Új Szó, 2019. május (72. évfolyam, 101-125. szám)
2019-05-24 / 119. szám
8 I NAGYÍTÁS 2019. május 24.1 www.ujszo.com Hol talál bennünket a jövő? Huncík Péter: „A rendszerváltást megélt nemzedék 80-85 százaléka mára nem emlékszik, vagy nem akar emlékezni arra, milyen rezsimben élt 1989 előtt, és nosztalgiával visszasírja azt a rendszert, amit addig átkozott" MIKLÓSI PÉTER Éberségre intő lejtő szélére csúszott Szlovákia: a május elején közzétett közvéleménykutatási adatok szerint a szlovák parlament padsoraiban terpeszkedő szélsőjobb népszerűsége fölkapaszkodott a második helyre! Egy másik közhangulati felmérés alapján pedig a megkérdezettek kis híján egyharmada kormányzati szereppel is felruházná ezt a gárdát. Az elsőként idézett vizsgálódás hatos élmezőnyéből fújja az extrém erők passzátszelét az a csalá(r)dpártképződmény is, amely a minap Pozsonyban lelkes szíveslátással fogadta a radikális Marine Le Pent; illetve egy további hithű szövetségest keresve azóta már lepaktált az Európai Uniót bomlasztó Matteo Salvinivel. És hogy a demokráciát zsigerből gyöngítő hazai szerveződések akár triumvirátussá bővüljenek, a j nyíltan rendszerellenes, az államfojelölti falragaszain önmagát a szlovákság nemzetmentőjének és utolsó reménységének hirdető Stefan Ha- l rabin szintén meglebegtette pártala- j pítási szándékát... Bohócvonatra ült j hát hazánkban is a politika? A szél- i sőjobb erők térnyeréséről Huncík : Péter pszichiátert kérdeztük. Elmegyógyásszal társalogva kézenfekvő a kérdés, vajon az emberek kusza gondolkodásmódjáról vagy inkább a társadalom kizökkent lelkiállapotáról tanúskodik, hogy a demokratikus rendszert megbontani készülő extrémizmus és a szélsőségesen populista hangvétel Szlovákiában hovatovább elfogadott „erkölcsi normává” sekélyedik?! A súlyát tekintve távolról sem alaptalan felvetés hátterét nézve érdemes tudatosítani, hogy a szóban forgó meglátás morális oldalával, sajnos, nagyon kevesen törődnek. Tudniillik nálunk az emberek jelentős hányada az 1989 novembere óta, tehát a nem is egészen három évtized alatt kiépült demokráciát sem annak társadalomerkölcsi aspektusából minősíti. Gondolatviláguk sorrendiségébe ezért egyszerűen belefér, hogy az olyan hatásvadász politikusokat és azok erőt mutató szerveződéseit támogassák, akik a köznapok természetszerűen felmerülő nehézségeiről az egyébként megszokottnál hangosabban, érdesebben, erőszakosabban beszélnek. Az ez iránt fogékonyak azzal már nemigen számolnak, hogy a tetszetősen populista hangütések vezérszólamai mögött általában ott rejtőzik a radikalizmus szándéka. Nyilván semmi sem igazolhatja a szélsőjobb erősödését, de aki objektív mércével keresi a jelenség tágabb összefüggéseit, az valószínűleg a populizmus tolakodásának néhány vélt vagy valós indítékát is észreveszi. Igen. Ugyanis Szlovákia tagadhatatlan fejlődése, demokratikus átalakulása mellett nem hallgatható el a társadalmi gondok és szociális különbségek elmélyedése, a politika eldurvulása, a szinte mindent behálózó korrupció elharapódzása, újabban pedig a világ globális problémáinak elmérgesedése sem. Mindezek láttán számtalan emberben könnyen felülkerekedik az a késztetés, hogy a sokasodó kihívásokra minél egyszerűbb, minél könnyebben megérthető és főként hihetőnek tűnő válaszokat kapjon. Ezért ha az elmélyültebb gondolkodást, a dolgok szélesebb ok-okozati viszonyainak keresését mellőzhető „kész megoldásmó; dókat” egy autokrata, az extrémiz- i mustól sem távol álló populista kínálja, akkor a kritikátlanul eljáró egyszerű halandó a neki tetsző szavakat még meg is tapsolja. És az föl sem merül az illetőben, hogy jobbára holmi vágyképek