Új Szó, 2019. április (72. évfolyam, 77-100. szám)

2019-04-10 / 85. szám

161 ISKOLA UTCA 2019. április 10. | www.ujszo.com Történelmi utazás, édes élmények Magyarországi testvórisko­­iájukba látogattak a duna­­szerdahelyi Neratovicei téri Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola diákjai. A március 15-ei nemzeti ünnep­hez kapcsolódva a Rákóczi Szö­vetség diákutaztatási pályázatot írt ki anyaországi és határon túli ok­tatási intézmények részére. A du­­naszerdahelyi Neratovicei téri Magyar Tannyelvű Magán Szak­­középiskola sikeresen pályázott, így március 19-én ellátogathat­tunk testvériskolánkba, a Váci Szakképzési Centrum Petzelt Jó­zsef Szakgimnáziumába és Szak­­középiskolájába. Ezzel az oktatási intézménnyel 2018 őszén alakult ki a testvériskolai kapcsolat. Énekes Rita igazgatónő szívé­lyesen fogadott bennünket, majd ünnepi emlékműsoron vehettünk részt, melynek során megkoszo­rúztuk az iskola névadójának, Pe­tzelt Józsefnek a mellszobrát. A kötetlen beszélgetés és tapasz­talatcsere után a cukrász és cukrász szakács tanulóinkkal, szaktanárok­kal, valamint a szentendrei diákok­kal és tanárukkal ellátogattunk a Szamos Marcipán Múzeumba, ahol szebbnél szebb, kellő pontossággal és odafigyeléssel elkészített marci­pánkülönlegességeket láthattunk. Egyebek mellett megtekinthettük Diana hercegnő és Michael Jack­son élethű marcipánszobrát, lenyűgöző volt az Országháza, a legismertebb meséket megelevení­tő figurák, a többféle betlehem, a gyümölcsök, a zöldségek, a növé­nyek marcipánból kialakított for­mája. Rövid időre egy helyi alkotóműhelybe is benézhettünk. A délutáni program Budapesten folytatódott, történelmi utazást tet­tünk a Hősök terén, a Városliget­ben és az Andrássy úton. Megrázó, de hiteles felvételeket láthattunk a Terror Háza Múzeumban, amely a 20. századi diktatúrák áldozatai­nak, az épületben fogva tartott, megkínzott és meggyilkolt honfi­társainknak állít emléket. Az em­lékhely a borzalmak kézzelfogható bemutatása mellett azt is példázza, hogy a szabadságért hozott áldozat nem volt hiábavaló. A20. századkét legkegyetlenebb rendszere elleni harcból végül a szabadság és füg­getlenség erői kerültek ki győzte­sen. Köszönjük a lehetőséget! Vízkeleti László igazgatóhelyettes Színes programmal várta a dunaszerdahelyi diákokat a vendéglátó váci testvériskola (Fotó: mtmsz) Programozni jó! Adunaszerdahelyi Szabó Gyula 21 Szakközépiskola csapata tanárukkal, Ma­­gyarics Mónikával. Csepy Dominik (jobbról a második) az 5. helyet szerezte meg az országos versenyen. (Fotó: szgysz) Immár két óve tavasz­kezdetkor a világ minden tájáról összegyűlnek a Python programozási nyelv megszállottjai Pozsonyban a PyCon nevű nemzetközi konferencián, amelynek hagyományosan a szlovák köztársasági elnök a védnöke. Idén a konferencia március 22. és 24. között a Szlovák Műszaki Egye­tem Informatikai és Információs Technológiák Karának korszerűen felszerelt termeiben zajlott, ahol ki­értékelték a szlovákiai fiatalok programozással kapcsolatos verse­nyeit és projektjeit is. A dunaszerdahelyi Szabó Gyula 21 Szakközépiskolában a műszaki és informatika szakos diákok négyéves tanulmányaik során megismerked­nek a programozás alapjaival is. A programozás megtanítja a fiatalokat gondolkodni, alkotni. A programo­zással olyan csodálatos dolgokat te­hetünk, amelyek egyébként manuá­lisan munkaigényesek vagy egysze­rűen lehetetlenek is lennének. Az „in­formációs és hálózati technológiák” szak