Új Szó, 2019. április (72. évfolyam, 77-100. szám)
2019-04-10 / 85. szám
RÉGIÓ www.ujszo.com | 2019. április 10. 115 Mit ér az iskola, ha magyar? A beiratkozások idejét éljük. Jövendő kis elsősöknek a szülők most választanak iskolát. Akadnak, akik az utolsó pillanatig hezitálnak, hogy szlovák vagy magyar tannyelvű iskolában indítsák-e útjára a gyereket. Ankétunkban aziránt érdeklődtünk, miért választották az anyanyelvi oktatást fiuk, lányuk számára a szülők. Peternai Zsuzsanna iskolaigazgató, Érsekújvár A Pázmány Péter Gimnázium igazgatójaként és édesanyaként számomra fontos az anyanyelvi oktatás. A családban többnyire magyarul beszélünk, olvasunk és énekelünk, ez a gyermekeinknek is természetes. Most sem volt választási lehetőségünk. Érsekújvárban egy magyar alapiskola van, a Czuczor Gergely Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola, oda írattuk a második gyermekünket, Áront is. Ha egy iskola van elérhető közelségben, a szlovák szülőnek is az a természetes, hogy abba íratja az utódját. Madarász András zenész, a Kor-Zár együttes tagja, Érsekújvár Feleségemmel együtt a Czuczor Gergely Alapiskola egykori tanulói vagyunk, tehát nem volt kérdéses, hogy a lányunk, Anna Gréta, hol tanul írni, olvasni. Hiszek abban, hogy jól döntöttünk. A korosztályomban vannak, akik csábítónak tartják néhány szlovák alapiskola kínálatát, ahol két nyelven, államnyelven és angolul folyik az oktatás, vagy azért íratják a gyereket szlovák iskolába, hogy jól megtanulja a nyelvet. Nem hiszem, hogy a magyar iskolába íratott gyerek hátrányos helyzetben lenne. Eltérnek a vélemények arról is, hogy magyar vagy szlovák óvodába járjon-e a gyerek. Vannak, akik azt mondják, hiába jártak szlovák óvodába, elfelejtették az ott tanultakat, és végül az iskolában és a környezetükben tanultak meg jól szlovákul. Nekem sohasem okozott gondot a szlovák. Megbízunk az egykori alma materben. Balogh Juhos Melinda nyugdíjasotthon-igazgató, Nádszeg Jövő héten íratjuk kislányunkat iskolába. Nálunk nem volt kérdés az iskolaválasztás. Magyar iskolába megy, fontosnak tartjuk, hogy az anyanyelvén tanuljon, hiszen mind ez ideig magyar környezet vette körül, és óriási nehézséget jelentene neki, ha szlovák nyelven tanulna. Nem szeretnénk, hogy idegesen, szorongva járjon iskolába. Már az is óriási változás lesz, hogy iskolába megy, nem tudni, hogyan fogja venni az akadályokat, felelőtlenség lenne további stressznek kitenni. Fontosnak tartjuk viszont, hogy időben megtanuljon szlovákul, ezért az iskola mellett külön szlovákórára fog járni, ez csakis a javára válhat. Saját magamból kiindulva tudom, hogy nem jelentett hátrányt a magyar iskola. Sőt, anélkül nem dolgozhattam volna magyar újságíróként. Tény, hogy Nagyszombatban a szlovák egyetem kezdetekor nehéz volt az átállás. Éppen ezért a pluszszlovákkal szeretnénk megkönnyíteni a helyzetét. Horváth Csaba közgazdász, Királyfiakarcsa Magyar szülőkként, számunkra nem volt kérdéses, milyen iskolába íratjuk a fiunkat. A gyermek leghatékonyabban az anyanyelvén sajátítja el életre szóló ismereteinek legszilárdabb alapjait, a tudást, másrészt csak az anyanyelvén tanulhat meg helyesen gondolkodni. Az anyanyelv az egyik legértékesebb kincsünk. Nem utolsósorban az identitástudat megőrzésében is döntő szerepe van, ami lényeges a gyerek további fejlődése szempontjából. Megfelelő hozzáállással a gyermek sikeresen sajátíthatja el az államnyelv alapjait is és más idegen nyelveket. Úgy neveljük gyermekeinket, hogy mindezt továbbadják az utókornak. Drancsík Mónika tanár, Dunaszerdahely-Ollétejed A legegyszerűbb érv az, amit minden szülőnek tudatosítani kellene, hogy egy hatéves gyerek nem tud összetetten gondolkodni, és nem tudja megszűrni az őt érő információáradatot, de ez nem is feladata. Számára az anyanyelv, amit magzat korától érzékelt, amin keresztül eddig felfedezte a világot, az nyújtja a békét és a biztonságot, hogy alapos tudást szerezhessen. Tudatosítanunk kell, hogy ha az első osztály tananyaga nem rögzül a gyerekben kellőképpen, ha akár csak egy kis részlet is kimarad belőle (amit akkor talán észre sem vesz a szülő), ez már befolyásolja a ráépülő tananyag elsajátításának a hatékonyságát. Vagyis okát veszti az érv, amely miatt nem anyanyelvi iskolába íratja a szülő a gyerekét, mert nemcsak nem jut előnyhöz, hanem inkább hátrányt szenved a sikerességben. Túri Ildikó adminisztrátor, Síposkarcsa Nálunk fel sem merült más alternatíva, mint a magyar