Új Szó, 2019. május (72. évfolyam, 101-125. szám)

2019-05-24 / 119. szám

www.ujszo.com | 2019. május 24. TUDOMÁNY ÉS TECHNIKA 111 Galaxy A50: a friss vér Károsak a női hangú virtuális asszisztensek TESZT Az utóbbi időben azt lehetett érezni, hogy a Samsung kicsit egykaptafára gyártja a mobiltelefonokat, mintha csupán le akarnák tudni a kötelező köröket. Most azonban piacra dobták a Samsung Galaxy A50-t, ami már a számozásával is az újdonságra utal. A Galaxy A50 szinte milliméterre akkora, mint az S10+, ami paramé­terekben ezt jelenti: 158,5 x 74,7 x 7,7 milliméter. Mind a két eszköz 6,4 inches kijelzőt kapott, a kávák azon­ban az A50-ben (főleg alul) kicsivel vaskosabbak, illetve mondjuk azt, hogy láthatók, amit az eltérő képarány okoz: az S10+ esetében 19:9, az A50-nél 19,5:9 ez az érték, magyarán: jelen tesztalanyunk egy kicsit tömzsibb, vagy ha úgy tetszik szélesebb megjelenítőt hord magán. Ez a kijelző felbontását tekintve is elmarad a csúcsmodelltől, 1080 x 2340 pixelről van szó, a technológia azonban itt is Super AMOLED, ami több jósággal is jár. Mármint azon felül, hogy a panel fényereje, ka­librációja, kontrasztja és betekinté­si szöge kiváló. Az egyik extra (és ezzel jelenleg az A50 meglehetősen egyedülálló a saját kategóriájában) a kijelző mögé helyezett ujjlenyomat-olvasó, ami egy hi-tech megoldás, de itt is érdemes tudni, hogy pontosabban kell céloznunk az ujjunkkal, illetve némiképp lom­hább is a procedúra, mint az évek alatt tökélyre fejlesztett hátlapi op­cióknál. Nálunk átlagban 5 próbál­kozásból 3-szor ismerte fel az ujj­lenyomatot. Maga a forma eléggé Samsung, de nem összekeverhető a drágább S10 sorozattal. Leginkább azért, mert itt nincs előlapi kameralyuk a jobb fel­ső sarokban, hanem felül lóg be egy csepp alakú notch, rajta egy előlapi kamerával, amely 25 megapixeles. Értesítési LED nincs, ám ellentétben Az A50-et elég jól eltalálta a Samsung az A40-nel, itt ugye van always-on kijelzés, ami ezt pótolni képes. Nyil­ván a szokásos samsungos opciók elérhetők, rakhatunk ki fixen képet, meghatározhatjuk, hogy milyen események, információk látszódja­­nak, és természetesen lehet az egé­szet időzíteni is. A hátlap fényes, ám ebben a vilá­goskékes árnyalatban a maszatok nem látszódnak meg rajta. Noha nem fém, ennek ellenére nincs vezeték nélküli töltési lehetőség (ez egy ki­hagyott ziccer), viszont találunk há­rom darab hátlapi kamerát is, ame­lyeket vertikálisan helyeztek el. A készülék összeszerelési minősége vitán felül prémium, a nagy kijelző ellenére nem kezelhetetlen a méret, köszönhetően a vékony káváknak, jól meg lehet markolni, nem gyűjti az ujjlenyomatokat, mindenképpen méltó a Samsung nevéhez. Egyetlen hiányossága, hogy nincs IP- védelem, tehát lehetőleg kerüljük a nedves helyzeteket. A három hátlapi kamera nagyon jól hangzik, ám ne feledjük, hogy a Samsung Galaxy A50-es egy kö­zépkategóriás készülék, így ettől a három kamerától sem várhatunk (Fotó: Samsung) csodákat. A hármas szám ellenére csak két látószöget kapunk (normál és széles), a harmadik szenzor pusz­tán a portréfotózásnál valamelyest besegítő mélységérzékelő. A gyári alkalmazáskínálat nincs túltolva, a Google szoftverei mind megvannak, ezen kívül van a Sam­­sungnak is egy appcsokra, amely­ben benne van a Samsung Healthy és a Wearable cuccok szoftvere, a Smart Things, a fájlkezelő, a Sam­sung Members, valamint egy saját böngésző, amit a Chrome helyett használhatunk. Akad egy jól kezel­hető diktafon, gyárilag fent van a Spotify, az Office Mobile, a Face­­book, a Linkedln és a OneDrive, il­letve a gyártó jegyzetkezelő alkal­mazása is Samsung Notes néven. Ennyi, de ennél több nem is kell, a Play Áruház mindig nyitva áll. Áz A50-et elég jól eltalálta a Sam­sung: always-on kijelzés, kijelző mögé tett ujjlenyomat-olvasó, 4000 mAh-es akkumulátor, ami körülbe­­'lül két napig bírja a strapát, jobb ka­merák és gyorsabb hardver jellem­zik, AMOLED-panellel, remek összeszereléssel, friss rendszerrel és kezelőfelülettel, (mgy, mobilarena.hu) INDEX-HÍR A mesterséges intelligenciával működő virtuális asszisztensek megerősítik a nőkkel kapcsolatos káros berögződéseket, hívja fel a figyelmet az ENSZ új tanulmánya. A tanulmány szerint azzal, hogy a legtöbb ilyen asszisztens alapál­lásban női hangon válaszol, a készséges, feltétel nélkül segítő és válaszadó nő sztereotípiáját erősíti meg. Az Apple Sirije, az Amazon Alexája vagy a Microsoft Corta­­naja mind női hangon szólalnak meg, és mindnek női neve van. Azzal, hogy