egész életmű foglalata: a nyitó ciklus tartalmazza a költőnő legújabb verseit, aztán visszacsöppenünk a hetvenes évekbe, s onnan haladunk kötetenként a kétezres évekig. A Vak Remény világában a kísérteties kulisszákat érzékelve elborzadunk, s riadtságunkat az sem csökkenti majd, ha közben felfedezzük, hogy nem egy kísértetvilágban, hanem a mai Budapesten, a Meztelen Király birodalmában sétálunk. A verstér egy süllyedő sziget, egy apokaliptikus, pusztulóban lévő világ. Az egyeden, Mintha egy nagyobb elbeszélő költemény töredékeit olvasnánk, a megszemélyesített Vak Remény (mint Daniét Vergilius) kísérgeti az elbeszélőt a sötéteknél sötétebb bugyrokba. amibe kapaszkodni lehet, a Vak Remény, bár az egyik vers tanulsága szerint egyre gyöngül már, az összeomlás szélén áll az is. Mintha egy nagyobb elbeszélő költemény töredékeit olvasnánk, a megszemélyesített Vak Remény (mint Dantét Vergilius) kísérgeti az elbeszélőt a sötéteknél sötétebb bugyrokba. Egyszer az Utolsó ítélet terén, máskor egy kávézó járdára kitett, billegő asztalánál találkozunk vele, vagy látjuk az utcasarkon ülve, amint számolja a műanyag pohárba ejtett érmék koppanását. Az egyik versben a gyerekonkológián, a műtők előtt várakozó apát próbálja vigasztalni, aki kétségbeesik a gyászhír hallatán. A történelem és az emlékezet tereit is belakja: megjelenik például egy az Appelplatzon álló, Máramarosból deportált férfi előtt, negyvenhárom szeptemberében. Az emlékezet az egyik vers szerint olyan, mint egy bányász, aki bennrekedt a beomlott tárnában, elemes lámpájával világít és kijáratot keres. Innen, a bánya mélyéből bukkannak föl a rég eltemetett és elfelejteni akart, elborzasztó emlékek, pl. ez: „Unokatestvéreim iskolájában / Kassán, a háború után a lábtörlő / a magyar zászló volt.” A Lidérc című versben egy viharvert zsák mélyéről kerül elő a lidércnyomás, s a zsák száján a madzag nemzeti színekben pompázik: „piros, mint szívünk vére, fehér, ahogy / a remény, és zöld, akár az arcunk”. Arany balladája, A walesi bárdok több versben is megidéződik. A Meztelen Király, aki „teleragasztotta plakátokkal a várost”, tulajdonképpen egy mai Edward király, aki a Lidérccel is, a Kísértővei is azonos. A mai és történelmi lidércvilág után a gyűjteményes kötet egy személyiség fejlődésének folyamatrajzába vezet át minket. Az első verskötet, a Némajáték anyagában gyakran villannak fel az álom szavakba nehezen áttranszformálható képei. Takács Zsuzsa második verskötete, az 1976-ban megjelent A búcsúzás részletei a teljességtől megfosztott, a lét részlegességébe vetett ember képét állítja elénk a szülés konkrét tapasztalatán keresztül. A nemlét és a létezés közti átmenet a magzatban realizálódik: a versek a szülés élményét nemcsak az anya, hanem a magzat szemszögéből is elénk tárják. A magyar költészet nagy pillanatai ezek, olyan egyedi hang szólal meg itt, amilyennel korábban nem találkozhattunk. A szülés megfoghatadan, misztikus, ugyanakkor fájdalmas testi folyamat is, melyet nemcsak az anya, hanem a magzat is megszenved. Az emlékezés előttről című vers narrátora a saját születését elmesélő csecsemő, akit magára hagynak, ellöknek, ugyanakkor valami elemi erővel kényszeríti arra, hogy a mélybe ássa a fejét, nekifeszüljön, összecsússzanak a koponyacsontjai. „Elfordultam, / a hűvös levegőre / egy rándítással kitéptem testemet” - idézi fel az emlékezet előttről, s leírja azt a megdöbbent csalódást is, mely akkor fogja el, mikor