Új Szó, 2019. június (72. évfolyam, 126-150. szám)

2019-06-08 / 132. szám

PRESSZÓ ■ 2019, JÚNIUS 8. www.ujszo.com AKTUÁLIS Négy holttestet és 11 tonna szeme­tet hoztak le a Mount Everestről nepáli serpa hegyi vezetők az egy hónapos takarítás so­rán - jelentették be tegnap. Dandu Radzs Ghimire, a turiszti­kai minisztérium vezetője elmond­ta, hogy a 12 serpából álló csoport a világ legmagasabb hegyének szá­mos táborából több meat oxigén­palackot, eldobott konzervdobo­zokat, köteleket és sátrakat gyűjtött össze. „Az alaptáborban elkülönítve helyezték el a szemetet, csak az újrafeldolgozható hulladékot hoz­ták vissza Kathmanduba” - tette hozzá. Az azonosítadan holttesteket a fő­város egyik kórházába vitték, tör-Csak az újrafeldolgozható hulladékot hozták vissza Kathmanduba Ferenc pápa megváltoztatta a Miatyánk szövegét Ferenc pápa már 2017 decem­berében beszélt arról egy tévéin­terjúban, hogy a római katolikus egyháznak meg kellene változ­tatnia a „ne vigy minket a kísér­tésbe” sor fordítását a világ legis­mertebb keresztény imájában. Az egyházfő szerint a pontosításra azért van szükség, mert Isten nem viszi kísértésbe a saját gyermekeit, azt a sátán teszi, így aztán a helyes megfogalmazás a ne engedj minket kísértésbe esni. A francia katolikus egyház egyéb­ként hasonló megfontolásból már korábban változtatott a szövegen, amelyet Jézus arámi nyelven mondott el, legelső fellelhető ' írásos formája pedig ógörögül található meg. Ezt fordították latinra - „Et ne nos inducas in tentationem” így terjedt el a nyugad kereszténységben, ennek nyomán pedig az egyéb nyelvekre történt fordításokban is. Az új változatot - 16 évnyi kutatás . után — most hagyta jóvá hivatalo­san a pápa, ám a változtatás nem mindenkinek nyerte el a tetszését. „Meg vagyok döbbenve!” - idézi a Seattle Times a Déli Baptista Teológiai Szeminárium elnökét, Möhler Albertet, aki szerint „mélyen problematikus” a pápa húzása. „Ez az Úr imája, és nem a pápáé. Nem változtathatja meg Jézus szavait” - méltadan­­kodott Mohler. Philip Lawler, a Catholic World News szerkesztő­je azt kérdezi a New York Times­­ban: „Hol fog ez megállni?” Szerinte Ferencnek immár szo­kásává vált a hívek összezavarása, így nincs mit csodálkozni azon, hogy egyre csak nő a feszültség a nyájon belül. brit Express a Twittertől is fel­­multat néhány véleményt: van, aki szerint Ferencnek egyszerű­­en nincs joga megváltoztatni az Úr imádságát, és van, aki egyenesen a pápa lelövését szorgalmazza. (24.hu) (Fotó: TASR/AP) Május 21-én és 22-én hegymászók százai álltak sorban, hogy feljussa nak az Everest csúcsára, példátlan torlódást okozva a világ legmaga­sabb hegycsúcsán. Mennyi szemetet hagytak hátra? (Fotók: vényszéki orvos szakértő segítségét kérték az azonosításhoz. A szemetet egy újrahasznosítással foglalkozó kathmandui cég vette át. A nepáli mászószezon idején a he­gyi vezetők táborokat állítanak fel, ahová az alaptáborból viszik fel az ellátmányt. A törvény szerint min­den mászónak legalább nyolc kilo­gramm hulladékot kell visszavinnie magával, a laza ellenőrzés azonban ezt a szabályt nem tartja be maradéktalanul. A Mount Everest 8848 méteres csúcsára eddig mintegy ötezren jutottak fel, több mint 300-an haltak meg a hegyen. Az idei ta­vaszi szezonban - sokak szerint a túlzsúfoltság miatt - 11-en vesztették életüket. (MTI) Megmérgezték az elefántokat Három elefántot mérgeztek meg egy malajziai olajpálma-ültet­­vény közelében - közölte a helyi rendőrség tegnap. Az ország déli részén lévő Dzsohor állam rendőrei kedden találták meg a tetemeket, majd értesítették a vadőröket - mondta el az AFP-nek Adbul Kadir Abu Hasim, a nemze­ti parkokért felelős állami vezető. A három állatról úgy tudni, a közeli erdei rezervátumban élő, mintegy 30 tagú csordához tartoztak. „A 18-22 éves nőstények vizsgála­tából kiderült, hogy megmérgezték őket. Megdöbbentett és elkeserített az eset. Ha ez így folytatódik, min­den vadon élő elefántunkat elvesz­ítjük” - tette hozzá Abdul Kadir. Még vizsgálják az állatok máj- és vesemintáit, hogy megállapítsák, milyen mérget használtak -ff ... minden vadon élő elefántunkat elveszítjük. mondta Xavier