II. D osztályos tanulói már két éve foglalkoznak programok és játé­kok létrehozásával Python progra­mozási nyelven. A hét legbátrabb ta­nuló megragadta az alkalmat, és be­nevezett a Comenius Egyetem Ma­tematika, Fizika és Informatika Kara által meghirdetett országos Python Cup 2019 programozói versenybe. A versenyen Szlovákiából 140 tanuló vett részt. A végeredmény nagyon kellemesen meglepett mindannyiun­kat: Csepy Dominik az ötödik helyet szerezte meg, egy tizeddel lemaradva a maximális pontszámot elért első 4 helyezett mögött. A szoros verseny­ben Szakái János (36. hely), Petiik Szabolcs (38. hely), Huszárik Dávid (53. hely), Deák Márk (54. hely), Fo­gas Gergely és Máfas Marek (60. hely) szintén megmutatták progra­mozási készségeiket. A verseny díj­átadó ünnepsége a konferencia első napján zajlott, ahol Csepy Dominik Dr. Tomcsányiová Monika docenstől átvette a szponzorok díját. A rendezvény számos érdekes, an­gol és szlovák nyelvű előadást is tar­togatott. A diákok meghallgatták a legelismertebb szakemberek beszá­molóit arról, hogyan alkalmazzák a Python programozási nyelvet a kü­lönféle szakterületek problémáinak megoldásában, pl. az űrkutatás, az emberi genomkutatás, a robotika, az információs rendszerek biztonsága területén. A konferencia szervezői számítógépes laboratóriumokban gyakorlati bemutatókkal is gazdagí­tották a programot. A diákok kipró­bálták, hogyan hozhatnak létre játé­kokat és webes alkalmazásokat Py­thon programozási nyelven, a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem taná­rainak és diákjainak segítségével pe­dig részt vettek egy hardverprogra­mozási alapképzésben, s megismer­kedhettek más szlovákiai fiatalok projektjeivel is. A tanulók az estéket geocaching túrával színesítették Pozsony Óváro­sában, ahol hat geoládát sikerült megtalálniuk. A sikeres kincsvadá­szok a találatot be is jegyezték a játék naplójába. Ez a három nap hatalmas élmény volt a tanulók számára. A konferen­cia mindannyiunkat meggyőzött ar­ról, hogy a Python programozói kö­zösség nyitott és befogadó a világ minden tájáról érkező érdeklődők számára. Köszönjük a középiskola vezető­ségének és a szülőknek, hogy támo­gatták és lehetővé tették, hogy a diá­kok részt vehessenek ezen az esemé­nyen. Köszönjük a konferencia ren­dezőinek is, elsősorban az informa­tikatanárok EduSummit szekciója szervezőinek, Klimek Évának és Marek Mansellnek, akik immár két éve inspirálják és támogatják a prog­ramozás oktatását középiskolánkban. Gratulálunk diákjainknak az elért eredményhez, és sikereket kívánunk további tanulmányaikhoz. Magyarics Mónika, a II. D osztályfőnöke, informatikatanár Tavaszi természetjárás Fodrásztanuló országos 3. helyezése (Fotó: MKSZSZ) Március végén a gútai Tündér­kert Óvoda Brünni téri és az Erdő utcai kihelyezett osztályai a tavasz ébredésének köszöntésére tanul­mányi kiránduláson vettek részt. A Gútától nem messze fekvő Túzo­­kosra látogattak, ahol Vajlik Ka­talin mérnök és Riflík Zsolt orni­tológus apuka vártak bennünket. A buszról leszállva a gyerekek érdeklődve nézték a zöldellő erdős területet, közepén egy halastóval. Csendben, hogy ne zavarjuk a ma­dárkákat, utunk első állomásán egy 150 éves fűzfát csodáltunk meg. Többféle madárfészket láthattak (szalmasárból készült), megtanul­ták, mire használták a fát régen és ma (tüzelés, kosárkészítés, kerí­tésfonás). Megkülönböztették az agancsot a szarvtól. Láttunk bo­gárszállót. Közösen válogattuk