Új Szó, 2019. május (72. évfolyam, 101-125. szám)
2019-05-24 / 119. szám
TUDOMÁNY ÉS TECHNIKA Mitől lesz vicces valami? 2019. május 24. | www.ujszo.com A humor néha előítéletekből táplálkozik, de alkalmas arra, hogy a gyűlölködést az elfogadás mezejévé változtassa Egy biztos: humor nélkül is lehet élni - de nem érdemes (Fotó: Shutterstock) CSIBRÁNYI ZOLTÁN A humor ősidőktől kéz a kézben jár az emberiséggel. Ma színházak, könyvek, újságok, televízió, világháló is bőven nyújt szórakoztató előadásokat, nyelvi furfangot alkalmazó vicceket, kacagásra sarkalló fényképeket és humoros jeleneteket láttató filmanyagokat. De mitől válik valami szellemdússá? A régi idők humorhoz való viszonyulásáról néhány példa. A Kr. u. 480 körül született Nursiai Szent Benedek regulája tiltja az illetlen tréfálkozást és a hasztalan, nevetésre ingerlő szavakat. A humor kifejezést a 18. századig nem használták abban az értelemben, ahogyan és amire ma használjuk. 1900-ban jelent meg az első modem olyan könyv, amely a humor elméletével foglalkozik; szerzője, Henri Bergson filozófus a nevetésről azt írta: „a szív pillanatnyi érzéstelenítése”. Nevess és idővel tán én is veled nevetek. Ez részben az 1990-ben felfedezett, ún. „tükömeuronok” aktivizálódásától függ. Egy szöveg vagy kép olvastán-láttán elsőként a homloklebeny dolgozza fel az információkat, amelyeket, ha potenciálisan humorosnak ítél, elektromos jeleket küld szét az agykéregben, aminek folytán az egész test reagál a humorra és örömérzés tölti el: ez megmutatkozhat mosolyban, kuncogásban, akár harsány, velőtrázó röhögésben. A Harvard Orvosi Iskola adjunktusa, Carl Marci kutatása szerint a nevetés és a humor hatékony a hangulatzavarok elleni küzdelemben. Nevetés hatására beindul az agyi jutalmazó központ és sokféle segítő anyag szabadul fel, például dopamin, szerotonin, endorfinok és fájdalomcsillapító hatású anyagok. A poénkodás remek módja annak, ha valaki nevettetni akar. Emberek eltérő jellemű (vagy más-más foglalkozású, vallású, nemi identitású, életkorú...) csoportjai közötti könnyedebb kapcsolatteremtésre is alkalmas lehet. De sosem mindegy, mivel, miként s mikor él valaki humorral. Vannak örökérvényű humorok, de némelyik poén a témája miatt idővel értelmét vesztheti, miután az egyének és a társadalmak értékrendje, világnézete is változik (amin pár évtizede még nevettek, azon ma lehet, szempilla sem rebben, vagy immár felháborítónak tartják az azzal való poénkodást). A szellemesség függ a jól megválasztott szóhasználattól. Es előzetesen mindig fel kell mérni, adott élethelyzetben, környezetben és csoportban helyénvaló-e előhozakodni bármiféle viccelődéssel, mert különben a humorizálni kívánó személy válhat nevetség tárgyává, akár egy kínos és megbocsáthatatlan jelenet alanyává. Arisztotelész úgy gondolta, minden humoros helyzet másvalaki pórul járásából fakad. De azért egy halálos baleset nem lehet nevetés tárgya, még ha a tragédia körülményei nevetésre sarkallnának is. A humor néha előítéletekből táplálkozik, ugyanakkor alkalmas arra, hogy pont a szemellenzősségből fakadó gyűlölködés mérgező táptalaját az elfogadás mezejévé változtassa. Ehhez persze feltétlenül szükséges a befogadóképesség: egyéni humorérzék híján minden hiábavaló, aki nem érti a viccet, leginkább haraggal fog reagálni. Megértésük életkortól is függ. A kísérleti pszichológiával foglalkozó szaklap, a Canadian Journal of Experimental Psychology 2013-ban közölt egy tanulmányt, amelyben arra keresték a választ, 3-6,5 éves közötti gyerek különbséget tudnak-e tenni vicc és irónia között. Korábbi kutatások szerint az ironikus kifejezések megértésének készsége 5-6 éves kor körül fejlődik ki. Ehhez képest a Torinói Egyetem pszichológiai tanszéke alá tartozó Kognitív Tudományok Központja kutatói arra jutottak, az általuk vizsgált fiatalabbak is könnyen megértették a vicceket, néha az iróniát is. Egyes kutatók remélik, a jövőben sikerül azonosítani olyan géneket, amelyeknek szerepe lehet a humorok megértésében és szintúgy a kiagyalásukban. A „fölényelmélet” szerint egy vicces helyzetben azért jó kinevetni valakit, mert azzal a nevető személy a kinevetett ember