Új Szó, 2019. június (72. évfolyam, 126-150. szám)
2019-06-11 / 134. szám
www.ujszo.com I 2019. június 11. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Kulturális veszteségeink 44. Mintha valaki kiszínezné és eladná egy halott festő vázlatait Sajtdarabkák, szalámivégek, így jellemezte a hetvenes években Tardos Péter, a magyar könnyűzenei újságírás atyja azokat az albumokat, amelyek kiadatlan dalokból, félkész felvételekből, kalóz-koncertfelvételekből születtek. A meghatározás zseniális, benne van a söprögetés gesztusa, amelyet minden háziaszszony ismer - hogy ami még fogyasztható, azt tegyük hűtőbe, ne dobjuk ki, biztosan elrágicsálja még valaki. Rég feloszlott zenekarok, rég halott előadók, jelentemek meg” ilyen albumokat, a síron túlról elégítve ki a rajongókat, tartva el családokat, producereket, jogutódokat. Amióta világ a világ, mindig így volt ez. Akié a jogdíj, az kaszál, viszont kevesen gondolnak bele, mit szólna ehhez az érintett, aki esetleg nem véletlenül süllyesztette fiókba a szóban forgó felvételeket. A „dalhiénizmus” talán legjobb példája az, ami szegény Jimi Hendrixszel történt. Róla még ma is szinte egyhangúan állítják a kritikusok, hogy a rocktörténet leginnovatívabb gitárosa volt. Ez a zseni 1970-ben halt meg, 27 évesen. Életében csupán három stúdióalbuma és egy koncertlemeze jelent meg, azóta viszont stúdióalbumainak száma elérte a tizenhármat, a koncertalbumoké pedig a huszonhetet. Ezen kívül fellelhető még a piacon 24 úgynevezett „hivatalos kalózlemez”, amelyen az ő neve virít, illetve 28 single. Ez a termékenység mindenképp zavarba ejtő, és úgy lehetséges, hogy Hendrixnek életében kisebb dolga is nagyobb volt annál, hogy holmi szerzői jogokkal törődött volna. Hasonló a helyzet Bob Marley-val, a reggae királyával is, csak őt nem személy szerint verték át különböző ügynökök, hanem kiadóját, az Island Recordst semmizték ki egy rosszul megfogalmazott szerződésből kiindulva. Jim Morrisont, aki szalagra mondott egy csomó szövegkezdeményt, hogy majd jók lesznek egyszer valamire, doorsos zenésztársai „bocsátották áruba”: rázenéltek ezekre a szavalatokra, és lelkiismeret-fűrdalás nélkül lemezt csináltak belőlük. De Freddie Mercury sem úszta meg a poszthumusz megjelenést: halálos betegen felénekelt vokáljait a Queen tagjai befejezték, és Made in Heaven címmel dobták piacra, négy évvel az énekes halála után. Minden csak azért jutott eszembe, mert múlt pénteken kijött egy új Prince-album, The Originals címmel. Nem is értem, miért lepődtem meg ennyire, hiszen várható volt, hogy szorgos kutatók szétnéztek majd Prince fiókjaiban is, hátha találnak „valami ehetőt”, azaz sajtdarabkákat, szalámivégeket. A lemez 15 kiadatlan dalt tartalmaz, amelyeket a 2016-ban elhunyt Prince jóváhagyása nélkül öntöttek végleges formába. Olyan ez, mintha valaki befejezné, kiszínezné és eladná egy halott festő padláson talált vázlatait. Nos, aki egy kicsit is ismerte Prince munkamódszereit, tudja, hogy az utolsó hangig mindent megtervezett, őrületbe kergetve zenészeit, vagy egyszerűen kikergetve őket a stúdióból a felvétel közepén, hogy a dobok kivételével maga játsszon fel minden hangsávot. Szóval nem tudom, akarom-e hallani ezt a poszthumusz lemezt, amely nyilván többmilliós hasznot hoz. Mert amondó vagyok, hogy hagyjuk békében nyugodni a halott zenészeket, és hallgassuk tőlük azt, amit hátrahagytak, amit ők maguk is jónak tartottak, kiadásra méltónak ítéltek, azaz nekünk szántak. SZÉPÉT ÁLMODTAM ÉJSZAKA. MOSZKVÁBÓL JÖTTEK AZ UNIÓS PÉNZEKt . (Cartoonizer) Az orosz média kiáll Golunov mellett Mi vagyunk Ivan Golunov feliratú, egyforma címlappal jelent meg Oroszországban a Kommerszant, a Vedomosztyi