erőskezű zsibárusához igazodik? A populisták megszédített követője nem törődik a politikai etika és a társadalmi erkölcsiség, a hitelt érdemlő megfontolások kérdéseivel. Annak idején, Hitler fellépésének időszakában a hatmillió munkanél: küli, az I. világháborúban vesztes Németországra a győztesek által 1918 után kirótt hatalmas terhek, meg az a vágykép, hogy az elveszett területek akár visszafoglalhatok lehetnek, elég volt a fasizmus kitöréséhez. De hát mindez már kereken száz éve, vagy a történelem időfonalát követve sok évtizeddel ezelőtt történt. Ekkora időtávlatból miért nem vesszük észre, hogy a nacionalizmusra, a faj- és idegengyűlöletre építő szélsőjobb, a hamis patriotizmussal ámító demagóg populizmus csak azután fedi fel az igazi arcát, amikor hatalomra kerül? Elég futólag körbepillantani, hogy észrevegyük: a rendszerváltást megélt nemzedék 80-85 százaléka mára ; nem emlékszik, vagy nem akar emlékezni arra, milyen rezsimben élt 1989 előtt, és akárhányszor nosztalgiával sírja vissza azt a rendszert, amit ; addig átkozott. Ilyen az emberi természet. Erre a pszichiáternek sincs ; hangzatos lélektani magyarázata. Akad néhány sztereotípia, ami összekovácsolja és egy adott irányban, általában valaki(k) ellen egyesíti az embereket. Hetvenöt-nyolcvanöt éve közellenségnek ott voltak a zsidók, ahogy mostanában például a migránsok. Aki ma akár erre az utóbbi kihívásra - megoldás helyett - „választ” ad, sokak szemében az válik azzá a ; népszerű alakká, akinek - támogatói szerint - a kezében ott a bölcsek köve. Persze, azt a fáradságot már nem veszi magának szinte senki, hogy utánanézzen a figyelem fókuszába emelt megmondóember „válaszai” valóságtartalmának. A realitások és azok összefüggéseinek végiggondolása helyett a járatlan felületesség, a hiszékenységen nyugvó szimpátia meg a jól hangzó csattanók befolyásolják az emberek tárgyilagosságát és értékítéletét. Aki viszont nem hagyja magát ebben a nyájszellemben behálózni, az a mások kritikátlanságának térhódítását látva csak a fejét csóválhatja... A szélsőjobb felé araszoló populizmus egyébként nem csak Közép- Európában van felhajtó ágon, hiszen a világ legdemokratikusabb államában is egy olyan határesetnek számító személy tudott győzni, mint Do: nald Trump. És Amerikában az elmúlt három évben sem csökkent a népszerűsége; mi viszont annak örülhetünk, hogy még nem vagyunk hasonló pácban. Miben rejlik a radikalizmus nagyobb veszélye: ha hirdetői törvényes választás keretében bejutnak a parlamentbe, vagy pártjuk a parlamenti küszöb alatt maradva, hétköznapi populizmusával a politikát degradálja? Általánosan elfogadott szakértői vélekedés, hogy a társadalom akkor jár jobban, ha az extrém pártok bekerülnek a nemzeti parlamentekbe, mert úgy nem az utcán hőzöngve terjesztik populista és gyűlöletkeltő nézeteiket, hanem bizonyos fokig mégiscsak zártabb térbe szorulnak. Ezért mondják nálunk is a politológusok, hogy napjainkban már nem az a legfőbb baj, hogy 2016-ban bemasíroztak a szlovákiai törvényhozás házába, hanem inkább az a gond, hogy parlamenti jelenlétüknek, képviselőtársaik részéről, szinte semmi negatív visszhangja sincs. Csupán egy szűk csoport mondja el róluk az igazat, a többség azonban csak közömbösen tudomásul veszi ottlétüket, mondván: hát ez a helyzet, ilyen az ország... Ez a parlamentben meghonosodott elnéző érdektelenség a társadalom egészén is tetten érhető? Legalábbis a közvéleményben legutóbb mért népszerűségi adatok ezt tükrözhetik. Igaz, az extrém mozgalmak és pártok törzstagsága többnyire meglehetősen szűk körű, a populizmus révén elszédíthető és kritikátlan rétegek viszont jóval