fölé helyezi magát. De ez csak addig veszélytelen, amíg egyik fél sem megalázásként éli meg a helyzetet. Amikor valaki orra esik, s mégsem sérül meg, azon mindkét fél jót derülhet, ha ismerik is egymást, évtizedek múltán is jót derülhetnek az eset felidézésével. Több kutatás szerint jó hatással van az egészségre. Egy könnyfakasztó nevetés után úgy érezheti az ember, fáj a hasfala-hasizma, de ez igazából nem árt, sőt, a nevetés a szívizmokat is erősíti. Néha temetésen jön ki az emberekből a nevetés, ez ilyenkor a tehetetlenségből fakadó lélekgyógyítóként funkcionál. A fejlettebb humorérzéknek és az önképüket helyesen látók nagyobb önbecsüléssel bírnak, s jobban képesek kezelni a feszült helyzeteket. Ingerültséget kiváltó élethelyzetekben jól jöhet feszültségoldóként egy kiadós nevetés önmagunk szerencsétlenségén - ehhez természetesen ismerni kell saját képességeinket és korlátáinkat. Az Evolutionary Psychology, az evolúciós pszichológia empirikus, filozófiai, történelmi és társadalmipolitikai aspektusaival foglalkozó tudományos folyóiratban jelent meg 2006-ban a kanadai Manitoba Egyetem kutatóinak tanulmánya a humor evolúciós eredetéről. Eszerint a humor összetett kognitív, megismerő funkció, amely gyakran nevetéshez vezet (de nem feltétlenül), s úgy tűnik, minden egészséges ember képes megérteni a nyilvánvalóan humoros dolgokat. Bizonyára genetikai háttere van, hogy fajunk képes megérteni is és előállni is humorral. A szerzők tudomása szerint minden kultúra ismeri a humort. Mint írják, humoros beszélgetést már az ausztrál őslakosok között is hallottak a velük elsőként kapcsolatba lépő antropológusok (1891-ben és 1936-ban). Ez sokatmondó, mert egy 1998-as kutatás szerint az ausztráliai aboriginalok legalább 35 000 éve genetikailag elkülönülve éltek. Márpedig, ha a humort megérteni és poénos dologgal előállni is genetikai háttér folytán tud fajunk, akkor a humor műfaja legalább 35 000 éve szerves része a Homo sapiens mindennapjainak. És a kutatók szerint a nyelv kiterjesztéseként talán a legösszetettebb kognitív funkció az állatvilágban. Egy biztos: humor nélkül is lehet élni - de nem érdemes. Törpebolygóval való összeütközés alakította a Hold felszínét MTI-HÍR Egy nagytömegű törpebolygóval ütközhetett össze a Hold a Naprendszer kialakulásának korai időszakában, ez az esemény okozhatta a Hold kráterekkel szabdalt távoli oldala és a Föld felé néző, alacsony fekvésű medencékkel tarkított oldala közötti különbségeket. A Journal of Geophysical Research: Planets című szaklapban megjelent tanulmányukban a szakemberek úgy vélik: az a legvalószínűbb, hogy egy nagy, mintegy 780 kilométer átmérőjű test ütközött a Hold közelebbi oldalának óránként 22 500 kilométeres sebességgel. Csu Meng-Hua, a Makaói Tudományos és Műszaki Egyetem Űrkutatási Intézetének munkatársa és német, amerikai, francia kollégái a NASA GRAIL nevű missziójának 2012-ben gyűjtött adatai alapján készített szimulációt. A GRAIL misszió két űrszondát állított ugyanarra a Hold körüli pályára, hogy elkészítsék a Hold gravitációs mezejének nagy felbontású térképét és megértsék belső szerkezetét. A tudósok új modellje megmutatta, hogy a becsapódás nyomán hatalmas mennyiségű anyag lövellhetett fel, mely aztán visszazuhanhatott a felszínre, ezzel a távoli oldalon az eredeti kérget 5-10 kilométernyi törmelék alá temette. így alakult ki a GRAIL által észlelt megnövekedett felszíni réteg a távoli oldalon. A tanulmányban bemutatott elmélet szerint nem valószínű, hogy a becsapódó égitest a Föld egy másik, korai holdja lehetett, amely később egybeolvadt az első holddal, ahogyan azt más népszerű elméletek feltételezik. Akármi volt is a becsapódó test, valószínűleg saját pályáján keringett a Nap körül, amikor találkozott a Holddal - véli Csu. A felfedezés magyarázatot ad a Föld és a Hold felszínén található izotópok eltéréseire is. „A Hold távoli és közeli oldala közötti különbségek eredetének megértése alapvető feladata a holdkutatásnak” - mondta Steve Hauck, a Journal of Geophysical Research szerkesztője. Afelfedezés magyarázatot ad a Föld és a Hold felszínén található izotópok eltéréseire is (Fotó: Shuttertock)