és az RBK napilap, tiltakozva az ellen, hogy kábítószerrel való kereskedés címén házi őrizetbe helyezték a Medúza ellenzéki hírportál oknyomozé újságíróját. Golunov ügyvédje bejelentette, hogy az igazságügyi vizsgálat során sem az újságíró vizeletében, sem a tenyerén nem találták nyomát kábítószernek. A Kommerszant, a Vedomosztyi és az RBK nyilvános vizsgálatot követel a belügy azon munkatársai ellen, akik részt vettek az akcióban. A három újság szerint a felhozott bizonyítékok nem meggyőzőek. A rendőrség azt állítja, hogy 4 gramm kábítószert találtak Golunov hátizsákjában, majd egy újabb adagot a lakásán. Sok újságíró viszont azt gondolja, hogy a hatóságok így próbálják elhallgattatni kollégájukat. Az orosz sajtószakszervezet honlapján hétfő délelőttre közel nyolcezer aláírás gyűlt össze egy Golunov védelmében a belügyminisztériumhoz és a főügyészséghez írt levél alatt. Dmitrij Muratov, a Novaja Gazeta főszerkesztője és Alekszej Venegyiktov, a Gazprom Media tulajdonában lévő, de a Putyin-kurzussal szemben kritikus hangvételt is megengedő Eho Moszkvi rádió főszerkesztője vasárnap közölte, kezességet vállal az újságíróért. Konsztantyin Habenszkij neves orosz színész-filmrendező a szocsi Kinotavr filmfesztivál megnyitóján kijelentette: nem szabad megengedni, hogy egy kényelmetlenné váló újságírót lecsukjanak azért, mert igazat ír, és egyszer akár ez a fesztivál is kényelmetlenné válhat. (MTI) Agyatlan nacionalisták STUMPF ANDRÁS ■ F lenne az erkölcsi fölény biztos tudatában elítélni a környező országok többségi társadalmának politikusait. _ I ■ B Ilyet azonban sajnos nem tehetünk. X^F ^^F A nacionalizmus nem csúnya dolog. Ha nem létezne, ezek a sorok sem léteznének. Budapestiként ugyan miért írnék egy pozsonyi lapba, amely tehát nem a magyar állam határain belül jelenik meg? Magyar nyelvű lap sem lenne Pozsonyban nacionalizmus nélkül. Az én városom ráadásul a 19. század fő eszmeáramlatának köszönheti elképesztő fejlődését a századfordulón, azoknak a nemzeti liberálisoknak, akik bizonyítani akarták és tudták, hogy a magyar sajátosságai, önálló történelme ellenére sem marad el Európa nagy nemzeteitől. Miért működik ma is a nacionalizmus? Nos, azért, mert noha szellemi konstrukcióról van szó nyilvánvalóan, ám mégsem utópiáról vagy társadalommémöki tervezőasztalok mellett összetákolt rendszerről - az alapjai sokkal mélyebbek és igazabbak. A nemzeti gondolat a létező közös nyelv és kultúra valóságába ágyazódik. Mint bármely gondolatot, ezt is ki lehet csavarni, el lehet torzítani - amint arra már a 20. század gusztustalan példák sorával mutatott rá. Fasizmus, nácizmus - amikor nem a nemzetet, hanem csak a saját nemzetet tekintik értéknek, a többit meg alávalónak, aztán már nem is a nemzetet, hanem a „fajt”... Nem vesztegetek erre sok szót. Aki újságot olvas, tudja úgyis, mi következett akkor, amikor a nemzeti gondolaton eluralkodott az agybaj. Állítom továbbra is, hogy ez nem szükségszerű, hogy tehát nem a nemzeti gondolattal van baj, hanem az agybajjal. S hogy miért írok erről 2019 pünkösdjén? Megihlethetett volna a bibliai történet is, a lángnyelvek a tanítványok fölött, akik több nyelven tudtak rögtön. A történetben szereplő szent lélek sem törölte el a létező nyelveket, nem teremtett egyetlen nagy, mindenki által használandó emberi nyelvet. Azaz elismerte a sokszínűséget értékként - a tanítványokat tanítva meg inkább a létező nyelvekre. Mégsem ezért írok most erről. Hanem azért, mert az agybaj megint kezd úrrá lenni rajtunk itt, a Kárpát-medencében. Az Uz völgyében románok nyomulnak be magyar temetőbe, székelykaput törnek be, kereszteket dobálnak szét? Hogyan, kérem? Legyinthetnénk, hogy