Új Szó, 2019. április (72. évfolyam, 77-100. szám)

2019-04-04 / 80. szám

2019. április 4., csütörtök, 12. évfolyam, 11. szám A sziget lezárása lehetőséget teremt egy állatvédelmi program megvalósítására, amely egyfelől a komodói varánuszok populációját akarja növelni, másfelől élőhelyüket akarja biztosítani (Fotó: Shutterstock) Egy évre lezárhatják a sárkányok szigetét évre le akarják zárni a helyi hatóságok a turisták előtt az indonéziai Komodo-szigetet a komodói varánusz élőhelyének védelme érdekében - számolt be róla a CNN honlapja. Az indonéz sajtó szerint 2020 januárjától nem engedik be a turistákat a szigetre. A tervezet­ről hónapok óta folyik a vita az indonéz tartományban, hiszen a Komodo-sziget nagyon népszerű turisztikai célpont. A látogatók számának korlátozása azonban újabb muníciót kapott a közelmúltban, mikor a hatóságok egy csempészhálózatot lepleztek le, amely 41 komodói sárkányt csem­pészett ki a szigetről, és példányon­ként 500 miihó rúpiáért (3 ezer euróért) adott túl rajtuk külföldön. A sziget lezárása lehetőséget teremt egy állatvédelmi program megvaló­sítására, amely egyfelől a komodói varánuszok populációját akarja nö­velni, másfelől élőhelyüket akarja biztosítani. A komodói óriásgyíkok több mint 3 méteresre is meg­nőhetnek, a kifejlett példányok testsúlya mintegy 70 kilogramm, harapásuk mérgező. A Komodo-sziget - amely az UNESCO világörökségi listáján is szerepel - az utóbbi időben egyre népszerűbb a turisták körében, köszönhetően a közeli Flores­­szigeten leszálló új légi járatoknak és a szigeten létesült új szállodák­nak. A Komodói Nemzeti Parknak jelenleg havonta tízezer látogatója van. Az UNESCO adatai szerint a nemzeti park szigetein, Komodón, Ráncán, Padáron, továbbá Flores egyes partszakaszain mintegy 5000 komodói varánusz él vadon. A helyi sajtó szerint csak a Komodo­­szigetet zárják le a turisták előtt, a nemzeti park többi részét továbbra is látogathatják. (MTI) Új-Zéland: új beutazási szabályok E lektronikus utazási engedélyhez köti a legtöbb állam polgárai számára a beutazást az új­­zélandi kormány, ugyanakkor környezetvédelmi és turizmus­adót is bevezetnek. Idén júliustól elsejétől vezetik be fokozatosan az új rendszert, október 1-től pedig kizárólag elektronikus beutazási engedély birtokában (eTA) utazhatnak Űj-Zélandra azok a látogatók, akik vízummentes országokból érkeznek. Ez a szabályozás vonatkozik az összes uniós tagállam, köztük Szlovákia polgáraira is. Ezzel egyidejűleg egy 35 új­­zélandi dollár (21 euró) összegű környezetvédelmi és turizmus-Október 1-től kizárólag elektronikus beutazási engedély birto­kában utazhatnak Új-Zélandra a turisták, akik ezen felül turistaadót is kötelesek fizetni (Fotó: Shutterstock) adót is bevezetnek, az ebből befolyó összeget infrastrukturá­lis fejlesztésekre költik majd a tervek szerint. Egyetlen ország, Ausztrália polgárai mentesülnek az elektronikus beutazási enge­dély kérelmezése alól, mi több, nekik a környezetvédelmi adót sem kell megfizetniük. Az eTA ára 9 NZD lesz (5,40 euró), ha az eTA applikáción keresztül intézik, és 12 NZD (7,20 euró) az eTA honlapon keresztül. A szokásos utazáshoz szükséges adatokat kell majd megadni (údevél, fénykép, elér­hetőség, utazási jogosultság, uta­zás célja). Az eTA-t a hivatalos honlapon lehet igényelni, a díjat bankkártyával kell kiegyenlíteni. Az eTA és az IVL két évig lesz * érvényes. (Turizmus) Májusban érdemes utazni, nagyot estek a repjegyárak Á prilishoz képest na­gyot zuhantak a re­pülőjegyárak, szin­te minden általunk vizsgált célállomásra sokkal olcsóbban repülhetünk. Sőt, rendkívül olcsó jegyek is felbuk­kannak a táblázatban, a távolabbi célállomásokat is érdemes meg­fontolni. Az európai célállomások mindegyike olcsóbb lett, 8 olyan város van (Athén, Berlin, Brüsszel, Koppenhága, London, Madrid, Pá­rizs és Róma), ahova egy retúrjegy még 50 euróba