Új Szó, 2019. március (72. évfolyam, 51-76. szám)

2019-03-05 / 54. szám

RÉGIÓ www.ujszo.com I 2019. március 5. 5 Andrej Kiska államfőt a városháza előtt fogadták a vágsellyei lakosok Jozef Belicky polgármesterrel arról is beszélt az államfő, hogy javítani kell az egészségügyi ellátást (A szerző felvételei) Kiska a vágsellyei problémákról tárgyalt SZÁZ ILDIKÓ Vágsellyón az egyik legnagyobb gondot a megfelelő egészségügyi szolgáltatások hiánya jelenti. Hétfői munkanapját Vágsellyén kezdte Andrej Kiska államfő, akit Jozef Belicky, a járási székhely pol­gármestere fogadott a városháza előtt. A helyi hagyományőrző cső- ; port fellépése után Andrej Kiska üd­vözölte a lakosokat, elbeszélgetett velük. Az egyik nyugdíjas asszony elmondta Kiskának, úgy érzi, jobb lett az élet Vágsellyén is, amióta ő az ■ államfő. Andrej Kiska és Jozef Belicky tár­gyalását követően az államfő rövid sajtótájékoztatót tartott. Kiska el­mondta, a polgármesterrel arról is szót váltottak, hogy az elmúlt né­hány évben jelentős mértékben csökkent a város lakossága. Az el­vándorlást Vágsellye vezetése újabb bérlakások átadásával szeretné megállítani. A járási székhelyen az egyik leg­nagyobb gondot a megfelelő egész­ségügyi szolgáltatások hiánya je­lenti, mióta bezárták a kórházat, a la­kosok kénytelenek több mint húsz kilométert utazni a legközelebbi egészségügyi komplexumba. Jobbá kell tenni az ambuláns és a sürgős­ségi betegellátást a városban. And­rej Kiska felszólította a régióbeli or­vosokat, tegyenek meg mindent, hogy a vágsellyei térségbeli betegek megfelelő egészségügyi ellátást kapjanak. Szó volt a gyorsmentő­szolgálatról; az államfő elmondta, tudomása van arról, hogy amikor az egyik városi rendőr agyvérzést ka­pott Vágsellyén, másfél órát vártak a mentőautóra. Kiska hangsúlyozta, bízik abban, hogy ez a probléma a hatékony tárgyalások eredménye­képpen megoldódik. Andrej Kiska találkozott a helyi szlovák gimnázi­um diákjaival, és tárgyalt a régióbeli polgármesterekkel. Vágsellyei útját a járási székhely legnagyobb mun­kaadójánál, a Duslo vegyi vállalat­ban zárta. A sajtó képviselőinek el­mondta, kiváló a kapcsolata Vág­sellye vezetésének és a Duslo vegyi vállalat igazgatóságának, a munkál­tató támogatja a kulturális és a sport­­rendezvényeket, bár most gondok merültek fel a vállalati fedett uszoda eladása körül. ________________________________________________________________FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS__________ SZLOVÁKIAI MAGYAROK A SZOCIÁLIS HÁLÓN tartalma. Két év után ellepték a támogató és pozitív üzenetek. Ebből válogattam egy párat: Meglepett a növekvő érdeklődés és az üzenettár K. Erik: Te vagy a példaképem! •o K. Tibor: Magát fogom választani. Sok sikert! G. Lívia: Szurkolunk önnek! A szavaztunk az öné!!! ö. Zsolt: Üdvözlöm, Szurkolok önnek. Ja, és szavazok is. Cs. Mária: Sok sikert kívánok a köztársaságiel­­nök-választáson. ^ • O F. Ivett: Kedves Béla! Én és a családom biztos, hogy magá­ra foguk szavazni, úgyhogy hajrá és sok sikert! O. Alexander: Sok sikert kívánok. Remélem, hogy hama­rosan Komáromba is ellátogat. Szüksége van Önre ennek a városnak. Tisztelettel! •o R.T. Mária: Mélyen tisztelt Bugár úr! Szeretnék sok kitartást, fizikai és lelki erőt kívánni elsősorban Önnek es az egész Híd csapatnak ezekben az embert próbáló időkben. Bízom a politikai bölcsességében és emberi tartásában. V N. Ferenc: Támogatom elképzeléseit mert érzékelem a folytonosságot a korábbi szlovákiai magyar politikusok igyekezete ível. Valóban meg kell értenünk egymást azon a területen, amelyben születünk, magyaroknak és szlovákok­nak. Biztosan nehéz, de ne adja fel e gondolat képviseletét. Erőt, egészséget kívánok hozzá. K. István: Nem vagyok hidas és nem rád szavaztam Béla. De most a szavazatom a tiéd. V •o V. Virág: Aki magyar az magyarra szavaz. Nincs mellédu­­málás. F. Anna: Bugár úr, miért nem önt támogatja az MKP? F. Béla: Én a Dodinak gyűjtöttem az aláírásokat, mert Cse­­madok-tag vagyok. De ezt elcseszte. Rád szavazok Béla. D. K. Ferenc: Most hogy a Mistrik visszalépett, látok esélyt. Nincs nagy kedvem, de elmegyek szavazni. Bugár a magyar jelölt. Hajrá. V K. Zsolt: Nagyon bízok az ön terveiben, dicséretre méltó, amiket tesz az országunkért. (vs) Kedves olvasók, bízom abban, hogy ez a támogatás március 16-án egy jó eredményt fog hozni a szlovákiai magyarságnak. Lehet magyar köztársasági elnökünk, ha mindnyájan elmegyünk szavazni. Erre kérem Önöket. KIVITELEZŐ: i-Step communication, a. s., Presovská43, 821 02 Bratislava, IŐO: 35754281, MEGRENDELŐ: Bugár Béla, Somorja DP 180640

Next

/
Thumbnails
Contents