Új Szó, 2019. április (72. évfolyam, 77-100. szám)
2019-04-20 / 93. szám
* tavasszal, mikor ii ■ ■y a természet is I I / újra ébredezik, f van egy ünne-1, J J púnk - pontosabban ünnepkörünk -, amelyben a legnagyobb ellentétek találnak helyet: fekete-fehér, gyász-öröm, fájdalom-vigaszság, bűn-bocsánat, sötétség-fény, halál-élet. Ez által hirdetve azt a folyton szaladó és jobbat akaró gyarló emberiségnek, hogy a legnagyobb mélységek elengedheteden feltételei annak, hogy a magasságokba eljussunk (amint erre kortárs költőnk, Jókai Anna, is rámutat: ,A búsvét a legnagyobb mélységeket és legnagyobb magasságokat megélő ünnepünk. ’). Keresztyéni szóhasználattal élve pedig, hogy Jézus értünk vállalt szenvedése sem maradhatott az Atya kegyelmes válasza nélkül: Krisztus feltámadott, hogy nekünk életünk, örök életünk lehessen. A hosszú téli estéket követően az ember már kimondhatadanul vágyik a melegítő napsugarak szívet-lelket derítő megjelenésére. Érezzük, a sötétség nem a mi világunk. Vágyunk a fényre, a világosságra. Szükségünk van az ünnepre is, hogy állandó szürkeségeinket megtörje, örömöt hozzon. Éppen ezeket adja Isten évről évre minden alkalommal húsvét ünnepében, hogy az imént felsorolt ellentétpárok közül megmutassa, hogy Vele és Nála mindig a pozitív töltetű győzedelmeskedik és kerekedik felül. Ez az ünnep tehát Isten és ember ünnepe egyaránt, hiszen Jézus megtöretett teste és kiontatott vére által közöttük új szövetség köttetik. E szövetségnek pedig mindenki részese lehet, aki beengedi szívébe a megváltó Krisztust, hogy O legyen ott Úrrá. A Biblia híradásaiból kiderül, hogy a virágvasárnaptól húsvétig véletlen, hogy éppen e sorok közt olvashatjuk egyedül a Szentírásban, hogy „íme, az ember!” (János 19,5) - a leírásból az ugyanis nem derül ki, hogy Pilátus ekkor kire mutatott (a tömegre-e, vagy az Ür Jézusra). Ha tehát most bármelyikben is magunkra ismertünk, az húsvét ünnepének igazi megünneplésében az első nagy lépést jelentheti számunkra. Hiszen a történet itt nem fejeződik be, hanem tovább folytatódik abba a kicsúcsosodásba, ami a feltámadott Ür sírjánál megjelenő angyal szájáról így hangzik felénk is biztató üzenetként: „Ti ne féljetek! Mert tttdom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. Nincs itt, mert feltámadt, amint megmondta. ” (Máté 28,5-6) Ha ezt valóban meghalljuk tőle és megfogadjuk, akkor bizony nemcsak a természet fog újra zöldjébe öltözve arról bizonyságot tenni, hogy az élet győzött a halál felett, hanem a mi szívünk is. Eljuthatunk ekkor a fekete nagypéntek keresztjétől, melyet bűneinknek köszönhetően a töviskorona és szegek egyaránt jellemeznek, a harmadnapra rá beköszöntő húsvéti fénybe, melyet már a bocsánat és élet szavainkkal írhatunk le. Ebben segítsen minket - legyünk épp bármilyen helyzetben, vagy épp nehézségek közt - Isten, hogy boldogan tudjuk Bódás Jánossal együtt hirdetni: „E hit vigasztal minden megtiportat, / özvegyet, árvát, sír felé menőt, /gyermeket vesztett zokogó anyákat, / s aki beteg ebből nyer erőt. I -Az Úr feltámadt! - vallja millió szív Is nem roskad össze semmi súly alatt.../ - Bármit beszéltek, hitetlen Tamások, / a húsvéti hit győzedelmes marad. ” (Húsvéti hit) Takács Klaudia dunaszerdahelyi református beosztott lelkész Húsvét titka elvezető úton minden olyan oldal, szegmens megjelenik, mely emberlétünket - közösségi, vagy személyes érintettségben egyaránt - jellemezheti. így találkozhatunk itt az ünneplő sokasággal (virágvasárnapi bevonulás), a mindenből árut és üzletet csinálok csoportjával (a templom megtisztítása), a fogadkozóval (Péter), a meglepettekkel (utolsó vacsora előtti lábmosás), a pénzért elárulóval (Júdás), a síróval (Péter a tagadás után), a csúfolódókkal (Jézust őrizők), a számonkérőkkel (főpapok és írástudók), a kérdések közt hányódóval (Pilátus), a bűnözővel (Barabás), a „feszítsd meg!”