készségesen segíte­nek és válaszolnak minden kér­désre, függetlenül attól, hogy mi­lyen módon kapják az utasítást, az UNESCO szerint a techcégek csak újra megerősítik a felhasználók­ban azt a képet, hogy a nő szolgá­nak való. A tanulmány szerzői hiányolták a védelmi mechanizmusokat dur­va, szexuális vagy bántó nyelvezet használata ellen. A főleg férfiak­ból álló fejlesztőcsapatok ahelyett, hogy ilyen eszközöket adtak volna az asszisztenseknek, azok csupán viccekkel vagy kitérő válaszokkal felelnek a problémásabb kérések­re, kérdésekre. A Google az utóbbi időben igyekszik csökkenteni ezt a káros tendenciát, írja a Verge. Mikor a felhasználó a Göogle-asszisztens hangját választja, már nem nemek, hanem akcentusok szerint tud vá­lasztani. Ezen kívül bevezették a Pretty Please kezdeményezést, amivel a gyerekeket jutalmakkal ösztönzik, ha kedvesen szólnak az asszisztenshez. A tanulmány szerint a megoldás egy nemileg semleges hangú asszisztens lenne, és hogy meg­előzzék a felhasználók embertár­saikkal kapcsolatos tévképzeteinek kialakulását, a fejlesztőknek direkt úgy kéne fejleszteniük ezeket, hogy ne nagyon legyenek emberiek. A Vice Media márciusban pró­bálkozott egy ilyen hang elkészí­tésével, de finoman szólva is ve­gyes fogadtatásban részesült a projekt. A tanulmány szerint azzal, hogy a legtöbb ilyen asszisztens alapállásban női hangon válaszol, a készséges, feltétel nélkül segítő és válaszadó nő sztereotípiáját erősíti meg (Fotó: Shutterstock) A Huawei-ügy egyelőre nem érinti a szlovákiai ügyfeleket Padlóra küldheti a kínai gyártótTrump kereskedelmi háborúja (Fotó: Shutterstock) SZABÓ LACI Hatalmas a botrány a mobil­kommunikációs piacon. Az ok, hogy az USA gyakorlatilag betiltotta a Huawei céget, az nem üzletelhet amerikai cégekkel. Ez pedig nemcsak azt jelenti, hogy az Amerikai Egyesült Államokban nem lehet majd megvásárolni a kínai gyártó készülékeit, de azt is, hogy az amerikai gyártók nem működhetnek együtt a Huawei céggel. így a kínai gyártó készülékeiből eltűnhetnek az olyan fontos elemek, mint az Andriod, a Google térképek, de a csipgyártók (Broadcom, Intel, Qualcomm) csatlakoztak a bojkott­hoz, és az Apple is nagyon megérzi Trump kereskedelmi háborúját. Bár igaz, az utolsó hírek szerint az USA 90 napra felfüggeszti a tiltást, hogy a cégeknek legyen idejük felkészülni. Rendkívül népszerűek a Huawei mobiltelefonok a szlovákiai mobil­­szolgáltatók ügyfelei körében is. A lapunkban is rendszeresen közölt, havi népszerűségi listán szinte min­dig több modell is szerepel. Most megkérdeztük a hazai szolgáltatókat, hogy az amerikai tiltás mennyiben érinti a szlovákiai ügyfeleket, elképzelhető-e, hogy lekerülnek a boltok polcairól a Huawei készülé­kei. Az Orange a francia anyacéggel folyamatosan figyeli és értékeli az eseményeket - tájékoztatta lapun­kat Alexandra Piskunová. Az Orange szóvivője emlékeztette ar­ra, hogy a legutóbbi eladási toplista első 10 helyezéséből 5 Huawei te­lefon volt, ami bizonyítja a márka népszerűségét. Az Orange biztosít­ja az ügyfeleket, hogy a 'készülé­keket teljeskörűen használhatják a jövőben is, azokra lesz biztonsági frissítés és a Google alkalmazásai is megtalálhatók lesznek rajta. Bár a kínai gyártó a hálózatépítésben is szerepelt, ez főleg a 2G- és a 3G- hálózatokat érinti, ezeket pedig fo­lyamatosan fejlesztik a modernebb 4G-re. A szolgáltató a 4G- és az 5G- hálózatot európai partner (Nokia) segítségével építi ki. A Telekom is hasonlóan áll a problémához, mint ahogy azt Mi­­chal Korec, a szolgáltató szóvivője elmondta, a korlátozás csak az új modellekre érvényes, így a tiltás életbe lépéséig gyártott készülékek továbbra is tökéletesen fognak működni, és a biztonsági frissíté­seket is megkapják e modellek. A Telekom egyelőre nem tervez vál­tozást, a Huawei modelljei tovább­ra is megtalálhatók lesznek a. kíná­latban. Az 02 is megerősítette, hogy az ügyfelek semmit sem fognak érezni a tiltásból. Mint ahogy azt Tereza Molnár, a szolgáltató szóvivője la­punknak elmondta, a Huawei­­készülékek tökéletesen fognak működni. Hogy a közeljövőben a szolgáltató kiveszi-e a kínálatból a kínai gyártó modelljeit, egyelőre nem tudni. A készülékek terén a 4ka nem annyira érintett, mint a másik három szolgáltató, hiszen jelenleg csak egy régebbi modell van a kínálatban. De ahogy azt Matús Benőik, a szolgál­tató szóvivője elmondta, ők is fo­lyamatosan figyelik az ügy alakulá­sát, és ha kell, reagálni fognak az ak­tuális hírekre, eseményekre.

Next

/
Thumbnails
Contents