Új Szó, 2019. május (72. évfolyam, 101-125. szám)
2019-05-28 / 122. szám
www.ujszo.com | 2019. május 28. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Kulturális veszteségeink 42. ízlések és pofonok megítélése „mai szemüvegen át" H át vége ennek is. Az indulók közül nyilván sokan elégedetlenek az eredménnyel, mások óvatosabban fogalmaznak, hogy tudniillik pont ebben reménykedtek, de babonából nem mondták ki hangosan. Vannak, akik ezt állítják ugyan, de másban reménykedtek, több elismerésben, vagy akár győzelemben is. Egy valaki azonban - remélhetőleg - ambivalens érzelmekkel nézegeti, amit kapott. Alain Delonról van szó és az ő cannes-i életműdíjáról. Ez a sztori sokakat még Tarantino visszatérésénél is jobban érdekelt az idei filmfesztiválon. Az imádott francia filmsztárról ugyanis kiderült, hogy szabadidejében előszeretettel pofoz nőket-bocsánat: fiatalabb korában művelte ezt rendszeresen, ma már egyáltalán nem. Viszont ma is ellenzi az azonos neműek házasságát, illetve szimpatizál a szélsőjobboldali Le Pen politikájával. Elsősorban a barátnőpofozás verte ki a biztosítékot egy feminista szervezetnél, amely petíciót indított, hogy Delon ne kaphasson életműdíjat, azaz tiszteletbeli Arany pálmát Cannes-ban. Pár nap alatt 25 ezren írták alá, ami a kezdeményezőket is meglepte. És nyilván a fesztivál szervezőit is, mert eléggé béna mentegetőzéssel tűzdelt érvelést bocsátottak ki magukból: „A fesztivál elítél bizonyos megszólalásokat, de nem a véleménynyilvánítás szabadságát. Nehéz mai szemüvegen át megítélni olyan dolgokat, amelyek évekkel ezelőtt történtek, vagy amelyeket akkor mondtak”—nyilatkozta Thierry Frémaux művészeti igazgató, hozzátéve, hogy külön kell választani a francia színész munkásságát a véleményétől. Nos, az indiánok kiirtása, a rabszolgatartás, a holokauszt, az amerikai feketék megbélyegzése is „évekkel ezelőtt” történt, mégsem nehéz „mai szemüvegen át” megítélni. Legalábbis reménykedem benne. A szervezők mindenesetre gyorsan levették Delon arcképét a fesztivál plakátjáról, és a márciusban elhunyt Agnes Vardát tették a helyére. Ez akár tisztelgésnek is tűnhet a filmrendező(nő) előtt, legalábbis kevesen mernék állítani, hogy kényszermegoldás, úgyhogy tekintsük merveilleux, azaz zseniális ötletnek. Annál is inkább, mivel a művészeti igazgatónak azért is magyarázkodnia kellett, hogy a hivatalos versenyprogram 21 filmjéből csak négyet rendezett nő, noha a hollywoodi szexuális zaklatási botrányok után a cannes-i fesztivál chartában kötelezte el magát az esélyegyenlőség mellett. De visszatérve hősünkhöz: ezek után az lett volna a (rendkívül elegáns) megoldás, ha Alain Delon nem fogadja el a díjat, nem veszi át saját lányától,„könnyek között”, és esetleg mond valamit arról, mennyire fontos neki a nézők véleménye, főleg a nőké, akiket nagyon tisztel. Nem ezt tette, megcsinálta a sírós performanszt, és sajnos sokakban csak ez marad meg az idei fesztiválról, nem pedig a filmes felhozatal, amely a tavalyi harmatgyenge év után végre újra méltó volt Éurópa egyik legpatinásabb filmfesztiváljához. Én a magam részéről mindig is kedveltem Delont. Ahogy Woody Allent, Kevin Spacey-t és R. Kellyt is. Egy ideje viszont egyikőjükre sem tudok olyan tisztelettel nézni, mint annak előtte. Mert szerintem egy körülrajongott sztár magánélete nem választható szét a művészi munkájától. Ha