szét a madarak ennivalóit képek­ről. Sajnos ma már csak kitömött túzoktyúkokat és túzokkakast lát­tunk, és sok-sok madártojást. Végigsétáltunk az erdő ösvé­nyén az állatokig. Lehetőségük volt megetetni a barikat, szamara­kat, kecskéket, juhokat az otthon­ról hozott almával, répával. Utunk végeztével nagy meglepetésünkre Riflík Zsolt madarakat fogott há­lóval, verebet és zöldikét. A gyűrűzés után útjukra engedte őket. Ami nagyon érdekes volt a gyerekek és óvónők számára, test­közelből nézhették meg a baglyok köpetének a szétszedését. Hogy mi volt benne? - egér felső és alsó áll­kapocs, lábszárcsont, szőrzet. Ki hitte volna? Felejthetetlen élményekkel tér­tünk vissza az óvodába. Esti mesét biztos, hogy a gyerekek mondtak a szülőknek. Köszönjük a Túzokos dolgozóinak! A gútai Tündérkert óvónői Sok érdekességet láttak a gútai Tündérkert óvodásai a Túzokos Környezetvédelmi Központban (Fotó: GTO) A nagymegyeri Magán Keres­kedelmi ás Szolgáltatáipari Szakközépiskola fodrász, koz­metikus, stylist tanulói ás mesterei fantasztikus eredményeket értek el a Vlasy a Vizái Cup 2019 nevű versenyen. Idén először neveztek iskolánk ta­nulói a trencséni versenyre, melynek alapfeladata volt egy férfi vagy nő teljes átalakítása. A verseny két for­dulóból állt. Az első fordulóban az is­kola berkeiben oldották a tanulók a feladatot. Szabó Viktória fodrászta­nuló egy iskolatársát, Décsi Olíviát alakította át kozmetikus és stylist „kollégáival” tetőtől talpig. Olivia át­alakulásáról fotósorozat is készült. Ezeket a fotókat kellett a trencséni bi­zottság elé juttatni, akik február 23-án döntöttek arról, hogy kik kerülhetnek be az élő show-ba. A fotókat szak­mabeli nagy nevek bírálták el, pél­dául Iveta Weiselová fodrász, Jena Simková fényképész vagy Iveta Scháfferová, a Hair&Beauty folyó­irat főszerkesztője. A zsűri országos szinten 6 diák és 6 professzionális fodrászt választott ki az élő show-ban való szereplésre. Már az is fantaszti­kus eredménynek számít, hogy köz­tük volt tanulónk, Szabó Viktória is! A nagy nap március 28-án, tanító­napon jött el. Tanulóink hosszú he­Szabó Viktória és csapata modelljükkel tek felkészülése után új modellel in- ; dúltak útnak mestereik kíséretében a ; trencséni Beauty Forum Slovakia j rendezvényre. Az izgatottság nem j volt ok nélküli, hisz a versenyzőknek I négyórás időkeretben a helyszínen kell megalkotniuk új modelljük új frizuráját, sminkjét. Szabó Viktória modellje Nagy Beáta volt, akit sminkkel Molnár Ilona, stylistként pedig Molnár Bernadett alakított át. A lányok ezúttal sokkal nagyobb vál­tozást terveztek, mint a bejutáskor, hisz ahhoz, hogy nagy eredményeket érhessenek el, nagy változásokat kellett bemutatniuk. Az utazást regisztráció, majd négyórányi kőkemény koncentráció követte. Vajon jól sikerül a festés? Biztos jó lesz a ruha? Nem csúszik el a smink? Beleférnek az időbe? Mondanunk sem kell, hogy vágni lehetett a feszültséget a levegőben. De a lányok ismét nagyot alkottak! Bea 100%-ban átváltozott! Az addig visszahúzódó lány vagány frizurát és sminket kapott, amitől szárnyakat kapott! Az eredményhirdetés előtt az izgatottság a tetőfokára hágott. Szabó Viktória és csapata a fan­tasztikus harmadik helyezést érte el a versenyen! Mérhetetlenül büszkék vagyunk a lányokra és a felkészítő csapatra! Tanítónapra szebb ajándékot nem is adhattak volna tanáraiknak, meste­reiknek, a vezetőségnek. Huszár Ambrus Rita tanár

Next

/
Thumbnails
Contents