látja, hogy amit eddig végtelennek gondolt, most „kettéhasadva hevert a lepedőn”. A Tükörfolyosó, a következő kötet címe a zárt és befelé mégis kinyitódó térre, az önvizsgálat kényszerére és kikerülhetedenségére, a valós és a tükröződő síkok elválaszthatadanságára utal. A kép és tükörkép reménytelen egybetartozása, ugyanakkor soha össze nem olvadása a szerelem egy sajátos metaforája. így tartozik egybe a test és az árnyéka, a térbeli alak a fénykép síkja is. A találkozás homályos szobában című vers „az összeomlás előtti búcsúzást” írja le, s közben a vers beszélője egyszerre benne is van az ölelésben, s kívülről is látja az egymást térdepelve átölelőket és eltorzult, egymásra fekvő árnyékukat is a barlang falán. Egy másik versben az egymásnak rendelt, mégis egymástól elszakadt szerelmesek egy „csoportkép két szélén ültek”, „örökké / a hamisan megvillanó jövőbe nézve”. A szerelmi vívódás, a magára maradás gyötrelmei közt vergődő nőnek közben anyaként is helyt kell állnia, »2019 Aegon-díjasa Idén Takács Zsuzsa kapta az Aegon Művészeti Díjat és a vele járó hárommillió forintot A Vak Remény című versgyűjteményéért. A Kossuth-díjas szerző nemzedékek számára vált iránymutatóvá. Mára valódi jelentőségét nemcsak az irodalomkritikusok, szerkesztők, de az olvasók is felismerték. Ezt az is mutatja, hogy 2017-ben a legtöbbek által olvasott-megosztott vers a neten Takács Zsuzsa Ha van lelkünk ugyan című műve, több mint hetvenezren látták a Jelenkor folyóirat posztjában, megosztották, beszéltek róla, igazi irodalmi esemény lett belőle - állt egyebek mellett az egyik legrangosabb magyar irodalmi díj odaítéléséről szóló közleményben. a versekben egyre több a játékokra, gondoskodásra, szerepzavarra, szülői lelküsmeret-fordalásra utaló motívum. A Várakozás című vers beszélője késztetést érez, hogy betakarja a gyereket, de a szoba, ahova belép, üres. A félre című versben az anya egyik szerepéből öltözik át a másikba. Ha vége a darabnak, ő lemosakszik és időre hazasiet: „Mert lakásom van Budán, és kicsi / gyerekem, és nem alszik el, / ha én nem altatom”. S élnie kell, bár állandó vergődésben, halálközelben érzi magát, ahogy a következő kötet címadó verse mondja: „Nem halok meg fiatalon, / ez hát az egyik eltékozolt esélyem”. A Filológus téli éjszakájában egy ironikus gesztussal megjegyzeteli saját mondatait: a második versszak a filológus magyarázataiból, a csillaggal megjelölt részek feloldásaiból áll össze, újabb magyarázandó szövegterepet szolgáltatva majdani filológusoknak. A versek beszélőit gyakran látjuk utazás közben, a villamoson, s a hétköznapi keretek néha váradanul válnak kísértetiessé. A rejtjeles tábori lap gyerekversei (Takács Zsuzsa egyedi meghatározása szerint: „kamaszlány versek”) narratív énelbeszélések. Hitelesen érzékeltetik egy gyereklány lelkivilágát, aki ellenanyagot termel a szeretet ellen: nem akarja levinni az öccsét a játszótérre, nincs kedve mosogatni a nővére helyett, inkább végighever az ágyon, s az árnyékokat figyeli a mennyezeten. Nem akar a szülei folytatása lenni, inkább olyan magányos marad, mint az udvaron álló diófa. A Táncverseny előtt című versben, miután kicsinosították, begöndörítették a haját és lakkcipőt adtak rá, körbemutogatták a szomszédoknak, ő úgy érzi, ezzel majmot csinál magából. A címadó vers látszólag közhelyes értesítés az úttörőtábor hétköznapjairól, az akrosztichonjából azonban kiolvasható a titkos üzenet: KERLEK VIGYETEK HAZA.