szétválasztható lenne, akkor Hitler festményeire is azt mondanánk, hogy nagyon ügyes mestermunkák, nem véletlenül érnek olyan sokat a gyűjtők számára. (Lubomír Kotrha kaeikatúrája) Döglött lovak MÓZES SZABOLCS V éget ért a dal. A puding próbája meglett, mindenki megízlelheti, milyen képviselet nélkül maradni. Lesz tanulság? Persze nézhetjük a dolgok pozitív oldalát is. A szombati végeredmény felfogható egy figyelmeztető lövésként, aminek megvolt a tétje - nem teljesen mindegy, hogy Brüsszelben lesz-e felvidéki magyar hang vagy beugrókkal kell elénekeltetni ügyeinket -, de lesz itt egy sokkal nagyobb téttel bíró küzdelem is bő fél év múlva. Ott pedig nagyon nem mindegy, milyen eredmény születik. A 2020-as márciusi parlamenti választásnak sokkal hosszabb távú kihatásai lesznek. Míg eddig az volt a kérdés, hogy vajon az egyik vagy a másik párt eljut-e arra a felismerésre, hogy felkeresse a másikat, avagy a potenciális meghívást a megszólított fél méltóztatik-e elfogadni, addig most odáig fajultak a dolgok, hogy a két társaság társadalmi hitele és súlya kérdőjeleződött meg. Az MKP mozgósított, ám ez még alig több mint 20 százalékos részvételnél sem volt elég az 5 százalékos küszöb átugrásához - a parlamenti választáson 60 százalékos részvételnél ez még kevesebbre lenne elég. Es a Híd eredményei... hát, azokat kommentálni sem nagyon lehet. Kijózanító pofon lehetett mindazoknak, akik eddig magas lovon ültek, és úgy gondolták, ők diktálhatnak. A két pártnak a megosztottság éveiben mérhető hosszú távú támogatottsági trendje egy-egy lefelé mutató tengellyel írható le. Az MKP 5 százalék alatt kezdte, és hiába csökkent a szavazóbázisa minimálisan, az irány változatlan, a küszöb alatt még lejjebb kúszik. A Hid ezzel szemben kezdetben magasan állt, ám meredekebben csökkenő trendvonalat produkált. A két tengely az 5 százalék alatti térben metszi egymást (talán éppen mostanság értük el ezt a pillanatot), és egy biztos: az irányuk változatlan. Hiába konvergál az egyik (a Híd) gyorsabban a nullához, mint a másik, ha utóbbi ebből nem tud profitálni és szintén csökkenő tendenciát mutat. Ha eddig valaki optimista forgatókönyvben hitt, esetleg az egyik pártot életképesnek látta - olyannak, amely egymaga megugoija az 5 százalékot -, az legkésőbb most hétvégén kijózanodhatott. A márciusi elnökválasztás után írtam ezen a helyen, hogy a szlovákiai magyarságnak fel kell készülnie a „Béla utáni” időszakra. A szombati eredmény ezt kétszeresen aláhúzta és felkiáltójelet tett a mondat végére. Az EP-választás megmutatta, hogy a két párt olyan, mint a westemfilmek többemeletes díszletei: a homlokzat áll, a rozsdásodó cégér a helyén lóg, ám ha átlépünk az ajtón, a semmi közepén találjuk magunkat. Nincs tartalom, a zenét pedig többségében olyanok akaiják játszani, akik már évekkel ezelőtt is fals hangokat szólaltattak meg. Az emberek egy része még egyfajta kötelességérzetből megválasztja ezt a nagy semmit is, de egyre kevesebben. Azok többségétől, akik ide juttatták a magyar érdekképviseletet, nem várható, hogy belássák tettük következményeit. Ok a megélhetés miatt vannak a vályúnál. És talán még mindig azt hiszik, a ló, amit megültek, elhúzza őket a következő állomásig. Pedig nem. A döglött lovak nem húznak sehova. A felelősségteljes pártos kisebbség és a felvidéki magyar társadalom nyomására lesz szükséges ahhoz, hogy