népesebbek. A családi konfliktusok jssy i gyakorisága miatt otthonról elkívánkozó 16-18 éves fiatalokra pedig duplán érvényes ez az íratlan szabály. Amennyiben a társadalom tényleg akarná, akkor sokat tehetne annak érdekében, hogy a szóban forgó korosztálynak reális alternatívákat kínálva még időben elejét vegye a fiatalok olykor csoportos radikalizálódásának. Általában ugyanis késő közbelépni, ha ezeket a korábbi környezetükből elkívánkozó, tanácstalan fiatalokat a szélsőjobb „megértő” aktivistái már ügyesen behálózták. Ezek a hívatlan .jóakarók” előbb-utóbb arra is felhívják ifjú védenceik figyelmét, hogy az élet kisebb-nagyobb gondjainak és buktatóinak okozói bizonyosan olyan egyének vagy rosszakaró körök, amelyek ellen szervezetten kell szembeszegülni. És ezzel rögvest terítékre kerülhet a cigányozás, a zsidózás, a migránsozás, a gyűlölködő nacionalizmus, az EU és Brüsszel szidalmazása és a többi! A hazai társadalom - saját jól felfogott érdekében - miért nem tesz többet, hogy rámutasson: a szélsőjobb radikális erői sohasem reformálnak, hanem a demokráciát is leépítve destruálnak? Tavaly februárban, a Kuciakgyilkosság után, a civil szféra megmutatta a határozott erejét, de különben a civil mozgalmak szerveződéseinek országos aktivitása az átlagos szintet sem üti meg. így a társadalomnak sincs jól kiépült önvédelmi mechanizmusa. Sőt, a vidéki régiókra kétszeresen jellemző, hogy ott még erőtlenebbek a civil körök, gyönge a polgári öntudat. Pedig éppen ezeken a tájakon kevés a valóban objektív információ, a nyílt véleménycsere. És ahol ritka dolog a civil kurázsi, illetve eseménytelen a közélet, ott gyakran a populizmus adja meg azt, amit a sablonosán gondolkodó, kevésbé iskolázott, esetleg a saját élete vakvágányán vesződő ember hallani akar. Ha a politikai elit nem lenne önmaga is hajlamos az extrémizmussal határos populizmusra, akkor nyilván tudatosítaná az adott helyzet veszélyeit, fölismerné annak kockázatait, és mind a kormányzat, mind a demokratikus ellenzék átgondolt stratégiával, cselekvőén kezelné a radikális populizmus, a magabízó szélsőjobb térnyerését. Egyelőre viszont ott tartunk, hogy április végén a Legfelsőbb Bíróság sem talált eléggé nyomós érveket - vagy csak hajlandóságot? - ahhoz, hogy betiltson egy, az alkotmányosság felrúgásán, a demokratikus berendezkedés felszámolásán ügyködő pártot. Leterítve hát a szőnyeg, megterítve az asztal, Szlovákiában bírósági határozat teszi hétköznapivá az extrémizmust és avatja szalonképessé - így a jövőben akár a kormányszintű koalíciós együttműködést sem kizárva - a radikálisan szélsőséges erőket. De mi lesz, ha egy majdani koalícióban övék lesz a belügyminiszteri vagy az igazságügyi tárca? Mert az ominózus bírósági határozat csak az érem egyik oldala. A másik oldalon ott a gyakorlat, hogy egyetlen szélsőjobb párt vagy annak vezetője sem arról híres, hogy a demokrácia szabályait meg akarná tartani. Doktor úr, feltéve, hogy nem tekinti páciensnek a társadalmat, a józan polgár szemszögéből mi az ilyen helyzetekben adandó válasz? Elmenni szavazni. Minden alkalommal becsülettel részt venni a különböző szintű választásokon. Mert aki lábbal szavaz és otthon marad, az nem old meg semmit, csak ront a helyzeten. Az extrémizmus legjobb táptalaja ugyanis az emberi ostobaság. (Somogyi Tibor felvétele) NÉVJEGY Hunóík Péter (Ipolyság, 1951) orvos, író. 1992-ig Václav Havel elnök kisebbségi tanácsadója. Jelenleg pszichiáterként dolgozik Nagymegyeren. Az Ottawai Carleton Egyetem vendégtanára. Szakterülete a politikai kommunikáció. 1989 előtt öngyilkosságkutatással foglalkozott. Határeset című regénye több díjat nyert.