-et kiáltókkal, a gúnyolókkal, a szenvedővel (Jézus), a látvány hatására megtérővei (százados), a gyásztól megkeseredettekkel (asszonyok), az értedenül szemlélődőkkel (magdalai Mária és két tanítvány), az örömöt látványban is megtapasztalóval (magdalai Mária), a kételkedővel (Tamás) és az örvendezőkkel (tanítványok) egyaránt. Nem 2019. április 20., szombat, 13. évfolyam, 16. szám Megosztottság helyett magyar lista, valódi tartalommal Zászlós Gábor Elkerülhetetlen a változás és a változtatás - Magyar választási blokkot vitaindító írása április 6-án jelent meg, erre reagál Mózes Szabolcs. K ülön vagy együtt? Hogyan és kivel? Ezek lesznek a következő hónapok kulcskérdései a szlovákiai magyar közéletben, pedig a bajok sokkal mélyebben gyökereznek. Ha most kerülne sor a parlamenti választásra, egy magyar párt sem juma be a törvényhozásba. Ha egy hónapja szavaztunk volna, szintúgy. A szemünk előtt zajló események az újdonság erejével hatnak, miközben csupán a hosszabb távú trendek értek be. A szlovákiai magyar választókat megszólító két párt közül az MKP hiába tudott az utóbbi évtizedben stabil 100 ezres szavazóbázist a háta mögött, ez csak 5% alatti eredményre volt elég - és azóta sem látszik, hogyan tudna ebből kitörni. A Híd támogatottsága pedig a párt első, 2010-es parlamenti választása óta csökkenő tendenciát mutat: a 2016-os 6,5% volt a mélypont, az akkor kötött smeres, SNS-es koalíció pedig kódolta az erőteljesebb amortizációt. Egy ilyen koalíciót nem lehet túlélni horzsolások nélkül, ám a további csökkenés trendjét már a koalíciókötés előtti választási eredményből is kiolvashattuk. Akkor a párt szavazóbázisának hozzávetőlegesen a fele már szlovák volt, a magyarok között pedig főként az idősebb és alacsonyabb iskolázottságú szavazókat szólították meg (lásd a Focus ügynökség nagymintás exit-polljának eredményeit). Innen nézve nem meglepő, hogy az MKP mellé a Híd is beért az 5% alattiak klubjába, az egyedüli meglepetést az jelenti, hogy ilyen későn. Bizonyos szempontból viszont épphogy időben, hiszen, van még egy szűk év a legközelebbi választásokig. Mivel az 1989 utáni időkben most először van valós és nagyon komoly veszélye, hogy parlamenti érdekképviselet nélkül marad a magyarság, logikusnak tűnhet - már csak a túlélési ösztönök okán is -, hogy 2020-ra kiegyezik vagy megegyezik a két párt. Az egyezség legnagyobb kerékkötőjének a személyi kérdések tűnnek, ám a probléma sokkal összetettebb, a magyar közélet válsága sokkal mélyebb, mint amilyennek első látásra tűnik. Szlovmagy 1.0 A hazai magyar politika nem csak személyileg, legfőképpen tartalmilag üresedett ki, évek óta nulla innovációs potenciállal rendelkezik. Nem volt ez mindig így, sőt, a 30 évvel ezelőtti rendszerváltás idején pont a honi fiatal magyar közéleti elit számított progresszívnek. A szlovák forradalmárok visszaemlékezései alapján kisebbségi magyar kollégáik sokkal felkészültebbek voltak, olyanoknak tűntek, mint akik tudják, mi fog következni. Most nem tudjuk, mi fog következni, csak elszenvedői vagyunk a történéseknek. Mindez egy hosszú folyamat eredménye, mely során a felvidéki magyar politika - informatikai szakkifejezéssel élve - leragadt az 1.0-ás verziónál, és nem tudott frissíteni. A kommunista rendszer kisebbségekkel szembeni intoleráns negyven éve után a 90-es évek generációja lerakta az alapokat: magyar településnevek, kisebbségi nyelvhasználati jogok, „ovátlanítás” lehetősége, magyar keresztnevek hivatalos használata satöbbi, a stabil magyar parlamenti érdekképviselet kiépítése. Ezek Ha most kerülne sor a parlamenti választásra, egy magyar párt sem jutna be a törvényhozásba. olyan szolid alapok voltak, amelyek önmagukban nem biztosították a magyarság megmaradását, ám építeni lehetett rájuk. Pontosabban építeni lehetett volna. Ám a nullás években elmaradt a dimenzióváltás, a szlovmagy 2.0 szoftver telepítése, a tízes évek pedig a 2009-es szakítás után reménytelenül elvesztek számunkra. Nem értik a célt A politikai érdekképviseletből nem csak az innováció, de sokszor az egyébként egyértelműnek tűnő tartalmi célok megértése is hiányzik. Szemléltető példaként nézzük a vizuális kétnyelvűséget, amelynek fontossága elsősorban civil aktivistáknak köszönhetően tört utat a köztudatba. A Kétnyelvű Dél-Szlovákia nagy sikerű akcióinak eredménye volt, hogy a pártok a kérdést kiemeltebben kezelték