előrelépés történjen. Ha nyomás sem lesz, csak a döglött lovak maradnak. De akkor mi se panaszkodjunk jövő márciusban... FIGYELŐ Az EPP-nek már nem éri meg Orbán A Klubrádióban az MTA Világgazdasági Kutató Intézetének volt igazgatója azt mondta, az Orbánkormány az EP-választást belpolitikai célokra használta a migráció kérdésével. Inotai András szerint máshol ennél sokkal fontosabb kérdésekkel foglalkoztak a kampányban, de „nálunk egyfajta szellemi népirtás zajlik, amit a vasárnapi választáson láttunk, az egy agymosott társadalom reakciója volt”. A közgazdász úgy számol, az Európai Néppártnak nem hiányzik a Fidesz 13 képviselője és nem is érdeke visszaengedni. Az EU ugyanis liberális irányba akar mozdulni. Világosan látszik, hogy azokra a célokra, amelyekre eddig adtak támogatást, kevesebb jut majd. A pénz a jövőben nem „ajándék” lesz, hanem fokozatosan átalakul hosszú lejáratú hitellé, az ellenőrzés pedig szigorodik -mondta a professzor. (24 hu) Nem árasztotta el Európát a populista hullám A nagy európai pártok hatalmának meggyengüléséről és a zöld pártok erősödéséről is írnak az európai lapok az uniós parlamenti választás után. A Guardian brit lap kommentálja szerint az Európa-barát tábor kényelmes többségre támaszkodhat még akkor is, ha az olasz Matteo Salvini tábora a konzervatív nacionalistákkal és a szélsőbaloldallal együtt a parlamenti helyek mintegy harmadát szerezte meg. A lap szerint a nacionalisták és euroszkeptikusok egymás közt nem tudnak dűlőre jutni egy sor lényeges kérdésben, így alkalmi, frakciók közti összefogásukra lehet számítani. A Guardian arról is ír, hogy a szavazók a zöldeket és a jobboldali pártokat támogatták, a közép népszerűsége viszont csökkent. Erről értekezett a BBC is, amely megemlíti, hogy a centralista nagy pártok már rászorulnak a liberálisok vagy a zöldek támogatására, és csak így lehet jelentős többségük. A Times kitér arra, hogy Orbán Viktor nyilatkozata jelezte: leválhat az EPP-ről és csatlakozhat a Salvinivezette szélsőjobbos, populista szövetséghez. Említi az osztrák Szabadságpártot, amely nem omlott össze a belpolitikai botrány után sem, illetve a spanyolországi szocialistákat, akik nagy nyertesnek számítanak. A Times szerint viszont a német szociáldemokrata párt jövője megkérdőjeleződött. A német Der Spiegel vezércikke szerint a szélsőjobb ellen csak az erő segít. Azt írja: az európai politikusok évek óta igyekeznek megállítani a jobboldali populistákat, illetve a szélsőjobbot, és a nagy pártok számára a kulcsfeladat az, hogy visszanyerjék elvesztett szavazóikat a jobboldali populistáktól. A Frankfurter Allgemeine Zeitung konzervatív német lap szerint Európa félelmei csapódtak le a választáson. Vagyis az emberek a klímaváltozástól és az illiberális nacionalistáktól tartottak, ezért mentek el ilyen nagy arányban szavazni. A jobboldali populistákat így sem minden országban sikerült megfékezni - jegyzi meg a német újság. A brüsszeli Politico megállapítja: a populista hullám erősödött, de nem árasztotta el Európát, ami jó hír a demokratikus erők és az unió számára. A Le Figaro a Kelet-Európábán felerősödött nacionalizmusról ír. Magyarországról beszámol arról, hogy a Fidesz még 5 százalékot javított is az 5 évvel ezelőtti eredményén, és emlékeztet, Orbán Viktor nem volt hajlandó válaszolni arra, pártja marad-e a konzervatívok soraiban. (infostart)