barmok mindenhol vannak, de nem legyinthetünk. A barmokat nem először hergelik fel és szervezik a hatalomban lévők. Az Úz völgyében is ott volt a csürhe soraiban csendőrparancsnok meg volt rendőr, de még ezt sem kell túlkutatnunk: az, hogy a román nagykövet nem emelte meg a hátsóját, amikor a magyar külügyminiszter bekérette, egyenlő a beismeréssel. Agyatlan nacionalizmus a románoknál. A szlovákiai eseteket nem én fogom elmagyarázni Budapestről, a himnusztörvénnyel mindenesetre ugyanez az agyatlan nacionalizmus próbált tündökölni - szerencsére nem sikerült neki. De jó lenne büszkén kihúzni magunkat, hogy itt, nálunk, Budapesten ilyen nincs. Jó lenne az erkölcsi fölény biztos tudatában elítélni a környező országok többségi társadalmának politikusait. Ilyet azonban sajnos nem tehetünk. Amikor piros-fehér-zöldre festett, széttépett Nagy-Magyarországot jelentet meg a magyar kormány Kovács Zoltán nemzetközi kormányszóvivő közösségi oldalán - az ÉEG-masina ebben az esetben sem mutatna agyműködést. Ha meg igen, akkor csak szándékos lehet a provokáció. Nem mintha ne lenne igaz, hogy elszakították az ország kétharmadát, nem mintha ez ne fájhatna ma is. Csakhogy az Orbán-kormány alapvetése, hogy a politikai kommunikációban az igazság nem számít. Csak a haszon. Ezért hazudnak Magyarország-szerte óriásplakátokon, tévében, rádióban - ahol csak tehetik. Belpolitikáiig persze hasznos lehet ez a térkép is, a Budaházy György által amúgy is leleplezett Fidesz-Mi Hazánk-koalíció szavazótáborának bizonyára tetszik - ám külpolitikánkban csak kárt okoz. Az úzvölgyi agyatlan románok tüzére is újabb olajat önt. A szlovák nacionalistákéra is, egészen biztosan. A helyi magyaroknak tehát biztos, hogy rossz - az egyfolytában nemzeti kormány számára éppen ők közömbösek. Akkor is azok voltak, amikor Orbán Viktor szerdán az illegális migrációról tárgyalt Aung Szán Szú Kji mianmari kormányfővel, s megállapította, hogy ahogy nálunk, Európában, úgy Mianmarban is felvetődött az egyre nagyobb muszlim kisebbséggel való együttélés kérdése. Ezután biztosította a mianmarit: Magyarország elutasítja a „demokráciaexportot” és a brüsszeli meg más nyugati bürokraták megközelítését, hogy össze nem tartozó kérdéseket próbálnak keverni, így például a gazdasági együttműködés ügyét belpolitikai témákkal. Mianmarban, ugye épp az a helyzet migrációilag, hogy nem oda, hanem onnan migrálnak a helyi muszlimok százezerszám - merthogy finom kis pogromokat rendezett köreikben a budapesti vendég által irányított helyi állam. Ami tehát belpolitika, csak hülye, jóemberkedő brüsszeliták teszik szóvá. Szép. Remek. Csakhogy ha így állunk, akkor ugyan miért is kellett volna a román nagykövetnek megjelennie Szijjártó tekintetes úr előtt? Semmiért. A más felekezetű, más nyelvű magyarok sírjai Romániában vannak. Románia pedig elutasítja a demokráciaexportot és a brüsszeli meg más nyugati bürokraták megközelítését, hogy össze nem tartozó kérdéseket próbálnak keverni, így például a gazdasági együttműködés ügyét belpolitikai témákkal. Vagy ilyenkor mégiscsak jó lenne, ha Brüsszel megszólalna? Ha kiállna a magyar kisebbségekért? Ilyenkor azért várjuk, hogy azok a csúnya nyugati bürokraták felemeljék a szavukat egyes románok barbársága ellen? Nem várhatjuk. Olyan nincs, hogy a világon csak és kizárólag magyar kisebbségeknek legyenek kisebbségi és emberi jogai, az összes többinek meg ne, hiszen az a többségi állam belügye, amelybe senki ne kotyogjon bele kívülről. Ilyen egyenlet nem létezik. Azaz de: a román, szlovák, magyar - bármilyen nemzetiségű, de mindenképpen agyatlan nacionalisták világában. A szerző a Válasz Online szerkesztő-újságírója JUHÄSZ KATALIN