alapiskola. Magyarok vagyunk. Én hazulról hoztam a magyarságomat, a féljem pedig magyarországi magyar. Magyarul végeztem a tanulmányaimat, és soha semmi hátrányát nem éreztem. A kislányunkat csak az anyanyelvűnkön tudjuk segíteni a tanulásban. A kedvencem annak idején a magyar irodalom volt, amely nagyon gazdag, változatos és érdekes. Bízom benne, hogy ezt az élményt a lányunk is megtapasztalja. Bűn lett volna megfosztani ettől. Ilko Katalin gyógytornász, Kassa Azért tartom fontosnak, hogy gyermekeim magyar óvodában, iskolában gyarapodjanak és növekedjenek, mert kötelességemnek (Somogyi Tibor felvétele) és elhivatottságomnak tartom, hogy nyelvünket, kultúránkat, hagyatékunkat átvegyék. Az a lehetőség, hogy Kassán magyarul tanulhatnak, kivételes. Anyanyelvükön nem okoz nehézséget az új ismeretek elsajátítása, barátságok és kötelékek kialakítása. Bennem nem merült fel az iskolaválasztás kérdése. Kézenfekvő volt, hogy gyerekeimet is abba az iskolába íratom, melynek én is diákja voltam. Rengeteg életre szóló szép élménnyel, barátsággal és kapcsolattal lettem azáltal gazdagabb, hogy a Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolába és Gimnáziumba jártam. A színtiszta magyar családból származó gyerekeknek nehézségeket okozhat az államnyelv elsajátítása, hiszen idegen nyelvet tanulnak. Nekünk, szülőknek igyekeznünk kell, hogy a gyermekekkel megismertessük és megszerettessük a szlovák nyelvet, hiszen szükségük van rá ahhoz, hogy Szlovákiában magyarként is érvényesülni tudjanak. Tomojka Tünde újságíró, Pólyán Egy tizenkét és egy kilencéves gyerek édesanyja vagyok. Fékemmel mindenben közösen döntünk. Óvoda- és iskolaválasztáskor nem volt kérdés, hogy a fiainkat magyar intézménybe írassuk és járassuk. Színmagyar család vagyunk, az anyanyelvűnk magyar, ezért elképzelhetetlennek tartottuk, hogy a gyerekeket számukra idegen nyelvi környezetbe dobjuk be. Az anyanyelv biztonságérzetet ad, ez a legfontosabb ahhoz, hogy bátran vegye az akadályokat. A világ akkor nyílik ki számára igazán, a meséket, a történeteket, a világ törvényszerűségeit, később a tudományokat akkor tudja befogadni, magába szívni, ha biztonságban érzi magát, és így tud kizárólag arra összpontosítani, amire éppen kell. Természetesen az államnyelvet meg kell tanulni, de ezt nem az anyanyelv kárára kell tenni. Dobai Tibor, a Komáromi Jókai Színház gazdasági igazgatója, Kamocsa Felvidéki magyarként természetes volt, hogy lányunkat, Liliannát magyar iskolába íratjuk. A hagyományokat tisztelő apaként pedig azt is fontosnak tartottam, hogy az érsekújvári Czuczor Gergely Alapiskolába írassuk, ahova anno engem is a szüleim. Az anyanyelven megszerzett tudás magabiztossá és határozottá teszi a gyermeket, így gond nélkül tudja venni a későbbi próbatételeket az élet bármely területén. Az iskolának a közösségépítés mellett nemzeti megtartó ereje is van. Az általános tudás megszerzése mellett fontos, hogy erősödjék a gyermek nemzeti öntudata, hogy pironkodás nélkül, büszkén vállalja magyarságát, és nemzeti ünnepeinken bátran énekelje nemzeti imánkat, a Himnuszt. Psota Veronika pénztáros, Komárom A válasz a kérdésre, hogy miért íratom fiaimat magyar iskolába nagyon egyszerű: mert magyar vagyok. A szőgyéni szülői házban ezt a mintát kaptam, édesapám már azért ránk szólt, ha véletlenül szlovák szavakat kevertünk a beszédbe, nálunk nem lehetett „horcsicázni”. Féljem szlovák iskolába járt, benne felmerül, hogy esetleg szlovák iskolába is járhatnának a gyerekek, de ebben a kérdésben az én szavam volt a döntő. A gyerekekkel kicsi koruktól csak magyarul beszéltünk, a férjem is. Nagyobbik fiam, Gábriel, aki most másodikos, elég érzékeny, nem tettem volna ki őt olyan stressznek, hogy ne az anyanyelvén kezdje az iskolát. A kisebbik, Bálint, augusztusban lesz 6 éves, de halasztást kértünk, mert még játékos, délutánonként sokat alszik. Jövőre természetesen követi a bátyját a Jókai Mór Alapiskolába. Zilizi Katalin pedagógus, Pered Nálunk soha nem volt kérdés, hogy szlovák vagy magyar iskolába írassuk-e a gyerekünket. Azt gondolom, csak a magyar iskolában kaphatja meg azokat a kulturális értékeket, amelyektől magyarok vagyunk. A szlovák iskolában nem tanulja meg, ki volt Petőfi, Ady. Úgy vélem, magyarként kötelességünk magyar iskolába íratni a gyerekeket. Aki ügyes, az a magyar iskolából kilépve is tud boldogulni. Nagyon sok olyan ismert ember van, aki magyar iskolába járt, és megtalálja a helyét. (szász, sk, vkm, béva, nr)