se kerül, de nem sokkal kell többet fizetnünk egy barcelonai, amszterdami és edin­burghi jegyért sem. A távolabbi célállomásoknál is nagy az árcsökkenés, sok olyan népszerű város van, ahova érdemes most fog­lalni. Az első ilyen Bangkok, ahova most 400 euró alatti áron tudunk jegyet foglalni, de a legnépszerűbb helyi tengerpartra, Phuketre is csak 458 euró egy retúrjegy. Kiemelke­dően jó áron foglalható most Báli, ahova általában bőven 700 euró fe­letti áron lehet jegyet találni, most 571 euróért már van jegy. Peking­­be májusban 373 euró egy jegy, Tokió is jó áron van, 425 euróért tudunk foglalni a japán fővárosba, Kuala Lumpurba pedig 474 euró egy retúrjegy. Nagyot csökkentek a jegyárak Ausztrália felé, Sydney például - egy átszállással - 900 euró alatt foglalható. Amerika felé pedig Havanna (410 euró) és New York (325 euró) lehet jó választás a májusi utazáshoz. Szabó Laci OLCSO REPÜLŐJEGYEK EUROPA ES A VILÁG NAGYVAROSAIBA - 2019. MÁJUS Amszterdam easyJet Bécs nincs 4/3 nincs 70 € -40 6 v -36% Athén Ryanair Pozsony nincs 4/3 nincs 38 € -44 € v -54% Bangkok Air France Budapest Párizs 7/6 igen 396 € -138 € v -26% Barcelona __ Laudamotion Becs nincs 4/3 nincs 56 € -21 € v -27% Berlin________Ryanair______Budapest nincs 4/3 nincs 22 € -186 v -45% Brüsszel___________Ryanair______Budapest nincs 4/3 nincs _25€ -29 € v -54% Cancún _____ American Airlines Budapest Philadelphia, London 7/6 nincs 818 € 12 € * 1% Denpasar (Bali) Qatar Airways Budapest Doha 7/6 igen 5716 -156 € v -21% Delhi _____ Qatar Airways Bécs Doha 7/6 igen 435 € -24 € v -5% Duhaj Air France Budapest nincs_______ 5/4 igen 321 € 1 € < * 0% Edinburgh___________Ryanair______Budapest__________nine_________3/4 nine________77€ -25 € v -25% Havanna KLM, Air France Bécs Amszterdam, Párizs 7/6 nine 410 € -331 € v -45% "-**■ ^ *" »*>« -35« Hongkong___________KLM Budapest______Amszterdam 7/6______igen_______515 € -35 € v -6% Isztambul_______Ukraine Airlines Budapest_________Kijev__________4/3______igen 129 € -83 € v -39% Kuala Lumpur Qatar Airways Budapest Doha__________7/6______igen______474 6 -89 € v -16% Koppenhága______Laudamotion Bécs___________nircs__________4/3______nincs 29 € -30 € v -51% WÍ77 Air TAP Lisszabon Portugal ^ nincs 4/3 nincs 112 € _76€ v '40% London________Ryanair_______Pozsony nincs________ 4/3 nincs 28 € -12 € v -30% Madrid_____________Ryanair______Budapest_________nincs__________4/3______nincs_______39 € -72 € v -65% Miami British Airways Bécs London 8/7 nincs 650 € 1€ <> 0% Melbourne Budapest Amszterdam, Abu-Dzabi 8/7 igen 907 € -227 € v -20% München Lufthansa Bécs nine__________4/3 nine __ 134 € 2 € a 2% New York____________Delta Bécs Amszterdam, Boston 6/5 igen 325 £ -20 € v -6% Párizs Ryanair Pozsony nincs 4/3 nincs 45 € -15 £ v -25% Phuket___________Qatar Airways Budapest Doha 8/7 igen 458 £ -143 £ v -24% Peking__________ Air France Budapest Párizs 8/7 igen 373 6 -128 6 v -25%T Rio de Janeiro Air France Bécs Párizs______ 8/7 igen 558 6 -40 € v -7% Róma _ Laudamotion Bécs __ nines 4/3 nines 30 { -10 6 v -25% Szingapúr________Air France Budapest Párizs 8/7 igen 514 6 -109 6 v -17% Tokió __ KLM, Air France Budapest Amszterdam, Párizs 8/7 igen 425 6 -419 6 v -49% San Francisco________KLM__________Bécs________Amszterdam 6/5______igen_______713 6 232 6 * 48% Sydney Qatar Airways Budapest Doha 10/8 igen 899 6 -128 6 v -12% * Az árak nem minden esetben tartalmazzák a feladott poggyász diját, mely 40-100 euró lehet egy oda-vissza útra, tégitársaság, szezon és távolság függvényében. Az árak minden adót és illetéket magukba foglalnak. Repülési időszak: 2019. május 16-31. A táblázatban szereplő árak lapzártakor voltak érvényesek. A szabad helyek és akciós kínálatok függvényében az árak tovább csökkenhetnek, de emelkedhetnek Is. • Forrás: Légitársaságok honlapjai, gyűjtöoldalak.

Next

/
Thumbnails
Contents