Dzsajakumar Aru­­lanandam, a természeti erőforrá­sok minisztere. Állatvédők becslései szerint már csak nagyjából 1500 elefánt él va­don az országban, amelyik kiterjedt esőerdőknek ad otthont, bennük az elefántokon kívül orangutánok, tigrisek és számos más egzotikus ál­lat. Sok ritka fej egyedszáma azon­ban drámaian csökkent az utóbbi évtizedekben. Sok veszélyeztetett állatra lesnek orvvadászok egyes testrészeik miatt, melyekből gyógyhatásúnak vélt szereket készítenek sok ázsiai országban. (MTI) Malajziában egyre gyakrabban ölnek meg elefántokat, amelyeknek élőhelyét a terjeszkedő ültetvények fenyegetik. Tavaly hat törpeelefánt pusztult el szintén mérgezésben egy pálmaolaj-ültetvény közelében. (Fotó: Shutterstock) Kos (HL 21.-IV. 20.) Úgy érzi, a hétvégére tel­jesen összekuszálódtak a dolgok, de ne aggódjon, mert később csak nevetni fog az egészen. Ha a szo­kásaihoz hű marad, akkor nem lesz nagyobb probléma. Mint mindig, most is legyen elszánt és hajthatadan, s ne adja fel. Rák (VI. 22.-VII. 22.) Számos lehetőség vár önre, de sajnos csak egyet választ­hat. Bár kicsit csalódottnak érzi magát, tudja, nincs értelme emiatt haragud­nia. Mielőtt véglegesítené az egyiket, vegye számba az összes következményt, s meglátja, a lehető legjobbat fogja választani. Mérleg (IX. 24.-X. 23.) Ne aggódjon, mert min­dent sikerül elvégeznie és megoldania, ami a jegy­zékén szerepel. Mivel az utóbbi időben sürgősségi sorrendbe rakja teendőit, így több szabadideje marad, aminek nemcsak ön, de családja is örül. Végre több időt tölthetnek együtt. Bak (XII. 22.-I.20.) Sok mindent szeretne elérni, ezért még hosszú út áll ön előtt. Jobb, ha a lépéseit előre megtervezi, mert ez magabiztosabbá és határozottabbá teheti. Sőt, ajánlatos minden segítséget elfogadnia, még olyart személytől is, akit eddig nem ilyen embernek ismert. Bika (IV. 21.—V. 21.) Egy titkot sikerült meg­tudnia, s mindenáron szeretné elárulni a többi­eknek, de még nem lehet. Később több részletet is megtudhat, ami ponto­sabbá teszi az információját. Próbálja kibírni, nehogy a végén hamis hírrel álljon barátai, szerettei elé! Oroszlán (VII. 23.-VIII. 23.) Mindenki a környeze­tében azt lesi, milyen a hangulata, mivel sajnos a többiek jókedve is azon múlik, önnek jó vagy rossz kedve van-e. Legyen türelmesebb, amennyire csak teheti. Nem kell min­denen felkapnia a vizet és megharagudnia. Skorpió (X. 24.—XI. 22.) Nem jó dolog haragot tartani, és főleg nem jövedelmező. Mindig kétséges, ki a hibás a dologban. A lényeg, hogy a félreértést minél előbb rendezni kell. Önön múlik, elnézést kér, vagy megbocsát, valamit lépnie kell. Vízöntő (I. 21.—II. 19.) Most kellene meggyőz­nie a környezetét arról, hogy nincs semmi gond, minden a régi, és ön sem változott. Éppen ezért nincs ok a szomorko- r dásra, inkább tegye meg az első lépéseket annak érdekében, hogy elkezdődjön valami az életében. Ikrek (V.22.-VI. 21.) Tanácstalan, mert nem tudja, melyik irányba induljon el. Ösztönzésre, útmutatásra lenne szüksé­ge, de ebben a kérdésben nem számíthat senkire. Ez felettébb megnehezíti a helyzetét, és sajnos az eddig stabil dolgokat sem érzi már olyan biztosnak. Szűz (Vin. 24,-IX. 23.) A saját bőrén fogja érezni, hogy amit elkép­­zelhetedennek gondolt, az megvalósulhat. A jó ugyanúgy, mint a rossz. Ezért vigyázzon a válasz­tásnál, s hallgasson a megérzéseire! Ha rosszul dönt, azt érezni fogja kollégái és barátai viselkedéséből. Nyilas (XI. 23.-XII, 21.) A lehetőség adott, hogy valami olyat cselekedjen, amit eddig nem csinált. Mindenki várja a meg­lepetést öntől, ne hagyja cserbe őket! Anyagi hely­zete megfelelő, így nem lehet akadálya tervének. Bár elképzelhető, nem megy minden zökkenőmentesen. Halak (H. 20.-ni. 20.) Ideje elfelejteni a régi dolgokat, mivel mindent sikerült elrendeznie. Ezt szerettei is látják, ezért nincs ok aggodalomra. Pontos elképzelései vannak, s ha szerencséje van, akkor mindent be tud szerezni ahhoz, hogy megvalósíthassa álmait, terveit. A mellékletet szerkeszti: Urbán Gabriella, gabriella.urban@ujszo.com . Levélcím: DUEL-PRESS s.r.o., Új Szó - Presszó, P. 0. BOX 222, 830 00 Bratislava 3

Next

/
Thumbnails
Contents